Micskó András: Elszámolás magyar ecsettel

Sorsunk a másokban reménykedők kiszolgáltatottságának sorsa.

Előre bocsájtom, kívülállóként tekintek bele, és néztem is végig a felvidéki választásokat, így akár mondhatják fennhangon, hogy mit értek én abból, ami a külhoni területeken történik. Nem értem, pusztán szívügyem. Ha segít ez valamit is a megítélésen, olyat láttunk, ami bárhol történhetett volna – és ezt buktának nevezik – ehhez különösebb szakértelem, helyismeret nem szükségeltetik.

130 183

   

Elbuktunk, 2023. szeptember 30-án. Igen, ehhez elég bátorság kell, hogy valaki nevén nevezi, ki merje mondani. A többes számot azért tartom indokoltnak használni, mert még Magyarországról nézve is veszteség, ha a szlovákiai magyarságnak nincs parlamenti képviselete. A bukást értékelhetjük történelmi eredményként, de nagyon nehéz megmagyarázni, igényes feladat, és magyarázatot hallva ma már tudjuk, hogy ezt nem is sikerült. Melegen ajánlott – mégsem mondhatjuk, hogy forrón  – felismerni, hogy a vezetőre odafigyel a média, a választói kör, a politikai bajtársak és ellenfelek,  és tőle várják az értékítéletet. Nem azért, mert egyedül, maguktól nem tudnának mire gondolni, hanem arra kíváncsiak, hogy aki eddig vezetett, aki ezt az eredményt szignálja párt elnökeként, kampány főnökként, vajon mit gondol erről, mit mer elmondani erről, és az mennyire egyezik az a kívülállók látleletével. Igen, mit mer elmondani: mert ezt történelmi eredménynek nevezni gyávaság, simlisség, parasztvakítás. 

Persze, volt bátrabb próbálkozás is, aki szerint a vereség az etnikai alapon történő politizálás végét jelzi. Nevezzük ezt a bátrabb helyett, a saját szempontjából inkább meggondolatlannak. Ugyanis Gyimesi úgy követhette el ezt a nyilatkozatot, mint szerelemféltő a gyilkosságot: erős felindultságból. Ezzel egyúttal sikerült is kitakarni a Forró történelmi eredményét. Amit Forró parasztvakítása és Gyimesi keserűsége láttatni engedett, hogy senki sem foglalkozott Forró történelmi eredményével, inkább az etnikai alapú politizálás jövője rezonált – a sajtóban, a politikusok körében, de még a MÁÉRT konferenciáján Orbán felvidéki érintettségű 3 mondatából egyben erre reagált. Gyimesi a kampányban kengyelfutó emberként teljesített, majd a választások másnapján tisztség nélküli tekintély ként jött ki, aki sorra merte nevén nevezni a Szövetség azon problémáit, tétlen révedezéseit, amelyek okozhatták a buktát, és egyúttal küldhettek megannyi szlovákiai magyart a szlovák pártokra szavazni. 

A sikertelenségnek oka van

Sokpólusú a kampány volt ez az őszi: Gyimesi emóciókat is képes volt megmozgatni – sokak patetikus megnyilatkozása szerint az önbecsülésük egy darabját adta vissza, ő nem titkolta, hogy cserbenhagyásnak értékelte az eredményt. Ez politikán kívül járhat akár sértődéssel, de dühvel a politikán belül is, mert a sikertelenségnek oka van.

Érdekes lenne ismerni, hogy Forró Krisztián, vajon megtalálta-e már, vagy egyáltalán őszintén kereste-e a válaszokat a következő kérdésekre:

• Miért kapott Fico több szavazatot még Dunaszerdahelyen is, mint a város polgármestere?! 
• Hogy engedhetik meg maguknak azok a polgármesterek a kampány alatti pihengetést, akik a Szövetség színeiben lettek polgármesterek?!
• Miért volt hiba abban bízni, hogy ha nem fogalmaz világosan olyan választót érdeklő kérdésekben, mint a háborúhoz, az európai értékekhez vagy Fico pártjához való viszony, akkor abból jól lehet kijönni?!

Tanult-e abból, hogy semmilyennek lenni nem kifizetődő, Gyimesit elkerülni a kampányban nem hoz, hanem visz, és hogy egy vezetőtől nem azt várják, hogy elkendőzze, hanem megoldja a problémát. 

Forró tartozik a választóinak

Ezek a kérdések azért fontosak, mert tartozik a válaszokkal a választóinak. Azért tartozik, mert a felvidéki választónak van egy különleges jellegzetessége, amivel sehol máshol, hacsak nem a futballpályákon találkoztam: szurkol a pártjának. Belterjesen a politikus jelölteket ismeri, és nem azt értékeli, hogy az milyen, méret ráutaltság ában megveszi, megszavazza a magyar „árut”, hanem arról beszél a piacon, hogy mit kellene még ennek a magyar árunak megtenni a győzelemért. A nyíregyházi, győri, debreceni piacon azt hallgatják, hogy a Fidesszel vagy az ellenzékkel mi a baj. A komáromin pedig azt, hogy kevés lesz Forró kávézgatása. Ebben bajtársiasság van, amely azért annyira nem tart ki, hogy a politikai állásfoglalás elmaradása ne küldje Ficohoz, Pellegrini Hez vagy a PS-hez a magyar szavazókat. Tehát ha ezeddig ezek a válaszok nem születtek meg a választóknak, akkor a kongresszusi küldötteknek legalább érdemes elkészíteni.

Apropó Kongresszus! A tisztújító! Szeptember 30-a után gondoltam megnézem pontosan, mikor is kerül rá sor – majd a Szövetség honlapján tájékozódom. Ne tegyék! Ezt ugyan nem tudhatják meg, de a november 23-ai tartalommal ellentétben nagyszerű előrelépés született: eltűnt a választásra buzdító grafika. Ilyen volt:

Novemberi hónap folyamán 3 megnyilatkozás sikerült: kettő a kormányprogramról és egy Szijjártó Péter látogatásáról. Az utolsó ma épp két hetes.

A 3,4 millióból nem sikerült 54 nap alatt az eseményekhez frissíteni a tartalmat! Arról nem beszélve, hogy az egy hét múlva esedékes tisztújító gyűléséről egy hangot nem tudunk meg! De a Tisztelt Vezetőség már azon morfondírozik, kik érdemlik meg, hogy az Aliancia jelöltjei lehessenek a jövő évi EP választáson, ki legyen a köztársasági elnökjelölt. És nincs garancia arra, hogy a döntést ne az motiválja majd, hogy ki volna veszélyes a többiekre, ha itthon marad! Meg persze azon is, hogy a maradók milyen pozícióban húzzák majd ki tétlenül ezt a négy évet – a megfelelő honorárium fejében. 

A pénzügyi osztozkodás súlyos gondjai

Azonban vannak rendezvények, amelyeken az aktivistáknak megköszönik a kampányban kifejtett munkát. Forró Krisztiánnak van mit köszönnie! Ha jól sejthető a küldöttek és meghívottak közötti átfedés, a kongresszusi ülés is jó hangulatban történik majd. Végtelenül ünneprontó lenne, ha a közönséges választó véleménye kínos pillanatokat okoznak a pénzügyi osztozkodás súlyos gondjainak mérlegelése közepette, mint a minapi DAC szurkolói fórumon történt pepitában.

Király Zsolt: Világi Oszkár esete a jóval, a gonosszal és az alkalmatlanokkal

Tippeljünk: marad a vezetőség, bár gondolom – féltékenység ide, irigység oda – Gyimesi nem merik majd megkerülni. Okosakat mondanak majd, meg bírálják a kormányprogramot, aminek a megalkotásában részt nem vehettek, és kihirdetik, hogy „Szövetség a továbbiakban is a magyar közösség és a polgárok érdekei mellett fog kiállni… Megújult erővel továbbra is a Dél- és Kelet-Szlovákia lakosait fogjuk szolgálni.” (Szövetség, sajtónyilatkozat a választás eredményéről). De azt például, hogy ki hány alkalommal, és mekkora sajtóvisszhanggal szerepelt a kampányban, senki nem fogja kutatni! Pedig futná rá az állami pénzből! De elrugaszkodom a valóságtól.

Király Zsolt: A hallgatás ára: Minden marad a régiben a Szövetségben (mi várható a kongresszuson?)

Felvidéken ki lehet húzni egy kampányt anélkül, hogy egy darab politikai üzenetet megfogalmazna a jelölt! Listát lehetne írni azokról, akikről nem tudjuk, hogy küldenének vagy sem fegyvert Ukrajnába, mi a véleménye a szankciókról, és a migránskérdésről! Ha a megélhetési politikusok igyekeznének legalább egy merész napot elvállalni: előéletükkel, cselekedeteikkel tisztába jőve érkeznének egy olyan tisztújító kongresszusra, melyen őszintén meg lehetne köszönni a megfáradtak minden erőfeszítését, és kiválasztani a tettrekész fiatalokat, akik képesek volnának hitet tenni, és adni nekünk, választópolgároknak – lenne még remény.

Hiányzott úgy 12 000 szavazat. Nem sok, és ha 2010-ben lettünk volna, nem is hiányzott volna egy sem. Akkor elég lett volna 127.500. De 2010-ben még valami más hiányzott. Ez a mostani magyar ébredés ugyanis egybeesett a szlovákok elégedetlenségével, ami nem is csoda, hisz őket is cserbenhagyták, őket is becsapták, tőlük is elvették az életüket. Igaz, azok tették, akiket ők maguk választottak.

Miért?

Amikor majdnem 45 évvel ezelőtt, még kamaszként, először mentem Erdélybe, megütött a meglett emberek tisztelete. Mellbe vágott! Hogy engem, a gyereket milyen tisztelettel fogadtak ott felnőttek, öregek. Ezt itthon sosem kaphattam volna meg: mert nem is érdemeltem. Itt a tekintély: a nagyapám volt. A frontot járt ember, aki felnevelte a gyerekeit és teljesítette az életet. Ott tisztelettel fogadtak. Amikor másnap este világháborús veteránokkal sírtunk a haza elvesztésén, rá kellett jönnöm, hogy az a tisztelet nem nekem szólt. Nekem, a már „hitelesített” barátok egyikének – a könnyek szóltak.

A tisztelet pusztán a százéves megaláztatás óvatossága volt! Az érzésé, hogy sosem tudjuk, ki árul el és mi üt vissza ránk, kisebbségi… magyarokra. Sosem felejtem el. Azt sem, hogy – már a rendszerváltás után – ugyanez érintett meg a Felvidéken is. Máshogy, kicsit kevesebb rettegéssel, de abban a nemzedékben kiirthatatlanul. Emlékezzünk erre! Idézzük fel, és adjunk neki nevet! Mondjuk ki: ha nem hiszünk abban, hogy lehetséges, semmi nem az. Mindegy, hogy nem merünk, vagy azt hazudjuk: nem akarunk. Mindegy, ha képtelenek vagyunk-e szembenézni magunkkal: ha nem tesszük, máris vesztesek vagyunk. Sorsunk a másokban reménykedők kiszolgáltatottságának sorsa. Ezért buktuk el a választást!

Hány olyan pártesemény van, amikor egy küldött abban a kiváltságos helyzetben találhatja magát, mint egy tisztújításon?! Amikor kíváncsiak az ember véleményére, az minden gyarló ember hiúságát próbára teszi! Szemfényvesztés! Nem a vélemény, a szavazat számít!

Gyimesit kézzel-lábbal próbálták távol tartani

Az elképesztő könnyelműség okozta megérdemelt eredményért azonban 3.4 millió eurót juttatott a választópolgár a Szövetég vezetőihez belátásukra bízva! Ne tessék tévedni: a szlovák állam ezt az Önök adóeuróiból fizeti nekik! Nekik, akik – a kivételeket egy kezünkön meg tudjuk számolni – egy lépést nem tettek a választási győzelemért. Hacsak azt nem számoljuk, hogy Gyimesit nemcsak kézzel, de kézzel-lábban is próbálták távol tartani minden fórumon, minden gyűlésen és minden médiaszereplésnél. A saját költségén megtartott falugyűléseken volt ő a főszereplő, már ahol még így is, nem átallottak a helyi jelöltek felkínálkozni az együttműködés oltárán adózva Istenfizessemegért-tel. Arról, hogy amikor az önkormányzati választások folytak, mennyivel többet dolgoztak a Szövetségért, saját sikerükért a párt által támogatott polgármesterek, mint az országos választások során, már jelent meg cikk ezeken az oldalakon. Ha valaki kíváncsi, utánanézhet. Annak is, hogy hasonló szorgalom 5%-ot ért volna szeptember 30-án is! 

De ne tévedjünk! Ezek a súlyos szavak és meghökkentő elvárások nem mentik fel a Választókat, azokat, akik otthon maradtak a szükséges pillanatban. Miután mások meggyőzték volna őket is a választás szükségességéről, utána együtt bélyegezhettük volna meg a felhozatalt a teljesítmény elmaradásáért.

Micskó András