Király Zsolt: Heger berezelt. Gyáva szájhős lenne valójában a szlovák miniszterelnök?

 Nyitókép: SITA/AP Photo/Geert Vanden Wijngaert, Pool

Ideje megnézni kicsit, milyen külpolitikát folytat Szlovákia az orosz-ukrán háború alatt, az elmúlt időszakban ugyanis hibát hibára halmoz.

Történt, hogy három közép-európai ország, Lengyelország, Csehország és Szlovénia kormányfője úgy döntött, Kijevbe utazik, hogy morális, erkölcsi támogatásáról biztosítsa az oroszokkal küzdő ukrán népet és államfőjüket, Volodimir Zelenszkijt.

Menni vagy nem menni?

   

Az út lehetősége még múlt hét csütörtökön éjjel, a franciaországi Versailles-ban merült fel, és három egész nap állt rendelkezésre ahhoz, hogy mindenki eldöntse, menni vagy sem. A hírek szerint az ötletgazta a szlovén miniszterelnök, Janez Janša volt.

A csehek és lengyelek (Morawiecki lengyel kormányfőt helyettese, Jarosławom Kaczyński is elkísérte) egy percig sem haboztak, azonnal tudták, hogy ott a helyük. Függetlenül attól, hogy ki mit gondol az orosz-ukrán háborúról, ők önazonosak maradtak.

„Az embernek meg kell tennie azokat a dolgokat, amikben hisz, és amiket helyesnek tart. Értünk harcolnak, a mi tetteinkből pedig látják, hogy mögöttük állunk. Helyesnek gondoltuk, így elmentünk,“

nyilatkozta a cseh kormányfő, Petr Fiala Kijevből való hazaérkezése után.

Szlovákia, az a Szlovákia, mely egyébként geopolitikailag a legkisebb, legjelentéktelenebb ország, ellenben az utóbbi napokban talán a legnagyobbnak próbált látszani, úgy döntött, hogy marad. Megfutamodott.

Szlovákia nagyhatalmi garanciát akar nagyhatalmaktól kapott határaira

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszterrel és biztonsági szolgálatával konzultált majd úgy döntött, hogy egy ilyen út túl nagy kockázatot jelent, nincs elég biztonsági garancia, ezért szégyenszemre inkább otthon maradt.

Szájhős, aki berezelt

Természetesen legitim döntésről van szó, mely szót sem érdemelne, ha a háború eddigi szakaszában Szlovákia nem a szájhős szerepét játszotta volna.

Leginkább épp az atlantista Heger és Naď, valamint Zuzana Čaputová államfő jóvoltából. Szlovákia ugyanis az elsők között ajánlott fel fegyvereket, muníciót és pénzt az ukrán hadseregnek az oroszokkal szembeni háborúban, amivel közvetlen veszélynek tették ki Szlovákia lakosságát. Hogy Magyarország és Orbán Viktor, valamint Szijjártó Péter ezt másként ítélte meg és óvatosabban kommunikál, naponta látjuk.

Majd amikor – ha már egyszer beleállt a kérdésbe – a helyszínen, Zelenszkij oldalán lehetett volna megjelenni Kijevben, Heger megijedt.

Pehelysúlyú szlovák képviselet

Több dolog is kínos ebben a történetben, és teljes meztelenségében rámutat arra, hogy – néhány kivételtől eltekintve – milyen pehelysúlyú valójában a szlovák politikai képviselet, és milyen messze van az államférfiúi magasságoktól mindaz, amit a háború alatt Heger képvisel.

Az az Eduard Heger rezelt be ugyanis, aki a meleg pozsonyi és brüsszeli irodából, vagy éppen a pápa mellől, a Vatikánból nem rest minden egyes alkalommal a gonoszról beszélni Vlagyimir Putyin kapcsán, akit meg kell állítani lehetőleg még Ukrajnában, hogy ne folytathassa hódító útját nyugat felé.

Miközben tehát nagyokat mond és fegyverek, muníció, illetve pénz felajánlásával egész Szlovákiát háborús veszélybe sodorja, amikor személyes tettekre kerülne a sor, ő maga túl gyáva ahhoz, hogy a lengyel, cseh és szlovén kollégákhoz csatlakozzon.

És hogy ez ne legyen elég, annyira amatőr, hogy nyomás alatt, a szemrehányó kérdések kereszttüzében saját miniszterét, Naďot is bemártja, rá magyarázva ki magát, hogy ő volt az, aki nem ajánlotta az utat, mert hogy túl veszélyes. Mert azt azért tegyük hozzá, hogy az általános felháborodást látva azonnal sietett az egyik vezető progresszív, liberális laphoz meggyónni „bűnét”, elmondva, hogy mennyire megbánta.

Nem edződtek a történelem próbatételein

Szlovákia szerencséje, hogy úgy istenigazából soha semmiért nem kellett megküzdenie (leszámítva talán a mečiari-rendszerrel szembeni kiállást). Mindent ingyen, békés körülmények közepette, nagyhatalmi döntés által kapott. Sokáig a Magyar Királyság, az Osztrák-Magyar Monarchia, majd a csehek árnyékában éldegéltek. Így arra sem volt alkalmuk, hogy a történelem próbatételein edződjenek.

Az eredményt látjuk. Ide-oda csapódó, leginkább szolgalelkű, dezorientált politikai vezetés, aki jelen helyzetben főleg túlkompenzál brüsszeli és washingtoni irányba. Mindezt úgy, hogy a nyersanyagok (olaj, földgáz, nukleáris fűtőanyagok) tekintetében a legkiszolgáltatottabb helyzetben van Oroszországgal szemben az összes uniós ország közül.

Pozsonynak igazából már a V4-ek szintje is túl magas, Orbán Viktor mellett legfeljebb epizódszerepekig jut. Ugyanez a jelentéktelensége miatt frusztrált kistestvér szerep jutott osztályrészül számára a csehekkel való közös államban. Szlovákia így inkább bilaterális kapcsolatokban próbálja kiélni magát, ahol méretéből, súlyából, politikai vezetőik tehetségtelenségéből adódóan legfeljebb túlkompenzál. Azt is legfeljebb a szavak szintjén.

Fél, de veszélybe sodorta az egész országot

És hogy mit kapnak ezért a csapongó jellemükért?  Némi konc mellett leginkább megvetést, lenézést. Immár az ukránok részéről és itthon is. Nem beszélve Amerikáról, mely még azt is megengedi magának, hogy háború ide vagy oda, másfél évvel később szállítsa le Szlovákiának a megrendelt amerikai F-16-osokat.

Miközben tehát Heger félt elmenni Kijevbe, „nagypofájú”, Putyin-ellenes nyilatkozataival, ügyetlen taktikázásával a lakosságot veszélyezteti.

Hogy mi lett volna a helyes ilyen helyzetben? Az, hogy ha már ennyire túlkompenzál, legalább végig mehetett volna az eddigi úton, csatlakozva a lengyel, cseh és szlovén kollégákhoz. Elődje, Igor Matovič kérdésre reagálva el is mondta, hogy ő bizony elment volna. Heger azonban megtorpant az út közepén, és most tanácstalanul tekinget körbe-körbe, hogy mi legyen. Magyarázkodik, miközben látja, hogy jó esetben körberöhögik, vagy szégyenkeznek miatta.

Eduard Hegernek lehetősége lett volna arra, hogy a háború kapcsán belenőjön a miniszterelnöki kabátba (ugyanabba, amibe alig néhány hónap alatt a cseh miniszterelnöknek, Petr Fialának sikerült), de könnyűnek találtatott.

Jöhetnek újra a nagy szavak és a kínosan jelentéktelen tettek. Made in Slovakia.

Király Zsolt