Szijjártó pozsonyi látogatásának legfontosabb üzenetei és következményei kilenc pontban - Körkép.sk
Vélemény

Szijjártó pozsonyi látogatásának legfontosabb üzenetei és következményei kilenc pontban

A szlovák külügy most megtapasztalta, milyen az, amikor a fagyi visszanyal.

Nyitókép forrása: Körkép.sk
Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a hét elején kétnapos látogatásra érkezett Pozsonyba, amely igencsak emlékezetesre sikerült. Nemcsak Rastislav Káčerrel, a magyar revízióval hetente ijesztgető szlovák külügyminiszterrel találkozott, hanem sorra vette a szlovák politikai paletta illiberális spektrumának jelentősebb pártjait is. Például tárgyalt Peter Žiga (HLAS) korábbi gazdasági miniszterrel, Andrej Danko (SNS) előző házelnökkel, és közös sajtótájékoztatón vett részt Robert Fico (Smer) exkormányfővel, méghozzá „nemzeti érdekek érvényesítése” témában. Volt is nagy felháborodás a liberálisok részéről, és kétségkívül a felvidéki magyar közélet iránt érdeklődők is felhúzták a szemöldöküket legalább egyszer.

 

Fontos leszögezni, hogy a magyar kormány és annak tagjai – akik azért küzdenek, hogy idegen hatalmak ne avatkozhassanak be más országok belügyeibe – abból indulnak ki, hogy azzal a kormánnyal kell együttműködésre törekedniük, amelyik épp regnál – legyen az akármilyen is. Ők abból főznek tehát, ami adott. Ellentétben velünk, akiknek valamivel nagyobb mozgásterünk van a szlovák politikai összkép alakításában. Legalábbis, nagyobb mozgásterünknek kellene lennie.

 

Király Zsolt: Szijjártó – Fico találkozó után – Robert Fico a felvidéki magyarok tiszteletét még nem érdemelte ki

 

Szijjártó hét eleji látogatásának azonban több nagyon fontos jelentése is van, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. És nem csak arról van szó, hogy Káčer a pohárhoz nyúlt kínjában a Szijjártó-Fico találkozó miatt. Nézzük sorjában:

 

  1. A magyar külügyminiszter bizonyította, hogy Magyarország akkor is együttműködésre törekszik Szlovákiával, ha a szlovák kormány egy része azt módszeresen próbálja ellehetetleníteni.
  2. Az is kiderült, hogy a magyar külügy érzékeli az egyes szlovák kormánytagok részéről folytatott magyarellenes médiahadjáratot.
  3. Egyértelművé vált, hogy a szlovák liberális kormánytagok és politikusok igen hangosan tudnak Magyarország ellen károgni. E politikai retorika valódi súlya azonban minimális, Magyarország ugyanis megkerülhetetlen.
  4. Nemcsak megkerülhetetlen, hanem ellenpólusként szolgál a nyugati, szuverenitást támadó politikai szándékokkal szemben.
  5. A szlovák külügy most megtapasztalta, milyen az, amikor a fagyi visszanyal. Ezt fejtjük ki most bővebben.

 

Ivan Korčok, majd később Rastislav Káčer külügyminiszterek sorra járták a szlovák és külföldi liberális médiumokat, és minden fórumon, minden podcastban, minden interjúban elmondták aggályaikat Magyarországgal szemben. Rombolták a V4 együttműködést. Revízióról, tisztességtelen vagy megkérdőjelezhető diplomáciai lépésekről beszéltek, a magyar kormány „nem világos” szándékaival riogatták a szlovák népet. Maga Káčer pedig állandó szókészletébe vette fel a magyar irredentizmus és magyar revízió kifejezéseket.

 

Szijjártó–Fico találkozó Pozsonyban. Szijjártó: Fico kiérdemelte és megérdemli a magyar emberek és Magyarország tiszteletét

 

Aztán ott volt a szlovák külügy pökhendisége, amellyel a magyarországi jogállami helyzet felett mert direkt vagy közvetett értékítéletet mondani, ami önmagában egetverő képmutatás, tekintve a szlovák jogállam helyzetét.

 

Szijjártó Péter erre két napra Pozsonyba látogat, és lebonyolít több találkozót a szlovák ellenzék képviselőivel, akik nem mellesleg a magyar álláspontot visszhangozzák Ukrajna és a szankciók kérdésében.

 

Az történt, hogy a Szlovákiában igen népszerű, önálló külpolitikát folytató magyar kormány képviselője közös sajtótájékoztatót tartott Robert Ficoval – ez pedig felér egy figyelmeztetéssel a szlovák liberálisok felé: ha túltolják a magyarok elleni gyűlöletkeltést, akkor Magyarország más politikai erőket keres, akikkel értelmes párbeszédet tud folytatni. Ebből adódik a következő pontunk:

 

  1. A magyar külügy jelezte, hogy nincs minden rendben a magyar és szlovák kormány közötti kapcsolattartás színvonalával, és ezért Rastislav Káčera felelős. Ez az ő keresztes háborúja a „magyar irredentizmus” ellen. Ezt erősíti az a tény, hogy amikor Szlovákia a V4 soros elnöke, a magyar külügyminiszter nem a regnáló szlovák kormány minisztere mellett állva beszélt a V4 sikereiről, hanem az ellenzéki Robert Ficoval tartott sajtótájékoztatón. Röviden: a szlovák külügy Szijjártótól szomszédságpolitikában és V4-politikában is elégtelent kapott.
  2. Káčer nem volt elég bölcs, hogy felismerje, saját környezetében, számára kedvező és kényelmes kérdéseket feltevő, vele bólogatva egyetértő újságírók között érzett magabiztossága a valóban nagyok között semmit sem ér. Adódik tehát a kérdés, hogy az atlantista közhelyek elismétlésén túl van-e ma szlovák külpolitikai stratégia?
  3. Nem lehet elmenni szó nélkül amellett, hogy nem volt közös sajtótájékoztatója Szijjártó Péternek és a Szövetség-Alianciának.
  4. Jelzésértékű, hogy Szijjártó az egyik magyar portálnak adott interjújában utalt rá, hogy a magyar közösségi képviseletnek Pozsonyban (értsd: az országos politikában) kell erősnek lennie, mert az van igazán jó hatással a magyar-szlovák kapcsolatokra. Magyarul: a magyar kormány örülne, ha a Szövetség-Aliancia nem kényelmesedne bele a megyei és önkormányzati választások eredményébe, hanem áttörést érne el az országos politikában.

 

 

Komjáthy Lóránt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 22 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Szargyarto
2022. dec. 08. 14:33

A “nemzeti” magyar kormány teljesen ignoralta a felvidéki nemzetreszt. Ez egy tény. Közben végig nyalta a magyarellenes szlovák partokat Ficotol Dankoig. Ez is egy tény. Most jöhetnek a felvidéki magyarkodó agymosott seggfejek magyarázni, hogy ez miért is nem nemzetárulás. Szánalmas bagázs. Lotyónemzet.

    kulcsargeza
    2022. dec. 08. 18:08

    Szerintem ma már ne igyál több borovičkát.😀

    Atoszka
    2022. dec. 09. 08:17

    Szijjártó egy nagyon sikeres diplomata és külügyminiszter és ezt a tényt te magad is elismered azzal, hogy a piszkos szádra vetted a nevét “szargyártó” formában. Ja és édesanyád volt a lotyó kisfiam !!! ha egyáltalán volt neked ilyen …

      Szargyarto
      2022. dec. 09. 14:52

      Most tényleg? Bántják Viktort, tehát vadul anyazol? Nem érzed, hogy ez mennyire szánalmas és primitív? Te tényleg nagy magyar hazaffy lehetsz, a lotyónemzet büszke tagja :D

Dodo
2022. dec. 08. 15:02

Jelenleg a Szovetseg nem tud erdemben beleszolni a szlovak politikaba nekik meg van a hazifeladatuk most a szlovak plitikai alakulasa fontosabb a magyar kormany szamara.

    Szargyarto
    2022. dec. 08. 15:52

    Én csak azokat a szerencsétleneket sajnálom akik bedultek Viktor hazugságainak és felvettek a magyar állampolgárságot. Ficoék meghurcoltak őket, sokuknak ráment az életük is erre. Igaz ez most nem fontos, most Ficot, a magyarok nagy barátját kell tisztelnunk.

      Nyugalom
      2022. dec. 08. 17:38

      Nem minden fekete vagy fehér barátom! Hidd el a magyar kormany joval dörzsöltebb annal, amit te lehet most latsz...

Aki Magyarországgal tart jól jár...
2022. dec. 08. 18:04

Onnantól kezdve, hogy Káčerből külügyminisztert csináltak, lemondtak a jószomszédi kapcsolatokrol Magyarorszaggal, de még a V4-el is, ezzel mindenkinek tisztában kellett és kell lennie! Az meg, hogy toleraljak Káčer MO elleni kirohanasait, önmagaért beszél. Miért is kellene MO-nak innentől kezdve továbbra is kötni az ebet a karóhoz?!

Ársapka
2022. dec. 08. 20:48

2012 óta nagyon simulékony a magyar nemzetpolitika Szlovákiával szemben. Ha Fico van hatalmon akkor a benes dekrétumok szóba sem kerülnek. Ahogy Fico ellenzékbe kerül hirtelen fontosak lesznek a dekrétumok. Ez így szimpla hazaárulás az Orbán kormány részéről.

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Kövessen minket