„A gyilkos golyó útja kiszámíthatatlan” – A Kárpátalján élő Dupka György a Körképnek (Interjú)

Nyitókép: Dupka György (archívum)

Kárpátalján mindenki a maga módján küzd az életben maradásért. Még azok a fiatalok is, akik önként jelentkeznek a frontra, nem kell őket kötéllel húzni, készek felvenni a harcot a megszállók ellen. 

Az Ungváron élő Dupka Györgyöt többek között arról kérdeztük, hogy milyen hatása van az ott élőkre a nagy nyomásnak, feszültségnek, ami a frontok felől érkezik.

Az interjúból kiderül:

   

• A kárpátaljai magyarok is tömegesen hagyják el szülőföldjüket?
• Mire számíthatnak, ha eljön a legrosszabb, azaz az orosz megszállás?
• Honnan érkezik a legtöbb menekült?
• Mi a helyzet az ügyeskedőkkel?
• Tényleg eljutnak az adományok a rászorulókhoz?
• Hogyan tudják a helyiek kezelni a pánikot?
• Miben segédkeznek a kárpátaljai magyar önkéntesek?
• Hogyan lehet háború alatt is a legjobb példát mutatni?

Nagy Erika (Körkép.sk) kérdéseire dr. Dupka György író, történész, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének, (MÉKK) elnöke, és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) igazgatója válaszolt.

Hogy néz ki most a helyzet Kárpátalján?

A háború második hetében felemás életérzések kavarognak bennünk. Ez érthető is, hiszen ha nem is lőnek Kárpátalján, és még mindig a béke szigetének tekintjük, érezzük a nagy feszültséget. Az utcákon az Ukrajna belső részeiből érkező menekültekkel találkozunk, az elszállásolásukkal foglalkozó aktivistákkal, vagyis sürgés-forgás van a városban. A menekültek közül sokan Ungváron maradnak, vagy pedig a magyar vagy a szlovák határ felé veszik az irányt, hogy megpróbáljanak kijutni Európába. Már több mint egy millió ember menekült el az országból. Az ukránok, ruszinok nagy része Csehországba tart, azok, akiknek családtagjaik ott dolgoznak.

A statisztikák szerint legtöbben Lengyelország felé veszik az irányt, második helyen Magyarország áll, a harmadik pedig Szlovákia. A harmadik hely azzal magyarázható, hogy Szlovákia és Ukrajna között csak néhány átkelőhely van. Hullámszerűen jönnek Ukrajna belső részeiből az emberek, főleg a délutáni órákban érnek a határhoz, amikor is több kilométeres sorok alakulnak ki. Több száz kocsi is feltorlódik, várakozva, hogy átlépjék a határt.

Főleg asszonyok, gyerekek, mivel a férfiakat nem engedik, csak azokat, akik már nem hadkötelesek, vagy felmentésük van betegség vagy egyéb okoknál fogva. A külhonban dolgozó ukrán férfiak a határon fogadják hozzátartozóikat, át nem jönnek, mert akkor azonnal életbe lép számukra a katonakötelesség.

A kárpátaljai magyarságra is jellemző, hogy elhagyja hazáját?

Az itteni magyarság nagy része helyben marad, mondhatnám azt is, hogy a gyávák és a gyengébb idegzetűek menekülnek. Becslések szerint több mint 25 ezer kárpátaljai magyar is átlépte a határt. Azoknak, akiknek a falvakban vagyonuk van, vagyis házuk, földjük, háztájiuk, itt maradnak, nem akarják idegen földön nulláról kezdeni az életüket. Próbálják átvészelni ezt a nehéz időszakot abban a reményben, hogy majd csak győznek az ukránok. Még akkor is, ha egy elhúzódó háború vár rájuk, aminek már nyolc éve vagyunk tanúi.

„A szörnyeteg kiszabadult” – Mi történik a háború alatt a magyarlakta Kárpátalján? (Interjú az otthon maradt beregszásziakkal)

De a legrosszabba is lehet számítani, az pedig a megszállás. Azok, akik itt maradnak, elszántan felkészülnek minden eshetőségre, megpróbálják élni a háborús helyzettől megváltozott életüket. Szülőfalumban, Tiszabökényben önvédelmi szinten szervez a lakosság járőrséget, nehogy kifosztják a kiürült házakat. Akik maradtak, azok összefognak, függetlenül pártállástól, vallástól, s ez felbecsülhetetlen érték.

Honnan érkezik a legtöbb menekült?

A menekültek nyolcvan százaléka veszélyeztetett területekről érkezik. Példaként említem a feleségem családjának herszoni rokonait, ők nemrég érkeztek meg az oroszok által elfoglalt területről. Utolsó pillanatban sikerült az öttagú családnak kalandos körülmények között kimenekülni, majd Moldávián keresztül átjutni a Tatár-hágón. Ezeket az embereket megértem, nekik már lerombolták házaikat, a front közeledtével úgy érzik, hogy nem akarnak élő pajzsként a vesztükbe rohanni.

Vannak viszont ügyeskedők is. Azok, akik a határ mentén kihasználják a lehetőségeket, főleg a mélyszegénységben élő roma nemzetiségűek, akik úgy gondolják, hogy most ebben a háborús helyzetben egy új élet vár rájuk jobb körülmények között. Vannak olyan ügyeskedők is, akik nem hagyják kárba veszni a határ túloldalán megrakott asztalt, a felkínált adományt, reggel átmennek, felpakolnak, majd visszajönnek. A luxus kocsikkal érkező dúsgazdag üzletemberek pedig nagy pénzeket ajánlanak fel a határőröknek, hogy zöld utat kapjanak. Ha ez nem sikerül, akkor a cigaretta csempészekhez fordulnak, akik pénzért átkalauzolják őket a zöldhatáron.

Rengeteg gyűjtést szerveznek a rászoruló embertársaink részére. Van remény arra, hogy ezeket az adományokat valóban a rászorulók kapják meg? 

Igen, ugyanis a törvény értelmében, ha például valaki mint magánszemély célirányosan adományt visz valamelyik családnak, vagy éppen egy községnek, egyháznak, azt megteheti, nem kobozzák el a rakományt, úgy száz kilóig. A karitatív szervezetek, regisztált jogi személyek gyors vámoláson esnek át, az államközi segítség általában kamionnal érkezik, például élelmiszer, tisztálkodási szerek. A magyar kormány az elsők között 100 ezer liter üzemanyagot, 30 tonna élelmiszert küldött át. Ezeket a szállítmányokat a megyei tartalékraktárakba szállítják, és szükség szerint osztják el, illetve küldik ki a frontra, vagy a veszélyeztetett térségben élő lakosságnak.

A karitatív szervezetek szünet nélkül szállítják át kisbuszokkal az összegyűjtött segélycsomagokat úgy Szlovákia, mint Magyarország felől. Szervezett formában próbálják elosztani az adományokat, amelyekből az ungvári iskolákban elszállásolt, napi ellátásban részesülő menekülteknek is kielégítik a szükségleteiket. A város és a megyei hatóságok bizottságokat hoztak létre, ők azok, akik behatóan foglalkoznak a menekültekkel és az adományozással kapcsolatos kérdésekkel.

Számos önkéntes segíti a munkájukat, köztük a középső fiam is, aki Dayka Gábor Középiskolában vállalt ügyeletet, hogy megkönnyítse az ott elhelyezett menekültek életét. Jellemző a nagyfokú szolidaritás Ungváron is, aki teheti, az segít. Van olyan, hogy leszólítják a menekülteket, élelemmel látják el őket, útbaigazítják a rászorulót, s ami nagyon fontos, átvészelő szállásokat igyekeznek számukra biztosítani. A közömbösséget feloldja a helyzet, amit a háború idézett elő.

Egy-egy éterbe kiáltott felelőtlen kijelentés mennyire tud ártani a kárpátaljai magyarságnak?

Tény, hogy információs háború is folyik a valóságos háború mellett. Az információs háborúban mindkét fél próbálja a maga igazát hangoztatni, és ezen belül különböző pártok is, akik kívülről kibic módjára lelátóról nézik a helyzetet és próbálnak különböző tanácsot adni, politikai okfejtésekbe bonyolódni. Ez nem segít rajtunk, mert az embereket egyfajta pánikbetegségbe hajszolja. Emberközelből látom azt, ha valaki ebben szenved, az itt hagy csapot, papot, ahogy mondja a népmondás és irány a határ.

Próbáljuk megőrizni a lelki egyensúlyunkat, és mi, akik itt maradtunk, kétségbeesés nélkül próbáljuk élni az életünket, hiszen minden háború előbb vagy utóbb, de véget ér egyszer. A kárpátaljaiak és a nyugat-ukrajnaiak ismerik a harminc évvel ezelőtt összeomlott szovjet hatalmat, ismerjük a Sztálin korszakot, amikor népirtás volt. Kárpátaljáról elvittek több mint 30 000 embert és minden harmadik meghalt a lágerekben. Ezek az emlékek nem halványulnak el, lélekben mindenki ott drukkol az ukrán haderőnek, hogy próbáljanak ellenállni az orosz „gőzhengernek”, ami elindult Kijev felé. Üdvözlendő kezdeményezésnek tartjuk azt is, hogy Ukrajnát soron kívül felveszik az Európa Unióba, mert akkor mi is, akár a szlovákiai magyarok, útlevél nélkül léphetjük át a határokat.

Reménykedünk, az emberek imádkoznak a templomokba, mindenki békében szeretne élni. Kárpátalja alapjában véve átvészelte a huszadik század elejének az összes tragédiáját, nem rombolták le. Akkor is százezrek hagyták el Kárpátalját, s ugyan ez történik most is. Az a fájó, hogy ezeknek a menekülteknek, különösen a magyaroknak a nagy része nem tér majd vissza. A magyar közösségre hárul megint az a feladat, hogy a hiányt valamilyen módon átfedje, hogy ne ürüljenek ki a falvaink, településeink.

Közszereplőként mit tud tenni Kárpátaljáért, azon belül Ungvárért, az itthon maradottakért?

Azzal segítek, hogy itt vagyok a családommal együtt, mint ahogy itt maradtak a helyi szervezetek vezetői és a történelmi egyházak vezető papjai is, akikre az itt élő emberek felnéznek. Ha ők maradnak, akkor ők sem adják fel. Magam is példát mutatok azzal, hogy nem mentem el. Igyekszem hitelesen tájékoztatni a saját környezetemen kívül a médiát, mert rengeteg álhír jelenik meg. Nagyot mondás, mellémondás, siránkozás. Panaszépítés.

Ilyenkor mindig eszembe jut az, amikor annak idején az a szerencse ért, hogy találkozhattam a 100 éves Placid atyával Budapesten. Mint gulágkutató arról beszélgettünk, hogy miként lehetett a második világháború szörnyűségein túllépni hadifogolyként, Gulág-rabként túlélni Szibériát. Azt a ma is aktuális tanácsot adta, hogy ne építsünk panaszfalat, mert elveszi az energiánkat. Másodikként, hogy ne foglalkozzunk a bosszúval, az ellenséggel, mert az is elveszi az energiánkat.  Harmadikként örüljünk az élet apró örömeinek, annak, hogy látjuk egymást és segíteni tudunk.

Végül pedig, hogy higgyünk a családban, Istenben, mert az megsegít minket. Ezeket az intelmeket kifüggesztettem a szülőfalum templomában egy táblára, hogy az emberek ne csüggedjenek, hogy próbálják úgy szervezni az életüket, hogy átvészeljék azt a nagy nyomást, feszültséget, ami a frontok felől érkezik.

A háború sajnos áldozatokkal jár. Kárpátaljának vannak hősi halottai?

Már jöttek felső értesítések, hogy kárpátaljai katonák hősi halált haltak. Családtagom egyik ismerőse is hősi halált halt az oroszokkal vívott harcban. Kiss Sándor ungvári katona, aki két gyermeket hagyott maga után. Nagyszerű gesztus volt, hogy Magyarország Ungvári Főkonzulátusa azonnali segítséget nyújtott az özvegynek. Jönnek további hírek is, nem csak magyarok, hanem ruszinok, ukránok, és más nemzetiségű katonák is elestek a fronton. Tragédia. A gyilkos golyó útját nem lehet kiszámítani, ezt a gyilkos golyót kellene valamilyen módon megállítani. Hogy ne repkedjen, oda-vissza ebben az ideológiai szinten folyó háborúban. Kelet és nyugat összecsapásában.

Dupka György: Isten óvjon minket a romboló háborútól! – Kárpátaljai helyzetkép

Nagy Erika