Jaroslav Daniška: Duray Miklósról

Nyitókép: Štefan Puškáš/TASR

Egy nappal az év vége előtt hunyt el a kiemelkedő szlovákiai magyar politikus, Duray Miklós. 77 éves volt.

Későn kerültünk közel egymáshoz, alig néhány éve. Duray Miklós már nyugdíjas volt, hosszú évek óta nem tevékenykedett a politikában, de lényében még mindig politikus volt. Fenntartott néhány kapcsolatot, a politikai napi szinten foglalkoztatta, olvasott és gondolkodott. Megkerestem, érdekelt, mi a véleménye a magyarjainkról, Orbán Viktorról, és hogy mit lát problémának. Meghívtam vitázni a Do kríža műsorba, ahol olyan dolgokat mondott, amiktől sok embernek elállt a lélegzete.

Meghatódtam, amikor meghívott a házába ebédelni, ő maga főzött (a jobbik adagot adta nekem), hosszan mesélt felmenőiről – és főleg Pozsonyhoz való viszonyáról. Egy este, már késő volt, amikor Duray úr felhívott, és azt mondta: „Meg kell értenie, én itt vagyok otthon, itt vagyok otthon. Ide tartozom. Ért engem? Ez nagyon fontos számomra. Ért engem? Ide tartozom…”

   

A szlovákja már rosszabb volt, lassan beszélt, ráadásul késő volt, éreztem, hogy ez fontos számára, talán ekkor kezdtem őt megérteni. Azóta kicsit másképp írok a hazánkban élő magyarokról, műsort szentelek a magyar témának, valahogy személyesebbnek érzem a témát.

Újra találkoznunk kellett volna, de abból már nem lesz semmi. Karácsony előtt tudtam meg, hogy kórházban van, és egyre rosszabb az állapota. Utána pedig elment az örökkévalóságba.

Duray Miklós nagyon magányos volt az elmúlt években, különösen felesége és annak a hölgynek a halála után, aki hosszú éveken át volt az asszisztense, és segítette gyakorlati ügyeinek a megoldásában. Óriási veszteség volt ez számára. Említette a fiát, de ő messze volt. Egyedül maradt, a családi képekkel a falakon.

Duray 1989 előtt politikai fogoly volt, aláírta a Charta ´77-et, a forradalom után a szövetségi, majd a szlovák parlament képviselője volt. Számunkra, szlovákok számára a magyar nacionalizmus képviselője volt, talán még a szeparatizmus megtestesítője is, de erre soha nem került sor. Egyszer egy különleges, ma már elhunyt politikus mesélte nekem, hogy az évek során megfigyelte, Duray egyáltalán nem szólalt fel a szlovák parlamentben. Alapvetően folyamatosan parlamenti képviselő volt, de nem szólalt fel, nem vett részt a vitákban. Az említett politikus ezt azzal hozta összefüggésbe, hogy Duray nem akarta magatartásával legitimálni a szlovák parlamentet. Az biztos, hogy szavaz és a magyarok érdekeit kívánja védeni, de magyarként úgy gondolja, egyszer a magyar parlamentben lenne a helye.

Amikor erről kérdeztem, mosolygott. Nyugodtan válaszolta, hogy többször is felszólalt a magyar Országgyűlésben, de érezte, hogy a szlovákja sokakat hergel, ezért inkább visszahúzódott. És aztán arról kezdett beszélni, hogy a szlovákoknak és a magyaroknak jobban meg kell érteniük egymást. Hogy arra ítélt minket a sors, hogy egymás mellett álljunk. Amikor hallgattam őt, úgy éreztem, hogy nem a nacionalizmus a legfontosabb.

Duray természetesen Bugár Béla párton belüli kritikusa volt, de azt kevésbé tudják, hogy Orbán Viktor kritikusa is volt, sőt, Orbán egy ponton meg is neheztelt rá. A Do kríža című televíziós vitában azt is elárulta, miért.

Duray Miklós az RTVS-ben: A MOL és az OTP szlovákiai gazdasági érdekei miatt Budapest feláldozta a felvidéki magyarság követeléseit

Durayt zavarta, ahogyan a magyarjaink kapcsolata Budapesten alakult. Illusztrációként leírta azt a pillanatot, amikor magyarjaink a Dzurinda-kormány alatt szembeszálltak Szlovákia területi felosztásával. Az zavarta őket, hogy a megyék határait szándékosan úgy húzták meg, hogy a szlovákok mindenhol ellenőrzésük alatt tartsák a magyarokat. Ez még Mečiar javaslata volt, Dzurinda alatt csak megerősítették ezt.

Duray persze megértette, hogy miért csináljuk, de nem ez volt a lényeg. A baj az volt, hogy Budapestről az az üzenet jött, hogy magyarjainknak ezt el kell fogadniuk, és nem szabad a kormányból való kilépésen gondolkodni. Ennek oka: Magyarország gazdasági és privatizációs érdekei Szlovákiában. Durayt zavarta, hogy Budapest eladta a magyarjainkat. A Slovnaft és a Mol, az OTP bank, hiszen tudják. Valószínűleg árulásnak tartotta ezt.

Amikor később négyszemközt beszéltünk erről, megkérdeztem tőle, hogy az MKP-ban akkor nem akart-e valaki szembeszállni ezzel. Szomorú szemmel mondta, hogy még csak szavazásra sem bocsájtották. Szerintem ebben a saját hibáját is tudatosította.

Duray Miklóst zavarta, hogy Orbán a felvidéki magyarok közül Világi Oszkár szavára hallgat leginkább, szerinte ez ártott a szlovákiai magyar politikának. Orbán tudott a fenntartásairól. Aztán egyszer Orbán meg is neheztelt rá. Teljesen. Már arra sem talált időt, hogy találkozzon vele.

Ugyanakkor Duray becsülte Orbánt, tisztelte őt úgy, mint Világit is. Csak hát még többre becsülte az itteni szlovákiai magyarok autonóm gondolkodását, aminek ő is a részese volt.

Évekkel ezelőtt megkértem, hogy nem segítene-e eljutni Orbánhoz, hogy interjút készítsek vele. Minden tőle telhetőt megtett, végül Štefan Hríbbel meg is csináltuk az interjút, de majdnem egy évbe telt, mire időpontot kaptunk. Duray sosem állt nagyon közel Orbánhoz. Túlságosan független volt, tudott önállóan gondolkodni.

És nem illett bele korunk viszonyrendszerébe. A 2020-as választások után úgy fogalmazott, hogy ha valaki stabil kormányt szeretne létrehozni Szlovákiában, és szuverén politikát kíván folytatni, akkor az új koalíciónak Ficóval és a Smerrel kell létrejönnie. Persze ezt nem lehetett, a Smer veresége volt a többi választás indítéka, de egyébként meglátása pontos volt.

Beszélgettem vele Budapestről, Trianonról, az MKP politikájáról (pontosabban a szlovákiai magyar pártokéról), Gyimesi képviselőről, a jövőről. A szkepticizmusa nőtt. A korrupció, az önállótlanság, a kevés ötlet zavarta őt. Ha a magyarok nem fogják össze a többi szlovákiai etnikai kisebbséget, akkor gyengébbek lesznek, és szembemennek egymással – vélekedett.

Ő maga nem volt értelmiségi, nem írt komoly szövegeket, inkább gyakorlati ember volt, de pontosan ezért tudta, hogy a politikának gondolkodásra van szüksége. Hogy a hatalom önmaga megcsúfolása. A kereskedők vagy katonák fogják elsajátítani.

Amikor Molnár Imre megírta nekem, hogy Duray az örökkévalóságba távozott, szomorúság töltötte el a szívem. Elment valaki, aki ide tartozott, akinek itt volt a helye, aki hiányozni fog.

Legyen neki könnyű a föld, és nyugodjon békében!

Štandard.sk, Jaroslav Daniška: Za Miklósom Durayom