Elment a mellékszereplők legjobbja…igaz történet Lópici Gáspárról

Szilágyi Istvánt, ma brutálisan meggyilkolta – feltételezhetően – a saját fia.

1976-ot írunk. Épül az Örs vezér tere. Még csak hordják a teherautók a Sugár áruház építéséhez a rengeteg homokot, sódert, eternit csöveket stb., Hatalmas területet betölt az egész.

Mi, akkoriban az építkezés mögötti egy-két éve épült lakótelep első házában laktunk. (Ond vezér utca 1-3.) A velünk szemben lévő házban élt Szilágyi István és családja. (Ond vezér utca 5-7.) Autók még csak itt-ott a két ház közös parkolójában… Rengeteg bandázás, rengeteg élmény. De most az egyik…

   

’76. december 31. Mindenki nagyon készül szilveszterre. A háziasszonyok sütnek, főznek, a férfiak díszítik a lakásokat, a gyerekek meg lent játszanak a két ház közötti téren. Szokás volt akkoriban, hogy átjártak egymáshoz az emberek köszönteni az Új Esztendőt. Szomszéd a szomszédhoz. Barát a baráthoz. Ilyenkor mindenki jó hangulatban volt, senki nem gondolt a munkára, a gondokra, az élet nehézségeire.

Mi gyerekek is nagyon szerettük ezt a napot, mert végre láthattuk a felnőtteket lazának, és vidámnak. Egésznap vártuk ezt a lehetőséget… 😀 😀

Aztán végre eljött az éjfél. Himnusz – felöltözve, vigyázz állásban énekelve -, majd a két ház kint az ablakban köszöntötte az Új Év kezdetét. Mindenki kiabált mindenkinek: „BÚÉK!”, „Nektek is!” – hangzott a zűrzavarban a sok kiáltás. Aztán egyszercsak elhallgatott mindenki…

Döbbenten vették észre a két ház lakói, hogy egy ember a dermesztő hidegben egy hatalmas slagot húz maga után. A vállán szerszámok és igyekszik a Sugár homokdombjai közé, amelyek a két ház ablakaiból jól láthatóak voltak. Aztán elkezd dolgozni. Szilveszter éjfélkor! Mit akar? Mit csinál? Minek? Kinek?

Ahogy elhaladt a kandeláberek alatt láttuk, hogy bizony Lópici Gáspár az. Neki állt ásni, locsolni… egy-két óra múlva, amikor a szülők elküldtek minket aludni, még láttuk az ablakból ,hogy dolgozik… Akkoriban ő nagy sztár volt. Ámulattal néztük, ahogy a dermesztő hidegben, ás, lapátol, öntözi a homokot.

És reggelre megláttuk a csodát! A homok dombokból szánkó pálya lett. Nem is akármilyen és nem is egy, hanem mindjárt kettő! Az egyik pálya a szánkóknak és a kicsiknek volt készítve, enyhe lejtőjével, széles kifutójával. A másik, a nagyobbaknak és az akkor kapható ” műanyag bobok”-nak, kanyarokkal, bukkanókkal, repülési lehetőséggel és persze rengeteg zuhanással… El is nevezetük… Hát hogy is lehetett másképp? LÓPICI LESIKLÓ lett a neve… De sok szánkó tört össze egy-két nap alatt ezeken a pályákon!

Az egész Füredi úti lakótelep ott tombolt napokig ezeken a dombokon. Nagyon nagy örömet okozott nekünk Lópici Gáspár! Később megtudtuk tőle, hogy az egészet tulajdonképpen a fiának készítette, aki szánkózni szeretett volna…

Most ez a gyerek brutális módon egy kalapácsal agyonverte…

Lehet hogy a saját utódja nem érdemelte meg édesapját, dehogy Szilágyi István akkor, 1976-ban, minden gyereknek egy életre szóló élményt okozott, az biztos…

LEGYEN NEKED KÖNNYŰ AZ ÚT, HA MÁR AZ ÉLETED NEHÉZ VOLT! ÉS KÖSZÖNJÜK! <3

Amikor a nevelés , a minta mit sem ér 

Két Hollós Könyvesbolt: Facebook