Már huzamosabb ideje figyelem a különböző internetesen portálokon megfogalmazott autonómia-kezdeményezéseket, és persze bizonyos személyek dohogásait is, akik az elmúlt években többször felszólították az MKP vezetőit, később pedig már más magyar politikusokat is a párbeszédre, sőt a világhálón a felvidéki autonómiáról évek óta konkrét tervezetek is köröznek. Most, hogy a Székelyföld autonómiájának a követelése a magyarországi médiumokban is visszhangra talált, talán magától értetődőnek tűnik, hogy a felvidéki autonómia követelése még erőteljesebben napirendre kerül majd.
De vajon egy-két, az autonómiának a nyilvánosság előtt is határozottan elkötelezett személy harci kiáltására tömegesen felzárkóznak-e a szlovákiai magyarok az autonómiát sürgető, többnyire – és most elnézést a minősítésért: – ismeretlen személyek mögé? Az egyetlen ember, akinek a nevét sokan hallhatták: a komáromi Bósza János. Róla az ország más tájain élők azonban csak annyit tudnak, hogy időnként figyelemfelkeltő akciókat, meneteket, kávéházi összejöveteleket szervez az autonómiáról, esetleg ismerik a honlapját, ahol ő és eszmetársai gyakran jelentkeznek agitatív írásokkal, vagy a témáról csak beszélő, de cselekvésre képtelen „megélhetési felvidéki magyar politikusokat” elmarasztaló dörgedelmekkel.
Bósza szövegei helyenként kezdetleges stilisztikai hibákkal tarkítottak, és emiatt sokan eleve bizalmatlanul olvassák ezeket. Meg aztán olyanok is mellé álltak, akikről már régóta az az általános vélemény, hogy gondolkodásuk zavaros és igazából nem tudni, hogy milyen értékrendet képviselnek. Azt hogy Bósza János nehezményezi az MKP korábbi és mai vezetőinek elzárkózását a vele folytatandó párbeszéd elől, végeredményben nem tartom alaptalannak. Persze jó lenne tudni, hogy a megszólított politikusok miként vélekednek erről, de eddig még egyetlen utalást vagy megjegyzést sem hallottunk tőlük ezzel kapcsolatban.
Abban is igazat kell adnunk Bószának, hogy a saját felvidéki autonómia-elképzelésein kívül kevés más tervezetet olvashatott, mivel ezek, ha léteznek is, egyelőre nemigen kerültek a nyilvánosság elé. Ettől függetlenül lehetne elemezni a Bósza-féle elképzeléseket, de most arra koncentráljunk inkább, van-e a felvidéki magyar társadalomban egyáltalán fogadókészség az autonómia gondolatára? Az már szinte közhelynek számít, hogy a legtöbb szlovákiai magyar csak annyit tud a társadalom működéséről, amennyit a politikusok kijelentéseiből képes leszűrni magának. Éveken át a választásokon is aszerint szavazott, hogy a „magyar” színekben induló képviselőjelöltek bejussanak a törvényhozásba. Idővel persze némely politikusok népszerűbbek lettek, másokról pedig egyre negatívabb kép alakult ki, elsősorban a szlovák médiák és lapok hatására.
A sajtónak való megfelelési kényszer miatt eleve bizonyos témákról „nem volt ildomos” beszélni, és ezek közé tartozott az autonómia is, amelynek időnként felbukkantak persze különböző „szinonimái” (pl. kulturális, oktatási és gazdasági „önkormányzatiság”), de sohasem konkrét formába öntve, hanem mint a politikusi szóhasználat közhelyszerűvé degradálódott panelelemei. Mostanában ugyan már egyre többször nevezik nevén egyes vezető MKP-politikusok a dolgot, de inkább csak azért, mert a parlamenten kívüli helyzetben még az efféle kijelentésekre sem figyel oda a sajtó, vagyis nem igazán van tétje. Persze ha a politikusok konkrétan is megfogalmaznák, hogy az autonómiát miként kellene elképzelni és ez hogyan működne az élet egyes területein, talán sokkal többen tanúsítanának nagyobb érdeklődést a téma iránt.
A szlovák politika erőteljes autonómia-ellenes megnyilvánulásai gerjeszthetnek ugyan egyesekben félelmet, de mindezt csak azért, mert az állampolgárok nagy többségének fogalma sincs arról, hogy az EU számos államában különböző autonómia-formák léteznek és ezek eddig még nem veszélyeztették az adott országok területi integritását. Igaz, a skótok autonómia-törekvései hordozhatnak ilyen veszélyeket is, a katalánok pedig joggal mondhatnák, hogy ha Spanyolország továbbra is rajtuk fog élősködni, akkor a szecesszió elkerülhetetlenné válik.
A dél-tiroli osztrákoknak vagy 40 évig tartott, amíg Ausztria hathatós támogatásával kiharcolhatták az autonómiát. Ma már az olaszok is beletörődtek ebbe, bár időnként hallani olyan hangokat, amelyek sokallják Alto Adige ekkora önállóságát és főleg amiatt dohognak, hogy ez a prosperáló tartomány gyakorlatilag el van zárva a betelepülni vágyó dél-itáliaiak elől, nem úgy, mint a Tátra alól egyre nagyobb tömegben délre költőző szlovákok elől a Csallóköz északi részei. Az EU-ban és a globalizált világban az efféle újkori népvándorlás még akkor is természetesnek tűnik, ha ellenérzéseket kelt bennünk. Persze pl. Dél-Tirolban eleve léteznek olyan „fékek”, amelyek a tömeges „megélhetési” bevándorlást megnehezítik. Ráadásul a németek nagyobb hányada inkább falvakban él és a saját földjén gazdálkodik, míg a 120 ezernyi olasz zöme három nagyvárosban, még a Mussolini idejében, az 1920-as években alapított lakótelepeken él és az iparban dolgozik.
Sok emberrel beszéltem az utóbbi hetekben és hónapokban az autonómiáról és azt kell mondanom, hogy nem sok elképzelésük volt róla. Tehát ha ezt a témát komolyan be akarjuk vinni a köztudatba, először is sokkal alaposabb felvilágosító munkára lesz szükség. A Most-Híd valószínűleg ebben nem lesz partner, és kérdéses az MKP hajlandósága is, mivel egyelőre nem látunk ott olyan embereket, akik valóban komolyan gondolják az autonómia megvalósíthatóságát.
De a Bósza-féle partizánakcióktól sem várhatunk sokat, mert a felvidéki magyarok idősebb nemzedékei eleve meg vannak félemlítve (gondoljunk csak az 1946-48-as deportálásra és kitelepítésre, majd az 1968-as magyarellenes kirohanásokra, és persze az 1990 tavaszától máig tartó, hol burkolt, hol nyílt magyarellenes intézkedésekre és főleg gazdasági kifosztásunkra). A fiatalabb nemzedékek pedig már eleve a kisebb ellenállás felé mozdulnak, és különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül külföldre távoznak, feladva mindazt, amiért szüleik, nagyszüleik, dédszüleik még keményen kiálltak és ha kellett, a legkegyetlenebb megaláztatásokat is elviselték, csakhogy megőrizzék magyarságukat.
Korábban már többször is utaltam a fiatal felvidéki magyar értelmiségiek egyre nagyobb méreteket öltő elvándorlására. Márpedig az autonómia megvalósításához elsősorban olyan értelmes fiatalokra lenne szükség, akiket az utóbbi 23 év felvidéki magyar politizálása még nem „fertőzött meg”, és képesek nemcsak önállóan – stílszerűen: autonóm módon – gondolkodni, hanem bátran cselekedni is. Az 1990-es évek meghatározó, sőt „karizmatikus” politikusai ma már lassan átlépik a 70. életévüket, a tőlük fiatalabb – ma az ötvenes éveik derekán járó – politikusnemzedékek képviselői között jobbára megfáradt vagy elkopott embereket látni, akiknek a gyermekei eleve külföldön keresik a boldogulásukat, tehát már a családjukban sem tudnák átadni a stafétabotot.
De még ennél is kiábrándítóbb képet mutatnak a politika alsóbb szintjei és kivált az egyes települések önkormányzatai és polgármesteri irodái. Egy életképes autonómiát eleve alulról kellene elkezdeni építeni: a magyar többségű, egymással szomszédos települések vezetőinek kellene keresniük a szorosabb együttműködés lehetőségét, és persze a rivalizálást félre kellene tenniük. Sajnos „megélhetési polgármesterek” elég nagy számban akadnak Dél-Szlovákiában, és amíg ők fogják meghatározni egy-egy településen, hogy az ott élők miként kerülhetik el a konfliktusokat a hatalommal, addig az autonómiának nincs sok esélye.
A „civilek” szerepéről is érdemes lenne eltűnődni. Úgy tűnik, hogy a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala egyelőre még nem tűzte napirendre a témát, pedig az előkészítés nem könnyű munkája végül erre a szerveződésre hárul majd. De addig is, amíg erre sor kerül, az autonómiáról egy szélesebb körű párbeszédet kellene kezdeni. Ezzel nem mondtunk ugyan semmi újat, hiszen a már említett Bósza János is állandóan ezzel bombázza a politikusokat, de ő sokak számára nem „szalonképes”, ezért most azzal a dilemmával kell szembesülniük, hogyan lehetne őt kihagyni mindebből. Erre a kérdésre viszont azoknak kellene válaszolniuk, akiket Bósza János név szerint is megemlített „szenvedélyes vitairataiban”.
HOMÉROSZ
A sorozat korábbi részei:
1. A tőrbecsalt jövő – 1. rész
2. A tőrbecsalt jövő – 2. rész
3. A tőrbecsalt jövő – 3. rész
4. A tőrbecsalt jövő – 4. rész
5. A tőrbecsalt jövő – 5. rész
Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is!
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Bósza János
2013. ápr. 26. 18:04A cikkhez nem szólok hozzá, mert az érintett okán és a kialakulóban lévő egységes fellépés végett, inkább a véleményemet megtartom magamnak, majd lehet egyszer elmondom. Nos inkább egy újabb próbálkozásról írnék a FMNT (Felvidéki Magyar Nemzeti Tanács) létrehozásáról, egy újabb próbálkozásról. http://commorakozigaz.shp.hu/hpc/web.php?a=commorakozigaz&o=felvideki_magyar_nemzeti_tanacs_t_akarunk_gwTc A találkozó sikeréhez Ghandi egyik mondását hívom segítségül: „Jobb meggyújtani egy gyertyát, mint szidni a sötétséget.” (Gandhi) Erre a rendezvényre mindenkit is szívesen látunk, sőt mondhatnám közös ügyről van szó, ahová minden tenniakaró kézre szükség van. A találkozó május 5-én lesz Komáromban, az Európa udvarban, Carpathia Café 14:00-kor.. Nem szeretnék tolakodó lenni, de ismerve sokunk nézeteit, csupán ezért szólítottam meg most is a kedves olvasót. Minden ember véleménye fontos, így a öné is. Eddig kb 10-15 ember jelezte, hogy ott lesz, számítunk olyanokra is akik jelzés nélkül lesznek ott. Meg lettek szólítva személyes meghívóval a politikusaink is. Nagyon jó lenne, ha Ön is eljönne és így segítené ennek a próbálkozásnak a sikerét. Aki ismeri a nézeteimet, én nem törekszem semmiféle vezetői szerepre. Ha a FMNT létrejöttének az lesz a feltétele, hogy én ne legyek ott, akkor elmegyek. De hallgatni valamiről és nem tenni semmit a létrejötte érdekében, ami más magyar közösségeknél már régen és jól működik ez bizony helytelen lépés. Tudom sokszor sok mindenben próbálkoztam már, kevés dolog sikerült, de azért egy dologra büszke vagyok, hogy azt amit 2007-ben sokan elkezdtünk, akarva akaratlanul is a tudatba bekerült (az autonómia ügye) és lassan, de biztosan haladunk előre. Ehhez nyújtana segítséget a FMNT létrehozása, vannak ügyes fiatalemberek, akiknek szükségük van a segítségünkre. Ne hagyjuk őket egyedül, ebben a próbálkozásukban, a kért segítséget meg kell adni nekik. Ők egyszerűen a felvidéki magyarság oldalán állnak, legyünk sokan azon a bizonyos oldalon. Később, ha létrejönne a FMNT megszervezhetné a már annyira fontos lakossági fórumokat is, ahol az autonómia lényege is el lenne magyarázva., amit a DFÖT is tervezett még 2007-ben. Ezt a próbálkozást az MKP politikusainak a nemakarása hiúsította meg. Nos, most kaptak személyre szóló meghívót Duray, Csáky és Berényi urak is, azért is személyesen, mert 2007. júliusi 13-14-én tartott DFÖT találkozó után úgy nyilatkoztak ők nem is tudtak róla és nem voltak a meghívottak között, azért nem mentek el a Dél-Fölvidéki Önrendelkezés Tanács alakuló gyűlésére Dunamocsra, ahol a főtéma az autonómia volt. Utólag ezzel magyarázták, ami persze részben igaz, mert csak az MKP hivatalos irodája kapott értesítőt Durayn kívül, mert őt én személyes emailban hívtam meg, erre Oriskó a szemtanú. Mégsem jelent meg. Egyedül Pogány Erzsébet küldött egy email, amiben elnézést kért, hogy nem lehetett ott, mert éppen Horvátországban üdült. Hallgassuk meg a fiatalokat és segítsünk nekik. Én is csak segítek azzal, hogy a találkozót megpróbálom összehozni és rengeteg embert megszólítva informálni, oda invitálni. Akiket nem sikerült, azokat is odavárjuk, mindenki véleménye fontos. Ha el tudna jönni megszólíthatna másokat is, itt mindenkit szívesen látunk, másképpen ezt nem is lehet csinálni. Tegyük félre a nézetkülönbségeinket legalább erre egy napra és legyünk bölcsek és okosak, döntsünk erkölcsösen, hisz a saját létünk, jövőnk a tét. Barátival BJ http://commorakozigaz.shp.hu/hpc/web.php?a=commorakozigaz&o=felvideki_magyar_nemzeti_tanacs_t_akarunk_gwTc u.i: Ne feledjétek: Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény. Az autonómiát kell kikövetelni, mert 20-30 év múlva már nem lesz kinek. A dolog önműködő, ha azt adjuk, amik vagyunk. Nekem nincsenek ellenségeim, csak ellenfeleim, akik más nézeteket vallanak. Egy a feladatom, hogy szelíd győzelmet arassak felettük úgy, hogy az én igazságom az ő igazságukkal legyen teljes. Ezért ne a sötétségben okoskodjunk, hanem gyújtsunk sok-sok gyertyát és tegyük a dolgunkat, amiért az utódaink majd hálásak lesznek. Barátival BJ
Bósza János
2013. ápr. 28. 10:40A CA autonómia tervezete már 2008 óta ott van Fico asztalán, Pozsonyban találkoztunk Fico hivatalvezetőjével a kormányhivatalban, aki átvette a kidolgozott autonómia-tervezetet. Ígéretet tett arra, hogy informálni fogja Fico kormányfőt és tolmácsolja kérésünket, hogy a Nomos Regionalizmus vezetősége továbbra is szeretne a kormányfővel találkozni. Arra is ígéretet kaptunk, hogy ezek a találkozók rendszeressé válnak, ahol a magyar nemzetrész problémái és az azonos jogokon alapuló felvetéseink (törvényjavaslataink) meghallgatást kapnak. A kormányfőhöz elküldött levelünket Čaplovič nemzetiségi ügyekkel foglalkozó miniszterelnök-helyettes kapja meg. Ő lesz az illetékes az autonómiaügyben és az azonos jogok terén, a szlovák alkotmány által garantál egyforma állampolgári jogokból kiindulva véleményezni a NoRe beadványait az állami szervek szintjén megvitatni, majd törvényjavaslatokat kezdeményezni . Tudomásul vették, hogy amit csinálunk, kérünk, követelünk, ezek mind az alkotmányból kiindulva legális követelések, nem ütköznek törvényekbe. Alkotmány adta jogunk van az azonos jogokra és az autonómiát békés úton viták és egyezségek formájában követelni. Szerintük a szlovák alkotmány minden polgárának garantálja az azonos jogokat, de egyúttal elismerték, hogy ezeket a jogokat garantáló törvények hiányosak, rosszak, vagy alkalmazhatóságukra nem is léteznek megfelelő törvények, rendeletek. Rámutattunk a nyelvtörvény hiányosságaira, alkalmazhatatlanságára. A nyelvtörvény felesleges, legfeljebb azt kellett volna szabályozni, hogy a hivatalos használatban a nyelvet milyen grammatikai szabályok szerint alkalmazzák, és ne a kisebbségi nyelv használatának korlátozásával foglalkozzanak a nyelvtörvényben.. Meg lett említve, hogy tulajdonképpen a csehek nagy sietve akkor adták meg a szlovákoknak 1938-ban az autonómiát, amikor kiderült, hogy a Horthy kormányzat és Tiso között már létezett egyezmény arra az esetre, ha a szlovákok csatlakoznának Magyarországhoz. Ennek pontjai lényegében ezek voltak: 1. A szlovák nyelv hivatalos használata, 2.a szlovák nemzetgyűlés hozhat a maguk számára törvényeket, 3. Költségvetési kvóta. Ennek a magyar szlovák kiegyezésnek az eredete abban rejlett, hogy Andrej Hlinka 1919-ben Wilson amerikai elnök szárnysegédjével való találkozóján már látta a csehekkel kialakuló problémákat és már akkor jelezte, hogy küldöttséget menesztenek a magyarokhoz, hogy a kérdéseben megegyezzenek. Lényegében ezek a titkos szlovák-magyar tárgyalások a kollektív jogok kérdésében hoztak eredményeket és mintegy társnemzetként kezelték egymást. Sajnos azóta sem kaptunk semmiféle választ, de azt a tényt,hogy Fico asztalán ott van a CA autonómia tervezete már 5 éve, nem tudják letagadni, mert aláírás ellenében vették át. A felvidéki magyar értelmiségi a közöny és az ármány nemtörődömségével figyeli, hogy a felvidéki magyarság utolsó bástyái is megszűnőfélben vannak, falvaink városaink után egyre jobban elszlovákosodnak. Mást se hallok a magyarnyelvű médiában, hogy milyen jó nekünk, hisz az elmúlt nyolc év alatt kaptunk egy Selye János Egyetemet, meghát itt vannak a magyar közép- és alapiskoláink is. Kérdezem én, kik fognak azokba az iskolákba járni, majd úgy 10-20 év múlva, ha közben mindannyian asszimilálódunk, vagy a migráció áldozatává válunk? A Selye Egyetemből, majd Slota Egyetem lesz, mert ha sikerül a reszlovakizációs folyamatokat végigcsinálniuk, meg is érdemli ezt az elnevezést, természetesen szlovák szemszögből nézve. A felvidéki magyar értelmiségiek - nem tudom, hogy mi okból - nem hajlandóak az autonómiajuss- témában vitát indítani a többségi nemzettel, a szlováksággal. Valójában sejtem az okokat, de számomra a zsebekben kinyíló bicskás magyarázatok valahogyan nagyon megalkuvónak és ribilliósnak tűnnek. Hogy ez ne így legyen, elsősorban a felvidéki magyar értelmiséginek kéne kezdeményeznie. A megalkuvó és a félrebeszélés politizálását egy hatásosabbal kéne felváltani, mégpedig úgy, hogy magunkévá kell tennünk azt a lehetőséget, hogy jogunk van az autonómiákra és az autonómiatörekvéseink felvállalására. Elsődlegesen is magát az autonómia fogalmát kell rehabilitálni oly módon, hogy az egy végállomás az önrendelkezés útvonalán, nem pedig a revizionizmus első megállóhelye. Tehát folyamatosan hangoztatni, hogy jogunk van rá, és beszélni kell róla nyíltan és nagy bátorsággal. Másodsorban azt, amit elrontottunk, amit hirdettünk, tehát, hogy nincs szükségünk az autonómiára, nincs értelme elkezdeni, mert a többségi nemzet azt úgysem adja meg, nos, ezt a kimagyarázkodós hozzáállást meg kell változtatni. Ki kell menni az emberek közé, és el kell nekik magyarázni, hogy az autonómia igenis kell nekünk, anyanyelvünk, megmaradásunk végett. A többségi nemzetnek pedig el kell mondani, hogy az autonómia megadása egy problémamegelőző megoldás, a kisebbség és a többségi nép közötti konfliktus megelőzésére. Ez lehet a vitaalap és elsődlegesen erről kell beszélni. Kung-fu-ce bölcsessége jut az eszembe: Ha erőd kevés, akkor félúton kidőlsz, de ne feküdj le, már az út elején.
tyukodi pajtás
2013. ápr. 30. 16:01A dolog alfája és omegája a felvidéki magyarság jövőképének a megalkotása. Márpedig, ennek a jövőképnek az összeállítása nem is olyan könnyű úgy, hogy az ezer felé megosztott magyarság és a vele együttélő, esetenként vele ellenséges szlovákság is beleférjen. A közös nevező, a gazdasági jólét önmagában konfliktusgerjesztő a pozsonyi, központi kormányzattal szemben, amelynek jóllátható célja a déli területek minél alaposabb "legatyásítása" (még azon az áron is, hogy ez szükségszerűen visszaüt előbb-utóbb, ahogy a dél-olasz, a német demokratikus vagy a dél-vietnami területek is csaknem romba döntötték az adott országokat), olyan mértékűre, hogy a munkanélküliség például már teljesen kezelhetetlenné vált, hasonlóképpen a romaügyekhez, aki romák ugyancsak kiemelkedő arányban össpontosulnak a keleti területeken. Ebben, igen, szükség lenne a fiatal értelmiségiek által összeállított kilábalási, boldogulási modellre, hogy ne az legyen a vád, hogy észak helyett most már kelet vinné el délről a boldogulást szolgáló uniós támogatásokat és megszerzett jövedelmet. Az MKP egyik előnye, hogy vannak gazdasági koncepciói, amely tehát jó kiinduló pontnak látszik egy autonómia működési (boldogulási) stratégia kidolgozásához, amelyre azután az összes autonómia kérdés is fölfűzhető.
A kommenteket lezártuk.
