Lajos, Patricia
  • HUF: 331.90
  • USD: 1.12
  • 22 °C
  • 33 °C

Csáky Pál: Az Európai Unió megvédi állampolgárait

2019. Már. 12. 17:38

Nyitókép: csakypal.eu

 

Az Európai Unió területén bűncselekményt elkövető bűnözőkről valamennyi uniós tagállam hatóságai megkapnak minden releváns információt, mint amilyenek például a név és cím, az ujjlenyomat és az arckép. Ez azokra a személyekre vonatkozik, akiket bármelyik uniós tagállamban elítélnek.

 

Az Európai Parlament március 11-ei plenáris ülésen megvitatta, ma pedig nagy többséggel elfogadta az Európai Bűnügyi Nyilvántartási Rendszer harmadik országbeli állampolgárokra történő kiterjesztéséről szóló jelentést, ami azt jelenti, hogy mostantól kezdve ez a rendszer nem tesz különbséget a bűnözők nemzetisége között. A dokumentum néppárti felelőseként és annak árnyék-jelentéstevőjeként elmondhatom, hogy ez a fontos változás azt jelenti, hogy a bíráknak, ügyészeknek és más illetékes hatóságoknak ezentúl minden szükséges információ a rendelkezésükre áll majd az Európai Unió területén elkövetett bűncselekményekről, a bűncselekmény elkövetőjének állampolgárságától függetlenül.

Hirdetés(X)

 

Azt hiszem, bátran állíthatom, hogy a több éves munka mostanra beérett, a Bizottság és a Tanács is felismerte ugyanis, hogy az ilyen rendszer a hatékony bűnüldözés egyik kulcseleme, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a schengeni határok a bűnözők számára is átjárhatók. Az EU területén elő állampolgárok biztonsága nem képezheti alku tárgyát.

 

Éppen ezért, a tárgyalások alatt határozottan kiálltam amellett, hogy az ECRIS-TCN rendszernek nemcsak az uniós állampolgársággal nem rendelkező harmadik országbeliekre, hanem minden olyan kettős állampolgárra vonatkozó információt tárolnia kell, aki valamely uniós tagállam állampolgárságán kívül egy harmadik ország állampolgárságával is rendelkezik.

 

Az aktualizált ECRIS nemcsak javítja a tagállamok közötti igazságügyi együttműködést, hanem a tagállamok költségeit és adminisztratív terheit is csökkenti.

Csáky Pál: Sajtóhír

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás