Halász Béla: Pár gondolat az elveszett szavazatokról
2023. szept. 24. 20:27
Kevés rosszabb dolog van annál, mint amikor valaki helyett mások döntenek.
A közelgő parlamenti választások során ismét aktuálissá vált a probléma, ezért érdemes kifejteni, mit is kockáztatunk a passzivitásunkkal.
Mint tudjuk, minden választónak két lehetősége van:
1 – elmegy választani
2 – nem megy el választani
Felvidéken a kétezres évek elején sokáig átlagon felüli volt a választási kedv.
A magyarok nagyobb létszámban jártak választani, mint a szlovákok. Aztán ez a helyzet lassan megváltozott. Hogy miért, annak jól ismert okai vannak. Összefügg a bizalommal, melyet nehéz megszerezni, de könnyű elveszíteni.
Csakhogy a választásokon így is, úgy is eredmény születik. Ha csak egy ember adja le voksát, akkor az ő szavazata lesz a döntő.
Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy elmegyünk-e választani vagy sem. Mert ha mi inkább az otthonmaradás mellett döntünk, mások pedig élnek állampolgári jogukkal, akkor az ő szavazatuk eredménye határozza meg a mi jövőnket is az elkövetkező négy évben. Azt a jövőt, amelynek befolyásolásáról otthonmaradásunkkal önként lemondtunk. Hogy hol épüljön kórház, gyorsforgalmi út, ipari park, hova települjön új befektető, kerüljön víztisztító állomás, stb. stb. Nap mint nap látjuk, érezzük, amiről beszélek.
Így a közélet iránt érdeklődő, saját sorsa iránt felelősséggel bíró állampolgár már csak saját maga miatt is akkor dönt a legjobban, ha elmegy választani. És magyar pártra adja a szavazatát. Mert ha nem lesz magyar párt a parlamentben, nem lesz magyar képviselet sem.
Ez ilyen egyszerű.
És ha mindezt tisztáztuk, akkor már csak egy fontos szempontot kell mérlegelni: Hogy olyan pártra adjuk szavazatunkat, aki át is ugorja az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Különben az így leadott szavazat töredékszavazatok formájában a legerősebb pártok ölében landol.
Ilyen a választási törvény.
A Szövetség esélyes a parlamenti bejutásra, ennek esélye hétről hétre egyre nagyobb. A ránk adott szavazat biztosan nem veszik el.
Éljünk hát szavazati jogunkkal szeptember 30-án!
Halász Béla – Facebook
Megosztás:
Címkék: elveszett szavazat Gyimesi György Halász Béla magyar párt parlamenti választás Szövetség-Aliancia választási törvény
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2023. nov. 28. - 22:10
Németországban tartoztatták le Nagybánya korrupció miatt elítélt szökevény polgármesterét
- 2023. nov. 28. - 21:07
Korčok szerint a V4-eknek csak egy célja lehet
- 2023. nov. 28. - 19:53
Izraeli-palesztin - Szijjártó Péter: életben lévő magyar túszról kaptunk információt az izraeli hatóságoktól
- 2023. nov. 28. - 18:50
Szerdán szavazhatnak a képviselők a belügyminiszter visszahívásáról
- 2023. nov. 28. - 17:51
Hosszabb kihagyás vár Kalmár Zsoltra
- 2023. nov. 28. - 16:50
Felmérés: Már csak a lengyelek 62 százaléka támogatja az ukránok befogadását
- 2023. nov. 28. - 16:25
Ukrajnát az ág is húzza - legalább 10 ember meghalt a szélsőséges időjárás miatt
- 2023. nov. 28. - 15:30
Tombol az antiszemitizmus Németországban
Hirdetés (X)
Népszerű tartalom
Melegfronttal érkezik a hó, az igazi fordulat azonban kedden várható
- Mindennapjaink
- |
- 2023. nov. 26.17:23
Király Zsolt: A hallgatás ára: Minden marad a régiben a Szövetségben (mi várható a kongresszuson?)
- Vélemény
- |
- 2023. nov. 27.09:52
Breaking: Késes támadás Vágsellyén - három halott, több sebesült
- Belföld
- |
- 2023. nov. 27.08:30
Felfüggeszti tevékenységét az egyik szlovákiai kézbesítő vállalat
- Belföld
- |
- 2023. nov. 23.21:57
Radványi szerint a DAC-nál hiányzik a türelem: Guľát és Kalmárt is meg kellett volna tartaniuk
- sport
- |
- 2023. nov. 25.09:28
Megdöbbentő információk érkeztek: Mutatjuk, hogyan kaszálta el a Nyugat a békét Ukrajnában
- Külügyek
- |
- 2023. nov. 26.12:22