Rastislav Galia: Mutassuk meg együtt szlovákok és magyarok, hogy az őseink tiszteletét és megbecsülését nem adjuk el

Nyitókép: Fuska Nikoletta

Tisztelt Hölgyek és Urak!

Engedjék meg, hogy olyan szavakkal indítsam mondanivalómat, amelyet sok száz évvel ezelőtt írtak meg az ún. sötét középkorban.

   

Ezek a szavak mindörökre megjelölték a mi nemzeteink közös történelmét. Aki ezeket a szavakat kimondta, az a közép-európai civilizáció építésében meghatározó hatást fejtett ki.

Így hangzanak ezek a szavak: „Unius linguae, uniusque moris regnum imbecille et fragile est“. Az az ember, aki e szavakat leírattatta I. (Szent) István királyunk volt. Aki egyszerre volt szent, király, bölcs és a Magyar Királyság megalapítója.

(…)

Mindannyiunk csodálatát és tiszteletét kell hogy bírja az a tény, hogy jóval az ENSZ emberjogi alapokmánya előtt, korábban a felvilágosult filozófusok kinyilatkozásai előtt, megelőzve a reneszánsz humanizmusát a jelenkortól számítva a messzi 10 évszázaddal ezelőtti időkben olyan királyunk volt, aki tudta, hogy az etnikai és kulturális másság elválaszthatatlan része a mi földi létünknek, amely gazdagítja az államot, és mint ilyen élethelyzet, tiszteletet és megbecsülést érdemel. Tehát: „Unius linguae, uniusque moris regnum imbecille et fragile est“ – „Az egynyelvű és egyszokású királyság (ország) gyenge és törékeny.”

Szent István államalapító király Magyar Királysága évszázadokon keresztül fennállt.

(…)

Tiszteletre méltó civilizációs örökséget hagyott ránk. Jó hazája volt több nemzetnek is a magyarokon kívül. Így nekünk is, szlovákoknak jó otthonnak bizonyult, vagyis együtt a magyaroknak és szlovákoknak. Ezt a közös hazát, országot együtt védtük és építettük sok száz éven keresztül.

Elteltek a századok és az európai civilizáció nagyon sok változáson ment keresztül.

(…)

Sajnos a mi régiónkat is érinti a történelmi korszakok tévedései. Ilyen tévedés például a sovinizmus, amelyet úgy jellemezhetünk, mint a másik ember nemzeti érzésének és identitásának nem tisztelete, nem elfogadása – egyfajta etnikai rablás. Az utolsó 150 évben a mi tájainkon is megmutatta förtelmes arcát.

Nincs értelme azt vizsgálni, hogy ki kit, mikor bántott meg nemzeteink közül, mert elsősorban mind a szlovák, mind a magyar közösség a soviniszta megnyilvánulással elsősorban saját magának árt, ártott, ugyanis a sovinizmus akadályozza meg, hogy privilegizált örökségünknek tekinthessük Szent István ránk hagyott szellemiségét.

Zsolnáról érkeztem, ahol a legidősebb építészeti emlékmű egy kis templom, amelyet éppen I. István király szentelt fel. A vidékünkön, Északnyugat-Szlovákiában is megmaradtak az emlékei ennek a nagy és bölcs államférfinknek, Szent Istvánnak – igen, de sajnos hozzá kell tennem, nem vagyunk, voltunk ezzel a szellemiséggel, örökséggel szemben mindig hűségesek mi sem. Ugyanis a mi környékünkről az Önök irányába, a Csallóközbe, Ipoly mentére, Nógrádba, Gömörbe olyan ellenszenvet, gyűlöletet tápláltunk, amelynek lélektani erejéből mi szerettünk volna etnikai hasznot húzni az Önök kárára.

Reméljük, hogy ezek az idők végre mögöttünk lesznek. Reménykedjünk közösen, hogy a Szlovák Köztársaság minden polgára megérti végre, hogy az itt élők mássága, a közöttünk lévő különbözőségek, a mi országunk gazdagságát jelenti és, hogy mindenkinek úgy kell őszintén, jó akarattal cselekedni, hogy az államunk minden polgára számára jó otthonná váljon. Ennek az igyekezetnek a részévé kell, hogy váljon az a fajta őszinte tevékenység, hogy biztosítva legyen az itt élő nemzeti közösségek számára a megmaradásuk és fejlődésük.

(…)

Fogjunk össze és mutassuk meg a fogyasztói és kommersz társadalom prédikátorainak, hogy tévednek. Mutassuk meg együtt szlovákok és magyarok, hogy a mi őseink tiszteletét, megbecsülését, hagyatékuk átörökítését nem adjuk el a lélekben üres individualizmusért, a villanegyedekért vagy a bevásárlóközpontokért.

És nem utolsó sorban mutassuk meg nekik azt, hogy a mi nemzeti közösségeink egymás irányába nem táplálnak ellenszenvet.

Én, mint szlovák ember tisztelem és becsülöm a magyar, lengyel és cseh emberek büszkeségét. Ugyanis hiszek I. Szent István király szavaiban és tudom, hogy az európai államok gyengék és törékenyek lesznek, hogyha úgy akarnak erősek lenni, hogy csak saját magukat nézik, nem keresik a közös szövetkezés pontjait.

Legyünk tehát Szent István királyunk méltó örökösei! Ehhez adjon az Isten nekünk erőt és segítséget!

——————————————————————————————————————————————————————————————————————————–

Vážené dámy a páni!

Dovoľte mi začať slovami, ktoré boli napísane pred mnohými stáročiami, v období – vraj – temného stredoveku.

Sú to slová, ktoré navždy poznačili dejiny našich národov, a vyslovil ich človek, ktorý mal na budovanie stredoeurópskej civilizácie zásadný vplyv.

Tie slová znejú: „Unius linguae, uniusque moris regnum imbecille et fragile est“.

Oným človekom bol sv. Štefan I., svätec, kráľ, múdry zakladateľ Uhorského kráľovstva.

(…)

Všetkých nás musí udiviť to, že dávno pred prijatím charty OSN o ľudských právach, dávno pred dielami osvietenských filozofov, dávno pred humanizmom talianskej renesancie – pred dlhými desiatimi storočiami sme mali kráľa, ktorý vedel, že etnická a kultúrna príslušnosť je neodňateľnou súčasťou nášho ľudského bytia, je bohatstvom krajín, a ako taká musí požívať úctu. „Unius linguae, uniusque moris regnum imbecille et fragile est“ – teda „Kráľovstvo jediného jazyka a jediných zvykov je slabé a krehké“.

Uhorské kráľovstvo, ktoré svätý Štefan založil, pretrvalo stáročia.

(…)

Vytvorilo obdivuhodnú civilizáciu, bolo dobrým domovom pre viacero národov; okrem iných aj pre naše dva – maďarský a slovenský. Túto spoločnú vlasť sme si spolu chránili, budovali. Prešli stáročia, a európska civilizácia prechádzala mnohými zmenami.

(…)

Žiaľ, aj nášho regiónu sa dotkli tieto omyly doby. Šovinizmus – ktorý možno charakterizovať ako neúctu k národnému cíteniu iného človeka, alebo ako formu etnickej lúpeže – aj našom regióne počas uplynulých stopäťdesiatich rokov ukazoval svoju ohyzdnú tvár.

Nemá zmysel dokazovať, kto komu kedy ublížil, lebo naše národy ublížili v prvom rade samé sebe. Šovinizmus nás totiž pripravil o privilégium nazývať sa dedičmi myšlienok svätého Štefana.

Prichádzam zo Žiliny, kde najstaršou zachovanou stavebnou pamiatkou je malý kostol zasvätený práve sv. Štefanovi Kráľovi. Aj v našom kraji na severozápade Slovenska sa teda zachovala pamiatka na tohto múdreho vladára – a predsa sme jej nie vždy boli verní. Aj z nášho kraja k Vám na Csallóköz, Ipoly, Nógrád, Gömör totiž prichádzala nevraživosť, snaha o náš etnický zisk na váš úkor.

Dúfajme, že tieto časy sú za nami, a že si občania Slovenskej Republiky uvedomujú, že naša rôznosť je našim bohatstvom, a že všetci sa musíme úprimne snažiť spraviť z nášho štátu dobrý domov pre každého človeka dobrej vôle. A že súčasťou tohto úsilia musí byť úprimná snaha o zachovanie a rozvoj národných komunít.

(…)

Ukážme kazateľom konzumného „pokroku“, že sa mýlia. Že svoju úctu k našim predkom nepredáme za duchovne prázdny individualizmus vilových štvrtí a nákupných centier. Ale tiež im ukážme, že naša láska k našim národom nevedie k nenávisti. Ja, Slovák, sa teším z hrdosti a vážim si hrdosť Maďarov, Poliakov, Čechov. Verím totiž slovám svätého Štefana a teda viem, že európske krajiny budú slabé a krehké, ak budú chcieť byť silné každé osamote. Buďme teda hodnými dedičmi diela svätého Štefana !

K tomu nám dobrý Pán Boh pomáhaj !

A Rastislav Galia által írt szöveget a május 5-ei tüntetésen Samu István olvasta fel.