Nyitókép forrása: SITA/Milan Illík

 

A Smer parlamenti frakciója rendkívüli ülés összehívását kezdeményezi a Dubaji Expo 2020 kiállítás kapcsán kirobbant botrány miatt, amelynek főszereplője Richard Sulík. A képviselők az SaS pártelnökét arra szólítanák fel, hogy önköltségre térítse meg a kiállítás során elkövetett szabálytalanságokkal okozott költségvetési károkat. A Smer tervét Robert Fico kormányfő, a Smer elnöke jelentette be.

 

Fico kijelentette, hogy a dubaji kiállítás során felelőtlenül bántak a közpénzekkel, ezért Sulíknak kell megtérítenie a kárt.

 

Az Állami Számvevőszék nemrég napvilágra került jelentése több százezer eurót érintő szabálytalanságot talált. A Dubaji Expo 2020 Világkiállítás lebonyolítása idején Richard Sulík volt a gazdasági miniszter, ennek a rendezvénynek a végén készült az a felvétel, ami lényegében elindította a botrányt. Ezen a felvételen Sulík felszólítja vendégeit, hogy még aznap este „ki kell inni a bárt”.

 

A Számvevőszék szerint 634 ezer eurót használt fel pazarló módon a gazdasági minisztérium az expo kapcsán, további 400 ezer euró kapcsán folynak perek, amely mind a Take Away étteremmel kapcsolatos, amely a kiállítás szlovák pavilonjában működött az expo ideje alatt.

 

Dubaj-botrány – Sulík magyarázza a megmagyarázhatatlant: az expo sikeres volt, csak rosszul könyveltünk

 

Körkép.sk, spravy.rtvs.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!