Nyitókép: Želinský Jozef Fb-oldala
A választási kampány eddigi szakaszában jellemzően Forró Krisztián pártelnök és Gyimesi György képviselték a médiában a Szövetség-Aliancia 18-as listáját.
Mától azonban beindul a televíziós nagyüzem a többi, befutó helyeken szereplő jelöltek számára is. Megmutathatják felkészültségüket, bizonyítva, hogy nem érdemtelenül kerültek befutó helyekre, és a párt parlamenti bejutása esetén megfelelően tudják képviselni majd a magyarságot a szlovák parlamentben.
Szeptember 11-én, hétfőn 19.50-től Želinský Jozef (Most-Híd platform) az egyik smeres nagyágyúval, a párt korábbi zsolnai megyefőnökével, egykori védelmi miniszterével, jelenlegi parlamenti képviselőjével, Jaroslav Baškával kerül szorítóba a TA3-ban.
Želinskýtől eddig még nem láthattunk politikai megnyilvánulást, most azonban szlovák nyelven, a Smer egyik veteránjával mérheti össze erejét. A további beosztásról a TA 3 hírtelevízió műsoraiban itt írtunk bővebben.

Hogy mit is jelent a magyar politikusok országos médiában való szereplése a párt és a választók számára az eredmény szempontjából, arról pedig itt.
Forró Krisztián pártelnök várhatóan az egyik legolvasottabb szlovák hírportál, a SME stúdiójában is megjelenik majd, mégpedig Zuzana Kovačič Hanzelová műsorában. Az ismert, kemény kérdéseiről ismert műsorvezető ugyanis a pártok egyes listavezetőivel beszélget. Eddig Richard Sulík (SaS) és Andrea Letanovská (Demokrati) kapott meghívást. Forró Krisztiánnak a napokban kellene képernyőre kerülnie.
Körkép.sk
Megosztás:
Címkék: forró krisztián Gyimesi György Menyhárt József Szövetség-Aliancia választási kampány Želinský Jozef zuzana kovacic hanzelová
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
fenyö
2023. szept. 13. 07:57jujj de csunya
A kommenteket lezártuk.