Peter Schutz: Az MKP meztelenre vetkőztette Bugárt
Bugár valamilyen oknál fogva képtelen elengedni Ficot.
A magyar-magyar konzultációk második körének hangos és erőteljes összeomlása meglepetést okozott.
(…)
Győztesei az MKP-ban felülkerekedett negatív érzések voltak, melyek legyőzték a félelmet is, hogy30 év után először kieshetnek a magyarok a parlamentből.
A „Hazug Bélával“ szembeni megalapozott ellenszenv négy év Smeres és SNS-es koalíció után teljesen érthető.
(…)
Az igazság órája a Most számára akkor jött el, amikor az MKP megfogalmazta kulcs követelését, miszerint a közös választási lista világosan határolódjon el a Smerrel, SNS-szel és Kotlebával való választások utáni koalíciótól.
Az, hogy a Most annak ellenére sem volt hajlandó belemenni ebbe a követelésbe, hogy már egy éve 5 százalék alatt van, azt mutatja, hogy Ficoval és a Smerrel „átlagon felüli“ viszonyt ápol, melyet – és ez a katasztrófa katasztrófája – valamilyen oknál fogva nem mondhat fel.
Az MKP így meztelenre vetkőztette a Mostot, és biztos, ami biztos, hozzátett egy másik követelést is, hogy Bugár nem lehet rajta a választási listán.
A Most ellenjavaslata, hogy ha a Smer „feketelistán“ van, akkor kerüljön oda az OĽaNO is, kétségbeesett próbálkozás volt. Hiszen Matovičot formálisan a Smer és az SNS sem zárja ki. Bugárék csak azért javasolták ezt, hogy kínjukban ne az ő kezükben maradjon (már ismét!) a közös listát szétverők Fekete Pétere.
A végeredményen, hogy a magyarok ismét megosztva mennek a kampányba, nem változtat az MKP és két liliput partnere sem.
Az Összefogás, mely platformja lesz a közös listának, és a másik párt, mélyen egy százalék alatt kóvályognak, így az MKP és csapata – egyelőre – nagyon messze van a parlamenti jelenléttől.
Még a Mosttól is távolabb, mely szó szerint élő adásban ürül ki – újabban Gál és Kresák távozásával – és amikor Bugárék már csak a politikai feleslegesség szobrának lehetnek jók.
Peter Schutz: SME
Megosztás:
Címkék: Bugár Béla MKP Összefogás párt
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 09:56
Megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
- 2024. máj. 06. - 09:00
Útban a tenger felé Magyarországon, Szlovéniában és Horvátországban is olcsóbban tankolhatunk
- 2024. máj. 06. - 08:09
Netanjahu szerint senki sem akadályozhatja meg, hogy Izrael megvédje magát
- 2024. máj. 06. - 07:14
Meleg idővel indul a hét
- 2024. máj. 05. - 20:52
Női kézilabda BL - Esbjergben is kikapott, nem jutott négyes döntőbe a Ferencváros
- 2024. máj. 05. - 19:56
Oroszország büntetőeljárást indított Zelenszkij ukrán elnök ellen
- 2024. máj. 05. - 19:00
Szlovákia folytatja Ukrajna támogatását
- 2024. máj. 05. - 17:57
Sikerült megváltoztatni a vércsoportot, innentől sok minden megváltozhat
Népszerű tartalom
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az elsőosztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Így ünnepelte a Komáromi FC a feljutást és a bajnoki címet - videó
- sport
- |
- 2024. máj. 04.19:43
Sőregen ismét felvonultak a keleti blokk veterán autói - képekkel
- Mindennapjaink
- |
- 2024. máj. 04.10:53
Micskó András: David Pressman Nagykövet Úrnak
- Vélemény
- |
- 2024. máj. 04.09:04
Moszkva: A Steadfast Defender annak bizonyítéka, hogy a NATO egy Oroszországgal szembeni esetleges fegyveres konfliktusra készül
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 04.15:07
Komáromban megemlékeztek a város híres szülöttéről, Lehár Ferencről
- Kultúra
- |
- 2024. máj. 04.08:22