Belföld

TIS: Súlyos kérdések a Magyar Közösségi Összefogás kampányának finanszírozása körül

A TIS szerint az alacsony átláthatóság az egész MKÖ kampányára jellemző

Nyitókép: TIS-Fb

 

“Nagy kampány, kis átláthatóság” címmel közölt bejegyzést közösségi oldalán a Transparency International Szlovákia, a politikai pártok választási kampányainak átláthatóságát felügyelő civil szervezet.

 

Mint írják, az „új kezdet, új politika“ szlogennel önmagát hirdető hárompárti összefogás, mely a legutóbbi Focus felmérése szerint 4,3 százalékon szerepel, nem éppen az átláthatóság mintapéldánya eddigi politikájában.

 

Hirdetés(X)

A civil szervezet felmérése szerint az MKÖ választási számlájáról átutalt mintegy 130 ezer euró kétharmada nem létező cégek számlájára ment.

 

Euró tízezrek fiktív szervezeteknek

 

Az MKÖ szerdán 50 ezer eurót utalt át egy “Info House” nevű cégnek, mely Szlovákiában nem is létezik. Hasonló történt két másik átutalás esetében is az elmúlt hetekben 35 ezer euró összegben a H+K Plus sro számára. A szlovák cégjegyzékben azonban ilyen kft sem szerepel, mint ahogy a kiadásoknál itt sem volt feltüntetve, hogy milyen célra került kifizetésre az összeg.

 

A Körképen korábban megjelent oknyomozó írásunkban már megírtuk, hogy a H+K Plus sro valójában a H&K Plus, kft-t jelenti, melynek egyik ügyvivője Varga Hajnalka, az MKP alkalmazottja, központi titkára. Irodája a párt pozsonyi székházának első emeletén van. Alig három ajtónyira Menyhárt József irodájától. A K betű pedig Kajos Katalint jelenti, aki korábban az MKP galántai járási titkára volt.

 

Varga Hajnalka (jobbra) és Kajos Katalin. Kép: Facebook

 

A H&K Plus, kft már a tavalyi államfőválasztási kampányban is 56 866 eurót kapott az MKP-tól, mely hivatalos kampánykiadásuk összegének 92 százaléka. Hogy ez mire volt elég? Tudjuk, hogy a szlovákul nem beszélő Menyhárt József végül szégyenszemre megfutamodott a választások elől, épp az első, szlovák nyelvű tévészereplése előtt.

 

Euró tízezrek párton belül: Súlyos kérdések Menyhárt kampányának finanszírozása körül

 

A Körkép.sk akkor próbálta kideríteni, mire költötte pontosan az MKP jelenlegi és korábbi titkárának cége az 56 866 eurót, de érdemi választ kérdéseinkre nem kaptunk. Mi több, Menyhárt József kérésére a Körkép.sk azóta meghívást sem kap az MKP sajtótájékoztatóira.

 

Semmi új az MKP nap alatt

 

A Transparency International Szlovákia kérdéseire Králik Róbert szóvivő úgy reagált, hogy hibásan töltötték ki a banki átutalást. Az 50 ezer eurót valójában állítólag a nyitrai Inhouse Medianak szánták, mely nem egész egy hónapja, tavaly decemberben jött csak létre. Hivatalosan az APISEL kft. átnevezésével, mely 2018-ban 0 euró forgalmat bonyolított le. A TIS szerint a cég mögött a Simon Zsolt vezette Magyar Fórum emberei állnak, mely az MKÖ listáján indul a választásokon.

 

Tegnapi cikkünkben azt is jeleztük, hogy Simon kampányfőnöke a Csáky Pál által korábban megnevezett gazdasági lobbi egyik embere, az egykori Bugár-érás miniszter, Gyurovszky László.

 

Bugár egykori minisztere már Svájcban él, de továbbra is Szlovákiában üzletel

 

Králik TIS-nek adott válasza szerint a H + K szintén elírás, és a pénzt a H & K Plus számlájára küldték, mely cég Felsőszeliben van bejegyezve, és ügyvivője az általunk már tavaly kiderített MKP központi titkára, Varga Hajnalka.

 

A Transparency International Szlovákia szerint nem létező beszállítók szerepeltetése alapvetőek sérti a transzparens számla intézményét, hiszen így lehetetlen kideríteni a kampánykiadások valódiságát.

 

TIS: Az egész kampány átláthatatlan

 

A TIS szerint az alacsony átláthatóság az egész MKÖ kampányára jellemző, mely azért aggályos, mivel a választási összefogás Kocur László MKP-menedzser szerint a negyedik legdrágább, közel egy millió euró (egész pontosan 900 ezer euró) elköltését tervezi.

 

 

Ebből 500 ezret az MKP, 200-200 ezret pedig a Magyar Fórum és az Összefogás biztosít. Kocur László szerint a kampányt hitelből finanszírozzák, csakhogy a három párt erről saját weboldalán semmilyen információt nem közöl, bár a törvény erre a kölcsön felvételét követő 30 napon belül kötelezi őket.

 

A legmagasabb, 300 ezer euró összegű kölcsönt a jellemzően felvonókkal foglalkozó csallóközcsütörtöki vállalkozó, Németh Dezider nyújtotta a pártnak. Németh Dezider cégtársa a szintén csallóközcsütörtöki Németh Róbert. Ugyanilyen néven szerepel a falu polgármesterének, egyben Forró Krisztián lemondása után az MKÖ új kampányfőnökének, Őry Péternek a jobb keze, a helyi alpolgármester is.

 

Hogy ki mindenki hitelezte már a Magyar Közösségi Összefogás 2020-as választási kampányát, arról a Körképen itt írtunk bővebben.

 

Gazdagok a Magyar Közösségi Összefogás civiljei. Fejenként több tízezer eurót kölcsönöztek a kampányra

 

Körkép.sk

További ajánlott írások:

 

Összefogás: Még transzparensebb kampányt!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Csallóközi
2020. jan. 10. 09:46

Transparency nem az objektivitásáról híres, és sajnos nem is független. A statisztika úgy működik, hogy az elérni kívánt cél érdekében azokat a mutatókat veszik figyelembe, amelyek épp a preferált eredménynek kedveznek. Egyébként azt sem értem, hogy mi a gond ezekkel a hitelekkel. Nem maffiózó, terrorista vagy diktátor adta... Honnan kellett volna egy parlamenten kívüli pártnak/választási összefogásnak pénzhez jutnia?

    Pető Z.
    2020. jan. 10. 21:05

    Orbántól! Miközben a Transparencyt különadóval bírságolja a szomszéd országokban politikai pártokat pénzel. Az MKP egy külföldről pénzelt mozgslom.Orbáni léptékű adóvsl kéne súlytani és mint külföldi kormány által pénzelt pártot kizárni a választásból.

      Csallóközi
      2020. jan. 10. 23:54

      Egyszer szeretnék egy nagyon megbízható és független intézménytől (ha létezik ilyen egyáltalán) jelentést olvasni arról is, hogy a transparency-t kik és hogy finanszírozzák?

Zempléni Péter
2020. jan. 11. 02:46

Hát a SOROS csakis a SOROS! Csak ő a saját tőkéjét használjs.No meg a Norvég Alap!!

Szóljon hozzá!

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője. Mindenhez ért. Mindenhez is!

Kövessen minket

Megosztás