Máté, Mirella
  • HUF: 354.19
  • USD: 1.17
  • 11 °C
  • 17 °C
politika

A „pártegyesítés” folyamata – Hajszálrepedések 8. rész

Az 1994–1998 közötti időszak az éppen csak megalakult önálló Szlovákia számára nagyon kritikus volt: a Vladimír Mečiar vezette kormány – egy kis képzavarral élve – belefogott „az új szlovák gazdasági elit” létrehozásába, de ezt a teljesen átláthatatlan privatizáció alapján igyekezett megvalósítani. Jelentős közvagyon került magánkézbe, a HZDS-hez (Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom) közeli személyek, gazdasági csoportok stratégiai fontosságú állami cégek felett vették át az irányítást, miközben az államkasszába befolyt összegek nagyságrenddel kisebbek voltak a valós értéknél.

Kövesd a Körképet a Facebookon is, plusz tartalommal!

Több mint valószínű, hogy a szlovákiai és a nemzetközi alvilág is belépett ebbe a folyamatba, és időnként nemcsak az egymás közötti leszámolásokról adott hírt a sajtó, hanem ismert politikusokat is meggyilkoltak. A csehszlovák specifikumnak számító vagyonjegyes („kuponos”) privatizáció is számos esetben homályos hátterű volt, és nem túlzás a megállapítás, hogy ennek köszönhetően jöttek létre hatalmas magánvagyonok és alapozódott meg az a gazdasági háttérhatalom, amelynek a képviselői vagy közvetlenül beépültek a politikába, vagy olyan személyes kapcsolatokat építettek ki, amelyek segítségével közvetve befolyásolhattak fontos döntéseket.

Paradox módon már az 1994–1998 közötti időszakban is voltak olyan gazdasági csoportok, amelyek nem igyekeztek szorosan kötődni a HZDS-hez, mivel érzékelték az ország elszigetelődését és azokat a külföldi reakciókat is, amelyeket a kormány gyanús intézkedései és a parlamenti többség antidemokratikus döntései váltottak ki. Ezek a gazdasági körök az ellenzékkel keresték a kapcsolatot, abban a reményben, hogy egy majdani kormányváltás révén számukra nemcsak itthon, hanem külföldön is nagyobb lehetőségek nyílnak.

A felvidéki magyar kisebbségnek ismét az 1970-es évek kommunista nemzetiségi politikájára emlékeztető törekvésekkel kellett szembesülnie: az iskolák kétnyelvűsítése (az ún. „alternatív oktatás”), az anyanyelv visszaszorítása (pl. a kétnyelvű bizonyítványok ügye) vagy teljes ellehetetlenítése – arra a nyelvtörvényre hivatkozva, amelyet azóta sem sikerült érdemben módosítani és következményeitől mindmáig szenved a dél-szlovákiai magyarság. De, ha úgy tetszik, ezek a mesterségesen gerjesztett helyzetek leginkább azt a célt szolgálták, hogy a magyarokra fókuszálják a szlovákok figyelmét, és ennek érdekében valószínűleg (bár nem bizonyíthatóan) még a szlovák titkosszolgálatot is felhasználták különböző magyarországi terrorcselekmények megszervezéséhez, miközben tovább zajlott a közvagyon célzatos szétosztása.

A felvidéki magyarok elleni intézkedések hátterében vélhetően az általuk lakott déli régiók súlyos gazdasági helyzetéről való figyelemelterelés is tetten érhető, hiszen az infrastrukturális beruházások, az új munkahelyeket teremtő ipari vállalkozások főleg az ország északi térségeibe irányultak, miközben a megszüntetésre ítélt cégek között relatíve több volt a Dél-Szlovákiában működő. Egyik tipikus példája ennek az ország legkorszerűbb, Dunaszerdahelyen épült cukorgyára, amely a privatizáció során francia kézbe került, majd teljesen felszámolták, mondván, hogy egy ilyen kis országnak, mint Szlovákia nincs szüksége több cukorgyárra. Ezzel sok száz munkahely szűnt meg, de egyszeriben ellehetetlenültek azok is, akik a cukorrépa termesztésével igyekeztek tisztességes megélhetést biztosítani maguknak és hozzátartozóiknak.

Az ország egyre fokozódó elszigetelődését a lakosság többsége nem érzékelte, a kormánypártok retorikája sokaknak rokonszenves volt, még tartott a saját állam megalakulásának euforikus érzése és a parlament nyilvánvalóan antidemokratikus döntéseit (pl. Gaulieder HZDS-es képviselő törvénytelen kizárása a Nemzeti Tanácsból), a különböző gyanús ügyeket (pl. az államfő fiának erőszakos külföldre szállítása) a társadalom többsége közömbösen vette tudomásul. Voltak, akik mindebből még gazdasági előnyt is kovácsoltak maguknak, hiszen elegendő volt a HZDS-hez dörgölődzni és előnybe kerültek másokkal szemben.

eletunk1997_11_05
Gyimesi György elnöki beszámolója. Kép: watson.sk (kattint8ssal nagyitható)

A kisebbségi magyar térfélen is megjelentek ilyen személyek, akik a HZDS vazallusaiként igyekeztek gazdasági előnyökre szert tenni és ellenszolgáltatásként felajánlották a felvidéki magyarság politikai megosztását. A létrejött „hosszú nevű párt” – Magyar Népi Mozgalom a Megbékélésért és a Jólétért (MNMMJ) – soraiban volt kommunista káderek (pl. György István), az Együttélésből kivált személyek egyaránt megtalálhatók voltak. A párt elnöke Gyimesi György orvos lett, aki 1990-ben az Együttélés alapítói között is ott volt, de nevét kapcsolatba hozták a KGB-vel és az STB-vel, ezért átmenetileg kivonult a politikából. A pártot a HZDS pénzelte, ebből jelent meg az Életünk c. hetilap, amely rovatbeosztásaiban és külsőségeiben emlékeztetett a korábban megszűnt A hét c. hetilapra, főszerkesztője pedig az a Szőke József lett, akit 1970-ben kizártak a kommunista pártból és a Csemadok könyvtárosaként tevékenykedett. Anyagokat készített a Csehszlovákiai Magyar Kisebbség Jogvédő Bizottsága számára és kapcsolatban állt Duray Miklóssal is. Máig nehezen megmagyarázható az 1995–1998 közötti szerepvállalása egy ilyen politikai tömörülésben.

MNM
A Magyar Népi Mozgalom Országos vezetőségének állásfoglalása. Kép: watson.sk (kattintással nagyítható)

Volt egy másik kis magyar párt is ezekben az években, ezt Popély Gyula alapította 1992-ben Magyar Néppárt néven, de Gyimesi pártjával ellentétben a nemzeti radikalizmus jegyében bontott zászlót és megalakulását azzal indokolta, hogy a három felvidéki magyar politikai tömörülés (MPP, MKDM, Együttélés) keveset tesz a kisebbségi érdekérvényesítésért. Később a Magyar Néppárt beolvadt az Együttélésbe, míg a MNMMJ elindult az 1998-as választásokon, de még annyi szavazatot sem kapott, mint ahányan a bejegyzéséhez szükséges számban támogatták a létrehozását.

popely
Popély Gyula

Az 1998-as parlamenti választások előtt alig egy évvel Mečiarék módosították a választójogi törvényt, ennek értelmében három politikai mozgalom vagy párt koalíciójának 15 százalékot kellett elérnie, hogy a parlamentbe jutás küszöbét átlépje. Ez nyilván azt a célt szolgálta, hogy megakadályozzák az ellenzék hatékonyabb összefogását és együttműködését, miközben bíztak abban, hogy a HZDS-nek még tovább sikerül növelnie támogatói számát. A felvidéki magyar politikusok ebben a kényszerhelyzetben nem tehettek mást, mint egyesíteni a három politikai tömörülést, és Magyar Koalíció Pártja (MKP) néven elindulni a választásokon.

A „pártegyesítés” folyamata azonban korántsem volt olyan zökkenőmentes, mint ahogy azt az egyszerű választópolgárok elképzelték. Mivel nem voltak egzakt adatok az egyes tömörülések társadalmi támogatottságáról, így mindegyikük igyekezett a lehető legelőnyösebben kikerülni az osztozkodásból. Duray Miklós egyik nemrégen publikált visszaemlékezésében arról írt, hogy csak annak árán sikerül a pártok végleges egyesítése, hogy ő eleve lemondott az elnöki tisztségről és azt átengedte a túlzottan ambiciózus Bugár Bélának, aki sokáig „lebegtette” a döntést, hogy az MKDM csatlakozik-e ehhez a fúzióhoz. Aztán az MKDM váratlanul nevet változtatva Magyar Koalíció Pártjává alakult és ehhez csatlakozott az MPP, míg a Magyar Néppárt az Együttélésbe olvadt be. Az MMP igyekezett minél többet kihozni ebből a kényszerhelyzetből és mint azt Reiter József megállapította: az 1998-as választási listán az „MPP túlképviselt lett”, míg a Magyar Néppárt tulajdonképpen nem kapott befutó helyet ezen a jegyzéken.

Különböző felmérések és az elfogulatlan elemzések is azt mutatták, hogy az Együttélés támogatottsága kb. 38-39 %-os volt a felvidéki magyarság körében, az MKDM-é valamivel kisebb (36-37 %), míg az MPP-é kb. 14 %. Nyilván voltak baloldali érzelmű választók, akik valamelyik szlovák pártot részesítettek előnyben, és persze sokan voltak olyanok is, akik ignorálták a választásokat. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen egy pluralista társadalomban nehezen lehet elképzelni egy teljesen homogén közösséget. Mindazonáltal a pártok fúzióját a felvidéki magyarok megnyugvással vették tudomásul és korábban nem tapasztalt számban vettek részt az 1998. szeptember 25-26-án tartott választásokon: az MKP 306 323 szavazatot kapott. De a választási részvétel ekkor volt a legnagyobb Szlovákiában, és az MKP-re leadott rekord számú voks is csak 15 képviselői helyre volt elegendő. A választásokon ugyan a HZDS győzött 27 %-kal, de a Szlovák Demokratikus Koalíció alig (SDK) 0,7 %-kal kapott kevesebbet.

koalicio bb
Schuster, Dzurinda, Migaš, Bugár – a Mečiart leváltó koalíció 1998-ban. Kép: cas.sk

Végül Mečiar nem tudott ismét kormányt alakítani, mivel csak a Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNP) jöhetett számba partnerként, de együtt is csak 57 szavazattal rendelkeztek a szlovák törvényhozásban. Ekkor Mikuláš Dzurinda alakíthatott kormányt és bár az MKP nélkül is képes lett volna a Demokratikus Baloldal Pártjával (SDL) és az újonnan alakult – mint később kiderült: egyszeri használatú – Polgári Megértés Pártjával (SOP) többséget szerezni (78), de az MKP-vel már 93 kormánypárti képviselő lett a Szlovák Nemzeti Tanácsban, ami 3/5-ös vagyis alkotmányos többség volt. Az SDL-ben voltak hangok, amelyek elutasították az MKP felvételét a kormánykoalícióba, sőt akadt egy igen vehemens fiatal politikus, aki emiatt kilépett a pártból és önállóan kezdett politizálni. Ezt a férfiút Robert Ficonak hívták.

Az önálló Szlovákia történetében először egy nemzetiségi párt is kormánytényezővé vált és ez egyfajta pozitív üzenet is volt külföldre. Nyilván ennek is köszönhető volt, hogy Szlovákia  megkezdhette az EU-csatlakozási tárgyalásokat is, amelyek kilátásai az előző kormány idején több mint reményteleneknek tűntek, valamint 2004-ben más közép-kelet-európai országokkal együtt a NATO tagja lett. A felvidéki magyarok ettől a kormányzati szerepvállalástól mindenekelőtt a magyarellenes intézkedések megszüntetését és a déli régiók gazdasági fellendülését várták. Hogy mennyire váltak valóra ezek a remények, arról majd a következő részben.

HOMÉROSZ

További ajánlott írások:

Hajszálrepedések – 1. rész

Hajszálrepedések – 2. rész

Hajszálrepedések – 3. rész

Hajszálrepedések – 4. rész

Hajszálrepedések – 5. rész

Hajszálrepedések – 6. rész

Hajszálrepedések – 7. rész

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket FacebookonTwitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kommentek

kergemarha
2013. nov. 29. 22:36

1/ Kar, hogy a cikkben nem esik szo az MKP es az SDK kozott 1997ben kotott "dohoda o predvolebnej a povolebnej spolupraci", amelyben a teljes szlovakiai magyar politikai elit lemondott a benes dekremutokkal kapcsolatos barmilyen kovetelesrol es az autonomiarol. 2/ Az, hogy Duraybol nem lett MKP elnok, nem csak Bugar ambicioinak, hanem Durayn egyre jobban elhatalmasodo alkoholizmusnak is koszonheto. Duray soha nem volt komoly politikus, 1990ben maga Tokes Laszlo minositette nyilvanosan Durayt politikai kalandornak a Magyarok Vilagkongresszusan.

    kovács
    2013. nov. 29. 23:34

    És rajtad, kergemarha- Horbulák Zsolt, milyen betegség hatalmasodott el már jóideje?

      kergemarha
      2013. nov. 30. 08:33

      Te sajnos jozanon is xxx (moderálva, admin), te nickKiraly :D Első figyelmeztetés, Kergemarha.

      Eke Máté
      2013. nov. 30. 21:44

      Ha ilyenekért figyelmeztetés jár, mit kap a moderátortól az, aki annyira sekélyes, hogy minden nap másik álnéven dícséri itt a saját cikkeit és támadja a korrekt kritikát, ezzel azt sugallva, hogy többen is egyetértenek vele, vagy az, akiből annyira hiányzik a tartás, hogy mások valódi nevének elárulásával próbál támadni az interneten, mert többre nem futja és másképp nem képes leplezni érveinek hiányát? Nem baj a netikett sárba tiprása, ha a nemes cél érdekében történik? Hogy is van ez, moderátor?

    Tatay
    2013. dec. 01. 11:24

    A történelem-értelmezés mindig szubjektív. Csak az a kérdés, mennyire. Ez az egyébként jól indult sorozat már meg sem próbálja több szemszögből bemutatni a közelmúltat, és tényleg kimaradnak részletek, amelyek valahogy a mostani MKP vezetéshez köthetők. Pedig Duray nevéhez nem írható eredmény az elmúlt 20 évből, csak megannyi konfliktus és kiürült üveg. Az biztos, hogy Bugár nagyon sokat ártott az egységes magyar képviseletnek és nagyon hátráltatta a fejlődést, de a második e sorban Duray a saját konokságával és alkoholizmusával.

kergemarha
2013. nov. 30. 09:04

"Duray Miklós egyik nemrégen publikált visszaemlékezésében arról írt..." Duray Miklos az 1999ben publikalt visszaemlekezeiben irt a titkos Horn-Meciar paktumrol, amelyben a ket miniszterelnok megallapodott a politikailag kenyelmetlen Duray fizikai likvidalasarol. Duray Miklos tobb merenyletkiserletet is emlit, a politikai gyilkosagot autobalesetnek szandekoztak alcazni, de Duray Miklos sikeresen meguszta az ellene elkovetett osszes merenyletkiserletet. Mikor kesobb a 2000es evekben a pozsonyi rendorok egy rovid hajsza utan ittas vezetesen kaptak Durayt, Duray Miklos elso reakciojaban szinten a titkosszolgalatokat gyanusitotta kompromitalo szandekkal. Talan ezt is meg lehetett volna emliteni a cikkben, ha mar minositunk pld Bugar tulzott ambicioit.

    Homérosz
    2013. dec. 04. 07:05

    Sok egyéb személyes dologról is lehetne írni, természetesen, hiszen A. Nagy Lászlót is ittas vezetésen kapták egyszer, de hát ez a sorozat mégsem erről szól elsősorban. Majd lesz egy rész, ahol a fontosabb felvidéki magyar politikusokat is jellemezni fogjuk, csak legyen türelemmel, kedves Kergemarha. Én a lehetőségeimhez képest igyekszem a maximális objektivitásra, és nagyon kedvetlenül olvasom a személyeskedő beszólásokat. Sok bejegyzés ráadásul a csúcspolitikusok szennyesét akarja kiteregetni, pedig a regionális vagy a helyi politikában is történtek súlyos mulasztások és ennek is szeretnénk majd egy részt szentelni. De a civil szerveződések is így vagy úgy "belefolynak" az események alakításába. A felvidéki magyar sajtó és média pedig még ennél is alaposabb elemzést igényel.

      kergemarha
      2013. dec. 04. 23:05

      Kedves Homerosz, itt nem az ittas vezetesrol van szo elsosorban (senki sem tokeletes, mindenki kovet el hibat, A.Nagy sem az ittas vezetese miatt van elkonyvelve csalonak), hanem arrol, hogy Duray 1998ra mar teljesen alkalmatlanna valt egy 10-12%os politikai part vezetesere. Nem igazan volt kerdes, hogy Bugar vagy Duray, hisz Durayt nem lehetett elkuldeni az akkor nepszeru szlovak politikai vitamusorokba, egyszer sem szolalt fel a parlamentben, immel-ammal vett reszt a valasztasi kampanyokban, gyakran fura tortenetekkel allt elo (mint a fentebb emlitett merenyletkiserletek sorozata). A masik dolog, hogy Duray akkor mar nem partelnokent kepzelte el a politikai jovojet, hanem inkabb pld a Magyarok Vilagszovetsegenek elnoksegi posztjat ambicionalta, amit, mint tudjuk, nem sikerult megszereznie (reszben a Tokes-Duray kozott 1990tol feszulo kolcsonos antipatia miatt). Az 1997ben kotott “dohoda o predvolebnej a povolebnej spolupraci” nekem hianyzik a cikkbol, mivel ez volt az elso formalis dokumentum amiben a szlovakiai magyarsag politikai kepviselete lemondott az autonomiarol, a benes-dekretumok kapcsolatos temakrol. Az 1998as es 2002es koalicios szerzodesek is gyakorlatilag ebbol dokumentumbol indultak ki, ez a szerzodes hatarozta meg a szlovakiai magyar politika korlatait hosszu evekre.

thomas
2013. nov. 30. 19:52

Írogassad csak egyedül a történelemkönyvedet.

thomas
2013. nov. 30. 19:55

Horbulák Zsoltnak címezve, természetesen.

A kommenteket lezártuk.

Szóljon hozzá!

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Hirdetés (X)

Kövessen minket