Nyitókép forrása: bbc.com
A legutolsó hírek szerint az etióp kormányerők hamarosan befejezik a hadműveleteket az ország északi részében lévő Tigré tartományban, és bevették a tartomány fővárosát, a félmilliós Mekelét is. A jelek szerint azonban a Tigrinya Népi Függetlenségi Front (TPLF) katonái még időben elmenekültek a városból, így a legjobb esetben is elhúzódó gerillaháborúra van kilátás. A legtöbben etnikai konfliktusként beszélnek a háborúról, valójában ennél jóval több van a hátérben.
Etiópia november elején rendelt hat hónapos szükségállapotot a tigréi régióban zajló katonai mozgolódások miatt. Több ultimátumra is sor került, amelyben a TPLF katonáit a fegyverek letételére szólították fel, cserébe a kormányzat büntetlenséget ígért. A helyzet azonban nem javult, áttörésre nem került sor, a felek végül egymásnak estek, és a jelenlegi információk szerint a kormányerők ellenőrzik az egész régiót.
Persze, semmi sem biztos, ugyanis alig jut ki információ a területről. A harcok azonban valóságosan. A kormányerők először a Mekellét Eritreával összekötő autópályának egy részét rombolták le, hogy elszakítsák a tigrinyákat Eritreától – nem véletlen, hogy a 44 ezer igazolt háborús menekült Szudán felé indult meg végül.
Etiópia népességének mintegy 6,2 százaléka tigrinya (vagy tigray), a szomszédos Eritreának azonban a felét ez az etnikum adja. A 80-as években az etióp marxista rezsim ellen harcoltak. Az etióp kormányerők tehát inkább lerombolták az autópályát, hogy ne vonják be a konfliktusba
A víz a tét
A dolog hátterében azonban nem etnikai villongások állnak. A harcok közvetlenül azután robbantak ki, hogy Egyiptom és Szudán aláírtak egy katonai-védelmi együttműködést, számukra pedig a Kék-Nílusra épített etióp óriási vízduzzasztó a közös ellenség. Hogy kerülnek képbe a tigrinyák? A hírek szerint a TPLF erőit külföldön, valószínűleg Szudánban képezték ki. Mivel Egyiptom és Szudán az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt támadta meg az etióp óriásgát projektjét, egy nyílt konfliktust nem vállalhattak be.
De mivel Etiópia az EU, a Világbank és az ENSZ nyomására sem volt hajlandó lemondai a projektről, kerülőutat kerestek: újraszították Tigré tartomány etnikai konfliktusait. Tehát nem polgárháborúról van szó, sokkal inkább egy félproxi háborúról (ahol az érintett felek egyike, vagy némelyike nem vállal közvetlenül szerepet a konfliktusban).
Az etióp gát fontosságát nem lehet túlbecsülni. Egyszerre jelent vízellátási problémát, biztonsági kockázatot és történelmi feszültséget a régióban.
A 74 milliárd köbméteres víztározó megépítése eddig 4,6 milliárd dollárba került, ennek bebiztosítására a rendkívül szegény ország 4 milliárd dolláros nemzetközi kölcsönt vett fel, ami persze a népesség életszínvonalára is rányomja bélyegét. Ha lemondanának a gátról, az biztos bukás lenne (jövőre parlamenti választások lesznek).
Biztonsági kockázat
Egyiptom és Szudán veszélyeztetve érzi magát, mert Etiópia nemes egyszerűséggel elzárhatja előlük Afrika legnagyobb kincsét, a vizet – Egyiptom 100 millió lakosának vízellátása függ a Nílustól, apróbb fennakadások is sokmillió ember ellátását veszélyeztetné. Szudán a maga részéről tudna örülni is a gátnak, amely képes lenne kezelni az időszakos áradásokat, de mivel Etiópia nem volt hajlandó megállapodni a vízhozam szabályozásának közös egyezményéről, inkább veszélyforrásként tekint rá.
Egyiptom és Szudán már júliusban is jelezték, hogy akár katonai konfliktus árán is hajlandóak megakadályozni a gát üzembe helyezését vagy kikényszeríteni az közös szabályozási rendszert. Az etióp dilemma azonban az, hogy Egyiptom olyan feltételeket vár el saját lakosai érdekében, amelyek adott körülmények között időszakosan több tízmillió eutiópiait vágna el az áramellátástól.
Az ellentmondások jelenleg feloldhatatlannak tűnnek. Etiópia az esős évszak beköszöntével akarja feltölteni a gátat, így mindjárt világosabb, hogy miért voltak olyan hajthatatlanok a TPLF katonái, mikor több ultimátumot is elutasítottak: nem érhették be kevesebbel, mint a régió destabilizálása, és az etióp kormányzat harcra kényszerítése, amivel persze civil áldozatok is járnak, nagy sajtóvisszhanggal és nemzetközi nyomással (tegyük hozzá, hogy az etióp kormányzatot sem kellett nagyon noszogatni, ha etnikai konfliktusról volt szó).
A gyarmati idők terhes szerződései
A harmadik tényező, ami nehezíti a megegyezést, az a történelmi előzmények. Etiópia azzal (is) érvel, hogy Egyiptom a gyarmattartó időkből származó szerződések alapján akarja „kisajátítani” a Nílus vizét, kilenc másik térségbeli afrikai állam kárára. Egy 1929-es brit kormány által ratifikált nyilatkozatról van szó, amelyben „Egyiptom természetes és történelmi jogát” rögzítették a Nílus vizeire.
Aztán 1959-ben Egyiptom és Szudán megállapodást között a Nílus vizének megosztásáról, az egyezségből azonban az érintett 9 másik ország kimaradt. Etiópia logikája szerint, ha belemenne abba, hogy Egyiptom szabja meg neki, mennyi vizet enged át a gáton, akkor Kairó gyarmattartó kiváltságait ismerné el. Az érem másik oldala, hogy II. Menelik etióp uralkodó még 1902-ben kötelezte országát arra, hogy soha, semmilyen létesítményt nem épít a Kék-Nílusra.
A dilemmák adottak, jelenleg a tárgyalásokon az Afrikai Unió, az EU, a Világbank és az ENSZ vesz részt az érintett feleken kívül. A konfliktus feloldása aligha képzelhető el a projekt felfüggesztése nélkül, ehhez azonban komoly engedményekre van szükség: a felvett hitel terheinek csökkentésére (itt van a Világbank szerepe) és az igazságos folyószabályozás lefektetésére (Afrikai Unió). Nem beszélve arról, hogy a több tízmillió etióp polgár áramellátását továbbra is meg kell oldani. A nagy kérdés valójában az, hogy az átgondolatlan, magában eleve konfliktust rejtő projekt utólagos költségeit ki fogja megfizetni?
Harc a Nílus kincseiért – Etiópia nyílt konfliktust kockáztat Egyiptommal egy óriásgát miatt
Körkép.sk
Megosztás:
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
