Elza
  • HUF: 364.83
  • USD: 1.13
  • 5 °C
  • 8 °C
Belföld

Szlovák kettős mérce: Évekig tűrték a nyugati földfelvásárlást, most a magyar tőke miatt csapják a hisztit

A sajtó és a liberális politikusok, no, meg a mélynemzeti érzelmekre játszó ellenzék képviselői megtalálták a témában

Nyitókép forrása: SITA/Ľudovít Vaniher

 

Több mint hat évvel ezelőtt, 2015 augusztusában az Szlovák Élelmiszeripari és Agrárkamara még amiatt panaszkodott, hogy legalább 150-200 ezer hektár mezőgazdasági szántóföld van külföldi kezekben, többnyire dán, holland, német és itt-ott kínai tulajdonban. Az akkori és az azt követő szlovák kormányt különösebben nem zavarta a dolog.

 

Sőt, amiatt, hogy utóbbi években egyre nagyobb a dán sertésfarmok terjeszkedésével szembeni lakossági ellenállás, egykori vagy még “praktizáló” szlovákiai politikusok is besegítenek törekvéseik előremozdításában.

 

Csicsai Gábor középen, mellette Forró Krisztián (MKP elnök), illetve Farkas Iván és Gergely Papp Adrianna, az MKP politikusai. Kép: reprofoto (Fb-live)

 

A Szövetség-Aliancia politikusa mint a dánok strómanja? Így tennék tönkre a dánok Csicsai Gáborral (Most-Híd) a csallóköziek lakókörnyezetét

 

Hogy a hatóságok félrenézéseiről, a környezetvédelmi törvények feltűnően rugalmas kezeléséről és ellenőrzéséről e farmok esetén ne is beszéljünk. Ma a liberális szlovák külügyminisztérium és a sajtó egy igen nagy részének az a legnagyobb gondja, hogy magyar állami pénzek segítségével magyarországi szereplők vásárolhatnak mezőgazdasági területeket Szlovákiában. Ivan Korčok törvény módosítana és “szabálytalan” magyar eljárásról beszél. Az Élelmiszerkamara azonban még mindig nem a magyar térnyeréssel van elfoglalva.

 

Kép forrása: Körkép.sk

 

A szlovák liberális hisztéria fókuszában most annak a  magyar földvásárlási alapnak a létrehozása áll, amely 400 millió euróból gazdálkodna, és az összeg 70 százalékát, tehát 280 millió eurót a magyar állami költségvetés fedezné. Az összeg magyarországi mezőgazdasági szerepelők szlovákiai beruházásait segítené elő.

 

Magyarkártya új csomagolásban

 

Ivan Korčok szlovák külügyminiszter október 5-én még Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón nevezte magyar kollégáját a barátjának. Egy nappal később a szokásosnál visszafogottabb hangvételű, de azért még mindig magyar kormányt bíráló kijelentéseket tett a Soros György érdekeltségébe tartozó SME szlovák napilap internetes kiadásának nyilatkozva. Arról beszélt például, hogy Magyarország Szlovákiával szemben bizonyos szabályokat nem tartott be. Azt persze elismerte, hogy a külföldiek földvásárlása teljesen normális dolog az EU keretein belül, mégsem érti, miért kell ehhez magyar állami pénzeket is megmozgatni.

 

Megjegyezzük, hogy ugyanezt a kérdést fel lehetne tenni a dán vállalatok esetében, amelyek minimum államilag támogatott kedvezményes kölcsönöket kapnak anyaországuktól, hogy olyan technológiával dolgozzanak Szlovákiában, amelyet veszélyessége és környezeti hatása miatt Dániában betiltottak. Korčoknak – ahogy egyébként a szlovák sajtó zömének – ezzel láthatóan nincs problémája. Ha Magyarországról és magyar tőkéről van szó, azonnal előkerül a kettős mérce.

 

Azt is érdemes elmondani, hogy bár nem vitathatjuk el, hogy Korčok kismilliószor kihangsúlyozta, mennyire jók a szlovák-magyar kapcsolatok, és hogy nincs konfliktus a két ország között, a sajtó ebből nagyjából annyit hallott meg, hogy “Orbán ingatlanokat és termőföldet vásárol fel Szlovákiában”.

 

Korčok-Szijjártó találkozó: Rendszeres találkozóban és a kapcsolatok elmélyítésében egyeztek meg a külügyminiszterek

 

Jön a törvénymódosítás

 

Persze nyilván az sem segített a helyzeten, hogy két nappal azután, hogy Szijjártó Pétert barátjának nevezte, Ivan Korčok  bejelentette, hogy törvénymódosítást kezdeményez abból a célból, hogy rálátást kapjon arra, ha külföldiek jutnak hozzá szlovákiai telkekhez. A Szlovák Geodéziai, Térképészeti és Kataszteri Hivatal ehhez készséggel hozzájárult.

 

Gyimesi-Kmec a magyar-szlovák viszonyról a TA3-ban: Az ellenzéki politikus szerint meg kell állítani Orbán revizionista földvásárlási törekvéseit.

 

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a magyar földvásárlási alap létrehozását igen nehéz revizionista szándékúnak becsomagolni. Szijjártó Péter ugyanis pozsonyi látogatása alkalmával igen józan érvekkel támasztotta alá, hogy teljesen ésszerű gazdasági megfontolások állnak a háttérben. Sőt, a szlovák fél számára valahol lesújtó lehetett az a helyzet, hogy a magyar külügyminiszter beszámol a Szlovákiában terjeszkedő magyar, és a Magyarországon beruházni akaró szlovákiai vállalatoknak nyújtott magyar támogatásokról.

 

A kontraszt Magyarország gazdasági ténykedése és a szlovák külügyi és gazdasági tárca (mindkettő SaS-es, liberális kézben van) teljesítménye között csillagászati. Elég meghallgatni Szijjártó Péter által felsorolt magyar eredményeket, a puszta számokat, és a szlovák kollégái által néha felvázolt, konkrétumok nélküli homályos szándékokkal, amelyek többségében mindig csak szándékok maradnak. Hogy a Pozsony-Kassa autópálya-összeköttetés Magyarországon történő megvalósulásáról ne is beszéljünk.

 

Magyarország miatt akar rendkívüli parlamenti ülést összehívatni a Smer

 

Az Agrárkamara legalább következetes

 

A sajtó és a liberális politikusok, no, meg a mélynemzeti érzelmekre játszó baloldali ellenzék képviselői megtalálták a számításukat a témában. Ugyanakkor Szlovákiában talán az egyetlen szervezet, amely ideológiai megközelítés helyett a gazdasági realitások miatt aggódik a külföldi tőke okán, az az Agrárkamara.

 

“Mezőgazdasági és nemzeti érdekek szempontjából is szomorú és nyugtalanító, hogy a szlovákiai gazdák által megművelt termőföldet idegenek vásárolják megakik hazájuktól erre acélra hivatalos és rejtett expanziós támogatásokat kapnak. “

 

idézte a kamara szóvivőjét a DenníkŠtandard szlovák konzervatív hírportál. A kamara álláspontja ugyanis az elmúlt hat évben nem változott. Szerintük ugyanis mindegy, hogy német, hollan, dán vagy magyar (és a magyar csak a téma kontextusa miatt került a felsorolásba) a felvásárló, a helyzet az, hogy háromszor nagyobb ajánlatot tudnak tenni a fölre, mint az átlag szlovákiai gazda.

 

“Minden elvesztett földterülettel, főleg termőfölddel, gyengül az ország, mert csökkenti az élelmiszer-önellátást. Ily módon elveszítjük az ellenőrzést a saját területünk felett, miközben az önellátásunk jelentősen csökken”

 

fogalmazott a kamara. A dolog érdekessége, hogy ők épp a hatékony állami támogatásban látják a megoldást, csakhogy azt a szlovákiai gazdák határon belül sem kapnak meg, nemhogy külföldi exportterjeszkedés céljából…

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 21 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kommentek

Fehér István
2021. okt. 08. 06:06

Világos ez, mint a Nap! Felvidéket csak Magyarországhoz lehet visszacsatolni. Ezek ezzel fekszenek le minden este. A tolvaj csak a lopott holmit félti, mert pontosan tudja, hogy az nem az ő tulajdona!

Dodixy
2021. okt. 08. 07:25

Buta tót

Kulcsar
2021. okt. 08. 07:48

A Rajkát felvásárló tótokról is tudni akarunk!

B, Gy.
2021. okt. 08. 09:36

A szlovak csak addig barat a magyarral amig az tortenik amit o akar ezt csinaltak velunk idaig, de remelem most valtozik a helyzet es kemenyen kiallunk erdekeinkert.

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Kövessen minket