…igen, méghozzá az elnökválasztás alkalmával, amit kedves olvasóm már ki is sejtett az írás címének elolvasása után.
Nesze semmi, fogd meg jól
Higgyék el, jóformán semmi kedvem írni erről az emeletes cirkuszi mutatványról, hiszen számunkra, nemcsak a korosabb felvidéki magyarok számára, harminc év leforgása alatt ismét csak a nesze semmi, fogd meg jól színpadi jelenet jut. Amit minden hájjal megkent „színészek” adnak elő, „karakterük” minden életrezdülését színünk elénk tárva. Persze van itt néhány agyon hallgatott aspektus, melyekről bizony, szólni illik.
Részemről sem véletlen, a témával kapcsolatos paprikás hangnem, hiszen az öt évvel ezelőtt belépő államelnök, akit mi magyarok segítettünk hozzá későbbi elnöki posztjának gyakorlásához, mivel is bíztatott meg minket, még melegében, inaugurációs beiktatása után:
„A Beneš dekrétumok ügye szóba sem jöhet az én elnökösködésem ideje alatt.”
Az elnöki „csasztuska” hallatán, a tapasztaltabb közíró sok minden mást is nyilvánvalóvá tett önmaga, majd olvasói számára, hiszen az elnök zaftos kijelentésével le is írt minket, s, megmondom őszintén, csak a naivak nem hitték el róla, hogy ezt képes lesz megcselekedni.
Az induló államelnök jó tulajdonsági közé tartozott az, hogy korábban nem volt kommunista, mint elődei. Persze csak majdnem, ugyanis jött a rendszerváltás, s Andrejunk, a rossz nyelvek szerint, már nem érte el – idő tekintetében – ezt a karrierépítő „jócselekedetet.” S ha már egyszer így alakult, gondolta Andrej Kiska, akkor irány Amerika. Mint tette ezt nyolcvankilenc után sok-sok kommunista, vagy ezek „kádergyerekei.”
Hány oldala van a köpönyegnek?
A köpönyegnek természetszerűen két oldala van, de ha az egyéni karrier szempontjából erre van szükség, láttunk már ilyet, akkor tán hat is.
Tehát, maga Kiska kilencvennyolc előtt vajmi keveset tehetett azért, hogy a változás bekövetkezzen. Ilyen esetekben mindig Pavol Paška esete jut eszembe, aki nemcsak hogy anyagilag jól megszedte magát parlamenti elnökösködése, a várfelújítás idején, de ilyen kijelentéseket tett újságírók kérdéseire – rendszerváltás, a „forradalom” napjaival kapcsolatban: „Mit tettem akkor? Amikor a pálfordulás volt, az emberek az utcán, én a fürdőszobámat csempéztem.”
Később, amikor Kassa egyik terén a szlovák parlament elnöke pofátlanul, magán luxus villának privatizált egy volt kulturális központot, s éppen a várfelújítást ”építésvezette,” az ottani négy fürdőszobát már nem neki kellett saját kezűleg csempéznie.
Vagyis, amint ezt mindannyian számos esetben tapasztalhattuk, a rendszerváltás igazi frontemberei kerültek a kitagadottak pozíciójába, a „csempézők” viszont az államirányítók, törvényhozók státuszába.
Kiska „magyar” szerettei
Elnökünk, Andrej Kiska tovább folytatta „szeretgetésünket,” a világ minden kincséért sem ereszkedett le volna közénk. Vagyis, hogy, „fentről” lejött volna közénk, egyszerű szlovákiai magyarok közé. Mert hát ugye, mit is szóltak volna ehhez a gazdanemzet, pontosítva az elnök szülőföldje Poprád, s a közeli Zsolna hazánkfiai.
Ha mi, Kiskának nem is kellettünk, de kellett neki az a Peter Kalmus nevezetű „szobrászművész,” aki Kassán, egy egyházi tulajdonban lévő épület kertjében, ocsmány módon meggyalázta a szoboravató ünnepség alkalmával gróf Esterházy János büsztjét. Természetesen én is kemény megfogalmazásban hírt adtam erről nemzetiségi portálokon.
Az említett alkalommal került itt is kiállításra a szakrális objektum fogadótermében az én kurátorságom alatt álló, Hommage a Esterházy János grafikai-, szobor és festménykiállítás, mely ez ideig harmincnyolc alkalommal került bemutatásra a Kárpát-medence magyarok lakta vidékein.
Kiska Kalmussal tartott szoros barátsága a mai napig tart, aki a somorjai At Home Galériában is kiállított, „igaz” magyarjaink, egyes képzőművészeink jelenlétében. Az ilyen Kalmus kiállításokat látogató képzőművészünket és kiadó tulajdonosi „magyarunkat” tüntetett ki nemrég Kiska a Pribina emlékéremmel.
Az Esterházy János szobrát meggyalázó Peter Kalmus: Kiska egyetértene azzal, amit tettem
S hogy Peter Kalmus szobrászt „kiemelve,” el ne felejtsem, ő is kiállított azon a Privát nacionalizmus című 2013-as, kassai kiállításon, melynek három kurátora közül kettő magyar volt. Az egyik, a már említett Pribina díjat birtokolja, a másik magyar érdemrendet, amit nagy-nagy csinnadratta közepette – a Körképben ezt is megírtuk – visszaadta, vagyis dobta Magyarország köztársasági elnökének.
Az említett tárlaton leterítették a bejárat előtt a Csehszlovák zászlót lábtörlőként használva / az akkor hivatalban lévő, Csehország szlovákiai nagykövete alaposan kiverte emiatt a balhét/, a magyar parlament makettjét összeroskadt, összedőlés előtti állapotban ábrázolta a kurátorok által delegált „művész.” A Felvidék.Ma és Körkép.sk portálokon kívül egyetlen magyar párt, külügyi hivatal, nemzetiségi politikus sem foglalkozott, protestált a történtek miatt.
Beneš dekrétum? Ugyan már
Persze, visszatérve Kiska fentiekben megfogalmazott ukázához, volt itt más is, aki ingerülten, izzadtan ignorálta az említett Beneš dekrétumok rendezését.
Legnagyobb „magyarunk,” nevezetesen Bugár Béla, kinek a nem hamis, nem kétkulacsos, nem csakis színész szerepben díszelgő, megélhetési politikus társai nem győznek írásban, szóban, könyvpublikációban emlékeztetni arra az eminens kijelentésére, miszerint: „Fenéken billentem azt, aki szóba meri hozni a Beneš dekrétumokat.”
Kulcsmondat ez, kérem tisztelettel, konstatáltuk értelmiségi, baráti társaságom berkeiben is, jelen padlón leledzésünk jelszava, tökéletesre sikeredett megosztottságunk, mai közösségi állapotunk krédója.
Ki, kinek is oszt majd elnöki kegyelmet, erről folyik most az „izgalmas” kvaterka parti
Akinek még van gyomra figyelni az elnökválasztás körüli adok-kapok bonyodalmakat, most legújabban arról szól a történet, hogy kinek, ki oszt majd kegyelmet, ha netán a bűnüldöző szervek azt észlelik, hogy mondjuk feltételesen a jelenlegi /civilben nagyvállalkozó/ államfő adócsalásba, telekspekulációk spiráljába került. Vagyis, gatyázás nélkül kimondva, az államfő és „brigadérjai” melyik államfőjelöltet támogassák meg, aki az ilyen kegyelmet készségesen eszközli majd.
Az államfő, s a liberálisok jelöltjének, Zuzana Čaputovának, – aki a Progresszív Szlovákia parlamenten kívüli párt alelnöke – találkozása óriási dilemmákat, csetepatékat, elemzők észjáratási cunamiát váltotta ki, feldobva a nagy kérdést: Az elnök és Čaputová azért „teáztak” együtt, hogy kéz a kézben támogassák egymást a jövőben is, megoldva ezzel Kiska, jelenleg csak feltételezett, törvénybe ütköző dolgait?
Minket, őshonos kisebbségeket más izgathat Čaputová személyével kapcsolatban: nekünk, felvidéki magyaroknak jó lenne, hogy egy olyan ember legyen az elnökünk, aki – most nem sorolom fel eddig prezentált ideáinak sokaságát – keményen liberális eszméket vall? Pártja tekintetében bevándorlás párti? Az ígérgetéseit most próbáljuk félre tenni, mert minket, magyarokat ígérgetésekkel már annyiszor félre vezettek, hogy…
Hadd ne folytassam tovább, hiszen olvasóimmal egyetemben mindannyian képben vagyunk.
Elég csak az Európai Néppárt választási csúcsjelöltjének, Manfred Webernek mostani, Európa, s keresztény ellenes vezércselét, köpönyegfordítását elemeznünk, s mindjárt tudjuk, kinek merre van a merre, hol is van a játéktermük „hamiskártyáséknak.”
Bugár, a túlélő
Amikor az MKP elnöke, Menyhárt József köztársasági elnökjelöltként, Rober Mistrík elnökjelölt javára visszalépett az elnökválasztási procedúrában, a Most-Híd elnöke, Bugár Béla híveivel együtt nagy-nagy elégedetlenségüknek adtak hangot, abban az értelemben, hogy az MKP elnöke miért nem Bugár Béla javára lépett vissza.
A dolgok hátulütője ott találtatik, hogy Bugár korábban, határozottan kijelentette: végig viszi a választást, senki javára nem lép vissza.
Ami persze ezután történt, nincs az a felvidéki magyar, aki nem értette volna a Most-Híd elnökének legújabb verbális manőverezését, miszerint: „ Az első forduló után eldöntöm, kit támogatok majd a második fordulóban.”
Lám, lám: magyarjaink között akad-e csak egyetlen olyan ember, aki elhitte azt, hogy Bugár nem változtatja meg véleményét, ha a túlélési pozicionálása ezt úgy kívánja? Kötve hiszem. Ennyire naiv ember nem találtatik közöttünk, tartozzék az nemzetiségünk bármilyen szekértáborba is.
Resume helyett
Véleménycikkem címében felvetettem a kijelentést: Tudom, kinek a javára is lép majd vissza Bugár.
Persze, azt is tudom, hogy a tájékozottabb kedves olvasóm is megfejtette már azt a rébuszt, ami nem nemzetiségünk felemelkedését, jólétét célozza majd meg, hanem az egyes ember politikai túlélését, enklávéja további társadalmi politikai regnálását, poszton maradását követi.
Bugár Béla támogatottja, koalíciós társa nem más, mint Fico, s ma már közmegvetésben részesülő / Smer/ pártjának embere, az „imagináris” párton kívüli, Maroš Sefčovič.
S, bizony tehetnek erről az immár harminc éve ténykedő /?/ nemzetiségi politikusaink is, akik képtelenek voltak időben, egységesen cselekedni akkor, amikor a nemzetiségi politizálás berkeiben, a kilencvenes évek közepétől a gazdasági lobbi kapott térnyerést, mely 2009-ben ténylegesen becsapta az ajtót magyarságunk egységessége előtt.
Ugyanis tíz, tizenegy százalékos választási referencia mellett döntő tényező lehettünk volna az elnökválasztási folyamatoknál is, s nem kényszerültünk volna annak a „kisegérnek” a pozíciójába, „aki” cincogni hangosan tud, de dönteni – képtelen.
Ez van, kedves falusi színpadokon villogó, egymást ünneplő, kitüntető, csakis az anyaországi támogatásra támaszkodó politikusaink, közösségszervezőink. Változtatásra, változásra van szükség, mihamarább! Ehhez megvan az új, emberi potenciál, a szellemi, anyagi támogatás, ám – egymás folyamatos, álságos degradálása helyett – bátornak kell lenniük azoknak a tisztalappal érkezőknek, akik az említett változást, változtatást – önérdeket mellőzve – őszintén kívánják, s véghez is viszik.
Kalita Gábor
Megosztás:
Címkék: államfőválasztás 2019 Beneš-dekrétumok Bugár Béla Kalita Gábor maroš šefčovič Menyhárt József Zuzana Čaputová
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
