Nyitókép: Topky/Ramon Leško
Az OĽaNO és Barátai mozgalom vezetője, Igor Matovič elmagyarázta, miért jelent meg a Smer sajtótájékoztatóján, ahol verekedés tört ki közte és Robert Kaliňák volt belügyminiszter között.
Matovič saját elmondása szerint közérdeknek tartotta az igazság kimondását, és azt állítja, hogy Kaliňákon és a Smer-SD elnökén, Robert Ficón kívül senki más nem felelős azért, hogy jelenleg Szlovákiába illegális migránsok érkeznek. Egyúttal az ellenzéki párt képmutatására kívánt rámutatni, és emlékeztetett arra, hogy a Smer-SD tagjai maguk vezették be a migránsok területünkön való tartózkodásának lehetőségét.
Breaking: Ilyet még nem láttál! Összeverekedett Kaliňák és Matovič – Képekkel, videóval
„Úgy éreztem, oda kell mennem a kormányhivatal elé, és nyilvánosan nevén kell neveznem a dolgokat, mert az életben is utálom a képmutatást, a politikában meg duplán. A volt belügyminiszter és a volt miniszterelnök, aki ezt egykoron elkövette, és hétfőn a rendkívüli ülésen lehetőségük volt szavazni ennek a hülyeségnek megszüntetéséről, nem állhatnak oda két nap múlva a kormányhivatal elé, hogy ujjal mutogassanak a jelenlegi hivatalnokkormányra”
– mondta Matovič.
Mint hozzátette, a volt belügyminiszter nem tudta elviselni az igazságot, és engedélyt kért Ficótól, hogy „elmehet-e Matovičcsal foglalkozni”. Matovič saját elmondása szerint tízszer figyelmeztette Kaliňákot, hogy hagyja el az autót, amelyben ő ült.
„Amikor tizedszerre sem engedelmeskedett a felszólításomnak, természetes, hogy a kényszerhelyzetben védekeznem kellett, és ebben a bal cipőm segített”
– magyarázta. Ugyanakkor nem számított arra, hogy a Smer-SD tagjai „annyira hülyék lesznek, hogy támadjanak”.
Matovič azt is közölte, hogy a közösségi oldalon többen értesítették, hogy büntetőfeljelentést tettek. Az OĽaNO vezetője szerint egyértelmű, hogy ki volt az áldozat és ki az elkövető. Büntetőfeljelentést a Smer-SD volt belügyminisztere, Robert Kaliňák is tett.
Az OĽaNO elnöke, Igor Matovič szeptember 13-án, szerdán megzavarta a Smer-SD párt illegális migrációról szóló sajtótájékoztatóját. Egy hangszóróval felszerelt autóval érkezett a helyszínre, amelyen keresztül azt rótta fel a pártnak, hogy nyomtatványokat vezetett be az illegális migránsok ideiglenes tartózkodásának legalizálására. A párt tagjai igyekeztek megakadályozni a fellépését, és verekedésre is sor került.
Matovič többször is maffiának és rohadékoknak nevezte a Smer tagjait, és kijelentette, hogy ők a felelősek Ján Kuciak és Martina Kušnírová haláláért, valamint az illegális migrációval kapcsolatos problémákért.
SITA, Körkép.sk
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!