Teodor Kuhn: Patrik Magdoško az első olyan ember, akit ha szlovák zászlóban látok, büszkeséget és nem visszaélést érezek

Patrik Magdoškot kb. egy hónappal ezelőtt ismertem meg. A találkozónkat azzal indította, hogy megmutatott nekem egy fényképet, amin egy holttest feküdt.

„Megöltek egy nyugat-szlovákiai gazdát. Hónapokon át gyötörték, hogy adja el a földjeit. Egy nappal azután, hogy meggyilkolták, felhívták a fiát: Most már eladod?”

Ma véletlenül a Kapucínusok feletti átkelőnél pillantottam meg Patrikot. Odafutottam hozzá, kezet ráztam vele. „Legyetek üdvözölve Pozsonyban, örülünk, hogy eljöttetek.”

   

„Szia, te itt vagy? Akkor figyelj, mert most fognak csak zajlani a történések” – mondta nekem.

„Elnézést, munkamegbeszélésem van, úgyhogy szaladnom kell”.

Úgy nézett rám, mint egy idiótára, majd szó nélkül távozott.

Nem értettem mire gondolt, mi fog történni. Amikor lejjebb mentem, megláttam.

A gazdák letérdeltek az útra. Az egyik legforgalmasabb pozsonyi út négy sávját leblokkolták és megbénították a közlekedést. A gazdák élén a szlovák zászlóval körbetekert Patrik Magdoško térdelt. Csendben voltak, mint valamilyen régi rituálé során.

Azonnal odarohantak hozzájuk az egyenruhás rendőrök és a konfliktusellenes csapat. Kiabáltak velük, hogy azonnal oszlassák fel a blokádot. Úgy gondolom, hogy a gazdáknak már csak egy kevés hiányzott.

Akkor Patrik elkapta a két legközelebbi férfiú vállát. Azok pedig a többiekét, majd egy szempillantás alatt mindegyikük egy élő láncot alkotva térdelt az út közepén. Hirtelen azt hittem, mintha egy epikus filmrészletet néztem volna. Szinte már láttam Magdoškoból kiáradni a személyiségének azt a fajta megtestesült erejét, ami a többieknek is erőt adott ahhoz, hogy ne adják fel és ne is távozzanak.

„Fiúk, maguknak a maffiákat kellene elkapniuk, nem a gazdákat. Bízom benne, hogy ebben mellettünk álltak” – valami ilyesmit mondott Patrik a rendőröknek.

Elkezdtünk kiabálni és tapsolni. Vagyis Braňo és Boris kezdte el, akikkel eredetileg munkatalálkozóm lett volna. De abban a pillanatban világos volt, hogy az eredeti programunk ehhez képest banális volt.

A tapsviharhoz később az egész megálló csatlakozott. Sőt még azok a külföldi turisták is, akiknek a tapsvihar közepette gyorsan elmagyaráztam, hogy „Our farmers against corrupt government.” „Good luck guys” – üzenték a turisták.

A gazdák visszaintettek nekünk. A konfliktusellenes csapat pedig visszatért a rendőrautókhoz.

Patrikot kivév mindenki tapsolt. Neki le volt hajtva a feje, az arcát pedig elfedte a kalap. Ha nem lennék meggyőződve az ellenkezőjéről, akkor azt mondanám, hogy ő is meg volt hatódva.

Lehet, hogy naiv vagyok és nem igazán értek a politikához. Lehet, hogy néha megváltoztatom a véleményem, de most tényleg úgy gondolom, hogy Patrik Magdoško és az ő elszántsága a lehető legjobb dolog, ami történhetett a Tisztességes Szlovákiáért mozgalommal, a lehető legjobb dolog, ami a holnapi tüntetéssel történhet, sőt a további helyzet alakulásával is. Olyasfajta tiszta szlovákság van benne, amit pontosan nem tudok megnevezni, de olyan, mintha a nagyapáim és nagybátyáim generációját látnám, akik mind a mai napig az országunkból élnek.

Ráadásul ő az első olyan ember, akit ha szlovák zászlóba látok beburkolva, büszkeséget és nem visszaélést érezek.

Amikor hazaértem, láttam, hogy a gazdákat a polgármesterünk, Matúš Vallo is támogatta a tüntetésben. Ez egyáltalán nem kis lépés. Ehhez hatalmas bátorság és integritás kellett. Még nagyon sokan nem tudatosítottuk, hogy milyen jó polgármester választottunk.

És ami ugyanolyan fontos az is, hogy az emberek abszolút többséges egyetért a polgármesterrel. Az emberek azt írták, hogy inkább mennek gyalog egy tisztességes országban, mint autóbusszal egy közönséges országban. Még sosem éreztem magam olyan otthonosan Pozsonyban, mint ma.

Arra az örök bírálatra, miszerint „Itt sosem lesz jó” már látom körvonalazódni a választ.

„De, igenis jó lesz itt. És talán még előbb, mint gondolnánk.”

Teodor Kuhn filmrendező Facebook-bejegyzése