Bindics Gábor: „A magyar közösség nem maradt meg nálunk”

Pozsonynak nagyon sok olyan projektje van, melyek úgy készülnek, mint a Luca széke, vagy inkább: sehogyse. Lásd  PKO, vagy a pozsonyi főpályaudvar felújítása. A régi vásárcsarnokot még 2008-ben zárták be, és tavaly nyárig megállt benne az élet. Egy-két egyedi eseményen kívül nem történt semmi. Bár mindenki tudta, hogy ez így nem jó, az épület csak nyelte a pénzt, valahogy mégsem lépett senki. Végül 2012 júliusában feltűnt az Aliancia Stará Tržnica – Vráťme život do Starej tržnice, magyarul a Régi vásárcsarnok Szövetség – Élesszük újra a régi vásárcsarnokot nevű projektje. A Körkép Bindics Gáborral, az Aliancia Stará Tržnica (AST) csoportosulás képviselőjével beszélgetett.

Kövesd a Körképet a Facebookon!

Mi jut először az eszébe arról, ha azt hallja, Régi Vásárcsarnok?

Ez az épület egy rettentően értékes hely Pozsony belvárosában, 3000 m2-es helyiség, hihetetlen adottságokkal, amelyeket nem tudunk kihasználni. Két évet éltem összesen Barcelonában és Párizsban, ott a vásárok mindig  részét képezték a mindennapoknak. A vásár egyfajta közösségi élmény, mi is erre építettük fel az elképzelésünket, hogy a vásárcsarnok erről szóljon: „stretnime sa” – „találkozzunk”.

Kik a kezdeményezés tagjai és hogyan született meg a közös terv?

Az Európa Kulturális Fővárosa projekt kapcsán már dolgoztam együtt Zorával (szerk. megj.: Zora Jaurová, a Kassa EKF projekt első igazgatója ) ,építészeti szempontból Matúš Vallo-ék az egyik legjobb építészeti iroda Pozsonyban, az egyik legjobb kreatív iroda a Milk, az egyik legnagyobb jogi iroda a Ružička Csekes.

Azt gondoljuk, hogy ezek az emberek a legjobbak a maguk területén, és így összeraktuk a csapatot. Egy holland lány, Illah van Oijen és Barbara Zavarská „Dobrý trh” – Jó Piacot az Apácapályán (Panenská ulica). (Szerk. megj.: a „Jó piac” az őstermelőkre, kézművesekre, az otthon készült ételek, ruhák, ékszerek árusítására és a helyiek közti cserekereskedelemre épít). Mirka Ľachká az Európai Kontaktpont (Európsky kontaktný bod) vezetője, Lucia Faltínová a Donorfórum (Fórum Donorov) igazgatója – vele közös irodánk van, és együtt dolgozunk nagyon sok mindenen.

   

A lényeg az volt, hogy bebizonyítsuk, lehet ilyet csinálni, vagy ennél nagyobb dolgokat is akár, ha az emberben van egyfajta egészséges aktivizmus. Mondjuk ki azt, hogy ha mi nem csináljuk meg, akkor nem csinálja meg más. Azt gondolom, ők Pozsonyban a legaktívabb emberek, ezért lettek a kezdeményezés tagjai.

Tehát ön az, aki átfogja az egészet?

Én szólítottam meg őket, illetve az elején Zorával kezdtünk el gondolkozni azon, hogy mi lenne, ha csinálnánk egy ilyet. Képesek lennénk rá? Valójában én csak megnyitottam a témát, hogy lehet-e ilyet csinálni. Több területen is hasonló módszerrel dolgozom. A munka nagy része így szétoszlik.

2012 decemberére készült el a kidolgozott projektleírás végleges változata. Először úgy nézett ki, hogy sínen van a dolog, már „csak“ a városi képviselők bólintása hiányzik. Ekkor viszont színre lépett a konkurencia.

Több konkurens terv is érkezett a végén. Túl nagy visszhangja lett az egésznek a SME és a TA3 miatt, akik folyamatosan közvetítették az eseményeket, és egyszer csak mindenki erre kezdett figyelni. Decemberben már mindenki ezzel foglalkozott. Valószínűleg politikai oka is volt, hogy afféle mondvacsinált projektek érkeztek be az utolsó pillanatban.

Hogyan élték meg a december és február közötti időszak bizonytalanságát, hogy esetleg más aratja le a babérokat?

Nyilván volt mindenkiben egy olyan érzés, hogy hűha, van ez a másik projekt, mi viszont továbbra is csak végeztük a dolgunkat: mindenkinek megvan a saját munkája, mindenki csinál valamit.Azért is volt érdekes a közös munka, mert közülünk senkinek sem jelentett egzisztenciális kérdést az esetleges veszteség, ezért senki sem csinált belőle közülünk életre, halálra szóló harcot.

Másrészt, ha az ember belemegy egy effajta, nem tisztességes játékba, akkor nem kerülhet ki belőle győztesen.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodtak a pályázat körüli hercehurca során? Mi az a tudás, amit megszereztek ezzel kapcsolatban? A politikai lobbi és a bonyodalmak után mi volt a tanulság az önök számára?

Egy ilyen szintű projektben már nincsenek úgymond színek. A politikai pártoknak vannak ideáik, és az ideákba vagy beleférsz, vagy nem. Ebben kellett lavírozni. Az a tapasztalatunk, hogy ha az egész folyamat  transzparensen végig van vezetve, akkor már egy kicsit a pártpolitika fölé emelkedik. Külön konzultáltunk a képviselőkkel, és csupán egy embertől kaptunk negatív választ: az volt a kérdése, hogy mit kaphat ezért ő.

Egyértelmű, hogy ez később egy politikai előny lesz a városvezetésnek, a mostani alpolgármesternek, a polgármesternek, az összes politikai pártnak. A legelején tehát volt a projektben úgymond pártpolitika, de amint nyilvánosságra került, már nem tudtak és nem is lehetett belőle pártpolitikát csinálni.

Elképzelésük egyedi a maga nemében, melyhez hasonlóra eddig még nem volt példa Pozsonyban. Felvázolná, hogy látja a régi, több mint száz éves vásárcsarnokot mondjuk egy év után, amikor a projektjük teljes mértékben beindul?

Nem biztos, hogy egy év múlva teljes mértékben beindul. A hétvégi vásárokra építjük az egészet. Lokális termelőkkel, 60-80 százalékban csallóköziekkel. A Slowfooddal együttműködve, akik kódexet készítettek, hogyan is működhetnek a lokális vásárok, őstermelőkkel. Ez lesz az alapja. ideális esetben, lesz 70 árus, egy étterem és olyan szolgáltatások, amik kiegészítik a belső tevékenységet.

Az étterem a szombati vásárosoktól veszi majd a zöldséget, gyümölcsöt stb., ezenkívül bringakölcsönző, gyerekjátszóház, Bookies and cookies kávézó, a Pozsony megye infópontja. A jelenleg a KC Dunajban zajló Jazykuchyňa projektet („Nyelvkonyha”) átköltöztetjük és hozzátesszük még a német nyelvet is, így egy kicsit „pressburgiasítjuk”. Vasárnaponként dizájn, vintage, bringa, könyvpiacok, keddtől péntekig pedig rendezvények. Ez az, amit én látok két év távlatában. Egy év múlva mondjuk ennek a fele valósulhat meg.

Egy ilyen széles palettát felölelő projekt kapcsán fontos kérdés, hogy Szlovákiában megvalósítható-e és effektíven működtethető-e ilyesmi, mely elsősorban élő közösségre, a helyi polgári összefogásra épít. Elképzelésük szerint éves szinten 120 000 euró saját forrás befektetésével számolnak az épületbe. Honnan teremtik elő az anyagiakat és milyen külső forrásokkal számolnak?

Három fontos forrással számolunk. Az egyik az a gasztroforrás, vagyis hogy a bár, az étterem mennyit hoz, mennyi a bérleti díj. A másik a zárt rendezvények bérleti díja, aminek most a piaci ára 6500 euró körüli. Ennyiért lehet kiadni egy napra a vásárcsarnokot, ideális esetben havi kétszer. Több nagyvállalattal és reklámirodával is tárgyalunk a kommersz felhasználással kapcsolatban. A harmadik fő forrás a partnerek.

Pl. a Cofely, egy francia cég, amely az energetikáért felelne, valószínűleg a jövőben szponzori alapon az épület fenntartását is át tudnák vállalni. Az E-on a vásárcsarnok energiafelhasználást tudná állni, valamint szükségünk lesz egy fő partnerre. Ezen a három dolgon múlik a siker. Sikertelen akkor lesz a projekt, ha az első két évben nem tudunk befektetni kb. fél millió eurót a vásárcsarnokba. Ezt az összeget én reálisnak látom.

A döntés egy hónapja született. Mi most a következő lépés?

A szerződés aláírása. Ez valószínűleg még két hónapig tart, addig a Pozsonyi Kiflivel kutatjuk a vásárcsarnok történetét, hogy régen mi minden volt itt. Például az épület sarkán volt egy fűszerkereskedés a „Fehér galambhoz”. Szeretnénk, ha az étterem, ami ott nyílik majd, szintén a „Fehér galambhoz” nevet viselné. Ugyanígy együttműködünk a Szlovák Műszaki Egyetem (STU) építészeti karával, akik a felújítás feladatait elemzik. Ezen felül ezt az egy-két hónapot a partnerkereséssel töltjük.

Mikor várható, hogy a pozsonyiak karjukon kosárral vásárolgathatnak szombatonként a vásárcsarnokban?

Remélem már a nyár folyamán, próbajelleggel. Most az Új Szóval indítunk egy projektet – kistermelők részére felhívást intézünk, szeretnénk számukra iskolázást szervezni. Ugyanis nem az a baj, hogy nincsenek kistermelőink, hanem hogy nem igazodnak el a jogi szövegekben. Nem tudják betartani  a kötelező feltételeket, és ezért nem tudnak kijutni a piacra.

Az Ön neve a már említett, különböző kulturális és közösségi programoknak otthont adó KC Dunaj kapcsán vált ismertté a pozsonyiak körében. Folytatja ottani tevékenységét ezután is, vagy már csak a vásárcsarnokra fog koncentrálni?

Nekem a vásárcsarnok arról szól, amiről a Dunaj. Nem én vagyok a Dunajban, nem én működtetem a Dunajt. Nem töltök be ott semmilyen tisztséget, valószínűleg a vásárcsarnokban sem fogok. Nekem a kihívás a Dunajban és a vásárcsarnokban is az volt, hogyan lehet felépíteni egy  önmotiváló rendszert. Valaki azért van itt, hogy pénzt keressen, valaki azért, hogy értéket hozzon létre, valaki azért, hogy szervezzen, valaki a zenéért.

És pont ezért, mert én kimaradok és nem „főnökösködöm”, ezért tud működni. Ezért tudják az emberek úgy érezni, hogy ez az övék. És valóban az övék. Én pedig valahol láthatatlanul azért vagyok a háttérben, hogy átlássam a rendszereket és itt-ott bele tudjak nyúlni.

Elnézve a KC Dunaj programját, feltűnt számunkra, hogy a  magyar nyelvű programok nincsenek igazán jelen. Bár Pozsony multikulturális város volt, ahol megfért egymás mellett a szlovák, magyar, német. Mi ennek az oka?

Ami a szívügyem, azt én  megszervezem. Például, hogy szilveszterkor eljöjjön a Parno Graszt. Vagy a Quimby. A Dunaj úgy működik, hogy amennyit idehoz egy magyar szervezet, vagy magyar szervező, vagy amennyit idehoznak akár Önök, annyira lesz magyar program itt. Pl. a Jazykuchyňát sem mi csináljuk, de mi adunk helyet és marketing alapot a csapatnak, akik csinálják.

Ez egy közösségi hely, és az embereken, a közösségen múlik, hogy adott esetben mennyi magyar, szlovák, angol vagy cseh programot hozunk be. A cseh intézet például minden hónapban szervez egy „nagyrendezvényt”. Minden azon múlik, hogy ki mit kezdeményez, nálunk a közösség teremti a közösségi programokat.

Ön korábban dolgozott a Pozsonyi Magyar Intézetben (PMI). A mostani vezetéssel mennyire működnek együtt, vannak közös programok?

Kevés dologban működünk együtt. Krasztev és Kollai (szerk. megj.: Krasztev Péter a PMI korábbi és Kollai István, a PMI jelenlegi igazgatója) közt az a nagy különbség, hogy teljesen mások a prioritásaik, teljesen máshogy látják a kulturális életet. Ami persze egyáltalán nem baj. István inkább a történelmi vonalat emeli ki, Pozsony történelmének a megismertetésében látja a PMI lényegét. Krasztev teljesen máshogy látta. Amit ő látott, ahhoz sokkal közelebb van a Dunaj koncepciója, Kollai vonulatához viszont talán közelebb lesz a vásárcsarnok múltfeltáró vonala.

A PMI-nek jelenleg az a prioritása, hogy a házba hozza be az embereket, míg Krasztev alatt az volt az elképzelés, hogy vigyük ki az embereket, Pozsonyon kívül menjenek a programok. Hogy ne Pozsony legyen a központja az egésznek.

A vásárcsarnok kapcsán gondolnak majd a pozsonyi magyarokra? Számolnak velük?

A vásárcsarnokban a pozsonyi háromnyelvűség tradícióját meg kell őrizni. Fontos, hogy az említett „Fehér galambhoz” helyet „Fehér galambnak” hívják ezután is, szlovákul pedig ennek megfelelően „U bieleho holuba” legyen. A vásárcsarnok lelke a vásár, és elképzeléseim szerint 60-80 százalékban csallóközi magyarok fognak ott árulni. Remélem, sikerülni fog.

Egy korábbi interjúban azt mondta, nem igazán találja meg a közös hangot a „nagy” szlovákiai magyar kultúrcsinálókkal. Kifejtené ezt bővebben?

Nem tudom már, mi volt a feltett kérdés pontosan az említett interjúban. De a Dunaj kapcsán megkerestünk rengeteg szervezetet, ahogy ezt már mondtam, felajánlottuk, hogy a magyar szervezetek hozzák ide a rendezvényeket a Dunajba, olyan feltételek mellett, ami sokkal jobb lesz, mint ott, ahol eddig csinálták. Így építettük fel a rendszert, hogy sokkal jobb feltételeket nyújtottunk.

A csehek, az amerikaiak, a lengyelek részéről van aktivitás, és jönnek a Dunajba, sőt, egyéb dolgokba is becsatlakoznak, ehhez képest a magyar közösség nem mutatott nagy érdeklődést, nem maradt meg a Dunajban. Nem tudtunk hosszú távon igazán együttműködni senkivel.

Mi ennek az oka?

Nem tudom pontosan megmondani. A vásárcsarnoknál egyébként már mások a tapasztalatok. Az már teljesen más motiváció. De most már tudom, miért nem találtuk meg a közös hangot a magyar intézettel anno. Kollai akkor érkezett a PMI élére, mikor nyitott a Dunaj. Nem nagyon tudta még, hogy mit vár el ezektől a feltételektől. A végén kiderült, hogy nem tudunk együtt dolgozni, és nem azért, mert személyes ellentétek lettek volna köztünk, hanem mert másképp látunk dolgokat.

Hol látja magát 2-3 év múlva?

A vásárcsarnok minimum három éves projekt az életemben. Fontos, hogy beinduljon. A vásárcsarnok mellett van még egy nagy kezdeményezés, ami a következő évek nagy munkája lesz számomra, mégpedig egy kisebbségi márka megalapítása. Remélem, hogy három év múlva az lesz a fő témám. A francia Agnes B-vel és a katalán Desiguallal dolgozunk rajta együtt – ez egy nagyon erős projekt lehet a jövőben, ha beindul. Ezek olyan dolgok, amik itt tudnak tartani Szlovákiában.

Bindics Gábor – 27 éves kultúraszervező Egyházgelléből származik. Előbb a Párizsi Magyar Intézet munkatársa volt (itt alapították meg a V4-es silent mozit, mely bejárta Európát) majd dolgozott Londonban a National portrait galleryben, és megjárta Barcelónát is. Krasztev Péter igazgatósága alatt a Pozsonyi Magyar Intézet munkatársa volt, és a Védcölöp apalítvány igazgatója is egyben. 2011-ben hozta létre Pozsonyban a KC Dunaj nevű klubot, ahol koncertek, beszélgetős estek és kulturális programok kerülnek megrendezésre.

Lengyel Diana, Király Zsolt

Az interjút autorizáltuk.

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket a Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!