Micskó András: Európa – The Great Reset 2023

Nyitókép:vecteezy.com

A 2020-ban megjelent hasonló című könyv nemcsak a gazdasági (technológiai és környezetvédelmi), geopolitikai és társadalmi rendszerek újraindítását tartja kívánatosnak, hanem az emberiség és az egyén mentális átalakítását is célul tűzte ki. A megvalósítás elég gyorsnak tűnik: ha bárki körülnéz ma Európában, lehetetlen nem észrevennie.

2020 csak három évvel ezelőtt volt, mégis alig emlékszünk már a nyugodt, kiegyensúlyozott körülményekre, melyek közt az előző évtized(ek)et töltöttük. 2020-ban terjedt szét a kontinensen a Covid, és forgatta fel életünket – akkor még azt hittük, ideiglenesen. Tévedtünk. Három év elteltével a nagy újraindítás kellős közepén találtuk magunkat, és biztosan nem sokan vannak, akik ma is hisznek abban, hogy a változások csak ideiglenesek.

Covid, háború, amerikai hegemónia

   

Amíg 2020-21-ben a Covidot okolták azért, hogy minden szétesett, 2022-ben a háborút. Pedig itt, az Unió integratív erejének védelmező ölelésében ugyan mi eshetett volna szét? Egységesen szereztük be a vakcinákat (kivéve Magyarországot), egységesen támogatjuk az ukrán célokat (kivéve Magyarországot), egységesen szállítjuk a fegyvereket (kivéve Magyarországot). Mindezt a korrupció teljes kizárásával (kivéve Magyarországot). Legalább is szavakban. A valóság, a 450 millió EU-s polgár hétköznapi élete mégis mintha picit másként alakult volna. Elszabadult árak, elértéktelenedő vagyonok és riadt, bizonytalan emberek, akik – itt még van aki emlékszik! – még a véleményüket sem merik hangosan kimondani.

Mindeközben egyre sebesebben foszlik le a máz, a tényről: Európa senkinek nem kell. Hogy nem az oroszok azok, akik a II. világháború után nem vonultak ki Európából – hanem az amerikaiak. Hogy a német gazdasági csoda épp ennek a megszállásnak a fejében és árnyékában jöhetett csak létre és a demokrácia már nemhogy önálló külpolitikára, de gazdasági döntésekre, sőt a közbeszédre sem terjed ki. Hogy a magas (szolgáltatás) export nélkül Amerika Amerika marad – de Európa semmivé válik. Vezetőink mégis a legcsekélyebb ellenállásunk nélkül fosztanak meg bennünket saját jövőnktől.

Csak egy példa. Kína egyetlen héten annyi szenet durrant a légkörbe, mint Európa egy év alatt. Európának mégis 2050-re karbonmentessé kell válnia. Ezzel a kényszerrel pedig a technológiák rettenetes drágasága miatt tönkreteszi amúgy is siralmasan kicsi termelőkapacitásait. Ezzel az önkéntes vállalással a légkör terhelését úgy 2%-kal csökkenti, állampolgáraiét közben 100%-kal növeli. Hogy a következő generáció kilátásai már nemcsak a mostaninál rosszabbak, hanem lassan az ázsiaiakénál is – kit érdekel? Minket biztosan nem, hisz az elégedetlenségnek semmi jele.

Németország bukása

Ami az eddigi vezetőt, Németországot illeti, Merkel lemondása bejelentésétől kezdve hihetetlen sebességgel veszíti el addig csak észrevétlen apadó egykori befolyását (lásd: Merkel Putyinról). Merkelről csak annyit tudhattunk, hogy nem lett öngyilkos, amikor kiderült, hogy legjobb barátja, Obama elnök lehallgatja a telefonját. Gondolom, ez szövetségesek közt természetes. Scholz, aki még arra is képtelen, hogy érdekeseket mondjon, és von der Leyen azonban, fülük mögött piszkos kis üzleteikkel, pontosan tudják, hogy védelmük, pozíciójuk és jólétük ára a szolgálat. Sajnos, nem Európáé!

Őket már lehallgatni sem kell, irodáikban ott ülnek amerikai tanácsadóik. Most, hogy 3000 kommandóssal fogattak el 50 fogatlan nyuggert, akik mind az 1db (engedéllyel tartott) pisztolyukkal a demokratikus rend felforgatására törtek, kimutatták a foguk fehérjét! Egy hétig másról sem írtak az egy kézben tartott német lapok! – Szegények! Elegük lett ebből az impotens lecsúszásból, és amnéziás értelmük szebb emlékekről mesélt… A demokrácia győzelme, hogy „leleplezték” és elfogták őket. Gratulálok! Ez az a problémamegoldás, amit Németországtól várunk! Még három éve, ki gondolta volna, hogy így ilyen hirtelen áll össze a dominó? Vajon az angolok tudták, és azért léptek ki? Vagy csak ilyen piszok szerencséjük volt? Nagy-Britannia, mint mondják, az USA Európa partjainál horgonyzó hadihajója. Most mégis úgy néz ki, a hajó marad fenn, és a part süllyed el!

Macron talán próbálna valamit tenni, de rendkívül szűk mozgástere, amiben atombombái teremtik meg a lépésnyi helyet a rossz gazdasági eredmények és a fatális társadalompolitika kényszerítő szorításában, ellehetetlenítik nemcsak azt, hogy igazi tényezővé váljon, de még azt is, hogy erőt mutasson. Ha olykor méltatlannak érzi is, amit művelnek vele, rajta, velünk – mit tehetne? Az egészen gátlástalanná váló bideni protekcionista kereskedelmi politika ( Chip- és Autóipari Törvény) láttán támadt dührohama bizony jogos, hiszen az amik a kínai kalap alatt felejtették a hűséges Uniót. De ez jut Macronnak. Kis magasvérnyomás, de csak nála. Mert minket polgárokat még ettől is megkímélnek. Nem is kell értenünk, miről van szó. És ha nem értjük, nem is tiltakozunk. Macron ellen. Meg a Scholz-félék ellen se. (Hol van már Trump, az útszéli békekötő!)

Az ezüst sas kiterjeszti szárnyait.

A nyugati vezetők annak ellenére tehetetlenek, hogy – a közép-európaihoz képest – elképesztő pénzek állnak rendelkezésükre. Ez az impotencia egyetlen területre nem terjed ki. Arra, hogy megpróbálják kézben tartani a renitens tagokat. Mert – amint az korábban írtuk – úgy látszik, Lengyelországgal törököt fogtak. Lengyelország nemcsak teljes mellszélességgel támogatja Ukrajnát, de beigazolódni látszik, hogy ebben az európai hatalmi vákuumban minél nagyobb teret kíván kitölteni. Stratégiája elég világos – és kicsit félelmetes is.

A következő 10 évben 20 milliárd dollárt költ fegyverekre, amiben nincsen benne, hogy ez idő alatt alig több mint 100.000-es hadseregét 300.000 főre fejleszti. Ehhez kaszárnyák, ellátás, kiképzés kell. És ez nem terv! Az első harckocsik már meg is érkeztek, és a szállítások folyamatosak lesznek. 1300 harckocsi, 700 löveg, 80 vadászgép, hajók – valamennyi fegyvernem. Mire kifutunk az évtizedből, Európa legerősebb hadserege Lengyelország rendelkezésére fog állni. Ahogy pedig az elmúlt 30 év lengyel gazdasági eredményeit nézzük, meg is lesz rá a fedezet. Ez az az ország, ahol – legyen bármilyen színű is a kormányzópárt – folyamatosan nő a GDP (a 2008-as válságban a lengyel növekedés folyamatos maradt). És kitől nem vásárolnak semmit? – Igen, Európától. Amilyen az adjonisten, mondják, éppolyan a fogadjisten! Az eszközök többségét Dél-Korea, kisebb részét az USA szállítja nekik.

És még ez sem minden. Az összes európai ország közül ők azok, akik a legszorosabbra vonták kapcsolataikat az ukránokkal. Nemcsak fegyvert szállítanak, de megkönnyítenek minden mozgást a két ország között, sőt, (részlegesen) hozzáférhetővé tették a társadalombiztosítási és oktatási és egyéb rendszereiket az ukránok számára. Ez pedig azért fontos, mert a háború után a második legerősebb hadserege Ukrajnának lesz – ha valaki el nem számolja magát és mind meg nem halunk addig. Ahogy most állnak a dolgok, ez sem lehetetlen. Ami a harci tapasztalatokat illeti: az ukrán „tudás” páratlan lesz, és a lengyelek vevők erre a „know-how-ra”! A mostani szövetség pedig adja ehhez az alapot.

Kényes pontok

Van egy-két kényes pont, amit nem láthatunk tisztán, mint például, hogy mennyit enged, és hol állítja meg azt a félelmetessé váló kettős erőt az USA. Hiszi-e, hogy féken tudja tartani őket? Hogy ő határozza meg, Keletre, vagy Nyugatra forduljanak? Nem tartoznak-e majd újra meg újra megtépni az oroszokat, vagy elég lesz elrettenteni őket? A lengyelek nem hiszik. Ők magukban hisznek, és ez emeli őket Nyugat-Európa fölé. És miért ne látnák jól? – talán elég kiszolgálni most a Big Brother érdekeit, a többi majd elválik. Az USA messze van, és ki tudja, mi lesz tíz év múlva? Miért volna baj, ha Lengyelország határozná meg az európai irányt, amíg az nem ütközik az amerikaival? – az, hogy Európa nem fontos az amerikaiaknak, így ahogy van, nem jelenti azt, hogy nem lehet együttműködni vele, ha felmutat valamit!

Ennél a tehetetlen semminél bármi jobb, ha képes valamire. És a lengyelek, lesöpörve ezt a természetellenes, progresszív őrületet, képesek lehetnek. Annyi bizonyos, hogy mi itt függetlenségről a következő 50 évben megint nem álmodhatunk. De, mint írtam: reméljük, nekünk ez a kisebbik rossz.

Micskó András