Vilhelmina
  • HUF: 360.26
  • USD: 1.18
  • 12 °C
  • 26 °C

Fricz Tamás: Ideg- és politikai háború Brüsszelben

2020. aug. 03. 20:05

(…) Természetesen többféle opció képzelhető el az unió jövőjét illetően, az azonban már jó ideje látszik, hogy az unió azért gyenge és hatástalan a nemzetközi politikában, a geopolitikai csatározásokban, a nagyhatalmakkal szembeni viszonyban, illetve gazdasági teljesítményé­ben is, mert alapvetően nem koherens a céljaiban, nem képez szerves és integráns egységet, belső széttartó erők, törésvonalak osztják meg és teszik cselekvésképtelenné.

 

Mindezzel korántsem azt akartam mondani, amit Brüsszel jelenlegi vezetői, a brüsszeli bürokrácia is nap min nap hajtogat Ursula von der Leyentől egészen Donald Tuskig, hogy a cél az „ever closer union”, a tagállamok közötti minél nagyobb integráció – magyarul mondva az Európai Egyesült Államok mint szuperföderális szövetségi állam létrehozása.

 

Nem, ennek éppen az ellenkezőjét állítom: annak beismerése, hogy az unióban nincs egység – ami nélkül hiteles és hatásos cselekvés sincs, akárcsak egy pártban vagy egy kormányzatban –, nem azt üzeni, hogy akkor tehát tűzzel-vassal teremtsük meg az egységet, hanem azt mutatja meg számunkra, hogy az unió a jelenlegi, évtizedek alatt kiépült szerkezetében és működésében nem is lehet egységes. Vagyis az alapok hiányoznak ahhoz, hogy az unió egységes és integrált legyen; tehát minden kísérlet, amelyik nem alulról, a tagállamok felől szerveződik, hanem felülről, a brüsszeli és a mögöttük álló globális elit részéről indul el és a tagállamokra próbálja kényszeríteni az integráció folyamatát, eleve kudarcra van ítélve.

 

Az amerikai állampolgárok többsége elsősorban amerikainak érzi magát, s csak másodsorban ohióinak, kaliforniainak, texasinak, ezzel szemben az európai ember elsődlegesen francia, olasz, dán, lengyel, magyar, s csak másodsorban európai. Ez alapvető különbség, s ebből adódik az unió válsága, vannak ugyanis nagyon erős csoportok Brüsszelben, illetve az észak- és nyugat-európai tagállamokban, amelyek minden reális adottság ellenére, mint egyfajta ­víziót, rá akarják kényszeríteni a tagállamokra az integrált Európa tervét. Mi, közép- és kelet-euró­paiak azonban, akik nemrég szereztük vissza a nemzeti szuverenitásunkat, a legkevésbé sem szeretnénk átadni azt egy másik nemzetközi központnak, Moszkva után most jelesül Brüsszelnek.

 

Ebből következően ez a föderalista Nyugat-Európa (beleértve Észak-Európát is) és a szuverenista Közép- és Kelet-Európa közötti törésvonal valójában a vizionáriusok, illetve a realisták közötti konfliktus is egyben. Az elmúlt évtizedek tényei ugyanis azt mutatják meg, hogy a teljes föderalizmus képtelenség, mert nem találkozik a tagállamok jó részének akaratával, vagyis kizárólag erőszakosan, szankciókon keresztül lenne bevezethető – ami természetes módon vezetne el a nemzetek és azok csoportjai közötti békétlenségekhez és konfliktusokhoz.

 

Ha a tagállamok mértékadó része nem akarja a teljes integrációt – és nem akarja –, akkor a vizionáriusok tervei szétszabdalják és felőrlik az Európai Uniót. A jelenlegi jogi helyzet ugyanis az, hogy a tagállamok az Európai Tanácsban, tehát a továbbra is legfontosabb döntéshozó testületben vétójoggal rendelkeznek a döntések esetében, vagyis konszenzus kellene ahhoz, hogy az unió áttérjen a tagállamok szuverenitását feladó föderalista berendezkedésre. Ha ezt nem akarja mondjuk Magyarország és Lengyelország, akkor a föderalizmus csak erőszakkal érhető el, de akkor az már mitől lenne unió?

 

Ezzel szemben a szuverenisták a realitásokból, a meglévő, hatásos és hatékony nemzetállami akaratokból és identitásokból indulnak ki, amelyek most, a koronavírus-járvány időszakában is megmutatkoztak. Kiderült és világossá vált ebben a vis maior világhelyzetben, hogy a nemzetállamok a cselekvőképesek, miközben a föderalista Európai Bizottság sokáig csak tehetetlenül vergődött, miként más összefüggésben az ENSZ mint globális szervezet sem állt éppen a feladata csúcsán. (…)

 

Az unió válságát ugyanakkor nem csökkentette a mostani költségvetési vita sem, amelynek során feketén-fehéren kiderült: a gazdagabb tagállamok nem igazán hajlandók az ­unióért adakozni, hiszen például a „fukarnak” nevezett négyek – Ausztria, Hollandia, Svédország és Dánia, később pedig Finnország is – a korábbi hozzájárulásukat a közös büdzséhez még a világjárvány okozta gazdasági visszaesés körülményei között sem kívánták megemelni – sőt tovább akarták csökkenteni egy százalékra. Más kérdés, hogy végül – a kialakult vis maior válsághelyzet miatt – engedniük kellett.

 

És ez mindent megmutat a gazdagabb tagállamok többi, szegényebb tagállamokkal szembeni szolidaritásáról, illetve annak hiányáról. Miféle európai integrációról, föderációról beszélnek itt Frans Timmermansék, Věra Jourováék, Charles Michelék, Donald Tuskék és társaik, ha ennek még a gazdasági alapjai is hiányoznak? A fukar négyek az év elején arról beszéltek, hogy ők természetesen az európai egység hívei, ám az egységről az a véleményük, hogy az elsősorban nem pénzkérdés, hanem a politikai ügyekben és az értékekben való egyetértésben nyilvánul meg.

 

(…)

 

Vagyis mi, közép-európaiak (és déliek) több szolidaritást várnánk a gazdasági teherviselésben a nyugat-európaiaktól, ők pedig azt mondják cinikusan, hogy „a pénz a legkevesebb”, helyette sokkal fontosabb az (általuk diktált) értékekben és politikákban való egyetértés. Szerintük tehát a déli és keleti országok, még ha nélkülöznek is, örüljenek azoknak az eszméknek, amelyeket persze ők exportálnának nyugatról keletre.

 

Mindebből viszont levonhatjuk a következtetést, hogy valójában ezek a nyugati országok sem akarják igazán az uniós ­integrációt, a tagállamok közötti erőviszonyok kiegyenlítődését, ezáltal egy, a forrásaikban, életszínvonalukban is hasonló állapotú tagállamokra épülő föderális berendezkedést.

 

Valójában úgy akarnak Európai Egyesült Államokat, hogy az a korábban is és ma is meglévő hierarchikus erőviszonyokra épüljön fel az ő folyamatos dominanciájukkal Közép- és Kelet-Európa felett. Köszönjük, nem ezt képzeltük el, amikor beléptünk! Ezt hívják igazi patthelyzetnek. Más szóval: válsághelyzetnek.

 

(…)

 

Válaszút elé kerültünk, a törésvonalak tovább éleződnek, s a quo vadis, unió? kérdésére lassan válasz fog születni. Ami a mi ­uniós vagy – egy, csak végső esetben választandó opció esetén – unión kívüli sorsunkat is meghatározza.

 

magyarnemzet.hu – Fricz Tamás: Ideg- és politikai háború Brüsszelben

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

B, Gy.
2020. aug. 05. 10:30

Ez a csodalatos unio minden csak jo nem nagyon raferne egy reform ami a jozan eszen alapulna es nem Gyuribacsi penzen mert az fog mindent tonkretenni.Miert engedi meg Europa hogy egy idegen orszag embere belebeszeljen a dolganikba.Vagy szet kell kergetni az unio vezeteset ha keptelenek kulso befolyas nelkul iranyitani es be kell ultetni Gyuribacsit sokat sporolnank rajta vagy a diktatura fele fogunk sodrodni amit mar egyszer megeltunk

Szóljon hozzá!

Kövessen minket