„Csak egy hajszál választott el a kudarctól”: A Kréta elleni légidesszant hadművelet – elemzés

Nyitókép: Német ejtőernyősök és a propagandaszázad operatőre pózol a „Merkur” hadművelet idején. (MHM Gatow)

1941. május 20-án német ejtőernyős csapatok landoltak a görögországi Krétán a történelem addigi legnagyobb légidesszant hadműveletében. Habár Hitler a súlyos veszteségeket látva a fegyvernem végnapjait vizionálta, a szövetségeseket lenyűgözte a német ernyősök teljesítménye. A „krétai csata” máig tananyag a világ számos katonai akadémiáján.

A légiszállítású csapatok erősségei és gyengéi

   

A „Merkur” hadművelet operatív terve rendkívül vakmerőnek és végül sikeresnek is bizonyult, habár a győzelem sokáig mindössze egy hajszálon függött. Noha az ejtőernyősök azidáig csak mint támogató egységek kerültek bevetésre egy nagyobb művelet keretén belül, Kréta szigetén hirtelen egyedül kellett kicsikarniuk a katonai döntést. A „Merkur” hadművelet a mai napig példaértékűen világít rá a légiszállítású csapatok bevetésének erősségeire és gyengeségeire is.

Az ejtőernyősök legnagyobb előnye bizonyosan a meglepetés erejében, valamint a kiváló gyalogsági kiképzésben rejlik. Azonban a landolás után a csapat elkerülhetetlenül immobillá válik. Ezen felül a nehézfegyverzet hiánya és az ellátás problémája sem elhanyagolható kérdés. Az ernyős egységeknek ezért azonnal a kulcsfontosságú objektumok elfoglalására kell törekedniük, méghozzá abban a reményben, hogy belátható időn belül erősítés érkezik. Épp úgy, ahogy ez Kréta szigetén is történt: A repterek elfoglalása és az 5. hegyivadász-hadosztály megérkezte nélkül ugyanis a „Merkur” hadművelet egészen biztosan elbukott volna.

Miért volt olyan fontos Kréta?

Hitler csak azért szánta rá magát a balkáni beavatkozásra, hogy biztosítsa a délkelet-európai szárnyat a Szovjetunió ellen tervezett hadjárat idejére. Kréta biztosítása nélkül mindazonáltal ez a szárnybiztosítás három okból is okafogyottá vált volna. Először is a britek ugródeszkaként használhatták volna a szigetet egy későbbi landolásra Délkelet-Európában. Másodszor, bombázóik könnyedén elérték volna a román olajmezőket. Harmadszor, az észak-afrikai hadszíntér irányába futó német-olasz utánpótlási vonalak még nagyobb veszélyben lettek volna, noha zavartalan fenntartásuk már így is komoly gondot okozott. Churchill ezért is ragaszkodott ahhoz, hogy Krétát mindenáron tartani kell. Az már más tészta, hogy Hitler soha nem tekintett a szigetre műveleti kiindulópontként. Számára a Szovjetunió elleni világnézeti konfliktus élvezett prioritást, nem a Földközi-tenger.

A német légierő (Luftwaffe) a légifölény biztosításával döntően befolyásolni tudta a földön folyó harcok menetét. […] Egy sziget elfoglalásához ugyanis a légi- és nem a tengeri fölény mérvadó. Ehhez jön az a tény, hogy a Wehrmacht alakulatai taktikai képzésben, motivációban és harci tapasztalatban túlszárnyalták az ellenfeleiket. Erre a következtetésre jutottak egyébként, önkritikát megfogalmazva, az érintett brit tisztek is.

A magas német veszteségeket látva azonban Hitler kijelentette, hogy a légiszállítású csapatok napjai meg vannak számlálva. Innentől kezdve a Wehrmacht nem vetett be többé ejtőernyős csapatokat nagyszabású légidesszant akció keretén belül. Ezért is bukott meg a Málta elfoglalását célzó „Herkules” hadművelet. Az olaszok még próbálkoztak egy darabig, ahogy azt a „Folgore” légiszállítású hadosztály felállítása is mutatja, de Hitler alig mutatott érdeklődést ezügyben, így 1942 májusában a máltai akció végleg lekerült a napirendről. […]

Forrás: „Der Sieg hing am seidenen Faden” – Interview. In: Militär & Geschichte Nr.5 (2017).

Dr. Peter Lieb

Német hadtörténész, jelenleg a Bundeswehr Hadtörténeti és Társadalomtudományi Központjának (Potsdam) munkatársa, előtte a Sandhursti Királyi Katonai Akadémián dolgozott mint „Senior Lecture”.

Fordította: Orbán Gábor, MA