Benedek
  • HUF: 313.77
  • USD: 1.14
  • 4 °C
  • 19 °C
Belföld

Megváltoztatták a közoktatási törvényt, jöhetnek a szlovák iskolák a magyar településekre?

Nyitókép: körkép.sk/pxhere.com

 

Peter Pellegrini a nagyszarvai szlovák iskola ügye kapcsán tett korábban igéretet, miszerint kézbe veszi a kormány a dolgokat, ha nem születik helyben megoldás. Úgy látszik, hogy a megoldás képviselői módosító javaslatként született jogszabály képében érkezett, melyre az MKP oktatási alelnöke hívta fel a figyelmet.

 

“A minap ugyanis a jogalkotás során módosult az 596/2003-as, oktatásügyi államigazgatásról és iskolai önkormányzatokról szóló törvény, s vele összhangban a közoktatási törvény is. A módosított törvény tételesen megszabja, milyen feltételek mellett egyezhet meg több község közös iskolai körzet létrehozásában egy adott iskola vonzáskörzetében, azaz milyen szempontokat kell ez ügyben figyelembe venniük. A szempontok felsorolják az iskola elérhetőségét, kapacitását, az ingatlan alkalmasságát oktatási célokra, de jelen van a szülők óhaja is a nemzetiségi – vagy épp államnyelven való oktatásra. Amennyiben azonban az érintett községek nem egyeznek meg abban, hogy egy-egy iskola köré milyen közös körzetet alakítanak ki, akkor azt megteszi a kerületi székhelyű járási hivatal.”

 

írja közleményében Kiss Beáta, az MKP oktatási és kulturális alelnöke, majd hozzáteszi

 

(…) a közoktatási törvény módosításával lehetőség nyílik az államnyelven oktató intézmények számára is a kivétel a minimális osztálylétszám alól – tehát bármilyen kicsi létszámmal is legálisan nyitható osztály. Nos, itt az a bizonyos „megoldás.”

 

Pellegrini Nagyszarván: Nem fogom tolerálni, hogy a gyerekek ne tudjanak szlovák anyanyelvükön tanulni

 

Kiss szerint a módosított törvény lehetővé teszi, hogy az érintettek feje fölött az államhatalom szabja meg az iskolai körzetet, tehát, az állam döntheti majd el, hogy egy-egy iskolába ki fog majd járni és milyen nyelven fog tanulni.

 

Az állami arrogancia újabb példájával állunk szemben. Noha bizonyos mértékig akár úgy is felfogható a törvény, hogy a kisebbségben élő magyarság is kihasználhatja majd előnyét és követelheti magyar osztály nyitását, jól tudjuk, a gyakorlat nem erről szól.

 

folytatja Kiss Beáta, aki szerint a törvénymódosítás miatt az önkormányzatoknak adott esetben olyan terhet kell majd viselniük, melyet nem önként vállalnak. Akár csak a pártállami időkben”.

 

Maďarič a nagyszarvai szlovák iskola esetéről: a szlovákoknak délen nincsenek iskoláik. Valójában ki itt a kisebbség?

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás