Nyitókép: Gyimesi György Fb-oldala

 

Egyedülálló jelenségnek lehetünk szemtanúi a szlovákiai parlamenti választások kampányában: a Szövetség kampányáról, a listán induló húzó jelöltről a „neve elhallgatását kérő Szövetség egyik vezető” jelöltje nyilatkozik az ellenérdekelt sajtóban, mely mögött az Összefogás platform aknamunkája fedezhető fel. Nyugodtan tegye fel a kezét, ha véletlenül tévednénk, de kizárásos alapon más nem nagyon maradt. Mert ugye kinek állna érdekében, hogy csökkentse a Gyimesi érkezésével egyértelműen megerősödött Szövetség-Aliancia parlamenti bejutási esélyeit? 

 

Azoknak, akik nincsenek a listán, mert ellenfelek, és azoknak, akik a listán maradtak, és ellenfelek. (Fideszes struktúrákban nyilván ezt a mondatot kétszer is el kell olvasni, mert ha ilyen felmerülne, már nem lenne az illető a listán. Így tekintsük ezt kukkóniai szabadalomnak.)

 

Jelenleg ugyanis ott tartunk, hogy minél többet dolgoznak, kampányolnak a lista húzónevei (Forró, Gyimesi vagy akár Berényi), annál inkább akadályozzák őket, és annál nagyobb támadásnak vannak kitéve a balos sajtóban.

 hirdetes_810x300  

 

Részt veszel a szeptemberi parlamenti választáson? Ha igen, kire fogsz szavazni?

  • Szövetség-Aliancia (71%, 540 szavazat)
  • SMER – SD (6%, 46 szavazat)
  • Nem készülök választani (5%, 40 szavazat)
  • Progresszív Szlovákia (5%, 40 szavazat)
  • Magyar Fórum, ODS, Za regióny, Rómska koalícia, DS (3%, 23 szavazat)
  • Modrí-Most-Híd (3%, 21 szavazat)
  • OĽANO, KÚ és Za ľudí koalíció (2%, 14 szavazat)
  • Más pártra szavazok (1%, 9 szavazat)
  • HLAS – SD (1%, 8 szavazat)
  • REPUBLIKA (1%, 5 szavazat)
  • Demokrati (1%, 4 szavazat)
  • SNS (1%, 4 szavazat)
  • SaS (0%, 3 szavazat)
  • Kotlebáék (0%, 2 szavazat)
  • Sme rodina (0%, 2 szavazat)
  • KDH (0%, 1 szavazat)

Szavazatok száma: 762

Betöltés ... Betöltés ...

 

Először Felvidéken próbálta befolyásolni a közvéleményt az Új Szó, Bumm, Pátria rádió, Napunk, Paraméter azzal a téves narratívával, hogy Gyimesi érkezése csökkenti a Szövetség bejutási esélyeit. Miközben jól tudták, hogy ennek pont az ellenkezője igaz. Ha Gyimesi marad az OĽaNO-ban, és elviszi a nemzeti-konzervatív magyar szavazatokat (úgy 40-50 ezret biztosan), a Szövetségnek Rigó Konráddal, Solymos Lászlóval, Orosz Örssel, Mózes Szabolccsal, stb. eleve értelme sem lett volna elindulni a választásokon.

 

A Körkép.sk megkérdezi olvasóit: Milyen útmutatóra van szüksége az Összefogásnak és Orosz Örsnek? (Szavazással)

 

De nem ez történt. Gyimesi jött, a biztosat a bizonytalanra cserélve, a gyügén taktizáló, áruló hidasoknak pedig nem maradt más lehetőségük, mint a távozás. A Szövetség megszabadult fő kerékkötőitől, amit a közvéleménykutatási adatok is erősítenek. Gyimesivel ugyanis jobb számokat produkál a Szövetség, mint nélküle produkált.

 

Akiknek gondot jelent, hogy Gyimesi dolgozik

 

Egy jól behatárolható szűk kör számára ez jelenti a gondot. Ők ugyanis a „magyar egység” jelige alatt kerültek a listára. A magyar egység nem más, mint egy matematikai művelet: ha mindenki, aki hatalmat szeretne gyakorolni – azt egy listán próbálgatja, és nem kívülről fúrja a másikat (hanem belülről), akkor matematikailag van rá esély, hogy magyar emberek kerüljenek a parlamentbe. Arra ugye ezzel nincs garancia, hogy a parlamenten belül majd megférnek egymás mellett – főképp az eltérő irányelvekkel, de a bejutás és érvényesülés kérdése sosem volt ugyanaz. 

 

Összeférhetetlenség miatt távozás: Mózes Szabolcs politikusként nem vezetheti tovább a pozsonyi szakkollégiumot

 

A választó azt várja, hogy neki jobb élete legyen. A magyar választónak akkor van jobb élete, ha a magyar érdek is képviselve van a parlamentben. Ugyanakkor Szlovákiában nem minden magyar nemzetiségű politikus képviselt magyar érdeket – ezt már megtanulta a magyar választó a múltban. 

 

Az ilyen és hasonló tisztességtelenségek miatt maradt távol a magyar választó az urnáktól, vagy éppen adta szavazatát szlovák pártra. De térjünk vissza a „magyar egység” jeligénkre, amely megszülte az alkut (a Szövetség létrejöttét), hogy egy listán induljanak azok is, akiknek eddig semmi közük nem volt a politikához. Ők azok, akiket, ha helyesen csomagolnak be, akár szlovák köztársasági elnökök is lehetnek (lásd Čaputová kampánya). Jó, nem. De Szlovákia ilyet már látott. 

 

Az influencerkedés nem politikai teljesítmény

 

Most azonban úgy tűnik, még csak nem is csomagolják őket! Honnan tudni? Nem nyilvánulnak meg kampányban. Vagy ha úgy érzik, hogy mégis, akkor jelzem, hogy ez nem kampány. 

 

Lehet ugyanis 30 000 követővel értéket menteni, de az nem politikai tartalom. Az egy kulturális értékőrzés, hasznos és egyébként jól megfizetett dolog, de nincs köze a politikához. Miért lenne hasznos egy olyan embernek parlamenti képviselőnek lennie, aki mellett az szól, hogy ismert?! A paprikás csirke receptje is ismert, és szeretik az emberek, de interpellálni nem fog. Értjük persze, hogy ha ismert, akkor majd sok szavazatot kap, és beválasztják. És aztán mire megyünk vele? Ügyes lesz vagy ügyeskedő? Az ügyes értékmentő egy új szakma: drónnal, kamerával, szövegíróval, fotóssal indul értéket menteni. Nem kommunikál politikai tartalmat, mert abból baj nem lehet. 

 

Körkép.sk hírlevél: Gombaszögi közéleti abszurd

 

Lemond a főszervezői titulusról látványosan, de a gyakorlatban mi sem változott: utódjának továbbra is a munka maradt, a glóriát, ejnye – szereplési lehetőséget meghagyta magának továbbra is. Hidat ad át, amelyet más épített – ekkor nyakkendőt is köt, de mégis valami elmarad. Aki ennyire tudja, hogy miként lehet eladni a föld alá temetett kutat is, az miért is ilyen visszafogott a politikai üzenetekben? Hiszen, ha tudja, hogy miként, és miniszterek által is irigyelhető apparátussal vonul Szlovákia-szerte, akkor mégiscsak tudna politikai tartalmat is szolgáltatni, ha akarna. Vagy nem bízik a sikerben? Vagy pedig nem is szeretné, ha sikert érne el ez a formáció? Mintha a parlamenti választásokon való esetleges bukás utáni időre készülné(ne)k. Ez a jól behatárolható szűk kör leginkább az Összefogás platform, annak oligarchás hátszele, illetve a távozott áruló hidasokkal írható körbe.

 

Király Zsolt: Tusványosról szólt be Orbán a felvidéki magyar politikának és Világinak

 

A Felvidéken elbuktak, így most Magyarországról próbálkoznak

 

Mivel médiájukkal a Felvidéken nem jártak sikerrel, ott ugyanis a Körkép.sk vezetésével a nemzeti, konzervatív médiatér erősebbnek és hitelesebbnek bizonyult, most Magyarországon próbálkoznak. Az elmúlt 1-2 napban több olyan Gyimesit és a Szövetség jelenlegi vezetését lejáratni szándékozó iromány jelent meg, mely cikkekben név nélkül nyilatkozva az Összefogás platform vezetői sejlenek fel. Leginkább Orosz Örs és Mózes Szabolcs, akik közül előbbi nagyon szívesen lenne a Szövetség elnöke. Ehhez két dologra van szükség:

 

  1. Megtorpedózni a párt bejutási esélyeit.
  2. Lejáratni Gyimesit (aki egymaga többet dolgozik, mint a listán szereplő jelöltek együttvéve) és Forró nyakába varrni az esetleges sikertelenséget.

 

Egy 3%-os párt már megkapja azt az állami dotációt, amely elég lehet a fizetésekre. Ez is egy érdek lehet!

 

Orosz, Mózes, meg az istápoló Világi

 

Orosznak és Mózesnek, na meg persze az őket istápoló oligarcha Világinak van még egy másik érdeke is: megvédeni a Magyarországról kapott pénzeiket, melyek mögött alig van érdemi teljesítmény. (Gombaszög-rajongóknak exkluzív magyarázat: félmillió euróból egy pöpec tábort összerakni nem egy politikus teljesítménye. Ez a magyar állam nagyvonalúsága, amelynek érdemi részét most Orosz nevéhez kötik, Naszály Gábor munkája gyümölcsét learatva.) Ezzel kapcsolatban nyilatkozott Orbán Viktor is a tusnádfürdői beszédének végén érkezett egyik kérdésre válaszolva. Teljesen más Orbán elképzelése a teljesítményről. 

 

Politikai szélhámoskodás Komáromban. Bauer Ildikó polgármester-jelölti kampányát kifizetetlen számlák kísérik

 

A magyarországi liberális sajtóban megjelent cikkek gondos szerkesztői hagytak pár támpontot írásaikban, hogy az a Felvidéken könnyen olvasható legyen: vélhetően az Összefogás jelöltjei mondták meg a tutit a magyarországi irományaikban. Állításaik annyira abszurdak, hogy kénytelenek voltunk pontokba szedni azokat.

 

Íme, öt ellentmondás Gyimesivel kapcsolatban:

 

  1. Ő az a politikus, akit a progresszív, balos erők által megvásárolt felmérés szerint ugyan a legismertebb, de nem választanának meg a polgárok. Ugyanakkor járjon bárhol az országban, akár a legkisebb zsákfaluban is, mindenhol teltházat csinál pusztán politikai üzenetekkel.
  2. Senki sem meri sikernek nevezni a Gyimesi-jelenséget, de a sajtó szinte csak vele foglalkozik, és van, hogy napi két írást hoz le vele kapcsolatban.
  3. Az ellenérdekelt újságíró nem látogatja az estjeit, de a szemére veti, ha valahol még nem volt a több száz felvidéki magyar település közül. Ez olyan, mint az Esmeralda-sorozat – senki sem nézte, ha kérdezték, de mindenki tudta, hogy mi volt benne.
  4. Minden parlamentben elért eredménye, melyek kétségkívül léteznek, akkor lettek volna csak eredmények, ha azt nem ő éri el.
  5. Érdemeit legfeljebb név nélkül ismerik el, amiért valószínűleg nem haragszik, hiszen a választásokon is név nélkül fognak majd rá szavazni.

 

Kedves érintettek, akik a listán csücsülve kivárnak, és közben a kutat mérgezik: Viselkedjetek végre politikusként és dolgozzatok, elvégre kampány van!

 

Király Zsolt: Kire volt mérges Orbán Viktor Tusványoson?

 

Király Zsolt

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 28 olvasónak tetszik ez a cikk.