Véres kardot hoznak – Most kell nagyon észnél lenni, mert a Párizs-Prága-Varsó tengely belerángatna minket egy világháborúba

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Petr David Josek

Hétfőn két figyelemreméltó nyilatkozat is elhangzott. Az egyik a lengyel külügyminisztertől, a másik a cseh államfőtől. Mindkettő lényege az volt, hogy a NATO-katonák (nem nyugati, nem Ukrajnával szövetséges, hanem NATO-országok katonái!) Ukrajnába küldése vált a progresszív-atlantista erőtér prioritásává. A háttérben kemény politikai harcok és intrikák folynak annak érdekében, hogy Európát belerángassák egy olyan háborúba, amely már csak pár országnak áll érdekében. Most kell nagyon észnél lenni, mert ha nem figyelünk, akkor a most formálódó Párizs-Prága-Varsó háborús uszító tengely belevisz minket a világháborúba.

Ahhoz hogy kiszúrjuk a nyilatkozatok mögött húzódó szándékokat fontos tudni, hogy jelenleg a NATO semmilyen támogatást nem nyújt Ukrajnának. Egyes országok (NATO- és nem NATO-országok) kétoldalú egyezmények alapján küldenek fegyvereket Ukrajnának. Ezért történt az, hogy mikor Emmanuel Macron francia államfő két héttel ezelőtt belengette a nyugati katonák Ukrajnába küldését, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szinte azonnal elhatárolódott tőle.

Azóta elkezdték alaposan szétkommunikálni a nyugati katonák kérdéskörét. Maga Macron is visszakozott, aztán újra kiállt az ukrajnai beavatkozás napirendre vétele mellett, és ehhez szövetségeseket is talált a csehekben és a lengyelekben.

   

Petr Pavel cseh államfő megkapta azt a konkrét kérdést, hogy támogatná-e NATO-országok katonáinak kiküldését Ukrajnába, és nem mondta, hogy nem. Azt hangoztatta, hogy a „nemzetközi jog” szerint egy ilyen esetben még nem válnának ezek az országok hadviselő féllé. Azt persze senki sem tette fel, hogy a „sátáni agresszor”, nemzetközi jogot semmibe vevő Oroszország miért értelmezné a nyugati katonák nemzeti zászlók alatti megjelenését ugyanilyen optimistán.

A másik veszedelmes bejelentés Radosław Sikorski lengyel külügyminiszteré, aki köszöntetet mondott azoknak a „NATO-országoknak”, akik katonákat küldtek Ukrajnába”.

Mindkét esetben a kulcsszó az, hogy „a NATO-országok”.

Mindkét háborúpárti országban olyan kormány regnál, amely szélsőségesen oroszellenes és alapjában véve radikálisan liberális, és még biztonságos távolságra vannak a választásoktól. Az új tengelynek minden oka megvan arra, hogy fenntartsa ezt a háborút.

Európa legnagyobb hadiiparával a franciák rendelkeznek, épp most kötöttek három hadiipari komplexum megépítésére megállapodást az ukránokkal. A hadiipar pedig akkor tud fejlődni, ha van egy tartós háborús fészek, ami folyamatosan, hosszú évekre előre biztosítja a keresletet.

Az sem mellékes, hogy Franciaországot az oroszok kiszorították több afrikai országból, volt francia gyarmatról, ami súlyos veszteség volt Franciaország számára. Ezek a körülmények önmagukban is elegendőek lehetnek, hogy Párizs a háború folytatására fogadjon egészen addig, amíg az előnyei számára többet nyomnak a latban, mint a hátrányai. Főleg, ha a beavatkozás költségei nem Franciaországra terhelődnek rá, hanem az egész NATO-ra.

Az Egyesült Államokban épp elnökválasztási kampány folyik, el van foglalva önmagával. Németország kormánya úgy szétzilálódott, hogy képtelen Európa vezető hatalmaként viselkedni. Macron így elérkezettnek látta az időt, hogy kezébe vegye az irányítást, és a maga képére formálja a kontinenst – vagy úgy, hogy békét, vagy úgy, hogy véres kardot hoz el.

A jelen körülmények között biztosan vannak olyan nyugati politikusok, akik megfelelő távolságban érzik magukat az ukrajnai fronttól, ezért úgy gondolkodnak a háborúról, hogy mérlegre teszik, mit nyerhetnek a folytatásától és mit a lezárásától.

A cseh hadiipar szintén a háború folytatása mellett érvel. A Czechoslovakia Groupnak Szlovákiában is vannak gyárai, és tartós megrendelésekben reménykedik. Háború nélkül erre egyre kevesebb kilátás van. Az EU szerény másfél milliárd eurót akar csak fordítani a közös haderőmodernizálásra. És az biztos, hogy ennek a nem túl jelentős összegnek a javát a franciák és amerikaiak fölözik majd le.

Lengyelország számára nem a hadiipar a lényeg, hanem az a tény, hogy az orosz-ukrán háborúnak köszönhetően erősödött a súlya középhatalomként. Neki egy sor stratégiai cél előtt megnyitotta a kaput a háború: alávághatott a németeknek, növelhette katonai kiadásait anélkül, hogy a németek ebben akadályozhatták volna, növelte a brit és amerikai elköteleződést, és meggyengült Ukrajna, amely természetes versenytársa Lengyelországnak számos gazdasági területen – hogy a nyugat-ukrajnai területek esetleges revíziójának ki nem mondott ábrándjáról ne is beszéljünk.

Mindezek persze csak a képlet egyik részét képezik. A valódi kérdés az, hogy a francia, lengyel és cseh politikai akarat miért a háború további eszkalációja felé billent el. Ebben a legnagyobb szerepe valószínűleg a politikai túlélésnek van. Csehország és Lengyelország olyan mélyen állt bele az oroszok elleni háborúba, hogy innen visszakozni nem nagyon lehet politikai arcvesztés nélkül.

A háború esetleges lezárásával ráadásul egy sor európai országnak be kéne váltania Ukrajnának tett ígéretét az EU-csatlakozásról, újjáépítésről, finanszírozásról.

Ukrajna újjáépítése rendkívül érdekes kérdés. Amerikai befektetőcsoportok már tavaly elkezdték leszerződni az újjáépítést az ukránokkal, annak ellenére, hogy a háború végét még nem lehetett látni. Miért? Mert Ukrajnát újjáépíteni azt jelenti, hogy az adófizetők terhére hatalmas kölcsönöket lehet felvenni, és ezeket az összegeket a megszokott módon jól le lehet nyúlni. Ebből pedig a franciák sem akarnak kimaradni.

Jelen állás szerint tehát azt látni, hogy valahol a háttérben megjelent az igény a háború lezárására. Vannak azonban olyan országok, amelyek nem nyernének annyit a háború lezárásával, mint a folytatásával. És elkezdődött a licit, a tolakodás az Ukrajna címszó alatt lenyúlható pénzekért, geopolitikai előnyökért, politikai tőkéért.

A Párizs-Prága-Varsó tengely az egészet úgy építette fel, hogy a háborús uszításból visszakozni lehessen – ha a partnereik adnak nekik rá elég okot. Macron, Tusk és Pavel (mindhároman kemény liberálisok) veszélyes játékba kezdtek, és úgy megemelték a tétet, hogy innen már csak két irányba lehet elmenni:

vagy nem küldünk katonákat Ukrajnába, és ezzel elismerjük, hogy nem maradt más hátra, mint a tárgyalások megkezdése, vagy katonákat küldünk Ukrajnába, és elindulunk egy olyan lejtőn, ahol nincs megállás, és ahonnan visszamászni csaknem lehetetlen.

Érdemes jól megjegyezni kik azok a politikusok, akik a francia elnök, a cseh és lengyel kormány legközelebbi szövetségesei Szlovákiában, és azonnal látni fogjuk, kik jelentenek valódi veszélyt a jövőnkre nézve.

Macron és Fiala ámokfutása valójában a háborúpárti elit fuldoklása

A cseh kormány döntése Macron bosszúja, amiért Fico nyilvánosságra hozta a Nyugat terveit

Komjáthy Lóránt