Micskó András: Az ungvári ukrán-magyar külügyminiszteri találkozó csak Orbán megjuhászításához kellhetett?

Nyitókép: SITA

2024. január 29-én Szijjártó Péter Ungváron megbeszéléseket folytatott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel. A szinte váratlan megbeszélést mindenki a magyar-ukrán diplomáciai befagyott vizeinek hirtelen felolvadásaként jellemenzte. Nem mellékes, hogy Kulebát elkísérte Zelenszkij bizalmasa, Andriy Yermak filmproducer, ügyvéd, az ukrán elnöki hivatal vezetője is. Yermakot, aki tagja a Legfelsőbb Főparancsnokságnak, Ukrajna valódi politikacsinálójaként szokták emlegetni.

Előre egyeztetett módon, az „események felgyorsítása érdekében” Szijjártó már egy kész listával érkezett Ungvárra, ami a magyar kérések felsorolását tartalmazta a magyar nemzeti kisebbség ügyeinek rendezésére. Kuleba a megbeszélést követő sajtótájékoztatón azt mondta, hogy „a két minisztérium együttműködésével [aznap] felállított bizottságnak mindössze egy feladata van: a két kormány elé kell tárnia, hogy a listából mit és hogyan kell megoldani, esetleg mi az, ami – már szabályozva van -.” Mint mondta, a megoldás célja Ukrajna uniós tagfelvételének előmozdítása. Kuleba szavai szerint a bizottság 10 napot kapott feladatának elvégzésére. Ez pontosan február 8-án járt le.

   

Február 1-én, a találkozót követő harmadik napon összeült az Unió Tanácsa, hogy megejtse „Az EU 2021–2027-re szóló hosszú távú költségvetésének félidős felülvizsgálatát”, amire még egy ciklusban sem volt szükség. Most is csak egyetlen okból, Ukrajna 50 milliárd (!) eurós támogatási keretének megszavazása miatt. Ismeretes, hogy a keret korábbi elfogadását csakis a magyar miniszterelnök ellenállása akadályozta meg. A szavazáson Orbán – többek meglepetésére – mégsem nyilvánította ki ellenvéleményét, vagyis a csomag „átment”, és ezzel biztosítottá vált Ukrajna négyéves uniós támogatása.

A ET ülését megelőzően cikkek jelentek meg arról, hogy Orbán ellenkezése esetén a magyar GDP 74-szeresével rendelkező EU szándékosan be fogja dönteni a magyar gazdaságot. A szankció szót senki nem mondta ki, mert ilyet – tehát deklarált megtorlást – az Unió nem foganatosíthat, hisz a szigorúan betartott európai értékek nem engedik, hogy jogalap nélkül ilyesmire szánja el magát. Van azonban módja és gyakorlata a „betartásban”, amit erkölcsi aggályok, mint megszoktuk, nem hátráltatnak.

Hogy a magyar miniszterelnököt megcsíphette valami, vagy valóban választania kellett országa gazdasági biztonsága és a csődje között, esetleg három hónapon át csak játszadozott a többiek gyomorfekélyével, nem tudhatjuk. De mindenki láthatta, a képeket, melyen egy asztal körül mindösszesen öten ültek. A német, a francia, és az olasz miniszterelnök, UvdL, Charles Michel és az ismeretlen Thérése Blanchet, az Európai Tanács főtitkára – mint az Unió képviselői – meg Orbán Viktor. A többieknek a demokratikus döntéshez nem osztottak lapot.

Igen érdekes, hogy a megbeszélést követő plenáris ülésen a 27 kormányfőnek mindössze 1,5 percre volt szüksége, hogy Charles Michel világgá repítse a hírt: megvan! Tisztában vagyunk a 27 vezető szellemi képességeivel, mégis csak nehezen hihetjük, hogy ez az idő elegendő lett volna a történtekről való érdemi tájékoztatásukra. Így csak két, egyaránt rossz opcióból választhatunk:

1. Az ülésen történtek és kormányfők jobbkezének felemelése közt semmiféle korreláció nem létezik.

2. Orbánnak nem állt rendelkezésére az EU alkotmányában rögzített egyet nem értési joga. A jogállami normák érvényesülésének tekintetében mindkettő egyformán szégyenletes…

Ezek után talán nem meglepő, hogy február 8-a óta, amikor a Kuleba úr által meghatározott idő elfogyott, egyetlen apró tudósítást sem olvashattunk a „két minisztérium együttműködésével felállított bizottság” tevékenységének eredményeiről.

Ebből két következtetést azért levonhatunk. Az első, hogy az ungvári találkozó Orbán megjuhászításához kellett. Az ukránok csak az EU-mézesmadzag Orbán előtt való húzkodásához adtak előre egyeztetett asszisztot. A „melegfront” olvadása csak az ET-szavazáshoz szükséges csel volt, és semmi jószándék nem állt mögötte a magyarok sorsával kapcsolatban.

A másik, hogy az unió, mint eddig (székely autonómia), ezután sem fog tenni semmit tagállamai polgáraink érdekképviselete ügyében. Sőt, Ukrajnától még támogatásának fejében sem vár el semmi ilyesmit. És hogy mit vár el valójában, arról nekünk nem kell tudnunk. Mert egy igazi demokráciában az ukránok gátlástalan hazudozásához csak az EU mérhetetlen képmutatása hasonlítható.

Micskó András