Megalakult és lefektette alapelveit az Új Egység Mozgalom – Nyilatkozat

2019. Sze. 01. 01:18

Nyitókép: Fitos Andrea (Faebook)

 

Az alábbi nyilatkozatot az augusztus 31-én, szombaton Gútán szervezett nyílt fórum résztvevői írták alá.

“Válságos időket él a felvidéki magyarság politikai képviselete és érdekérvényesítő ereje. Kijelenthetjük, minden idők legnagyobb válságát.

 

A választási kudarcok után, a választási együttműködésről folytatott tárgyalások is eredménytelenek voltak, a két másik kis pártnak nincsen olyan mozgósító ereje, hogy jelentősen hozzájáruljon az 5% eléréséhez. Ebben a válságos helyzetben az Új Egység Mozgalom megszólította a pártok, civil szervezetek és mozgalmak képviselőit, hogy közösen keressenek megoldásokat az előállt csapda-helyzetből, támogatva egy alulról szerveződő választási mozgalom bejegyzéséhez az aláírásgyűjtést, és az alapok letételét a gyors építkezéshez, hogy még a jövő évi választásokra készen álljunk egy új arcokat felvonultató listával és programmal.

 

A mozgalom nem ideológiai, világnézeti szövetség, hanem a felvidéki magyarság valamint az ország jövőjéért aggódó és sorsunk jobbrafordulásáért tenni akaró emberek sokasága, civilek, párttagok, és a legkülönfélébb társadalmi rétegek képviselői.

 

A nyilatkozat aláírói tisztában vannak azzal, hogy társadalmunk a politikum teljes megújulását, valamint új, tiszta szándékú, tettre kész egyéniségekből új politikai struktúrafelépítését, olyan haladó programmal, amely nem fél kinyilvánítani az önkormányzatiság önrendelkezéshez való jogát.

 

Továbbra is nyitottak vagyunk minden, a magyarság jólétéért és érdekeiért küzdő párt, szervezet és mozgalom tagjaival közösen építkezni, szigorúan alulról építkezve.

 

Nem megosztani akarunk, hanem kiszakítani társadalmunkat a megosztottság helyzetéből, az egymásra mutogatás romboló gyakorlatából.

 

A helyi és országos struktúrákkal rendelkező szervezetek vezetőinek szövetséget ajánlunk, amennyiben az alapelveinkkel azonosulni tudnak.

 

A résztvevők az alábbi alapelveket fektették le:

 

Államalkotó társnemzetként szülőföldünkön!
Teljes körű önrendelkezést!
Szülőföld – termőföld és a vízkészlet megóvása!
Nemzeti öntudat erősítése és védelme!
Összetartó és gyarapodó közösséget!
Tisztességes magyar érdekképviseletet!
Keresztény kultúránk megbecsülése!

 

Felszólítjuk a magyarság jövőéért aggódókat, hogy mutassanak példát együttműködésből, szolidaritásból, a megosztottság elutasításából, és az önös érdekek háttérbe szorításából!”

 

Forrás.

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás