Jozef Hajko: Sulík vagy elveszti hitelét, vagy még jobban megnyitja a hazai energiaszektort a német befolyás előtt

Nyitókép forrása: Körkép.sk/KL

A Közép-szlovákiai Energetika 49 százalékos tulajdonosának távozása (…) két rossz választás elé állítja a kormányt. Vagy államosítás lesz – akár Prága akár Budapest részéről – vagy a hazai árampiacot még jobban kiszolgáltatja a német befolyásnak. Ha a jelenleg status quo marad, azért a kormány kénytelen lesz fizetni.

Milyen pénzekről beszélhetünk a Közép-szlovákiai Energetika (SSE) esetében? A nyilvánosságra szivárgó hírek szerint a 49 százalékos tulajdonrészt birtokló tulajdonosnak a magyar állami MVM Group 1,2 milliárd eurót ajánlott. Egynémely kormánypárti politikus erre rögtön azzal reagált, hogy már az is jobb, ha a szlovák kormány veszi meg – közéjük tartozik a parlament gazdasági bizottságának elnöke, Peter Kremský is.

Az ellenzék is megszólalt. Ha az állam venné meg a tulajdonrészt, abban esetben Robert Fico nagyon szívesen világítaná meg, hogy mekkora összegért privatizálta anno az állam, és most mennyiért vásárolja vissza. Ha Fico mérlegre teszi, hogy mennyiért adta el az állam 2002-ben és azt, hogy most potenciálisan mennyiért vásárolhatná vissza akkor az egyik oldalon 158 millió euró, a másikon nagyjából egymilliárd euró lenne. Vagyis az államnak az általa akkor realizált bevétel hat-hétszeresét kellene kipengetnie. Fico ezt biztosan felhasználná, hogy emlékeztesse a választókat Mikuláš Dzurinda kormányának állítólag fejetlen és előnytelen privatizációira.

   

Erre Fico már akkor is felhívta a figyelmet, amikor 2013-ban a franciáktól a cseh Energetický a průmyslový hodling (EPH) vásárolta meg, amely Peter Kellner, Daniel Křetínský és Patrik Tkáč érdekeltségébe tartozott a J&T befektetőcsoport mellett. Az EPH a franciák által államnak kifizetett összeg 2,5-szeresét fizették

(…) Fico nézőpontja azonban mesterkélt és populista. Az SSE és elődje a privatizációja előtti időszakban (…) veszteséggel vagy jelentéktelen nyereséggel gazdálkodott (…). Ez a rossz vállalatvezetésnek és a Mečiar-érában mesterségesen alacsonyan tartott áraknak a következménye volt. Az EPH-nak történő eladásakor a vállalat éves nyeresége ötéves viszonylatban évi 50 millió euró felett volt – tehát az előtte lévő időszak minimum 50-szeresét teljesítette.

És ma? Az EPH az éves átlagos nyereséget 130 millió euróra tornázta fel, ami 2,5-ször nagyobb, mint mikor átvette a vállalatot. Ezt a koefficienst alapul véve és kivetítve a jelenre kapjuk meg azt a bizonyos egymilliárd eurót.

Ez egy durva becslés, de jól szemlélteti, hogyan nőtt a váll értéke az évek során. És az állam szintén megkereste a magáét. Az elmúlt öt év átlagában évente bő 40 millió eurónyi osztalék tehetett zsebre a cég nyereséges gazdálkodásának köszönhetően.

Megérte privatizálni az államnak? A számok szerint igen. Mondhatnánk, hogy ugyanilyen sikeres lehetett volna az elmúlt nagyjából két évtizedben a cég állami kézben is, és nem kellett volna megosztania a nyereséget. Csakhogy a 90-es éve privatizációi azt mutatják, hogy az állam képtelen volt érdemben gazdálkodni mind az áram mind a gáz tekintetében. (…) Az államnak egyértelműen megérte a privatizáció. Ha Fico más állít, az színtiszta demagógia.

A másik részről, az államnak tekintettel kell lennie stratégiai érdekeire is. Az európai energiaválság idején ez különösen fontos kérdés. Jelenleg az állam megfelelő rálátással rendelkezik az energetikai cégekre, elég, ha a fél tulajdonrésszel rendelkezik és megtartani a jogot az új tulajdonos jóváhagyására.

Ha a kormány a jelenlegi helyzetben az SSE visszavásárlása mellett döntene, az nem jelentené a 90-es évek visszatérését. De biztosan a gazdasági hatékonyság rovására menne, és az is biztos, hogy a politikusok megpróbálnának populista módon  elfogadhatóbb árakat kieszközölni a választóknak, ami a vállalat nyereségességének rovására történne (…)

Mit tehet ebben a helyzet az állam? Ha jóváhagyná a magyar MVM ajánlatát, amit nyilván az EPH támogatni, sőt, erőltetni fog, a cég közös szlovák és magyar állami tulajdonba kerülne. Ebben az esetben viszont ugyanazok a hátrányok állnának elő, mint amit pár sorral feljebb leírtunk. Ráadásul, egy jelentős szlovákiai vállalatban a magyar állam kapna helyet. És Ri9chard Sulíkból hirtelen etatista (állami hatalom kiterjesztésében érdekelt személy) válna, nem egy privatizőr, aki másfél évvel ezelőtt az SSE minden állami részvényét magánkézbe adta volna.

Az egyetlen, amit Sulík tehet, ha át tudja nyomni a kormányon, tárgyalni az EPH-val és a magánérdeklődőkkel. No, persze, „magánérdeklődőkkel” – az ismert érdeklődők között a német E.ON szerepel, aki 70 százalékban tulajdonolja a cseh ČEZ vállalatot, tehát ugyanolyan szerepet játszik, mint a magyar MVM.

Sulíknak tehát sok választása nincs, csak az E.ON marad számára, csakhogy az már ott van a Nyugat-szlovákiai Energetikában és a Kelet-szlovákiai Energetikában, és ezzel a következő akvizícióval már veszélyesen megerősödne. A német energiapolitika tehát közvetlen nyomást gyakorolhatna Szlovákiára nem csak Brüsszelen, de egy hazai, félig privatizált vállalaton keresztül is. Sokan úgy vélik, hogy épp a német energiapolitika felelős a jelenlegi árrobbanásért az energiapiacon.

Az utolsó utáni lehetőség az, hogy az állam meggyőzni, rákényszeríti az EPH-t, hogy tartsa meg az SSE-ben birtokolt tulajdonrészét, ami biztosan sokba kerülne neki. (…)

DennikŠtandard.sk, Sulík si nenavyberá, buď stratí tvár reformátora, alebo ešte viac otvorí energetiku nemeckému vplyvu