Michal Havran: A világ, amelyben Fico él, nem a miénk

Nyitókép forrása: tvnoviny.sk

(…) Ha valaki olyan szavak miatt vádolja meg Beáta Balogovát, a SME napilap főszerkesztőjét, amelyek nem hangzottak el, vagy a Denník N újságíróit államellenes cselekedetekkel vádolja meg, akkor nyilvánvaló, hogy ettől az embertől – aki a halott Ján Kuciaknak és Martina Kušnírovának felróná politikai és úgy tűnik, személyes megsemmisülését is – el kell határolódnunk.

Nem hallgathatunk, mert a szavad emberek sebezhetetlenek. Nem lehető őket megalázni megzsarolni, megfizetni, lefizetni, rábeszélni. Csak megölni lehet őket, és Robert Fico úgy döntött, hogy több mint egy évvel a kettős gyilkosság után úgy beszél a sajtóval, mintha semmi sem történt volna, mintha Kuciak élne. Mert szerinte a rendőrség kizárta az olasz szálat.

És ezzel azt mondja nekünk, hogy számára nem lényeges, ki ölte meg Kuciakot és menyasszonyát, csak az számít, hogy nem az olaszok voltak. Soha semmi mást nem mondott a gyilkosággal kapcsolatban, soha nem fogta fel, mi is történt.

   

(…) Kuciak és Kušnírová halottak, szüleik gyakorlatilag velük haltak. (…) Mi valahol tudat alatt azt hittük, hogy majd változik a helyzet, a politikusok nagyobb tisztelettel tekintenek a sajtóra, amely az úgynevezett „sikertörténet” nélkülözhetetlen része. Semmi hasonló nem történt.

Az a düh, személyes sértődöttség, ami ott van a gyülöletében, a győzelemmel való hivalkodás, amivel azt sugallja: nem az olaszok voltak, és Trošková, az ő Troškovája tiszta,. Mindezt azt mutatja, hogy a szlovák politikusok egy része nem érti, mi a sajtó.

Nem értették meg azt sem, hogy Kuciak és kollégái mivel foglalkoztak. Mert egyfolytában valamilyen sikertörténetről beszélnek, ami nem igaz. A szlovák politikusok egy része izolálva él.

Ne tudják, mennyit kell hozzáfizetni a gyógyszerekhez a biztosítás ellenére, milyen utazni a késve érkező, kigyulladó vonatokban, milyen dugókban vesztegelni, mert hiányoznak az utak, amelyeknek tíz éve meg kellett volna épülniük, milyen olyan iskolát keresni a gyerekeknek, amely nem 1000 euróba kerül. Nem tudják, milyen meleg étel, fűtés, víz, hús, zöldség nélkül élni.

Nem tudják, milyen az élete az ötvenéves brigádosnak, aki az üzemben 400 euróért dolgozik havonta, mert weboldalakban, alagutakban, kórházakban, várókban, új autókban, hivatalok bútorzatában, az új és a régi tanácsadók zsebében, a faliújságokban már annyi, de annyi pénz süllyedt el, hogy azzal Szlovákia 30 évvel a rendszerváltás után már úgy nézhetne ki, mint Ausztria. De nem úgy néz ki.

Mert az áfacsalók, fehér lovak, Veyronok itt normákká váltak, azokkal az értékekről szóló üres szónoklatokkal együtt, amelyek itt sosem uralkodtak, mert ha uralkodtak volna, akkor nem csak két volt SNS-es miniszter ülne rács mögött, hanem sokkal több, és már jóval korábban.

És ezzel foglalkozik a sajtó, mert ha nem tenné, akkor ők megtalálnák a módját, hogyan hallgassanak le, játszanak ki, ködösítsenek, hogyan nyújtsák el az utak építését és a gyors vonatok vásárlását, az új iskolák és kórházak építését. Erről ír a sajtó, ezért gyűlölik annyira a médiát, mert azt hiszik, hogy az embereknek elég az ingyen vonat. Csakhogy nem elég. Az ingyen vonat legyen tiszta, gyors és legyen benne vécé, legyen olyan, ahol nem kell sárgaságtól vagy náci fogdmegektől tartani.

A világ, amelyben Fico él, nem a miénk. Fico ma egy olyan politikai kasztnak a képviselője, amely már teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal. Nem tudja, hol élünk, nem tudja, hogy egyre többet és többet fizetünk egyre kevesebb szolgáltatásért cserébe. Nem tudja, hogy néhány dolog az előző rezsimből már kezd pusztulni, és nincs helyettesítő megoldás, vagy terv a masszív átépítésre.

Nem látja, hogy az ő életszínvonala, és a rimaszombatiak életszínvonala már rég csillagászati távolságra van egymástól, és hogy ez ellen tehetett volna valamit, mégsem tett. És arról, hogy ez a kis, ötmilliós ország ma nem épp Európa dísze, nem a média tehet, hanem azok, akik mandátumot kaptak az emberektől. (…)

A teljes írás itt olvasható: Sme.sk, Kuciak je mŕtvy, pán Fico (píše Michal Havran)