A kitelepítettek emléknapja margójára – avagy, hol van, hol volt és hol lesz a felvidéki magyar politikai képviselet?

Nyitókép: ujszo.com/illusztráció

Április 12., a felvidékről kitelepítettek emléknapja. Nyilván, ha a járványügyi helyzet ezt nem akadályozná, akkor országszerte találkoznánk néhány megemlékezéssel, ahol valószínűleg politikusok is szót kapnának, hogy elmondják, mekkora sérelem is ért bennünket, felmenőinket a világháború alatt és után.

Nos, ha innen nézzük, akkor talán szerencsés is, hogy ma nem kaphatnak szót azok, akik már évek, évtizedek óta ámítanak bennünket azzal, hogy minket képviselnek.

Hogy honnan a dühös szavak? Mondhatjuk családi tragédiának, egy gyenge pillanatnak, vagy csak annak, ami: a valóság.

   

Kérjük, támogasd a Körképet, hogy még több hasonló cikket írhassunk!

Nagymamám és családja egyike volt azoknak, akiket 1947-ben csiliznyáradi otthonukból Csehországba deportáltak. Saját maga egy levelezésében így írta le röviden történetüket:

„Nagyon embertelen körülmények között vittek el bennünket 50 éves özvegyasszony Édesanyánkkal együtt. Alig temette el a férjét, 8 gyermek édesapját, a legkisebb öcsém pedig nagy beteg volt – 2 éves és még járni sem tudott. Azt gondoltuk, nem éri meg az út végét. A legnagyobb hidegbe’ még pelenkát sem tudtunk neki cserélni, megfagyott alatta a fűtetlen marhavagonban. Mikor Slanyiba értünk, alig volt bennünk élet. Úgy válogattak bennünket, mint vásárba az állatokat. (…) Szép gazdaságot hagytunk hátra: 20 hold föld termését, 2 ökröt, 2 tinót, 2 vemhes tehenet, anyadisznót és hízódisznót, amit egy fillér nélkül elrekviráltak az oroszok – úgy mondták”

Története több visszaemlékezésben is megjelent nem csak az ő, de egyik öccse elmondásában is. A Jóisten segítségével végül mindannyian hazatérhettek két évnyi kényszermunka után, ahol alig kaptak fizetséget. Igaz, hogy mindent elölről kellett kezdeniük, de hittel és akarattal mindannyian újra felépítették életüket.

Nagymamám hosszú évekig kutatta a módját, hogy miként szerezzen kárpótlást az akkor elrabolt vagyonukért. Nem a pénz volt a lényeg, hanem a tudat, hogy igazságot szolgáltassanak nekik. Hogy tudja, már nem háborús bűnös a Beneš-dekrétumokban megfogalmazottak szerint.

A kitelepítés 70. évfordulója Csiliznyáradon: „Elhurcoltak minket, de megmaradtunk magyarnak”

És itt jönnek képbe „választott politikusaink”

Nagymamám, mint sokan mások, csatlakozott a ’Deportálások Áldozatainak és Leszármazottaiknak Szövetségéhez’ (a továbbiakban csak DÁLESZ). Éveken keresztül levelezett így nem csak Szlovákián belül, de az EU-s képviselőkkel is.

Talán mondani sem kell, hogy előrelépés nem történt sose, mindig mindenki talált valamilyen „fajsúlyos” indokot, amivel el lehetett utasítani a téma megnyitását kormányszinten. Az alábbiakban néhány, a DÁLESZ-en keresztül történt levelezésből szemezgetek, melyeket eddig nagymamám fiókja rejtett.

Április 12. – A Felvidékről kitelepítettek emléknapja

2003 júliusában Bugár Béla, akkor még az MKP elnökeként és a Dzurinda-kormány tagjaként arra a kérdésre, hogy miért is nem tartja be az MKP a választási programjában foglaltakat (a kollektív bűnösség elve alapján elfogadott diszkriminatív jogi normák következményeinek megszüntetése – a szerk. megj.), a következőképpen válaszolt a DÁLESZ levelére:

„Az ígéretek megvalósítása nemcsak időbe telik, de politikai akarat is kell hozzá – ezt koalíciós partnereinktől a mai napig nem kaptuk még meg.

A kérdés tehát az, hogy most azonnal mindent – különben nem lépünk kormányba, vagy fokozatosan elérni céljainkat.

Felelősségünk teljes tudatában a másik utat választottuk és soha nem mondunk le a Benesi visszaélések jóvátételéről”

Ahogy az évek megmutatták, Bugár Bélának egy kormányban sem volt elég fontos a Beneš-dekrétumok témájának megnyitása, vagy prioritássá tétele. Értem én, őt valószínűleg semmilyen szentimentális indíttatás nem kötötte hozzá, vegyespártelnökként pedig hogy nézett volna ki, ha előjön vele?!

Épp ezért menjünk tovább. 2006 januárjában Duray Miklós (MKP) válaszolt a DÁLESZ egyik érdeklődő levelére.

„Ma 2006. január 31-én találkozott először ebben az évben a frakciónk. Meg akartam kérdezni képviselőtársaimtól, hogy ki mit válaszolt a leveledre. Közös válasz, intézkedés – mint kiderült – nem született és nem is fog születni. Az MKP parlamenti frakciója nem akar foglalkozni a Csehországba deportált magyarok ügyével, arra hivatkozva, hogy a koalíciós partnerek sem kívánnak ezzel az üggyel foglalkozni. (…) Ezt nyugodtan közölheted a DÁLESZ tagjaival, akik lehet, hogy már nem választói az MKP-nak, hiszen egyre több magyar pártol el a mököpötől. Mostanság éppen ennek az okairól vitatkozunk, csaknem tépve egymás haját, kevés önreflexióval”

Néhány nappal Duray Miklós reakciója után Csáky Pál is küldött egy hivatalos választ azzal, hogy megnyitotta a kérdést Dzurinda kormányfőnél, azonban

„Dzurinda miniszterelnök úr véleménye szerint ezt a témát a kormány az idei választásokig már nem tűzi napirendre.”

A fenti levelek keletkezése óta eltelt több mint tíz év. 2020-at írunk, a Magyar Közösségi Összefogás elnöke, Mózes Szabolcs pedig februárban arról győzködte a magyar választókat, hogy a Beneš-dekrétumok ügyét nem kell megnyitnunk, inkább várjunk vele még pár évet, addig is lassan adagolgassuk a szlovák partnereinknek a témát.

Nagymamám néhány hete, 97 évesen azzal a tudattal ment el, hogy ő még mindig háborús bűnös, bocsánatot soha senki nem kért sem tőle, sem a családjától. Hosszú, viszontagságokkal teli élete során talán az egyetlen okirat, melyet magyarul is kiállítottak számára, a halotti levele volt.

Tisztelt Mózes Szabolcsok, Csáky Pálok és a többiek! Mondják, azoknak az embereknek, akiket akkor mindenüktől megfosztottak, elhurcoltak, háborús bűnösnek kiáltottak ki (gyerekeket is!), meddig kellene még várniuk?

Évek óta tanakodnak azon, hogy miért is csökken a választóik száma, hogy miért nem akarnak a magyar emberek az MKP politikusaira szavazni. Ha a fenti történet nem tette volna világossá, akkor a felvidéki magyar politikum már tényleg menthetetlen.

A végén egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több hasonló anyagot készíthessünk nektek!

Komjáthy Petőcz Andrea