Körkép.sk hírlevél: Ukrajna megint kosarat kapott. Kína adott egy tockost Brüsszelnek. Lengyelország benyújtja a számlát Ukrajnának

Nyitókép: SITA, Körkép.sk-montázs

Mai hírlevelünkben a következő témákat vesszük górcső alá:

1. Ukrajnát másodszor is kikosarazta a Nyugat.

2. Kína akkora tockost adott Brüsszelnek, hogy bennszorult a technokrátban a szusz.

3. Az ukránbarát Lengyelország benyújtja a számlát Ukrajnának.

   

A híreket válogatta és azok magyarázatát megírta: Komjáthy Lóránt.

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ingyen végigolvashasd a cikket. Ha így tetted, ellenőrizd spam fiókodat is, nem oda érkezett-e a napi hírlevél.

1. Ukrajnát másodszro is kikosarazta a Nyugat

Zajlik, a NATO kétnapos csúcstalálkozója a Litván fővárosban, Vilniusban. A fő téma az orosz-ukrán háború, de a legtöbb figyelmet az a kérdés kapta, hogy kap-e meghívást Ukrajna a NATO-ba. A választ már ismerjük: nem. Ukrajna szempontjából a NATO nem tett többet, mint megduplázta azt a semmit, amit Ukrajna elvárásaiból teljesíteni akart.

Tavaly a teljes liberális mainstream azzal kampányolt Ukrajna mellett, hogy egy országnak joga van eldönteni, hogy belép-e a NATO-ba vagy sem, ezért Oroszország támadása ezt megakadályozandó Ukrajna ellen elfogadhatatlan szörnyűség. Egymást érték a nyilatkozatok, hogy Ukrajna jövője a NATO-ban van, s a többi…

Most, hogy tényleges döntésre kerülhetett volna a sor, ahogy azt egyébként a józanabbul gondolkodók végig sejtették, Ukrajna nem kapott meghívást, mert nem kaphatott meghívást. Újra bebizonyosodott, hogy az orosz-ukrán háború lényege a nyugati döntéshozók szemében nem Ukrajna jövőjéről szól, hanem Oroszország visszaszorításáról. Természetesen, ez csak a nyugati politika parttalan álságosságra mutat rá. Ukrajna ugyanis tényleg nem lehet a NATO-tagja, és stratégiai okokból meghívást sem kaphatott oda.

Ukrajna előtt az a cél lebegett, hogy a NATO-tagságot arra használja, hogy a nyugatot belerángassa saját oldalán ebbe a háborúba az oroszok ellen. Ezt a Nyugat nem akarta, mert nem harcolni akart – azért adott fegyvereket Ukrajnának, hogy helyettük harcoljon, és csak annyi fegyvert adott, amivel Kijev képtelen volt világháborúvá szélesíteni a konfliktust.

A második célja az volt, hogy a NATO-t elkötelezze konkrét határidővel a tagfelvétel mellett. Erre több okból volt szüksége. Az egyik, hogy a katonák morálját jelentősen növelni lehetne ezzel az ígérettel: még ezt bírjátok ki, és aztán jön a felmentősereg. A másik, hogy a háborút Oroszország Ukrajna NATO-tagságának veszélye miatt indította, de Ukrajna a nyugati integráció ígérete miatt ragaszkodott a folytatásához. Egy határidővel ellátott NATO-tagságot Zelenszkij ukrán elnök otthon felmutathatta volna, mint a győzelem szimbólumát, illetve annak jelét, hogy nem hiába veszett oda annyi ember.

Egyik cél sem teljesült. Amit a NATO most Vilniusban vállalt, az az, hogy Ukrajnát majd egyszer valamikor a jövőben hajlandó meghívni a szövetségbe, ha teljesíti a feltételeket és minden NATO-tag rábólint. Ezt megfejelték egy látszólag egyszerűsített csatlakozás ígéretével. Márpedig, ez nem több a 2008-as vállalásnál. Ukrajna tehát hoppon maradt.

Méghozzá most már másodszor, hiszen februárban az EU is hasonlóan kosarazta ki Zelenszkijt. Akkor két éven belüli uniós csatlakozásért lobbizott Kijev, és nem kapott semmit homályos és megfoghatatlan ígéreteknél. Persze, a pénz attól még dől az országba, de ezzel még nem lehet értelmet adni a meghozott áldozatoknak.

A NATO ígéretével Kijevnek a fő problémája az, hogy lehetetlen megmondani, milyen Ukrajnára fog vonatkozni. Az „egyszer valamikor a jövőben” azt is jelentheti, hogy addigra Ukrajna teljesen kimerül, kénytelen lesz leülni tárgyalni Oroszországgal, ne adj’ Isten határmódosításokra kerül sor. És majd egy megcsonkított Ukrajna kap meghívást a NATO-ba. A közép-európai országok csatlakozásának tapasztalataiból kiindulva majd azt kérik tőle a csatlakozáskor, hogy nyilatkozatban, hivatalosan és visszavonhatatlanul mondjon le elvesztett területeiről. A NATO-csatlakozás így biztonsági garanciák helyett „egyszer valamikor a jövőben” a nemzeti tragédiába való kényszerű beletörődést és annak legitimizálását jelenti majd. Ezt pedig nagyon kevesen fogják győzelemnek érezni.

Tény azonban, hogy a NATO nagyhatalmait ez különösebben nem zavarja. Amerika az elnökválasztásra készülődik, és Bidennek nagy szüksége van egy diplomáciai sikerre, hogy otthon ne egy újabb Afganisztánnal társítsák a nevét, hanem a békével. Nem mellesleg, az amerikai figyelem már hónapok óta Tajvanra összpontosul. És ez már most is rányomja bélyegét a csúcstalálkozóra.

Az elmúlt hetekben többször is szóba került, hogy a NATO szorosabban működjön együtt Japánnal és Dél-Koreával a Dél-kínai-tenger térségében. Magyarul: az USA igyekszik saját geopolitikai érdekei szolgálatára kényszeríteni Európát az európai kontinenstől messze.

Nem véletlenül nyilatkozta kedden Petr Pavel cseh államfő, aki az atlantista erőtér egyik olyan személyisége, akinek nyilatkozatai általában a későbbi döntéseknek ágyaznak meg, hogy Ukrajnának az év végéig van lehetősége területei visszaszerzésére. Aztán tárgyalások jönnek.

Óvva intünk mindenkit attól, hogy az ukránok sorsával kapcsolatban valamiféle „na, látjátok” érzést tápláljon. Ukrajna viselkedése, arroganciája, a nemzeti kisebbségek elleni fellépése egy dolog. De az ukrajnai háború megmutatta, hogy Európa mennyire nem szuverén, mennyire báb a liberális mainstream az amerikaiak kezében, és, ha ez is orosz-ukrán háború végjátéka, valószínűleg akkor sem ez lesz az utolsó konfliktus, ami miatt aggódhatunk.

(…)

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ingyen végigolvashasd a cikket. Ha így tetted, ellenőrizd spam fiókodat is, nem oda érkezett-e a napi hírlevél.

Komjáthy Lóránt