Párizs félelmei egy túlságosan erős keleti szomszédtól olyan nagyok, hogy az otthon minden idők legnépszerűtlenebb francia elnökének kikiáltott Emmanuel Macron hatalmas erőket mozgat meg egy közös európai katonai szövetség kialakítására.
Miközben az USA, Oroszország és Kína között egyre fokozódik a fegyverkezési verseny, Európa önmagával vitázik a közös védelmi haderő kialakításának szükségességéről. Természetesen elsősorban az anyagiak jelentik a legfőbb problémát. A fő kezdeményező Franciaország, amely az északi uniós tagállamokat fogná össze egy a NATO-val párhuzamosan működő szövetségbe.
Twittercsörte Trumppal
Macron épp november második heti nyilatkozatában hangsúlyozta az „igazi európai hadsereg” szükségességét. Időzítése nem volt éppen szerencsés, az első világháború végének 100. évfordulójára épp akkortájt Párizsba látogató amerikai elnök nem is hagyta szó nélkül. A twitteren közzétett bejegyzésében Donald Trump azt írta: „Emmanuel Macron saját hadsereget akar kiépíteni, hogy megvédje Európát az USA-tól, Kínától és Oroszországtól. De ezt épp Németország csinálta az első és második világháború idején”. Majd megjegyezte, hogy a franciák inkább fizessenek többet a NATO közös költségvetésébe.
Az USA hozzáállása a hidegháború befejeződésével az önálló európai haderő tekintetében többször is változott. A 2008-ig úgy tűnt, hogy többé nincs mi ellen megvédeni Nyugat-Európát, ezért
Washingtonban úgy vélték, bármilyen kezdeményezést üdvözölnek Európában, ami a katonai önállósodást szolgálja. Oroszország azonban a 2008-as, Grúzia elleni háborúval megmutatta, hogy nem olyan gyenge, mint amennyire azt az USA szeretné, ám a geopolitikai stratégia már nem Oroszország feltartóztatását, hanem Nyugat-Európa és Oroszország szétválasztását tekinti elsőrendű célnak – különös tekintettel Németországra.
Szakértő: közel negyven éves probléma az uniós közös hadsereg kérdése
Francia-német viták
Németország és Franciaország nemrég összerúgta a port az új generációs, európai fejlesztésű Future Combat Air System (FCAS) vadászgép-technológia kapcsán.
Az egy-másfél évtized múlva kiöregedő európai vadászrepülőket valamivel helyettesíteni kell, és folynak a tárgyalások, hogy Európa ne szoruljon rá az amerikai (vagy az orosz) technológia megvásárlására.
Az FCAS több ország közös projektje, természetesen a zászlóvivők Franciaország és Németország. A megváltozott geopolitikai körülmények között (Oroszország és Kína felemelkedése, Brexit) a francia-német katonai együttműködés lehetne a garancia, hogy Európa nem esik újra darabokra és Párizs illetve Berlin nem kerülnek újra egymással szembe.
Berlin azonban csak vonakodva tesz eleget a francia kezdeményezéseknek. Nyilván tisztában van vele, hogy a franciák az EU és a közös haderő „reformjain” keresztül akarják gúzsba kötni az Európában ismét egyeduralkodó gazdasági hatalommá növő Németországot.
A recept a régi: ahogy egykor közös irányítás alá vonták a gazdaságot (Szén- és Acélközösség, majd EGK, később EU), ugyanezt az elképzelést valósítanák meg a haderőknél is.
Az FCAS esetében a németek láthatóan visszafogják a franciák szárnyait, akik az újgenerációs európai vadászgépeket a világ bármely pontján értékesíthetővé akarják tenni. A Hasogdzsi-ügyre hivatkozva azonban Berlin csak abba egyezne bele, hogy egy másik uniós vagy NATO-tagállam vásárolhassa meg az új vadászgépeket. A szándék mögött kimondatlanul is az áll, hogy Berlin nem látná szívesen, ahogy a német pénzből is fejlesztett vadászgépeket nagy haszonnal a franciák értékesítik. A megállapodás szerint ugyanis a projekt vadászrepülőkre vonatkozó része a franciáké, míg a drónfejlesztés a németekhez került.
Összerúgták a port a franciák a németekkel az újgenerációs vadászbombázók miatt
Ősi félelmek
Párizs félelmei egy túlságosan erős keleti szomszédtól olyan nagyok, hogy az otthon minden idők legnépszerűtlenebb francia elnökének kikiáltott Emmanuel Macron hatalmas erőket mozgat meg egy közös európai katonai szövetség kialakítására. Az Európai Intervenciós Kezdeményezés (EI2) tagországai épp november elején üléseztek Párizsban, azzal a céllal, hogy tartalmi keretet adjanak együttműködésüknek.
Az EI2-ben Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Belgium, Dánia, Észtország, Hollandia, Spanyolország, Portugália és Finnország vesz részt. Már a tagállamok összeállítása is beszédes: Nagy-Britannia hamarosan távozik az EU-ból, és nem mellesleg a NATO-val párhuzamosan működő európai haderő egyik kritikusa; Finnország nem NATO-tag, de fenyegetést lát Oroszországban; Észtország a Baltikum egyik bástyája, szintén Oroszország miatt aggódik.
A cél elvileg az európai haderőstratégia összehangolása és a közös reakcióképesség növelése. Az EI2-t 2017-ben maga Macron javasolta, és a meghívott tagok kialakításánál egyértelműen jelezni akarta, hogy mind a NATO, mind az EU határain kívül hajlandó partnereket keresni. Ám arra kifejezetten ügyelt, hogy ne kerüljenek túlsúlyba benne az amerikai vagy német katonai szövetséget kereső országok. Nincs ott például az amerikai támaszpont gondolatával kacérkodó Lengyelország, pedig stratégiai szempontból vitathatatlanul a legfontosabb helyzetben van, ha Németország és Oroszország közeledésének megakadályozásáról van szó. Macron listájáról hiányzott a teljes V4, Románia (Amerika szoros szövetségese főleg Fekete-tenger-stratégiában) és Ausztria is.
A németek azt kifogásolják, hogy újabb ellentétet szülhet egyes országok kirekesztése a katonai szövetségből az EU-n belül, mivel az uniós tagállamok mindössze egy harmada lépett be az EI2-be. Berlin európai konszenzust sürget, valójában azonban inkább el akarja kerülni, hogy a francia kezdeményezés túlnőjön rajta. Az EI2-vel Párizs tovább növeli katonai vezető szerepét Európában. Nőne például a francia szavazat súlya az ENSZ-ben. Párizs állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának – és aligha látnák ott szívesen a németeket.
A németek joggal vélik úgy, hogy az EI2 le akarja cserélni az uniós tagállamok mindegyike által aláírt PESCO katonai együttműködési paktumot. Ám a franciák szerint a PESCO túlságosan bürokratikus, lassú és főleg: szerény.
Tény, hogy Macron ambíciói messze túlmutatnak egy formális, papíron létező katonai együttműködésen. Brune Le Maire francia gazdasági miniszter november elején kijelentette, hogy Európának „fokoznia kell a gazdasági szuverenitás védelmére irányuló törekvéseit, beleértve az euró nemzetközi szerepének növelését a dollárhoz viszonyítva – különös tekintettel az újra amerikai szankciókkal sújtott Iránnal való kereskedelem kapcsán.”
Egy szó mint száz, Európa vajúdik: egyáltalán nem tisztázott hogy kinek a vezetésével, milyen keretek között, kinek a pénzéből és milyen céllal jöjjön létre Európa saját, autonóm hadserege, amely nem függ sem az USA-tól, sem a NATO-tól. Sőt, még olyan hétköznapi kérdésekben sincs egyetértés, hogy mi lenne az európai hadsereg közös vezénylési nyelve – adná magát az angol, ha sokaknak nem sértené az önérzetét, hogy az EU-ból kiugró szigetország távozása után még az ő nyelvét kéne megtanulnia az „ európai” katonáknak.
Retorikai változás azonban már történt. A politikai szempontból megpecsételődött sorsú Angela Merkel német kancellár az esélytelenek nyugalmával sorakozott be november 13-án Macron európai hadsereg koncepciója mögé azzal, hogy kijelentette, olyan hadseregre van szükség, amely kiegészíti a NATO-t, és amely megmutatja, hogy „Európa országai között soha többé nem lesz háború”.
Más kérdés, hogy Merkel támogatása mennyire releváns, illetve túlmutat-e 2021-ben esedékes távozásán, és hogy utódja követi-e majd a franciákkal indított közös projektet, tudván, hogy az Németországnak közép és hosszú távon nem áll érdekében.
Körkép.sk/KL
Cikkünk elsőként a Körkép.sk Látókör című online magazinjában jelent meg
Álomvasút: mégis lesz valami a szélesnyomtáv meghosszabbításából
Megosztás:
Címkék: Angela Merkel emmanuel macron EU Európa európai hadsereg Főoldal Franciaország haderő haderőképességek Macron Visegrádi négyek
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.
