Gazdaság

Folytatódik a fuvarozósztrájk, Trsztenán és Rózsahegyen a legdurvább a helyzet

Egy kulcsfontosságú határátkelő és egy regionális csomópont blokád alá került

Nyitókép forrása: Polícia, Žilina

 

Csütörtökön folytatódik a fuvarozósztrájk, miután nem sikerült megállapodásra jutni a Pénzügyminisztériummal a fuvarozók két fő követeléséről: az útadó csökkentéséről és az igazságosabb útdíjrendszerről.

 

A pozsonyi Rozsnyói utcát a tervek szerint csak egy órára blokkolták a fuvarozók (délelőtt 10: és 11 óra között), fennakadások a tömegközlekedésben nem várhatók, de fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani.

 

A rendőrség hivatalos közlése szerint azonban a sztrájk miatt útblokádra kell számítani Kassán, az E58-as Rozsnyótól Saca utánig terjedő szakaszán. A blokád délelőtt 11:00-tól kezdődik.

 

Csütörtökön délelőtt 10 órától szintén fuvarozó sztrájk bonyolítja a forgalmat Rózsahegyen, a Mondi SCP vállalat telephelye melletti főkereszteződésben, ami kulcsfontosságú szakasz a Rózsahegy és Liptószentmiklós közt közlekedők számára. A város vezetése már korábban figyelmeztetette a helyi autósokat, hogy lehetőség szerint válasszanak alternatív útvonalat.

 

Szerdától folyamatosan blokád alatt van a trsztenái szlovák-lengyel határátkelő. A rendőrség azonnal egységeket küldött a helyszínre, hogy biztosítsa a határátkelő átjárhatóságát, ám azóta a fuvarozók csak az élőállatokat szállító teherforgalmat, és néhány személyautót engedtek átjutni a blokádon. A trsztenái határnál így hatalmas a torlódás.

 

A dolog pikantériája, hogy a forgalom a szuchahorai (Suchá hora) vagy a bobrói határátkelőt használhatnák, csakhogy ott az utak állapota miatt csak legfeljebb 7,5 tonnás gépjárművek haladhatnak át.

 

Fuvarozósztrájk: lejárt az ultimátum határideje, útblokád jön Pozsonyban, Árván és Kassán

 

Uniós színvonalú adók, katasztrofális állapotú utak

 

A fuvarozósztrájk okairól és hátteréről korábbi cikkünkben részletesen beszámoltunk. A rengeteg vitát kiváltó és az állam számára egyértelműen előnytelen SkyToll szerződés mellett azonban viszonylag kevés szó esik az útadó mértékéről. A fuvarozók azzal érvelnek, hogy egy kétéves kamionnál méár 540 eurós az éves útadó, és a jármű korával ez egyre nő.

 

A pénzügyminisztérium mellett működő Pénzügypolitikai Intézet még a sztrájk kezdete előtt tett közzé egy nemzetközi összehasonlítást az útadók nagyságáról. Az agytröszt szerint az 1000 tonnakilométerben megadott adatok összehasonlítható nagyságúak az uniós átlaggal és a V4 átlagával.

 

Mi azért felhívnánk a figyelmet, hogy Szlovákia messze el van maradva infrastruktúrafejlesztésben a környező országoktól, ennek ellenére útdíjak tekintetében még Lengyelországot is megelőzi. Az 1000 tonnakilométerre számolt adatok ráadásul félrevezetőek: egy fuvarozásból élő kisvállalkozó számára az említett adóterhek teljesen mást jelentenek, mint a nagy szállítmányozók számára.

 

Elemzés: Szlovákiának további 1000 kilométernyi autópályára lenne szüksége

 

— EFEKTÍVNE ZAŤAŽENIE NÁKLADNEJ DOPRAVYŠtúdia “Transport taxes and charges in Europe” porovnáva zaťaženie dopravy…

Gepostet von IFP – Institute for Financial Policy am Dienstag, 7. Januar 2020

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket

Megosztás