Filip Mónika: Mese a választásokon induló független jelöltekről

Valahogy mindig a kés élén táncolok. Először, amikor tisztviselőként a Belügyminisztériumban nyilvánosan kritizáltam az akkori minisztert Kaliňákot, hogy már régen le kellett volna mondania és igazán szégyenletes, hogy ilyen magas politikai funkciókban kétes háttérrel rendelkező egyének vannak.

A rövid ideig körülöttem tartó hűhó akkor nem azért volt, mert kimondtam azt, amire sok mindenki gondolt, tudott és amivel egyetértett. Mindez azért volt, mert belügyi hivatalnokként merészeltem ezt tenni. Vajon megtehettem-e ezt etikai szempontból és lojális voltam? Állítom, hogy igen. Az államot és állampolgárokat szolgálom, nem pedig egy politikai funkcióban ülő minisztert.

Egyik menet a másik után

   

A miniszter a felettesem, de ha etikai kérdések merülnek fel vele szemben, nem látom helyesnek, hogy csendben maradjak. Tudtommal nem sértettem meg sem törvényt, sem belügyes irányelvet. Mégis sokan nehezen tudták elfogadni, vagy megérteni, hogy csak azt tettem, amit igazán helyesnek láttam és ami meggyőződésem szerint a közérdeket szolgálja.

Majd jött a második menet. Ezúttal nem kritizáltam, hanem több jó hivatalnokkal együtt polgári szervezetet alapítottunk. A Belügyben még nagyobb volt a zavar és idegesség, mint amikor a minisztert felelősségvállalásra szólítottam fel. Csinálhat ilyet egy tisztviselő? Írhat véleményt az újságokba, szervezhet vitaestéket, felléphet nyilvánosan? Bár a mai napig nem fogadta ezt el a vezetőség, de kis idő után hozzá kellett hogy szokjon és mi két év után is sikeresen működünk és dolgozunk. Nemcsak mint köztisztviselők, de mint Jó Hivatalnokok is.

A legújabb “botrányos” lépésemet már csak nagyon nehezen nyelik le. Bár nem léptem be politikai pártba, amit az Alkotmány egyébként engedélyez, de az SaS listáján való jelölésem megint csak felzaklatta a belügyi vizeket. Már-már azt hinné az ember, passzióból teszem mindezt a vezetőség felé, de nem így van. Tényleg.

Határokat döntök le

Inkább azt gondolom, hogy határokat döntök le. Sok mindent nem lehet törvénnyel szabályozni, a józan ész, az értékrend kell, hogy diktáljon az embernek. Azt, hogy hogyan és mikor cselekszik helyesen. Ez az én filozófiám is. Vigyázok arra, hogy miközben dolgozok, soha senkit ne részesítsek előnyben vagy helyezzek hátrányba. Itt az ideje, hogy ne új törvényekkel és hivatalokkal próbáljuk megváltoztatni azt, ami ebben az országban és az emberekben igazán nagy gondot jelent: az önkritikát és a felelősségvállalást.

A történet befejezéseként, amit igazán humorosnak véltem, az a főnököm reakciója volt: azaz, hogy “rossz fényt vetek a minisztériumra”. Na, tessék. Digitalizációra szánt milliók elsikkasztva, vagy vietnami állampolgárt csempészése ellenére mégis az én parlamenti választásokon való jelölésem vet rossz fényt a minisztériumra. Mondja valaki ezután, hogy a hivatalnokok száraz unalmas banda.

Minden mesének van tanulsága. Bár az enyém még közel sem ért véget, egyet azért elárulok. Pártatlannak tűnni, függetlennek vallani magunkat ugyan jól hangzik, de messze van az egyenes beszédtől és az igazságtól. Nagyon kevés esetben lehet azt elmondani, hogy valaki pártatlan. Ha politikai funkcióra jelölteti magát, ráadásul egy politikai párt támogatásával, akkor függetlenségről beszélni arcpirító szemtelenség. Hiszen már csak választójogunkat gyakorolva is valamilyen szinten politizálunk.

Nincs abban semmi szégyen, ha valaki politikai pályára lép. Nem tagadva ezzel eddigi tapasztalatait, szakértelmét, értékeit. Az első tanulság tehát: vállald fel azt, aki és ami vagy. Sokkal hihetőbb és elfogadhatóbb leszel így az embereknek.

Filip Mónika