Marek Vagovič: Az igazságért folytatott harc és a hatalmasok büntetlensége a végéhez közeledik
Nyitókép: Facebook
Robert Fico éveken keresztül elhatárolódott attól, hogy kapcsolatba hozzák őt a Smer hátterében álló oligarchákkal. Amikor erre felhívtuk a figyelmet, hiénának, mocskos viperának, szlovákellenes prostituáltaknak vagy disznóknak nevezett bennünket. Ma már nem védekezik, épp ellenkezőleg: nyíltan vállalja, kik is a donorjai, mivel pánikszerűen fél attól, hogy a börtönben megtörnek és elkezdenek beszélni. Például arról, hogy politikailag ki fedezte és profitált azokból a disznóságokból, amelyeket a rendőrség vezetése alatt a bűnszervezet követett el.
A minap Fico szégyentelenül odaállt a Žilinka vezette Főügyészség elé (milyen szimbolikus), hogy védelmébe vegye az „ellenzékkel kapcsolatban álló vállalkozókat“. Konkrétan „Bödör mérnök urat“, ahogyan a Fico mellett álló Marek Para ügyvéd nevezte őt. (…)
Azt a sajtótájékoztatót egy okból hívták össze: hogy Padret kiszabadítsák a börtönből. Az igazságért folytatott harc és a hatalmasok büntetlensége a végéhez közeledik. Nagyon jól tudják, hogy a Tisztítótűz-ügy áttörést jelenthet. Mi szintén tisztában vagyunk ezzel.
A bíróság döntése ebben az esetben sokat elárul majd arról, hogy milyen országban fogunk élni. Mi vagy ők, nincs köztes állapot. Ebben a harcban nem létezik semmilyen harmadik út, ahogyan azt a szebb holnapot építők tévesen gondolják. Bízzunk abban, hogy a Tisztítótűz-ügy befejeztével Szlovákia nem kerül vissza a Ján és Martina gyilkossága előtti állapotba. Máskülönben kirobbantják a poklot. A valódit, és nem a Čižnár-félét.
Megosztás:
Címkék: oligarchák Robert Fico Tisztítótűz-ügy
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
B, Gy.
2022. jan. 12. 14:52Leyenen szerint Szlovakia dicseretes uton halad ez akar megnyugtoto is lehetne de biztos nem volt rajta szemuveg.
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 09:00
Útban a tenger felé Magyarországon, Szlovéniában és Horvátországban is olcsóbban tankolhatunk
- 2024. máj. 06. - 08:09
Netanjahu szerint senki sem akadályozhatja meg, hogy Izrael megvédje magát
- 2024. máj. 05. - 20:52
Női kézilabda BL - Esbjergben is kikapott, nem jutott négyes döntőbe a Ferencváros
- 2024. máj. 05. - 19:56
Oroszország büntetőeljárást indított Zelenszkij ukrán elnök ellen
- 2024. máj. 05. - 19:00
Szlovákia folytatja Ukrajna támogatását
- 2024. máj. 05. - 17:57
Sikerült megváltoztatni a vércsoportot, innentől sok minden megváltozhat
- 2024. máj. 05. - 16:59
Čaputová nem bánja, hogy nem indult újra államfőnek
- 2024. máj. 05. - 15:55
Szili Katalin: létezésünket is édesanyánknak köszönhetjük
Népszerű tartalom
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az elsőosztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Így ünnepelte a Komáromi FC a feljutást és a bajnoki címet - videó
- sport
- |
- 2024. máj. 04.19:43
Sőregen ismét felvonultak a keleti blokk veterán autói - képekkel
- Mindennapjaink
- |
- 2024. máj. 04.10:53
Micskó András: David Pressman Nagykövet Úrnak
- Vélemény
- |
- 2024. máj. 04.09:04
Moszkva: A Steadfast Defender annak bizonyítéka, hogy a NATO egy Oroszországgal szembeni esetleges fegyveres konfliktusra készül
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 04.15:07
Komáromban megemlékeztek a város híres szülöttéről, Lehár Ferencről
- Kultúra
- |
- 2024. máj. 04.08:22