Micskó András: Amerika Kína-stratégiája

Nyitókép: pogo.org

Az ukrán háború kezdete óta igen nyugtalanító dolgok történnek a kínai-amerikai kapcsolatok terén is. Az USA mindent elkövet, hogy a lehető legnagyobb nyomás alatt tartsa Kínát. Egyrészt, mert minimalizálni akarja a kínai támogatásokat Oroszország felé; másrészt és legfőképpen: el kell kerülnie, hogy az alkalmat kihasználva Kína bekebelezze Tajvant. Habár az ukrán háború névlegesen (még) nem terjedt túl az ország határain, az amerikai arrogancia bolygószintű eszkalációja azonban Dél-Amerikától Vietnamig változott napi szintű, egyre kendőzetlenebb fenyegetéssé. 

Trump még csak kereskedelmi téren, a Biden-kormányzat már katonai és politikai értelemben is nyomás alá helyezte Kínát. Nancy Pelosi, a hármas számú amerikai főméltóság tajvani látogatása után pár hónappal a tajvani elnök, Caj Jing-ven találkozott Pelosi  épp csak kinevezett utódjával, Kevin McCarthy-val, mégpedig az Egyesült Államokban. Korábban ilyen szintű provokációra még nem volt példa. 

   

„Kína határozottan ellenzi, hogy az Egyesült Államok támogatásával Tsai Ing-wen áthaladjon a területén, és határozottan ellenzi Kevin McCarthy képviselőházi elnök, az Egyesült Államok harmadik rangú tisztviselője és Tsai Ing-wen találkozóját”

 – mondta Mao Ning a külügyminisztérium szóvivője. Hozzátette: ez „súlyosan sérti az Egy Kína elvét és a három Kína-USA közös közleményt, és súlyosan aláássa Kína szuverenitását és területi integritását.” (Honnan is ismerős ez? – Megvan! Ukrajnából!)

Most, hogy mára már a legelemibb (biztonsági) kapcsolatok is megszakadtak a távolkeleti hatalommal, az amerikai külügyminiszter a szárazföldi Kínába látogatott. Utazása eredetileg februárban lett volna esedékes, de akkor az igen nagyra fújt, ám azóta szép csöndben teljesen leeresztett ballon-ügy miatt elhalasztották. Hogy mi volt a konkrét ok, ami márciusban, vagy májusban nem állt fenn, de a múlt héten már igen, azt mindenki „elfelejtette” megosztani a nyilvánossággal! 

A kétségkívül hivatása demokratikus magaslatán álló nyugati média semmit nem jelenített nemcsak a konkrét okról, de a találkozón történtekről sem, annak ellenére, hogy a Pekingben történtek jelentős befolyással vannak úgy a világ, mint Európa sorsának alakulására. Merüljünk hát alább, és rakjuk össze a mozaikot! Engedjük meg magunknak, hogy legalább néhány gondolat átjusson érzékelési küszöbünk felett!

Blinken látogatása első munkanapján, vasárnap Qin (Csin) Ganggal találkozott. Megbeszélésük több mint öt órán át tartott. Qin Kína külügyminisztere, ami a megszokottól eltérően csak a második pozíció az ország külügyi prominenseinek sorában. Feladata nyilván az volt, hogy megtudja, van-e bármi Blinken tarsolyában, amit országa pozitívan értékelhetne. A megbeszélésen és az azt követő vacsorán minden témát érintettek, az orosz háborútól a szankciókon és a kétoldalú kereskedelmen át a dél-kínai tengerig. A központi elem nyilván az ehhez kapcsolódó tajvani és a titokzatos „kubai kérdés” volt. Az amerikai külügyminisztérium egyik magas rangú tisztviselője a múlt héten újságíróknak azt mondta, hogy nem számít „hosszú listára a teljesítésekről”. Hát, nem is léptek előre semmiben. Hogy ezt a nap végén Qin is így értékelte, abban a másnapi fejlemények ismeretében biztosak lehetünk!

Blinken és Wang Yi kínai külügyi főtanácsadó hétfőn találkoztak. A főtanácsadó, a legfőbb külügyi méltóság, a körülbelül háromórás tárgyalás után világossá tette: a totális bizalmatlanság már a súrlódások leküzdésében is komoly akadály. 

Körkép.sk hírlevél: Gyimesi és Forró már kampányol. De hol vannak a Szövetségből a többiek?

„Elő kell mozdítanunk az egészséges és stabil pályára való visszatérést, és közösen meg kell találnunk a helyes utat Kína és az Egyesült Államok egymás melletti létezéséhez az új korszakban” 

– ez a kínai elvárások tükre: a két ország kapcsolatát úgy képzelik el, mint amit két, egyenlő jogokkal rendelkező fél alakít ki, és nem, mint az amerikai akarat egyoldalú érvényesülését. A Qinnél sokkal erősebben fogalmazó Wang azt mondta: 

„Az amerikai-kínai kapcsolatok kritikus fordulóponthoz érkeztek, ahol választani kell a párbeszéd vagy a konfrontáció, az együttműködés vagy a konfliktus között”. 

A két mondat együtt: ha nem értetünk szót, mi is beleállunk a keménykedésbe.

A tajvani kérdés kapcsán Wang arra szólította fel az amerikai felet, hogy kövessék a korábbi három, kínai-amerikai közös közleményben megfogalmazott „egy Kína elvét”, tartsák tiszteletben Kína szuverenitását és területi integritását, ítéljék el egyértelműen a „független Tajvan” koncepcióját. Arra figyelmeztetett, hogy a nemzeti egység fenntartása mindig is Kína alapvető érdeke lesz, amelytől a kínai nemzet jóléte függ, így a tajvani kérdésben nincs helye kompromisszumnak vagy engedményeknek. Mint mondta, Kína soha nem fogja követni a nagyhatalmak bejáratott módszereit a hegemónia keresésében, és arra buzdította az amerikai felet, hogy ne ítélje meg Kínát a nyugati hatalmak szokásos viselkedése alapján. 

„Ez a kulcsa annak, hogy az Egyesült Államok Kínával kapcsolatos politikája valóban visszatérhet-e az objektivitáshoz és a racionalitáshoz”

Blinken úr diplomáciai „mesterbeszéde” azzal a különös mondattal indult, hogy az Egyesült Államok továbbra is diplomáciáját fogja használni, hogy „kiálljon az amerikai nép érdekei és értékei mellett”. Arra, hogy ezeket az érdekeket sérti-e, és ha igen, mennyiben sérti Kína puszta léte, nem tért ki. De mi másért ejtette volna ki ezeket a szavakat Pekingben? Azon sem kell sokáig gondolkoznunk, hogy amennyiben nem a diplomácia eszköztárát használnák, akkor vajon mit? Ez a fenyegetődzés bizonyára nem nyugtatta meg a kínaiakat, így Wang tanácsos reményeinek beteljesülése az egyenlő felek helyes útjának ügyében még várat magára. Blinken rögtön az előbbiek után rezzenéstelen arccal minősítette „őszintének és eredményesnek” a tárgyalásokat, melyek, „magukban foglalták közös transznacionális kihívásokkal szembeni lehetséges együttműködés megvitatását is”. Magyarul: még egyszer mondom, nincs fegyverszállítás Oroszországba!

Blinken hangsúlyozta a diplomácia és a nyitott kommunikációs csatornák fenntartásának fontosságát minden kérdésben, hogy csökkentsék a félreértések és a téves számítások kockázatát. (Azért ez elég gáz!) A cseppet sem csökkenő nézetkülönbségek ellensúlyozására felvetette a transznacionális kérdésekben való együttműködés lehetőségét Kínával, ahol érdekeik egybeesnek – ez bizonyára igen felvillanyozta a kínaiakat, mert ilyet ma, még ha megszorongatnák őket se igen tudnának mondani, még legképzettebb szóvivőik sem!

Az Egyesült Államok mindig ki fog állni az amerikai nép érdekei és értékei mellett, és szövetségeseivel és partnereivel együtt fog dolgozni azon, hogy egy szabad, nyitott és a nemzetközi szabályokon alapuló rendet fenntartó világról jöjjön létre víziónk – fenyegette meg újra Blinken a Kínaiakat, most már a kollektív Nyugat nevében is (Gondolom, Čaputová vagy Káčer biztathatta fel – egyébként honnan volna ez a magabiztosság?). Az amerikai fél elkötelezett amellett, hogy visszatérjen a két államfő által a Balin tartott találkozón kitűzött napirendhez, és várakozással tekint a kínai féllel való kommunikáció megerősítése, a nézeteltérések felelősségteljes kezelése elé – mondta.

Mi történt Balin? – G20 csúcs, Biden-Xi találkozó 2022, november 16.

Tajvannal kapcsolatban Biden megnyugtatta Xi-t, hogy az Egyesült Államok politikája nem változott, és az Egyesült Államok egyik oldalról sem támogatja a status quo megváltoztatását. „Meggyőződésem, hogy pontosan értette, amit mondok. Értettem, amit mond” – mondta Biden újságírói kérdésre, hogy „elbeszéltek-e” egymás mellett. Az Egyesült Államok tiszteletben tartja Kína rendszerét, és nem kívánja megváltoztatni azt. Az Egyesült Államok nem törekszik új hidegháborúra, nem törekszik a Kína elleni szövetségek újjáélesztésére, nem támogatja „Tajvan függetlenségét”, nem támogatja a „két Kínát”, vagy az „egy Kína, egy Tajvan” elképzelést, és nem áll szándékában konfliktust gerjeszteni Kínával. 

 

Az amerikai félnek nem áll szándékában Kína „leválasztására”, Kína gazdasági fejlődésének megállítására vagy Kína visszaszorítására törekedni. Hua Chunying, a kínai külügyminisztérium szóvivője, aki részt vett a megbeszélésen, a Twitteren azt mondta, a két vezető „utasította csapatait, hogy haladéktalanul hajtsák végre a köztük létrejött megegyezést, és tegyenek konkrét lépéseket a kínai-amerikai kapcsolatok helyreállítása érdekében.”

 

Mint hét hónap elteltével látjuk, a vezetők elhatározásaiból nem valósult meg semmi. Nulla. Amennyiben Blinken mostani látogatását eredménynek tekintjük, egy hajszállal több.

Az Egyesült Államok kitart a Biden által vállalt kötelezettségek mellett, vagyis az Egyesült Államok nem törekszik új hidegháborúra, nem törekszik Kína rendszerének megváltoztatására, szövetségei nem irányulnak Kínára, nem támogatja „Tajvan függetlenségét” és nem keres konfliktust Kínával – mondta Blinken.

Az amerikai külügyminisztert végül fogadta Hszi Csin-ping is: Peking Tajvant Kína részének tekinti, és azt reméli, hogy politikailag egyesíti a szigetet a szárazfölddel. Reméli, hogy ezt békésen megtehetik, de Peking nem zárhatja ki az esetleges erőszak alkalmazását sem. Xi azt mondta Bidennek, hogy a tajvani kérdés „az első számú átléphetetlen vörös vonal” a kínai-amerikai kapcsolatokban. „Ezt a kérdést a kínai népnek kell megoldania, és remélem, hogy az Egyesült Államok eleget tesz kötelezettségvállalásainak és szavainak”. Hszi elnök megjegyezte, hogy a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok az emberiség közös törekvése, valamint a CPC (Kínai Kommunista Párt) rendíthetetlen törekvése. 

Ahogy az Egyesült Államokban amerikai típusú demokrácia, Kínában kínai típusú demokrácia van; mindkettő megfelel saját nemzeti feltételeinek. A kínai népi demokrácia egész története az ország valóságán, történelmén és kultúráján alapul, és az emberek akaratát tükrözi. „Nagyon büszkék vagyunk rá”. Egyetlen országnak sincs tökéletes demokratikus berendezkedése, és mindig szükség van a fejlődésre, javításra. A két oldal közötti konkrét különbségeket megbeszélés útján lehet kidolgozni, de csak egyenlő feltételek mellett. Az úgynevezett „demokrácia kontra tekintélyelvűség” narratíva nem lényegi, meghatározó vonás, még kevésbé reprezentálja a kor trendjét. „Kína tiszteletben tartja az Egyesült Államok érdekeit, és nem fogja kihívni vagy felváltani (?) az Egyesült Államokat. Hasonlóképpen, az Egyesült Államoknak is tiszteletben kell tartania Kínát, és nem szabad sértenie Kína törvényes jogait és érdekeit” – tette hozzá Xi.

Most, az elérhető források áttekintése után sem állíthatjuk, hogy (sokkal) többet tudunk a semminél, hacsak nem tekintjük eredménynek, hogy tisztán láthatjuk, egyetlen pozitív lépés sem történt. Van itt azonban még valami. A Wall Street Yournal június 20-án, Blinken hazautazása után érdekes cikket jelentetett meg. A cikk címe: „Peking új kiképzőlétesítményt tervez Kubában, a kínai csapatok esélyét növelve Amerika küszöbén”. Talán csak nem ezért lett ilyen sürgős? Csak nem arról győzködte Blinken a kínaiakat, hogy felejtsék el ezt a tervet? Lehet, hogy ettől eresztett le a kémballon? Mint a cikkből kiderül, Tajvanon, ami tehát a két fél egyetértésével Kína része, amerikai kiképzők dolgoznak a hadsereg felkészítésén – no ki ellen? Kína ellen.

Egy amerikai Tajvan igen kényelmetlen tüske a kínaiak hóna alatt, de kétségtelen, hogy egy kínai Kuba is az az amerikaiaknak! Ráadásul Kuba kétségtelenül önálló ország, a nemzetközi jog szerint sem olyan ingoványos terület, mint Tajvan, és nem kelti azt a látszatot, mintha a kínaiak Hawaiin akarnának támaszpontot létesíteni. Az emberben felmerül a történelem:

A táblázathoz nem kell kommentár, még egy amerikainak sem. Így joggal tartanak attól, hogy nem is oly sokára kínai csapatok állomásozhatnak Kubában, és ezzel Kína kísértetiesen hasonló helyzetbe hozza őket, mint ők Kínát. A történtekkel kapcsolatban névtelen amerikai források egyelőre nem egészen biztosak „egy teljes körű közös kínai-kubai katonai bázis” lehetőségét illetően, ám „a javasolt új kubai kiképzőlétesítményre való hivatkozást a külügyminisztérium tisztviselői meggyőzőnek, de töredékesnek minősítették”.

A jelentés azt is hozzáteszi, hogy „a politikai döntéshozók és a hírszerzési elemzők eltérő fontosságúként értékelik [a hírt]”. Az együttműködés nem volna előzmény nélküli. Úgy tudni, Kína és Kuba lehallgatóhálózatot üzemeltet a szigetországban, ami 2019 körül, kínai részvétellel esett át jelentős fejlesztésen. Ekkor a korábbi egyetlen állomás négy telephelyből álló, közös üzemeltetésű hálózattá bővült.

A tajvani kiképzés, a 20 milliárd dollár értékű amerikai fegyver, az F-16-osok szállításának ténye mellett azonban, milyen érveket tudnánk felsorakoztatni a kínai ellenlépéssel szemben? És hogy találnánk ilyet mi, ha még maga Blinken úr sem tudott előhúzni egyet sem abból a tarsolyból? Hiszen nem is készült ilyesmire. Sajnos egyelőre nincs remény, hogy az USA a „közösen megtalált helyes utat” válassza „Kína és az Egyesült Államok egymás melletti létezéséhez”. Ehelyett kiáll „az amerikai nép érdekei és értékei mellett”. Hogy a permanens agresszió a kettő közül melyik, no azt mi dönthetjük el.

Micskó András

Források: itt, itt és itt