Kalita Gábor: Várom a harmadik szelfit!

Nyitókép: Összefogás (Facebook)

Itt a Felvidéken egyelőre két vonat indult el többnyire jól ismert, „megélhetési” szelfizőinkkel. A gond csak az, hogy ez a két vonat egyelőre egymással szembe robog. De mi lesz, ha a harmadik, s netán a negyedik, s az ötödik „gőzös” is elindul ugyanazon a sínpáron?

Nekünk, Európaiaknak borzasztóan rossz tapasztalataink vannak a szelfizéssel. Bizonyára mindannyian emlékezünk még Merkel „mutti” bevándorlókkal való szelfizéseivel, természetesen a Wilkommens jelszó jegyében. S mi lett ebből a nagy-nagy szelfizgetésből? „Csupán” annyi, hogy Európa országainak több  millió embert kell elszállásolnia, a gyomrát megtömnie, népes családjaik gyerekeit nem szegregált iskolákban taníttatnia, mecseteket építenie, stb. (Példaként felhozva, a mindössze öt milliós lélekszámú Dániában, már közel nyolcszázezer körül mozog a bevándorlók létszáma).

   

Tehát, összességében milliós létszámú ember szociális juttatásokkal való ellátása nem semmi, főleg akkor nem, amikor, közben még ez a fránya pandémia is mindannyiunk, Európaiak nyakába szakadt.

S, hogy ki szedi le idén tavasszal Németországban, vagy más nyugati országokban az igencsak közkedvelt spárgát, paradicsomot, majd az ágyásokról az epret, a fáról a gyümölcsö?  Kedves olvasóm nem fogja elhinni: számos romániai magyar, román, ukrán, s más kelet európai őslakos.

Ugyanis pandémia ide vagy oda, Németország s Ausztria még külön buszjáratokat, vonatokat, repülőgép-járatot is indított számukra s nyitotta meg gastarbeiter folyosóit, hiszen ők azok, akik dolgos kezeikkel tuti hogy megoldják a reájuk bízott betakarítási, vagy más élelmiszeripari, segédmunkási feladatokat.

Ja, hogy hol van ilyenkor a népes bevándorló tábor nagy része? Több mint valószínű, hogy méregdrága mobiljaikkal ők is szelfiznek, vízipipákkal felszerelt kávézókban ücsörögve küldik haza, a közel-keletre, vagy Afrikába szelfieiket azzal az üzenettel,  milyen jó is itt, nekik, Európában. Munka nélkül. Persze, az utolsó csonkamondatot már én biggyesztettem oda. Ezzel nem csupán saját, de sok millió európai őslakos véleményét is kifejezve.

A szelfizgetések honi vonatkozásai, avagy, hirtelenjében már öt pártunk van, lehet tapsikolni

Mit hoz a sors, nemzetiségi közösségünkben is beindult a szelfizgetés kora. Persze nem „akárkik,” hanem az újonc „ejtőernyősök” mellett, a többnyire régen regnáló politikusaink körében. Vagyis, többségükben (megjegyzem, a negyedik választási bukás után), „ugyanazok” körében.

A választások után elsőként az Összefogás párt delegációjának vonata indult el a volt „újszós,” Mózes Szabolcs vezetésével Grendel Gábor (OLaNO), a Szlovák Parlament elnökhelyettese felé. (Korábban elhittük szavukat, miszerint ők csupán mozgalom „lesznek.” Nem lettek).

Nemzetiségi magyar ügyeinkről tárgyaltak, s Grendel Gábor elmondta nekik, hogy magyarként, kiváltképp fontos számára a magyar ügy. Szelfi is készült mindannyiunk „örömére.”  Gábor szavainak súlya lehet, hiszen a választásokon több referenciaszavazatot kapott, mint bármelyik magyar párt referenciái összevetve.

Aztán egy hét múlva egy másik szelfi is készült, ahol Grendel Gáborral „szelfizett” a Menyhárt, Őry, Bárdos trió, az MKP megújulni, önreflexióra képtelen csapatával. Gábor ismét hangsúlyozza: magyarként kiváltképp fontos neki a magyar ügy.

Izgatottan várom, mikor készül majd a volt „hidas,” Simon Zsolt, korábban az Új Szó munkatársaként nemzetiségünket támogató magyar kormányt zsinórban piszkító Gál Zsolt, stb. (Magyar Fórum) által delegált harmadik szelfi, mely találkozó alkalmával Grendel Gábor ismételten elmondja: magyarként kiváltképp fontos számára a magyar ügy.

Ha elindul a vonat…

De mi történik, ha a negyedik és az ötödik nemzetiségi magyar „pártdelegáció” vonata is elindul Grendel Gábor felé? Nem kéne ehhez már felbérelni egy ügyes „sínváltó” vasutast, esetleg egy tapasztalt turista kísérőt?

Mert hát ugye, egy ország parlamentje alelnökének más, ezer dolga is van. Nem csupán az, hogy ugyanazon ügyben „kis ezer” számú delegációt fogadjon. Mert hát, ugye (hadd ismételjem önmagam), létezik egy tavaly hirtelenjében összetákolt Magyar Közösségi Összefogás. Így még a falusi Juli néninek zöldséges kertje kapálgatása közben is az jutna eszébe, hogy:  Gyerekek, egy delegáció nem lenne elég a nagy dobpergetés, rikácsolás közepette létrehozott MKÖ jegyében? Vagy tán nagy a baj az „összefogással,” már most, az újraindulás táján is?

Érthetetlen öngól! Sulík és Simon csökkentették a Magyar Közösségi Összefogás parlamenti bejutásának esélyeit

De nemcsak most. Még emlékezhetünk a választások előtti csúfosra sikeredett, Sulíkkal (SaS) és csapatával való találkozóra. Amikor a mini párt, a Magyar Fórum vezére magához ragadta a mikrofont, s a csapat többi tagja szóhoz sem tudott jutni. Persze, mindannyiunk döbbenetes felháborodására a jeles MKÖ-s „delegáció” tagjai most is, nemcsak a szlovák lapokban, elmondták: Beneš-dekrétumok anulálása? Az önrendelkezés bevezetése? Ezt a két fogalmat úgy vágjuk a hátunk mögé, hogy akkorát koppannak majd, mint az adópengő.

Királyból egy is elég, persze nem az olyan királyból. A Rákosi korszakban ezt népvezérnek nevezték, aki népe jóléte, igazgatása helyett mással sem törődött s törődik, mint saját pókerarca fényezésével, s magán kincstára degeszre tömésével

Hát, igen, ide jutottunk. Harminc év után egy roncshalmazzá változott az anyaország részéről is busásan támogatott nemzetiségi magyar politizálás, közélet.

A kiút, a nagy-nagy sötétségből, egyelőre nem találtatik.

A 2009 utáni kettészakadás, a folyamatos választási kudarcok után ismét folyik az említett sötétségben való tapogatózás, melynek eredménye, legtöbb esetben a sokszor ismételt falnak ütközés.

Tehát, az Összefogás párt (ismétlem, ez már az ötödik pártunk), a nagy „összefogni” rikácsolás után, melyet a Magyar Közösség Pártjának néhány „régi” tagja is hangosan támogatott, egyedül, vagyis nem „összefogva” ment el tárgyalni az OĽaNO színeiben politizáló magyar származású képviselőnkkel.

Itt vetődik fel a kérdés: talán már a választások utáni, kezdeti, az első tyúklépések időszakban külön utas politizálást folytatnak? Mert hát ugye van miből legénykedni. Hiszen, amint ezt már a Körkép.sk kinyomozta, az „összefogás” vagyis az MKÖ megalakítása révén  összesen megszerzett 2,46 milliós állam párttámogatásból nekik, jórészt az MKP tagsága egy részéből kiépített pártnak is jutott 530 ezer euró. S a „zsebpárt,” Magyar Fórum sem panaszkodhat, hiszen ők is megkapták a kétszázezer feletti „jutalmukat.”

Szelfizünk, szelfizgetünk de külön-külön?

Tehát az első önkényes szelfizés után az MKP Őry Péter vezetésével is rákényszerült arra, hogy rá egy hétre szintén elmenjenek tárgyalni, vagyis „szelfizni” Grendel Gáborral. Ebben az volt a bájos, hogy Őry mellett nem az ideiglenesen felállított (ugyanis az Országos Elnökség tagjai mindannyian lemondtak) előkészítő bizottság tagjai álltak, hanem a „régi,” az ötpárti „összefogást” hangosan követelő, a Bugárékkal is paktálni kívánó OE tagjai. Láttunk mi már ilyet, az „összefogást” még sem mozgalomként, sem pártként nem jegyezték be, némelyik MKP-s politikus, sok mindenkit maga mellé állítva már az Összefogás színeiben díszelgett. Később aztán valamilyen oknál fogva egyesek visszafaroltak anyapártjukba, érezvén a helyzet átláthatatlanságát.

Mi jön le ebből, a külön utas „szelfizésekből” a választók számára? Az, hogy több mint valószínű, semmire sem volt jó a  hatalmas választási káoszban kialakított, már-már lejáratott „összefogás” mellett a fű alatt megalapított új párt (Összefogás), amit az egyes, ezt pártoló politikusok már most közvetlen a választások után a saját igényeik szerint önkényesen félreértelmeznek.

Tehát, a kellemetlen tapasztalások után a magyar pártok önállóan folytatják tevékenységüket, hiszen a pénz beszél, a karaván halad. Vagyis mindannyian a saját „királyukat” kívánnák majd a többpárti egyeztetések után piedesztálra emelni. Ha végképp sor kerülhet majd egy ilyen, az eddigi jelek szerint kemény fiaskóval is végződhető összejövetelre.

A szekértáboros, s egyéni megvezető produkciók helyett egyetlen erős, önálló, sokszínű, megújult magyar pártban a jövő, a lejáratott „összefogás” szajkózása nélkül.

Baráti köröm tagjai ezek után a választókat zsinórban megtévesztő egyéni, vagy szekértáboros produkciók, külön-külön szelfizések „gyönyörű” látványa után kijelentették: Ha nem születik egyetlen, nem koalíciós, nem régi stamgasztokból összegittelt, hanem új erőkkel, tiszta erkölcsi lappal megújult, önálló magyar párt, akkor nemzetiségi politizálásunknak annyi.

Ugyanis, ha nem sompolyognának hataloméhes, új pártokat alakító figurák a volt egyetlen, legtöbb preferenciát elérő magyar párt körül (hatalmas fűbe rúgás volt annak idején, a megosztó Most-Híd megalapítása), akkor a kemény vágású felvidéki választó azt mondaná: „Ha némi fogszívás mellett is, akkor is az egyetlen, megújult magyar pártunkra szavazok. Vagyis ez van, magyarként ezt kell szeretni!”

Így összejöhetne a hét-nyolc százalék, abban reménykedve, hogy azok a politikusok, akik a hibákat sorozatban elkövették, vagyis önérdekeik révén megvezették felvidéki magyarságunkat, pártjukkal, enklávéjukkal együtt, vagy akár egymaguk visszahúzódnak majd a húsz harminc éve gazdagon kialakított komfortzónáik buborékaiba.

Aztán a véleményezések után még mosolyogtunk egy jót, amikor az egyik irodalmár barátunk kijelentette: „A csontjaimban érzem azt, hogy a korábbi, s most kialakított politikai káoszban idővel egy hatodik magyar párt is megalakul majd. Ugyanis a jelen lévő, igazi politikai káoszt (a zavarosban lehet jól halászni alapon) imádják a balos, évek hosszú sora óta „érzékenyítő” programokon (Gombaszög) résztvevő, nevelkedő, álliberális magyarjaink.”

Vagyis Grendel Gábort, a Szlovák Parlament alelnökét az a veszély fenyegeti, hogy idővel egy újabb „szelfiző” csapat is meglátogathatja majd?

Isten, óvd meg a felvidéki magyart!

Kalita Gábor