Két szék közül a pad alá? Nem a Smer, hanem a progresszívokkal kötött paktum lesz a KDH végzete

Nyitókép forrása: SITA/Jana Birošová/A PS, az SaS és a KDH által szervezett kormányellenes tüntetés Pozsonyban, 2024. február 1-jén. A képen látható egyik transzparens felirata a KDH-t Kereszténydemokrata Homofóbként mutatja be (KDH, vagyis Kresťansko Demokratická Homofóbia). Egy másik transzparens, amely csak részben látszik, Keresztény Dezorientált Mozgalomnak (KDH, vagyis Kresťansko Dezorientované Hnutie) gúnyolja a pártot. 

Robert Fico (Smer) kormányfő néhány nappal ezelőtt ajánlatot tett a KDH-nak, hogy egyeztessenek a „szuperabortuszok” és az egynemű párok gyermek-örökbefogadási joga kapcsán. Ez az egyszerű gesztus rámutatott a KDH vesztes pozíciójára, amibe saját maga manőverezte magát a progresszívokkal kötött alkuval. Ha a KDH az EP-választások közeledtével hirtelen kereszténydemokratává vedlik vissza, akkor az elmúlt hónapokhoz képest válik képmutatóvá. Ha viszont nem így tesz, akkor az elmúlt három évtizedet dobhatja ki az ablakon. Ráadásul, saját ellenzéki partnerei sem könnyítik meg a dolgát. A sikertelen államfőválasztások után ugyanis már mindenki a maga ura, az ellenzék fellazult, és egymás rovására próbálnak politikai tőkét fabrikálni. A KDH most próbál vállalható módon visszatalálni önmagához.

A KDH Ivan Korčokot támogatta az államfőválasztáson. Teljesen nyilvánvaló volt az ellentmondás: Korčok – saját állítása ellenére – a progresszív erőtér jelöltje. Annak a sajtónak a kedvence, amely a KDH-t és annak pártelnökét, Milan Majerskýt csaknem meglincselte, mert az LMBTQ-ideológiát dögvésznek nevezte.

A kereszténydemokraták azonban képtelenek voltak távol tartani magukat a progresszív tömegvonzástól. Partnereik az Európai Néppárton belül és ellenzéki kollégáik is mind Korčok támogatására ösztönözték, így kötélnek állt. És ez hiba volt.

   

Korčok ugyanis semmilyen garanciát nem adott arra vonatkozóan, hogy a kereszténydemokrata értékeket védeni fogja. Szó szerint semmilyen konkrét vállalást nem tett ez ügyben, ennek ellenére a KDH „a konzervatív értékek garanciájának” nevezte az ellenzéki államfőjelöltet.

Ez olyan magas labda volt, amit a kormányoldal ki is használt. Tomáš Taraba (SNS) környezetvédelmi miniszter el tudta érni Peter Pellegrininél, hogy a pártja által vezetett egészségügyi minisztérium vonja vissza a műtét nélküli nemváltást lehetővé tevő, erősen vitatható rendeletet, amit még Vladimír Lengvarský egykori egészségügyi miniszter vezetett be Heger kormányának lassú agóniája idején.

Ezzel Taraba akarva vagy akaratlanul, de rámutatott a KDH csapdahelyzetére. Az egyébként szintén liberális felfogású Pellegrininél el tudta érni azt, amit Korčok esetében valószínűleg a KDH-nak sosem sikerült volna: eltörölte a rendeletet, ami a progresszívok egyik féltett politikai eredménye volt.

A KDH folyamatosan megalázta magát azzal, hogy a progresszívokkal működött együtt. Szervezte a kormányellenes tüntetéseket, ahol aztán a szivárványos zászlók alatt a kereszténydemokratákat szidalmazó transzparensek jelentek meg.

Együttműködött a progresszívokkal (PS) és a liberálisokkal (SaS), akik ma az abortusztabletta bevezetéséért és az abortusz liberálizálásáért (értsd ezalatt a terhességmegszakítás lehetővé tételét legalább a terhesség második trimeszterében is). Cserébe pedig nem kapott semmit.

Aztán az Európai Parlamentben az abortuszhoz való jog alapjogok közé emelése mellett szavazott az Európai Parlament, és a KDH megint szorult helyzetbe került. A javaslat támogatói között a progresszívek és liberálisok is ott voltak, de még az Európai Néppárt harmada is mellette szavazott. Az EP-választások közeledtével pedig ezeknek a döntéseknek hatása van a párt esélyeire is.

A KDH lassú váltásba kezdett. Nyilatkozataiban hirtelen új súlypontok jelentek meg. Kettős mércével vádolta meg az Európai Parlamentet, amiért a jogállamisági eljárást a tagállamok megbüntetésére használja. Példaként felemlegette a tényleg csak konzervatív sajtóban emlegetett lengyel példát, ahol nem kellettek reformok, csak liberális kormányváltás kellett ahhoz, hogy Brüsszelben megnyissák a pénzcsapokat.

Az abortusz alapjogként való kezelésével azonban a KDH megint öngólt rúgott. Kijelentette, hogy a kormánypártoktól vár el határozottan elutasító álláspontot a kérdésben. Esetlenül így próbálta elterelni a figyelmet a valódi felelősökről: saját belföldi és nyugati politikai partnereiről.

Ekkor jött Robert Fico ajánlata a kultúretikai kérdések megtárgyalásával kapcsolatban.

Fico tökéletesen felismerte, hogy amit most látunk, az a KDH „Bugár Béla” pillanata. Ahogy Bugár és a Most-Híd lemondott a magyar közösség érdekeiről arra hivatkozva, hogy most nagyobb dolgok forognak kockán (uniós soros elnökség, migráció), úgy mondott le a KDH is a keresztény-konzervatív értékekről arra hivatkozva, hogy most jóval nagyobb a tét: az ország sorsa, nyugati irányultsága, a jogállamiság, Ukrajna támogatása, stb.

És valóban. A KDH végül tényleg azt reagálta, hogy „Szlovákiának ma nem a kultúretikai kérdésekkel, hanem más témákkal kell foglalkoznia”. Természetesen a hivatalos álláspont csak azután fogalmazódott meg, hogy az SaS nem túl finoman jelezte, hogy bármilyen együttműködés a kormánnyal „a maffiakormány által állított csapda” lenne.  Magyarul: ha a KDH bármit meg akarna valósítani saját programjából az EP-választások előtt, akkor árulókká válnak a progresszív ellenzék és sajtó szemében is – és jöhet a lincselés. 

A Most-Híd anno a magyar közösség érdekeit feladta a kormányszerepért, és idomult a látszólag erősebb oldalhoz. A KDH egyelőre még nem döntött visszavonhatatlanul, de úgy fest, ők is hajlanak elkövetni ugyanezt az árulást. A liberális értékrenden kívül mást megtűrni nem képes, látszólag erősebb (és hangosabb) progresszív erőtérnek meghajolva beáldozzák saját identitásukat.

Pedig nem mondhatnánk, hogy a progresszívokkal több közös érdekük lenne, mint például a Smerrel vagy az SNS-szel. Az abortusz-, LMBTQ-, transzgenderizmus kérdések, a választási rendszer reformja, a nyugdíjak, a családtámogatások, az élet védelme mind ilyenek lehetnének. A KDH-t azonban nem konzervatív gyökerei, hanem nyugat-európai partnerei és a saját maga által ásott belpolitikai verem határozza meg.

Komjáthy Lóránt