Rebrov: Elégedettek lehetünk a megszerzett ponttal
Nyitókép: MTI
Bocsánat, egy kicsit elment a hangom
Elégedettek lehetünk, hiszen bár az első félidőt elveszítettük, a másodikban sikerült javítanunk. Toki (Tokmac Nguen – a szerk.) gólja fontos lökést adott nekünk, mindenki elégedett lehet ezzel az egy ponttal.
Nehezítette a dolgunkat, hogy sok játékosunknak nincs BL-tapasztalata, ellentétben a Dinamóval. A Dinamo Kijev kemény ellenfél volt, különösen az első játékrészben. A folytatásra sikerült kijavítanunk a hibáinkat, agresszíven játszottunk és megfelelően kontrollálni tudtuk a labdát.
A góljaik után is tudtunk támadni, hajtani, ez is elengedhetetlen volt ahhoz, hogy pontot szerezzünk – válaszolta. – Ez a mérkőzés nagyon fontos volt mindkét csapatnak. Örülök, hogy a játékosaim megértették, hogy a második félidőben miben várok változást. Az első gólunk nagyon sokat segített, az pedig szintén kulcsfontosságú volt, hogy másként tudtunk pályára lépni a második félidőben.
Kontextus:
Bajnokok Ligája – Pontot szerzett a Ferencváros a Dinamo Kijev ellen
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Nem érkezett még komment. Legyen az öné az első!
Szóljon hozzá!
- 2024. máj. 06. - 11:04
Tavaly több mint 760 kerékpáros baleset történt a közutakon
- 2024. máj. 06. - 09:56
Megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
- 2024. máj. 06. - 09:00
Útban a tenger felé Magyarországon, Szlovéniában és Horvátországban is olcsóbban tankolhatunk
- 2024. máj. 06. - 08:09
Netanjahu szerint senki sem akadályozhatja meg, hogy Izrael megvédje magát
- 2024. máj. 06. - 07:14
Meleg idővel indul a hét
- 2024. máj. 05. - 20:52
Női kézilabda BL - Esbjergben is kikapott, nem jutott négyes döntőbe a Ferencváros
- 2024. máj. 05. - 19:56
Oroszország büntetőeljárást indított Zelenszkij ukrán elnök ellen
- 2024. máj. 05. - 19:00
Szlovákia folytatja Ukrajna támogatását
Népszerű tartalom
Sporttörténelmi siker: Bajnok a Komárom és feljutott az elsőosztályba!
- sport
- |
- 2024. máj. 04.18:53
Így ünnepelte a Komáromi FC a feljutást és a bajnoki címet - videó
- sport
- |
- 2024. máj. 04.19:43
Sőregen ismét felvonultak a keleti blokk veterán autói - képekkel
- Mindennapjaink
- |
- 2024. máj. 04.10:53
Micskó András: David Pressman Nagykövet Úrnak
- Vélemény
- |
- 2024. máj. 04.09:04
Moszkva: A Steadfast Defender annak bizonyítéka, hogy a NATO egy Oroszországgal szembeni esetleges fegyveres konfliktusra készül
- Külügyek
- |
- 2024. máj. 04.15:07
Komáromban megemlékeztek a város híres szülöttéről, Lehár Ferencről
- Kultúra
- |
- 2024. máj. 04.08:22