Tarics Péter: „Rendezni végre közös dolgainkat.” Komárom, 1994. január 8.

Nyitókép: Körkép.sk, montázs

30 évvel ezelőtt, 1994. január 8-án Komáromban gyűlt össze a felvidéki magyarság választott képviselőinek színe-java. Ekkor tartották a szlovákiai magyar választott képviselők, polgármesterek országos nagygyűlését. Ott, akkor, 30 évvel ezelőtt arról dönthettek volna legitim képviselőink, hogy Dél-Tirolhoz, a finnországi svédekhez, a baszkokhoz vagy a katalánokhoz hasonló önrendelkezés útjára kíván-e lépni a szlovákiai magyarság. Vagy inkább a lassú önfeladás, asszimiláció, a szlovák nemzetállamépítés áldozatává válik.

Ma már tudjuk, hogy ez utóbbi utat választották. Zsákutcába fordultak, ahol azóta is bolyogunk.

A Körkép.sk ezért a tisztánlátás végett oral history cikksorozatot indított a komáromi nagygyűlés 30 éves évfordulója alkalmából. Az akkor a helyszínen tartózkodó aktív szereplőket arra kértük,  írják meg nekünk, hogyan emlékeznek az akkori történésekre, melyek a komáromi nagygyűlés fő tanulságai a számukra, és mit kellene belőlük átmenteni napjainkba. Az elkövetkező napokban több akkori aktív szereplő írását közöljük. A Körkép.sk egyúttal teret kíván adni mindenkinek, aki résztvevőként, vagy szülőföldje iránti felelősségtudatból, hazaszeretetből úgy érzi, érdemi mondanivalója van a témában.

   

Tarics Péter visszaemlékezése:

Éppen harminc esztendővel ezelőtt, 1994. január 8-án a felvidéki magyarság Komáromba ment, hogy nyilvánosan hangot adjon konkrét elképzeléseinek, s érvényt szerezzen kisebbségi jogainak. A komáromi sportcsarnokban ekkor tartották meg Szlovákia magyar önkormányzati képviselőinek, polgármestereinek és parlamenti képviselőinek országos nagygyűlését. 

Nagy örömömre szolgál, hogy személyes résztvevője és alakítója lehettem ennek a történelmi eseménynek. Akkoriban éppen a Komáromi Lapok felelős szerkesztője, illetve a Szinnyei József Könyv- és Lapkiadó főszerkesztője és kiadóvezetője voltam, s az az ötletem támadt, hogy olyan történelmi esemény történik szeretett szülővárosomban, amelyet mindenképpen meg kell örökíteni könyvalakban is – mindenekelőtt az utókornak, de a további politizáláshoz is szellemi-szakmai táplálék lehet.

Felvettem mindent, ami elhangzott

Ezért úgy döntöttem, hogy – akkor még szalagos magnetofonra – felveszem az egész nagygyűlést, azaz mindent, ami ott elhangzik, és másodpercről-másodpercre dokumentálok mindent. Így is történt. Elkészült a teljes hanganyag, a fényképanyag és Csenke akkori polgármesterével, dr. Kvarda József barátommal úgy döntöttünk, hogy kiadjuk mindezt kötetben is.

Dr. Kvarda Józsefnek nemcsak a komáromi nagygyűlés eszmei és gyakorlati megszervezésében volt főszerepe, hanem a szóban forgó kötet elkészítésében és anyagi támogatásában is. És jöttek a segítők, a kötet összeállításához és szerkesztéséhez hiteles és nagyon jó csapat szerveződött: Duray Miklós és Kvarda József értekezésben foglalta össze Csehszlovákia önigazgatását 1918-tól 1994-ig, szintén Duray Miklós írt tanulmányt a kötetbe „Önrendelkezés a Szlovákiában élő magyarság törekvéseiben”, illetve „Az elnyomás módszereinek rendszertana” címmel, és ő elemezte a nagygyűlés elfogadott politikai Állásfoglalást is. Duka-Zólyomi Árpád a szlovák-magyar megbékélésről írt értekezést, Pogány Erzsébet a komáromi nagygyűlés előkészületeiről, illetve a nagygyűlés nemzetközi sajtóvisszhangjáról írt cikket, Oriskó Norbert az önrendelkezés témáját részletező térképek szakszerű elkészítésében jeleskedett.

A könyv szerkesztését, összeállítását pedig jómagam vállaltam, az előszót Kvarda József írta. Így jött létre 1994 őszén a komáromi nagygyűlés teljes és hiteles jegyzőkönyve, könyvalakban, „Az önkormányzat az önrendelkezés alapja” címmel. Olyan történelmi dokumentum született, amely a komáromi nagygyűlés teljes és hiteles jegyzőkönyvét tartalmazza, ami azt jelenti, hogy közli a megnyitó, a főbeszámolók, a vitában szereplő összes felszólaló teljes szövegét, ismerteti a nagygyűlés által elfogadott Állásfoglalást, s annak elemzését és teljes mértékben visszaadja a tanácskozás hangulatát.

Kötet a nagygyűlésről

A könyv gazdag fényképanyagot tartalmaz a nagygyűlésről és tárgyalja a rendezvény előkészítő tevékenység-sorozatát, kül- és belföldi sajtóvisszhangját, valamint a tanácskozást követő sajtóértekezletet. Mindemellett a kötet visszatekint a felvidéki magyarság 75 éves történetére, és a könyvben megtalálható azon felvidéki városok és falvak jegyzéke, amelyekben a magyarság részaránya meghaladja a 10 százalékot vagy lélekszáma eléri a 100-at. A kötetben szlovák és angol nyelvű összegzés is megjelent a nagygyűlésről. 

Háromnegyed század felvidéki magyar politizálásának a kicsúcsosodása volt ez a komáromi nagygyűlés, hiszen a felvidéki magyarság egységesen és nyilvánosan adott hangot konkrét elképzeléseinek, s azzal a szándékkal indult Komáromba, hogy terveinek tárgyilagos, konstruktív, szakmailag és politikailag teljesen megalapozott megfogalmazása mellett érvényt szerezzen nemzeti közöségi jogainak. Az 1994. január 8-ai nagygyűlés szerves – talán legfontosabb – része volt annak az országos tiltakozási folyamatnak, amely a felvidéki magyarság részéről a kilencvenes években elindult, hiszen Felvidék magyarsága politikai életét ezekben az években szinte teljes egészében az önvédelem határozta meg.

A több mint ötórás komáromi nagygyűlés magas színvonalon, békés, nyugodt légkörben, konfliktusmentesen zajlott, ugyanakkor nagy izgalomban. Mindez annak ellenére történt, hogy az eseményt több hónapos uszító, magyarellenes országos kampány előzte meg. A kampány célja nyilvánvalóan az volt, hogy a szlovákiai magyar nemzeti közösséget megfélemlítse, a nemzetközi közvélemény előtt (is) bemocskolja, és a „magyar” nevet összemossa az „összeférhetetlen” és „soviniszta” jelzőkkel. Nem beszélve arról, hogy a nagygyűlés napján a parlamenti és önkormányzati képviselőket Komáromba szállító több autóbuszt is megállítottak a közutakon, és visszarendeltek saját városukba. Voltak olyan önkormányzati képviselők is, akik autóstoppal érkeztek meg.

A résztvevők nem hagyták magukat kiprovokálni

A felvidéki magyarság és a komáromi nagygyűlés résztvevőinek becsületére legyen mondva és írva, hogy nem hagyták magukat kiprovokálni és emelt fővel, méltósággal, példás emberi magatartással tűrték az erkölcsi, szellemi és rendőri megaláztatásokat. Mindemelett Komárom városának ebben a fokozottan feszült helyzetben rendkívüli biztonsági intézkedéseket kellett foganatosítania – a nagygyűlés biztonságos és zavartalan lebonyolítása érdekében is. A komáromi nagygyűlés tehát óriási csalódást okozott mindazoknak, akik valamiféle háborús uszítást, szlovákellenes tüntetést vagy nacionalista tömeggyűlést vártak.

Ahogyan azt Szepsi akkori önkormányzati képviselője, Mihályi Molnár László a nagygyűlésen történő felszólalásában kijelentette:

„…Üzenjük továbbá, hogy a békesség hívei vagyunk, és nekünk, nemzeti közösségünk józan politikai képviseletének köszönhető, hogy ilyen körülmények között is béke van ebben az országban.”   

Mihályi Molnár László: Emlékezés egy téli éjszakában az idegen megszállás 105. esztendejében

Az előzményekhez tartozik, hogy a Csallóközi Városok és Községek Társulása (CSVKT) 1993. március 12-én felhívást tett közzé Szlovákia területi és közigazgatási felosztásával kapcsolatban – ez volt az első lépés a komáromi nagygyűlés megszervezése felé vezető úton. A felhívás 10 pontban fogalmazta meg azokat az elveket, amelyeket érvényesíteni kell a területi felosztással kapcsolatban, hogy a magyar nemzeti közösség „törvényes” asszimilációja megszűnjék, és hogy a felvidéki magyarság megőrizhesse identitását. 1993. december 3-án a CSVKT Közgyűlése úgy döntött, hogy megrendezi Komáromban a magyar polgármesterek, önkormányzati és parlamenti képviselők nagygyűlését. Ez már definitív döntés volt. 

A nagygyűlés hatalmas nemzetközi és hazai érdeklődést váltott ki, hiszen a rendezvényen több mint 3500 legitim szlovákiai magyar képviselő és polgármester vett részt, rajtuk kívül pedig több száz érdeklődő, valamint 267 újságíró, ebből 118 külföldi és 149 belföldi. Nem is fért be mindenki a komáromi sportcsarnokba, több mint félezer érdeklődő és képviselő rekedt kint a kellemetlen hidegben, akik hangszóron keresztül hallgatták végig a nagygyűlésen elhangzottakat, de bent is több száz érdeklődő állva szemlélte a nagygyűlés menetét. 

Három fő témát tárgyaltak

A nagygyűlés három fő témával foglalkozott – 1. a felvidéki magyarok alkotmányos jogállása; 2. Szlovákia területi és közigazgatási átszervezése; 3. Az önkormányzatok jogai –, melyeket konkrét adatokkal, követelésekkel és feladatokkal beépítettek a nagygyűlésen elfogadott Állásfoglalásba is.

Csáky Pál: A félig telt pohár – 30 éve volt a komáromi nagygyűlés

A tanácskozást Komárom város polgármestere, a Csallóközi Városok és Községek Társulásának elnöke, Pásztor István mérnök vezette. A főbeszámolókat Rózsa Sándor, Nemeskajal polgámestere (A községekről szóló törvény kritikai elemzése és a törvény módosításának javaslata), Pásztor István, Királyhelmec polgármestere (Történelmi visszapillantás az elmúlt 75 év területi és közigazgatási átszervezéseire), Zachariás István, Szepsi polgármestere (A kormányterevezet és más elképzelések ismertetése), dr. Kvarda József, Csenke polgármestere (Igazságos közigazgatási és területi átszervezés), Száraz József, Udvard polgármestere (Az önkormányzattal rendelkező régiók gazdasági fejlesztésének lehetőségei), Szabó Olga, Pat polgármestere (A múlt és a jelen rövid bírálata), Vavreczky József, Nagyölved polgármestere (A nemzeti és etnikai kisebbségek jogállására vonatkozó alkotmánytörvény-tervezet ismertetése) és Harsányi Imre, Gúta polgármestere (A Dél-szlovákiai Választott Képviselők Társulásának kezdeményezéséről) tartották. A vitában felszólalt: Csáky Pál, Papp Sándor, Száraz Dénes, Batta István, A. Nagy László, Híves György, Mihályi  Molnár László, Angyal Béla, Bartakovics István, Fóthy János, Hortai Éva, Zselenák József, Öllős Árpád, Pallya Gábor. Időhiány miatt többen nem szólalhattak fel a vitában.

Borbély József: A komáromi nagygyűlés említése is vörös posztó volt a mindenkori MKP vezetés előtt

A komáromi nagygyűlés Állásfoglalás elfogadásával fejeződött be, amelyet Bölcs József, Komáromfüss polgármestere olvasott fel, s amelyet a tanácskozás részvevői nagy többséggel, két ellenszavazattal fogadtak el. Közben Lojkovič Sámuel, Nagymegyer polgármestere felolvasta a nagygyűlés Szlovák Köztársaság elnökéhez és szlovák polgártársainkhoz írt levelét, Fóthy János országgyűlési képviselő pedig a szlovákiai magyar szülőkhöz intézett felhívást ismertette. A tanácskozás részvevőit levélben köszöntötték a vajdasági, az erdélyi és a kárpátaljai magyar szervezetek is.

Polgári jogegyenlőség elve

A felvidéki magyarok alkotmányos jogállásával kapcsolatban többek között megállapítást nyertek a következők: a szlovákiai magyarság nemzeti közösségként határozza meg magát, eltökélten küzd a mindenkit megillető egyéni jogokon túlmenően a közösségi jogokért és közösségi státusának alkotmányos rögzítéséért; ahol a magyarság többségben él, a magyar nyelv a szlovák nyelvvel együtt legyen hivatalos nyelv; a magyarság az állami hivatalokban és közintézményekben számarányának megfelelően legyen képviselve, illetve számarányának megfelelően részesüljön az állami és önkormányzati költségvetésből; a polgári jogegyenlőség elvéből kiindulva a Szlovák Köztársaságot a szlovák nemzettel egyenrangú közösségként kívánja építeni; identitása védelme érdekében az általa jelentős számban lakott régióknak különleges jogállást követel. 

Szlovákia területi és közigazgatási felosztása kapcsán a nagygyűlés részvevői többek között a következőket rögzítették: azokban a körzetekben, ahol egy nemzeti közösséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelően és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban álló helyi vagy autonóm közigazgatási szervekkel vagy különleges jogállással rendelkezzenek; tekintettel arra, hogy az 1991-es népszámlálás alapján a szlovákiai magyar nemzeti közösség által lakott településeket három kategóriába – 1. többségi terület; 2. kisebbségi terület; 3. szórványterület – lehet sorolni, a nagygyűlés részvevői javasolják, hogy:

Hol rontottuk el? 30 éve volt a komáromi naggyűlés – A Körkép.sk-n megszólalnak az érintettek

I.A másodfokú közigazgatási rendszer a többségi és a kisebbségi kategóriába tartozó községek önkéntes társulása alapján létrehozott területi egységekhez alkalmazkodjon, erre két lehetőség nyílik:

1. egy összefüggő közigazgatási egységként – régióként: Pozsony mellékétől Kassáig, majd kis megszakítással a dél-zempléni és ungi területig. E területen 511 község és város van, 824.946 lakossal, közülük 507.073 (61,4 %) magyar.
2. három közigazgatási területi egységre – régióra – bontva:

• Pozsony mellékétől Ipolyságig: 526.620 lakos, ebből 331.704 magyar (63,11 %), 230 község;
• Ipolyságtól Kassáig: 239.341 lakos, 129 793 magyar (54,23 %), 228 község;
• Dél-Zemplén és Ung: 58.985 lakos, 45.576 magyar (77,27 %), 53 község. A Nyitra vidéki magyar sziget alkosson különálló területet (elsőfokú államigazgatási terület) 18 községgel, ahol a 12.895 magyar az összlakosság 51 %-t alkotná.

Különleges jogállású közigazgatási terület

II.Az ezen elv alapján kialakult első- és másodfokú különleges jogállású közigazgatási területeken működő hivatalokban törvényben kell biztosítani a kétnyelvű ügyintézés valamennyi formáját – szóban és írásban.

III.A területi és a közigazgatási egységek intézményrendszerének a jogkörök és az illetékesség terén is azonosnak (kompatibilisnek) kell lennie egész Szlovákia területén. Ettől csak a jelentős számban magyarok, illetve más nemzetiségű kisebbségek által lakott területek különleges jogállása térjen el.

Az önkormányzatok jogairól a nagygyűlés részvevői megállapították, hogy Szlovákia mielőbb csatlakozzon a Helyi Önkormányzatok Európai Chartájához, amelynek alapeszméje a demokrácia erősítése, a hatalom decentralizációja, a szubszidiaritás, valamint a szerződő felek tisztességes és nyilvános kötelezettség-vállalása. A részvevők szükségesnek tartották, hogy az önkormányzatok jogkörét a közjog egyértelműen határozza meg, vagyis alakuljon ki olyan önkormányzati rendszer, amelyben az adott területeken megtermelt értékek adójának nagy részével az önkormányzat maga gazdálkodik és biztosítja az ott élő lakosság demokratikus önigazgatását, valamint önkormányzatát. A nagygyűlés részvevői szükségesnek tartották továbbá azt, hogy a jogbiztonság érdekében a Szlovák Köztársaság Alkotmánya tételesen rögzítse és biztosítsa az önkormányzatok rendszerét és jogkőrét, beleértve a kisebbségi önkormányzatok rendszerét, illetőségét és jogkörét.

Meggyőződésem, hogy Kárpát-medencei, illetve európai szinten egyaránt ezek az elvárások, megfogalmazott tézisek a nagygyűlés részvevői részéről jogosak, demokratikusak és a kisebbségvédelem szempontjából igényesek voltak. A komáromi nagygyűlésen megfogalmazott és nyilvánosságra hozott követelések, politikai kívánalmak jelentős része ma is érvényes. Valóban: ma is szükség van arra, hogy a „nemzeti kisebbség” helyett a felvidéki magyarság „államalkotó társnemzetté” váljon. Ma is szükség van arra, hogy az önrendelkezés, az autonómia különböző formái a helyi érdekeknek megfelelően valósuljanak meg, mindenekelőtt a Szlovákiában élő magyarság érdekeit szolgálva.

Ma is aktuális feladatok

Ma is szükség van arra, hogy Szlovákia közigazgatási és területi felosztása gyökeresen megváltozzon, hiszen a Dél-Szlovákia területén élő felvidéki magyarság szempontjából teljesen antidemokratikus és az egyértelmű asszimilációt előidéző észak-déli irányú felosztás van érvényben, nem beszélve arról, hogy az egyházmegyék szempontjából is ugyanígy „szeletelték fel” Szlovákiát. A helyes megoldás a kelet-nyugati irányú felosztás lenne. Ma is szükség van arra, hogy ahol a magyarság többségben él, ott a szlovák nyelv mellett a magyar nyelv is hivatalos nyelv váljon.

Ma is létfontosságú, hogy a magyarság számarányának megfelelően részesüljön az állami és önkormányzati költségvetésből. Természetesen mindehhez komoly és tartós gazdasági háttérre van szükség, sőt: egy önálló felvidéki magyar bank létrehozása is létfontosságú, amelynek ötletét szintén dr. Kvarda József már felvetette a kilencvenes években.

Mindezek megvalósításához azonban rendkívül jelentős felvidéki magyar politikai akarat és erős magyar parlamenti képviselet kell. E nélkül nem vagyunk és nem leszünk megfelelő tárgyalópartnerek a többségi hatalom számára. Hiteles politikai vezetőkre, pártemberekre van szükség, akik nemcsak a választási kampányban, hanem az egész választási ciklus négy éve alatt járják a Felvidéket, a „kisemberrel” beszélgetnek, az ő sorsukban osztoznak, és megpróbálnak legjobb belátásuk szerint szakmai vagy politikai megoldást találni gondjaikra, s akiknél a felvidéki magyar közösség gondjainak megoldása elsőbbséget élvez az egyéni érvényesülésnél. És legalább olyan meglapozott politikai-gazdasági-közéleti programra van szükség, amely méltó örököse lehet a komáromi nagygyűlésen megfogalmazottaknak.

Identitásprobléma, magyarságtudat

A felvidéki magyarok közül sokaknak van identitásproblémájuk, a magyarságtudattal is komoly gondok vannak, ezt kezelni kell. A hazai magyar választópolgároknak össze kell fogniuk, meg kell érteniük, hogy csak az egységben, az összefogásban van az erő. Persze az összefogásnak hitelesnek és eredményesnek kell lennie – hazaárulók nélkül. Így tudunk csak a többségi nemzet felé egységes és erős politikai akaratot megfogalmazni és képviselni. Ez az érem egyik oldala. A másik oldala az, hogy az anyaország támogatása mellett rendkívül fontos a mindenkori többségi hatalom hozzáállása a területén élő nemzeti közösség alkotmányos jogállásához, önrendelkezési törekvéseihez.

Én a magam részéről jelenleg és a közeljövőben sem látok esélyt arra, hogy Szlovákiában olyan politikai vezetés, parlament és kormány lenne hatalmon, amely támogatná a felvidéki magyar nemzeti közösség önrendelkezési törekvéseit, alkotmányos jogainak megváltoztatását, felemelését. Reálpolitikai szempontból ez még akkor rendkívül nehéz küzdelem lenne/lesz, ha a felvidéki magyarság legitim politikai képviselete újra a szlovák kormánykoalíció tagja lenne, amire egyelőre nagyon kevés esély van. Láthattuk az elmúlt hetekben, hogy a román képviselőház és a román szenátus egyaránt elutasította az Erdélyi Magyar Szövetség által beterjesztett autonómiatervezetet.

Látjuk tehát, hogy a kisantant mindmáig retteg a területén élő magyar nemzeti közösségek mindenfajta vagy bárminemű önrendelkezési törekvésétől. Persze „nem ajtóstól kell a házba rontani”, tehát nem rögtön az autonómiáról kell tárgyalni a többségi politikai vezetéssel, hanem mindent fokozatosan kell tálalni. Az elveinket és a komáromi nagygyűlésen megfogalmazott téziseinket soha nem szabad feladni.

A magam részéről csak jó érzéssel tudok visszagondolni az 1994. január 8-ai komáromi nagygyűlésre. Akkor is volt politikai széthúzás, személyeskedés, mocskolódás, politikusi feltűnési viszketegség, de a nagygyűlésen már az erős hit, a politikai akarat, a megoldásra való őszinte törekvés vezérelte valamennyi felszólalót és szervezőt. Méghozzá egy rendkívül feszült magyarellenes politikai hangulatban. Nagy kár, hogy kevés valósult meg abból, ami Komáromban megfogalmazódott. Ennek ellenére örömömre szolgál, hogy harminc évvel ezelőtt személyesen élhettem át ezt a lelkesedést, a politikai programalkotás élményét, amely ma is irányadó és értékteremtő lehet a felvidéki magyar politizálás számára. 

Tarics Péter