Nyitókép: Most-Híd platform fb-oldala
Bizalmatlanság, intrikák, kioktató hangnem, gőgös üzengetések – megtartotta platformgyűlését a Most-Híd. Nincs jó érzésünk az egészből.
Először röviden a lényeg, aztán annak kifejtése következik:
- A Most-Híd újranyitná a befuccsolt tárgyalásokat a Simon Zsolt-féle Magyar Fórummal annak érdekében, hogy az árulók végérvényesen többségbe kerüljenek a Szövetségen belül.
- Gyimesi Györgyöt, aki a Magyar Fórummal ellentétben választókkal is rendelkezik, ellenben távol tartanák a Szövetségtől. Solymos László és Rigó Konrád szerint ugyanis nincs rá semmi szükség.
- Gyimesi mellett Forró Krisztián pártelnök is kapott hideget-meleget a vegyespárti platformtól: számon kérve tőle, hogy az MKP miért folytat tárgyalásokat Gyimesivel (miközben a Most-Híd is titkos tárgyalások egész sorát folytatja szlovák pártokkal).
- Forró Krisztiánt élő sajtótájékoztatón „fenyegette” meg Solymos, hogy ha aláírja a választási jelöltlistát Gyimesivel, az a Szövetség felbomlását fogja jelenteni.
- Ezenfelül a nemzetáruló platformelnök, Rigó Konrád leszögezte, hogy a Most-Híd háborúpárti, hiszen támogatja Ukrajnát és egyetért a szlovák fegyverátadásokkal.
Ennyit a tényekről, most pedig annak magyarázata:
A Most-Híd platform nem támogatja Gyimesi felvételét a Szövetség listájára
Alig pár hónapja a Most-Híd és az Összefogás platform megegyezett abban, hogy puccsot kísérelnek meg a párton belül Forró ellen. Utódjául Gyimesi Györgyöt szemelték ki. Ajánlatuk a számára arra vonatkozott, hogy a két platform és a keményvonalas, Gyimesit támogató MKP-sok többségbe tudnak kerülni a párt belső szerveiben. Leváltanák Forrót, Gyimesi mögött pedig valójában ők vennék át az irányítást. Rossz lóra tettek, ami akkor derült ki számukra, amikor meglátták, Gyimesi Forróval fotózkodik és tárgyal a magyar parlamenti bejutás lehetőségéről.
Gyimesi egészen addig Solymos, Mózes, Orosz, Nagy és a többiek számára is elfogadható volt. Melynek érdekében Rigó Konrádot is beáldozták volna.
Gyimesi azonban nem kért a hasznos hülye szerepből. Hogy ez mit váltott ki a hidasokban, láthattuk a mai sajtótájékoztatón. Gyűlöletet.

Majd jött a B-terv, megvett, manipulált felmérésekkel elhitetni a választókkal, hogy Világi Oszkár egyik lova, a Magyar Fórum releváns szereplő. Hogy mennyire kétségbeesett a helyzetük, mutatja, hogy már a toxikus, leszerepelt Gyurovszky László kénytelen lenyomni az emberek torkán elemző cikkben a manipulációikat. Hogy Gyimesi megosztó, hogy Forró gyenge pártelnök, hogy a liberális, progresszív összefogás képes bejuttatni a Szövetséget a parlamentbe, és ott újra elfoglalni – mint anno Bugár alatt – szinte az összes fontos pozíciót.
Az MKP azonban ellenáll, Gyimesi ellenáll, a konzervatív, nemzeti média, élükön a Körképpel pedig résen áll, és figyelmezteti a választókat a cselszövésekre.
Abban Berényinek és Bárdosnak igaza van, hogy Gyimesi nélkül a Szövetség-Aliancia nem jut be a parlamentbe. Ráadásul a maihoz hasonló hidas platformgyűlések, a Gyurovszky-féle manipulációk, a hazug felmérések mind-mind Gyimesi malmára hajtják a vizet.
Ha a Most-Híd menni akar Gyimesi érkezésével, hát menjen
Hogy mi lehet a kiút a jelenlegi helyzetből? Az MKP politikai gondolkodásra képes tagjainak a sarkukra kell állni, a helyi kiskirályaikat helyre kell tenni annak érdekében, hogy az egészséges mag valóban egységet alkosson.
AZ MKP, Gyimesi, az Összefogás fele, és sok-sok hidas polgármester és régiós politikus, akik nevében Solymos és Rigó beszél, képes lehet hihető, hiteles alternatívát kínálni a választóknak, ami egy jó kampánnyal maximalizálhatja a bejutás esélyét.
Minden más forgatókönyv, mely Solymosék vagy a Villa Rosa boszorkánykonyhályában születik, rossz a magyarságnak.
Király Zsolt
Megosztás:
Címkék: Gyimesi György Most-Híd nemzetáruló parlamenti választások Rigó Konrád Solymos László Szövetség-Aliancia
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
Kommentek
Kommentek
Márkusz
2023. márc. 26. 17:56Össze se kellett volna soha ezekkel a korrupt libsi hidas-mostos szemétládakkal fogni...
Géza
2023. márc. 27. 07:58Ha a hidasok kiválnának a Szövetségből nagy szolgálatot tennémek közösségünknek, utánna tárgyalhatnának simonnal az újra eggyesülésről.
A kommenteket lezártuk.