A 2011-es jázminos forradalom óta a legnagyobb zavargásokra került sor Tunéziában 2013. február 8-án. A rendbontások kiváltó oka egy személy halála volt: Chokri Belaid ellenzéki politikust a munkájából hazafelé vezető úton agyonlőtte egy eddig ismeretlen motoros. A (feltehetőleg) politikai okoból elkövetett gyilkosság felfordulást és kormányválságot idézett elő Tunéziában. A mérsékelt iszlamista Ennahda-párt ellen zavargások törtek ki, többen a leváltásukat követelték.
A liberálisabb és szekulárisabb tunéziaiak követelik a munkanélküliség csökkentését, politikai és gazdasági reformok megvalósítását, valamint azt, hogy a kormány erőteljesebben lépjen fel a „tudományos” szalafistáknak” (szélsőséges szunnita) nevezett mozgalom ellen, akik egyre agresszívebben hangoztatják nézeteiket Tunéziában.
Kora tavasz Tunéziában
Tunézia volt a kiindulópontja az arab tavasznak nevezett jelenségnek, amely 2011-ben végigsöpört az egész iszlám világban. A jázminos forradalom, ahogy csak a tunéziai eseményeket nevezik, egy zöldségeket áruló diplomás boltos, Mohammed el-Búazízi öngyilkosságával vette kezdetét, s az ország akkori elnökének, Zín el-Ábidín ben Ali lemondásával ért véget 2011. január 14-én. Bár az elnök távozása után még voltak kisebb összecsapások a régi rend képviselői és a tüntetők között, a forradalmi hevület már alábbhagyott. A nyugati média is egyre kevesebbet tudósított az országról, Líbiára, Egyiptomra majd pedig Szíriára összpontosította a figyelmét.
Kevés publicitást kapott a tunéziai választás 2011 októberében. Először az arab tavasz országai között választásokat tartottak, amelyek nyugodt légkörben és a megfigyelők szerint mindenféle csalás nélkül zajlottak. Hihetetlenül magas volt a részvétel, a szavazóképes lakosság több mint 85 %-a járult az urnákhoz. A választást a mérsékelt iszlamista párt, az Ennahda nyerte meg, 90 helyet szerezve a 217 fős alkotmányozó szervben. Ezek után két szekuláris baloldali párt futott be, másodikként a Kongresszus a köztárságért (CPR), mely az elért 14 százalékának köszönhetően 30 helyet tudhat magáénak a testületben, míg a harmadik helyet az Ettakol párt foglalta el a maga 10 százalékával és 21 helyével.
A választás során azonnal megmutatkozott a tunéziai lakosság kettéosztottsága. A városokban és a partvidéken a liberálisabb, világiasabb erőkre szavaztak, míg a belső-Tunéziában, a sivatagosabb területen az iszlamistákra. Hamdi Dzsebali lett az ország kormányfője az Ennahda-pártból. Rasíd Gannúsir, a száműzetésből hazatért tunéziai pedig a Ennahda párt vezetője, aki kezében a valódi hatalom összpontosul.
„Tudományos” szalafisták
A forradalom előtt Tunézia a legliberálisabb országnak számított az arab világban: nem volt tilos az alkohol, a nők a strandokon bikiniben járhattak, és az ország hihetetlenül jól kiépített szállodahálózattal rendelkezett, rengeteg nyugati (főleg francia, spanyol) befektetővel. Tunézia valóságos turistaparadicsom volt a gazdag nyugatiak és az oroszok számára. A megválasztott kormányfő azonnal megnyugtatta a kedélyeket: nem fognak változtatni az eddigi szokásokon, Tunézia továbbra is a nyugati turisták vonzó célpontja marad. Gazdasági és társadalmi reformokat ígért, több munkahelyet.
Az elmúlt hónapok eseményei azonban teljesen mást mutattak. A nyugati cégek fokozatosan elhagyják az országot, miközben a turizmus, akárcsak Egyiptomban, a 2011 előtti időkhöz képest jelentősen visszaesett. Az Ennahda cenzúrázza a televíziós műsorokat, a rádióadásokat és a nyomtatott sajtót is, így nyoma sincs az országban ígért szabad sajtónak és a szólásszabadság is veszélyben van. Habár az Ennahda hivatalosan nem támogatja az iszlamista mozgalmakat, kétségtelen, hogy egyre nagyobb befolyásra tesznek szert az országban. A felbátorodott szalafisták már támadást indítottak a nyugati kultúra és annak szimbólumai, valamintTunézia liberálisabb csoportjai ellen.
A magukat „tudományos” szalafistáknak nevező csoportnak leginkább Tunézia középső és déli részein van támogatottsága. Ben Ali idején börtönbe zárt vezetők és tagok most szabadon hangoztatják szélsőséges, Koránra hivatkozó nézeteiket. A szalafisták idővel két részre szakadtak: az egyik elutasítja az erőszakot (lényegében ők a tudományos szalafisták), a másik pedig az erőszakot preferáló, dzsihadista csoport. Ők voltak azok, akik megzavartak számos olyan rendezvényt, amelyet az iszlámmal ellentétes tartalmúnak minősítettek. Habár számuk csupán néhány tízezerre tehető, mégis aktívan – és nagyon hangosan – vesznek részt a tunéziai közéletben.
Már a partvidéki városokban is járőröket szerveznek, ahol megróják a nem iszlám módon öltözött nőket és figyelmeztetik a kézen fogva sétáló párokat. Nyugati mozikat (főleg a Mohamedet kigúnyoló film után) bárokat és szállodákat támadtak meg. Tavaly szeptemberben Szidi Buzidban betörtek egy szállodába, ahol alkoholt árultak és teljesen szétverték a boltot. Az egyetemeken rendszerint megzavarják, a „nem iszlám” előadásokat, bekiabálnak és megfenyegetik az oktatókat. A szalafisták kiharcolták a kormánynál, hogy büntetést vonjon maga után, ha szent dolgokat – Istent, Mohamedet, minden prófétát, minden szent könyvet, a mecseteket – kritika vagy bírálat ér.
A szalafisták a mostani kormányt sem tartják muszlimnak, sőt nagyon ellenségesek az Ennahdával szemben is, annak ellenére, hogy az mérsékelt iszlamista párt. Az Ennahda nem is mer fellépni ellenük, ahogy azt egy 2012-es októberi esemény is tökéletesen mutatja: a kormány kommandósokkal már háromszor próbálta letartóztatni Seifullah Ben Yacin sejket, akinek az egyik embere betört a tunéziai nagykövetségre és ott a biztonsági szolgálat lelőtte. Legutóbb a nyílt utcán kísérelték meg a sejk elfogását a terrorelhárító kommandósok, ám a szalafista testőrök fegyvert rántottak, és a kommandósok visszavonultak, mert „nem akartak vérfürdőt rendezni az utcán.”
Jázminos forradalom 2.0
Ebbe a feszült tunéziai légkörben szinte bombaként robbant hír: Chokri Belaidot, a baloldali Egyesült Demokratikus Nacionalista Párt vezetőjét fényes nappal megölte egy motoros. Kormányellenes tüntetések kezdődtek, követelve az Ennahda leváltását és a szalafisták megfékezését. Hamadi Dzsebali, Tunézia miniszterelnöke az eseményekre reagálva bejelentette, hogy új, technokrata kormányt alakít, amely képes a választások irányítására. Ezt a javaslatot azonban a kormánykoalíció mindhárom pártja és több ellenzéki formáció is határozottan elutasította.
A politikus temetése zavargásba fulladt. Rohamrendőröket és katonák százait vezényelték a tuniszi belvárosba. A szakszervezetek általános sztrájkfelhívására bankok, gyárak és néhány üzlet is zárva tartott. A Tunis Air tunéziai légitársaság a sztrájk miatt felfüggesztette összes, az országba érkező és onnan induló járatát.
Összecsapások törtek ki országszerte a rendőrök és a tüntetők között. Egy rendőr meghalt és egy társa kómába esett, miután az éjszakai órákban tüntetők verték meg Gafsza városában. A dél-tunéziai Szidi-Búzidban mintegy tízezer gyászoló gyűlt össze, Ennahda- és kormányellenes jelszavakat skandálva. Ezzel párhuzamosan az Ennahda-párt szimpatizánsai és a szalafisták is megmutatták erejüket, többször összetűzésbe kerülve az ellenzékiekkel.
Sokáig úgy tűnt, hogy a jázminos forradalom sikerrel járt az észak-afrikai turistaparadicsomban. Azonban 2013 elején bebizonyosodott, hogy a gazdasági-politikai reformokon és a turizmus újraindításán kívül a demokratikusan megválasztott kormánynak szembe kell néznie a szalafistákkal is, akik napról napra erősebbek, s pár éven belül a tunéziai politikai élet legjelentősebb mozgalmává nőheti ki magát.
Ez pedig a végét jelentené annak a Tunéziának, amelyet egykor úgy ismertünk, mint a legnyugatiasabb életvitelű muszlim államot.
Krajčír Lukács
A forrásokat megtalálod: itt, itt és itt
Kapcsolódó cikkek:
Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket a Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!
Megosztás:
Címkék: arav tavasz Ben Ali Chokri Belaid Ennahda-párt Hamadi Dzsebali mérsékelt iszlám tudományos szalafista Tunézia tüntetések zavargások
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
