Kövér László: A külhoni magyarságnak szóló támogatások, programok a járványhelyzetben is folytatódtak

Nyitókép: Országgyűlés Hivatala

Országgyűlés elnöke szerint, a térség politikai elitjei mindegyikének fel kellene ismernie, hogy egyenrangú és a kölcsönös bizalomra épülő együttműködésben, közösen kellene a jövőjükről dönteniük, nem a nagyhatalmaknak. Abból „sose jöttünk ki jól” fogalmazott a házelnök AzÜzlet.hu-nak adott exkluzív interjújában.

(…)

   

A sors kegyetlen fintora, hogy pont az összetartás évében robbant az egész világot fenyegető, a fizikai találkozásokat alapjaiban meggátló COVID-járvány. Akkor, amikor a trianoni békediktátum századik évfordulójához kötődően, a világ minden táján nagyszabású megemlékezéseket terveztek a helyi magyar közösségek. Elnök úr, miként éli meg mindezt, olyan vezetőként, aki a jobb időkben, kifejezetten sokat utazott azért, hogy személyesen is találkozzon a külhoni magyarokkal.

Képviselői és házelnöki minőségemtől függetlenül is évente többször jártam határon túli magyar területeken. Ezért már szinte elvonási tüneteim vannak ezzel kapcsolatban. Nagyon rosszul éltem meg, hogy nyáron, a szabadságom idejére sem tudtam elutazni Erdélybe. Elszomorító, hogy bár egy nagyszabású, össznemzeti sereglést terveztünk Budapestre a Nemzeti Összetartozás Napjára, az egészségügyi kockázatok miatt mindez meghiúsult.

De azért az online, a szimbolikus térben mégiscsak tudtunk tenni bizonyos gesztusokat – példának okáért az Összetartozás Emlékhelyének fölavatásával –, jelezve, hogy 2020 nem egy esztendő a sok közül, hanem ez a nemzet szempontjából szomorú centenáriumhoz kötődő év, amiről a magyar közösségeink máshol is fontosnak tartották, hogy megemlékezzenek.

(…)

Tehát az egyik oldalon az emlékévet mégiscsak sikerült kiemelni a hétköznapokból, a másik oldalról viszont – a ’minden rosszban van valami jó’ megközelítés alapján nézve – az erre irányuló támadás sem volt olyan erős, mint amilyen akkor lett volna, ha másnak nem lett volna meg az a baja, ami nekünk. (…)

Ha valamikor, a járvány kapcsán élesedik a szabódezsői „minden magyar felelős minden magyarért” szemlélet igazsága. Mit tehetett és mit tehet egy ilyen helyzetben az anyaország a diaszpórában élőkért, de különösen a határon túli magyarokért?

Fontosnak tartom, hogy a külhoni magyarságnak szóló támogatások, programok a járványhelyzetben is folytatódtak, sőt úgy alakítottuk át ezeket, hogy a megváltozott helyzetre reagálva tudjanak segítséget nyújtani a határon túl élők számára. Például egészségügyi felszerelésekkel – maszkokkal, lélegeztetőgépekkel – is segítettük a külhoni magyar közösségeket a járványhelyzet sikeres átvészelésében. Ugyanakkor a magyar intézményrendszer működtetéséhez szükséges támogatások folyamatosak.

Folytatódnak a beruházások is, például a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében megvalósuló óvodafelújítások, óvodaépítések is. Miközben a rendezvényeink, képzéseink az online térbe kerültek át, pályázati felhívásaink keretében idén is 2,2 milliárd forinttal támogattuk a külhoni magyar szervezetek tevékenységét.

(…)

A magyar kormány stratégiájában a nemzetpolitika fontos fókusza a Kárpát-medencei közös tér megteremtése, amelynek megszületése a gazdaság és a kultúra mellett, egyre több területen érzékelhető. Milyennek tartja az eddigi eredményeket és milyen reakciókat tapasztal ebben a kérdésben a szomszédos országoktól?

Ebben a kérdésben számomra az a legfontosabb, hogy az utódállamokban élő magyarok tömegei számára sem csak szimbolikus, ünnepnapokra szánt szóvirágok halmaza a nemzeti összetartozás, hanem a mindennapokban megélhető valóság. (…)

Aki ezt megéli, már tényleg nemcsak a március 15-i ünnepségekről szóló tudósításokban találkozik a nemzeti összetartozás gondolatával, hanem a mindennapok anyagi valóságában is. Óriásit léptünk tehát előre – talán nagyobbat is, mint amiről 2010-ben reálisan álmodhattunk. Más kérdés, hogy ennél is többet kellene tenni ahhoz, hogy a határokon túl rekedt magyar közösségeinket annyira meg tudjuk erősíteni, hogy ellenállók tudjanak maradni azon utódállami és globalista nyomással szemben, amely fel akarja oldani nemzeti önazonosságukat.

A környező országok politikai osztályával kapcsolatban csak azt a reményt táplálhatjuk, hogy miként 2010-ben nem gondoltuk, hogy ilyen gyors eredményt érünk el a nemzeti összetartozás tényleges megerősítése terén, úgy egyszer majd arról beszélgethetünk, hogy nem gondoltuk volna még 2020-ban, hogy ilyen viszonylag rövid idő alatt sikerül meggyőzni ezeket az országokat arról, hogy a német és orosz birodalmak közé szorult Közép-Európa vagy magát szervezi meg egyfajta egyenrangú és a kölcsönös bizalomra alapuló együttműködés révén, vagy pedig – ahogy a történelemben számtalanszor történt ez velünk – mások majd mindig megszervezik helyettünk ezt a térséget a saját birodalmi érdekeiknek megfelelően, amiből eddig még sosem jöttünk ki jól. Ideje lenne végre az érintetteknek is komolyan venni: Közép-Európa a közép-európaiaké.

AzÜzlet.hu, Kövér László a családtámogatás nemzeti üggyé emeléséről, az emlékév meghittségéről és a járványról