Mindennapjaink

A Hazajáró Ausztráliában – Érkezés Adelaide-be (1. rész)

Érkezés Adelaide-be (1. rész)

„Terra Australis Incognita” – az ismeretlen déli földrész… Ausztráliát, az „Ötödik kontinenst” máig némi misztikum lengi körül, leginkább távolsága okán. Pedig a tömegturizmus kibontakozásának évtizedeiben már a Dél Keresztje alatti földrész sem elérhetetlen úti cél. Útra keltünk hát mi is, elsősorban azért, hogy meglátogassuk a több hullámban diaszpórába szakadt magyarságot, de persze nem feledkeztünk meg a természeti kincsek felkereséséről sem. Hat részes cikksorozatunk ennek a majd két hónapos utazásnak a tapasztalataiból, élményeiből, benyomásaiból szemezget.

 

Érkezés Adelaide-be (1. rész)

Hirdetés(x)

 

Beszélget a székely, a palóc és az anyaországi magyar… ez nem egy vicc kezdete, hanem a kép, amely fogad bennünket az adelaide-i repülőtér várójában. Szabó Attila székely református lelkész, Palcsó Anna felvidéki „kácsépés” (a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjasa) és Czár László „exkeceli” barátunk éppen arról tanakodnak, hogy hol lehetünk már, mikor végre megjelenünk a váróban. Előkerül a fogadásunkra készített magyar lobogó, kicsit mesélünk az ausztrál határrendészet szigoráról, az út viszontagságairól, – volt, ki Dubajon át, volt ki Hongkong érintésével érkezett a déli féltekére – majd irány a szállás, hisz másnap már kezdődik a forgatás.

 

 

Mielőtt azonban elmerülnénk Adelaide-ben, tartsunk egy kis ausztrál gyorstalpalót. Ausztrália az Egyenlítőtől délre helyezkedik el, három oldalról óceánok ölelik körbe, míg északról az indonéz szigetvilág határolja. Sok szempontból a legek földrésze: a legkisebb kontinens, a legszárazabb földrész (egyharmada sivatag vagy félsivatag), területének majd feléről a vizek nem érik el az óceánt, ez a lefolyástalan területek legnagyobb aránya a kontinensek között.

 

Hirdetés(x)

 

Ez mellett a legidősebb földrész is, mert területének kétharmada ősföld, melynek gránitja sok helyen, a felszínen látható. Bár Európa átlagmagassága alacsonyabb, mégis Ausztrália a legalacsonyabb kontinens, hisz legmagasabb pontja mindössze 2228 méter, ezzel az utolsó a földrészek versenyében. Több mint 100 millió évvel ezelőtt elszakadt a többi szárazföldtől, így állat- és növényvilága kuriózumszámba megy, itt olyan ősi formák konzerválódtak, amelyekkel sehol sem találkozhatunk a Földön.

 

 

Végül a legutoljára felfedezett földrész is Ausztrália, ahol csak a XVIII. században telepedett meg a fehér ember. Azóta már 25 millióan élnek a szigeten, ami igazából nem is olyan sok, ha arra gondolunk, hogy például Sanghajban is éppen ennyien laknak.

 

Magyarország 82-szer elférne Ausztráliában, és elfér benne több tízezer magyar is. A számokkal csínján kell bánni, hisz az ausztrál népszámlálók például a Jugoszláviából érkezett magyarokat nem magyarként könyvelik el. Persze az a kérdés is felmerülhet, hogy ki a magyar? Az is magyar, aki már nem bírja nyelvünket, de számon tartja magyar származását, vagy csak az, aki élt a lehetőséggel, és az ausztrál mellé felvette a magyar állampolgárságot is?

 

 

Az igazság és számtalan variáció természetesen valahol a két identitástudat között van. Jelenleg körülbelül 120 000 kárpát-medencei származású magyar ember él Ausztráliában, közülük körülbelül 30 000-en élik meg aktívan magyarságukat.

 

 

Az első magyarok még a XIX. század második felében jöttek; volt, akit Ferenc Jóska bosszúja üldözött ide, volt, akit az aranyláz hozott. A második világháború után már egy komolyabb létszámú kontingens szelte át két hónapos hajóúttal a világot, hogy Ausztráliában kezdjen új életet. A bolsevizmus 1956-ban majd tízezer magyart sodort ide, akiknek már megágyaztak a 45-ben érkezettek szorgalmáról szerzett benyomások. A későbbi évtizedekben több politikai és gazdasági hullámban újabb magyarok érkeztek, és napjainkban is érkeznek még jóléti bevándorlók annak ellenére, hogy az ausztrál állam egyre inkább megnehezíti a letelepedést.

 

 

Az ausztráliai magyarság két legnagyobb központja Melbourne és Sidney, közülük az ország európai kapujába, Melbourne-be érkeztek inkább a magyarok, majd rajzottak ki, elsősorban Sidney felé. Brisbane és Adelaide is jelentős magyar közösséggel bír, és Perth-ben is él körülbelül 5000 nemzettársunk. Jellemző, hogy a különböző „hullámok” nem igazán keveredtek egymással, sőt a délvidéki, paraszti származású magyarok és az anyaországi, polgári származású magyarok között máig érezhető némi ellenérzés, amit igen fájdalmas volt megtapasztalni 16000 kilométerre az Óhazától.

 

 

Az 56-osok szerveződtek a legkönnyebben, hisz őket a közös élményanyag egy életre összekovácsolt. Már a 60-as években megkezdődött a magyar klubok szervezése, sok helyen épültek Magyar Házak, amelyek a 80-as években élték virágkorukat, mikor az első generációs magyarok a legaktívabbak voltak. Ekkoriban magyar focicsapatok szereztek hírnevet a magyarságnak, még Puskás Öcsi is edzősködött itt. Az olyan szervezetek, mint a Vitézi Rend, vagy a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége is népes tagsággal rendelkeztek ausztrál földön.

 

 

Külön élmény volt meglátogatni azokat az idősgondozó intézményeket – Sydney-ben a Szent Erzsébet Otthont, illetve Melbourne-ben az Árpád Otthont – amelyek a magyar közösség összefogásából és adományaiból születtek. Ezekben fele-fele arányban vannak azok, akiket már ápolni kell, és azok, akik erre nem szorulnak rá, azonban magyar társaságot már csak itt kaphatnak.

 

Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, ha kijelentjük: az ausztráliai magyar diaszpóra távoli jövője kérdéses. Az asszimiláció itt természetes folyamat, hisz Ausztrália, mint olvasztótégely eleve elvárja állampolgárjaitól azt, hogy ausztrálok (is) legyenek. Az itt született 2. generációs magyarok jó része megtanult magyarul, de az idegen környezetben fél lábbal már ausztrálok. Ők hébe-hóba eljárogatnak még a magyar rendezvényekre, klubokba, de ott már csak passzív szemlélődők, nem szerveznek, mögöttük már nem jön utánpótlás.

 

 

Azok a magyarok, akik a 2000-es években jöttek, leginkább rokonokhoz érkeztek, esetleg kalandvágyból vagy a még jobb élet reményében utazták át a világot. Jó részüknek odahaza sem voltak anyagi gondjaik, másként nem tudtak volna itt új életet kezdeni. Ők azok, akik vissza sem néznek, és akik odahaza sem tartották számon, hogy mely nemzethez tartoznak. Sok ilyet láttunk, de szerencsére sok olyan, a magyar közösség irányába elkötelezett fiatalt is, akik igen agilisan vették kezükbe a kezdeményezést. (Öröm látni, ahogyan az Australian Open idején összegyűlnek honfitársaink, hogy közösen bíztassák Babos Tímeát és Fucsovics Mártont!)

 

 

Léteznek még magyar házak, bár fenntartásuk egyre nehezebb, hisz lassan kihal az a generáció, amely létrehozta őket. Léteznek a hétvégi magyar iskolák, a cserkészet, a néptánc, a színjátszás, működnek a magyar egyházak. Az Ausztráliai Magyar Szövetség, mint ernyőszervezet jól kézben tartja a dolgokat, és ne feledkezzünk meg az Anyaországról sem, amely soha nem látott mértékben igyekszik a diaszpórát felemelni. Ennek az iránynak egyik legszebb gyümölcse a Kőrösi Csoma Sándor program, melynek ösztöndíjasai nagyon sokat tesznek a magyar értékek feltérképezéséért.

 

És, hogy mit keres a Hazajáró Ausztráliában? Először is elhoztuk a Kárpát-medence tájait, hangulatát, amelyről 6 nagyvárosban meséltünk közönségtalálkozók keretében képek és videók segítségével. Másrészt, ha már itt jártunk, forgattunk négy epizódot is, amelyek 2020 januárjától lesznek láthatóak a közmédia műsorán. Ezekben a filmekben meglátogattuk a legjelentősebb magyar közösségeket, dokumentáltuk a magyar értékeket. Mindeközben nem mulasztottuk el újra és újra megköszönni azt a munkát, amelyet az ausztrál diaszpóra végzett azokban az évtizedekben, amikor odahaza a bolsevik diktatúra tombolt, és tűzzel-vassal irtotta a nemzeti gondolatot.

 

 

Ezek az évtizedek voltak azok, amikor Trianon és 1956 emlékezete, a nemzet lelke – többek között – itt élt tovább. És nem utolsó sorban bátorítást próbáltunk adni ahhoz, hogy a magyar nyelv és kultúra minél tovább élhessen itt, és ezt a gazdag kultúrát a többségi nemzettel is sikerüljön megosztani, mert valahol ez lehet a garancia a túléléshez.

 

 

Adelaide-ben kezdtünk tehát barátainkkal, akik a rendelkezésre álló két napban elvittek bennünket a legfontosabb helyszínekre (na, jó, borászatba nem volt időnk menni, pedig itt világhírű borokat készítenek). A városról tudni kell, hogy Dél-Ausztrália fővárosa, az egyetlen államnak, amelyet nem fegyencek alapítottak. Adelaide nem pörög, nem rohan, csendes, barátságos. A sors fintora úgy hozta, hogy végül négyszer is jártunk ebben a városban, ahol már első napunkon láttunk koalát; nem gondoltuk volna, hogy majd csak itt fogunk újra találkozni vele.

 

 

 

Nevezik a templomok városának is, hisz itt szinte minden sarkon találkozhatunk templommal. A városalapítók szándéka is az volt, hogy a vallásszabadság jegyében itt minden felekezet otthonra találjon. De kénytelen-kelletlen otthonra talált Adelaide-ben Lakatos Géza is, aki 1944-ben rövid ideig a Magyar Királyság miniszterelnöke volt. A székely származású kormányfőt a háború után meghurcolták, ám ennek ellenére maradt Magyarországon. 1965-ben lányát érkezett meglátogatni Adelaide-be, nem tervezett letelepedést, de végül 1967-ben itt érte utol a halál.

 

 

Adelaide természeti környezete nem olyan látványos, mint a többi nagyvárosé. Jó, persze szép a Kangoroo-sziget, ahol fókákkal lehet találkozni, és a Mount Loftyról élvezhető kilátás sem utolsó. Mikor innen visszanéztünk a városra, kicsit félszegen tettük, hisz a csúcsról indultunk több napos sivatagi túránkra, az Outbackbe.

 

 

De közben azt is tudtuk, hogy hiába néznénk meg Sydney-t, Melbourne-t és a többi nagyvárost… ha a sivatagba nem megyünk be, akkor semmit nem láttunk Ausztráliából.

 

Kenyeres Oszkár

További ajánlott írások:

 

A Hazajáró Ausztráliában – Élet a „Halott középben” (2. rész)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 11 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket