Nyitókép: Körkép.sk
Szeptember 30. késő este 22:45-kor mindenhol bezártak a szavazóhelyiségek, és folyamatosan érkeznek a részeredmények a Statisztikai hivataltól. Az exit pollok szerint a magyar párt nem jut be a parlamentbe, és progresszív kormány jöhet létre októberben. Kövesse velünk élőben az előrehozott választások végkifejletét.
Kövesd a választásokat a Körképen, a nap folyamán a következőket kínáljuk:
- élő hírfolyam a legfontosabb történésekről
- bejelentkezések, képriportok a pártok eredményváróiról
- az összes választási eredmény egy helyen, a Körképen
- választási érdekességek, kulisszatitkok
- elemzések, véleménycikkek
3 :33 – Hírfolyamunkat reggel folytatjuk. Köszönjük mindenkinek, hogy velünk tartottak a választás éjjelén.
3:02 – „Tekintettel arra, hogy 3 óra van, és még mindig nincs eredmény, nagyon sajnáljuk, hogy a kormány ígérete a gyors szavazatszámlálásról nem valósult meg” – mondta Forró Krisztián a Szövetség hajnali 3 óra előtt tartott sajtótájékoztatóján. A Szövetség továbbra is várja a végső eredményt, addig nem nyilatkoznak az adatokkal kapcsolatban.
2:13 – Egyre inkább úgy tűnik, hogy az új elektronikus választási rendszerrel problémák vannak. A TA3 szerint több szavazókörből is azt jelentették, hogy nem tudják elküldeni elektronikusan a választási jegyzőkönyvet, ami megválaszolhatja azt is, hogy miért halad ennyire lassan a voksok összeszámlálása.
1:31 – Közel négy órával az urnazárás után még mindig csak a szavazatok harmadát számolták össze, pedig a most bevezetett új szavazatszámlálási rendszertől azt várták, hogy jóval korábban kapunk majd pontosabb számokat. Ennek ellenére az adatok lassabban érkeznek, mint három évvel ezelőtt. A Belügyminisztérium az emberi faktorra hivatkozik, magyarázata szerint a szavazókörök szavazatszámlálóin múlik, hogy mikorra sikerül összeszámolni a voksokat. Olyan hírek is megjelentek, hogy egyes helyeken sikerült végezniük a szavazatszámlálással, de a rendszerbe való bevitel akadozott. A belügy ezt nem erősítette meg.
1:29 – A balliberális Denník N saját előrejelzése 6,5 százalékot jósol a Szövetségnek. A modell abból indul ki, hogy a feldolgozottság növekedésével a jobboldali pártok számai hagyományosan erősödni szoktak, a baloldali és populista pártoké pedig csökkenni.
01:12 – Marek Krajčí (OLANO) szerint a koalíciós tárgyalások „második hullámában” tudja elképzelni, hogy pártja a közös kormányzásról tárgyaljon a PS-szel, abban az esetben, ha a progresszívok nem tudnának kormányt alakítani a HLAS-szal, az SaS-szel és a KDH-val.
0:43 – Elindultak a spekulációk az OĽANO kapcsán. Az exit pollokon 8 százalék körüli eredménnyel szereplő Egyszerű Emberek esetleges koalíciós szereplését latolgatják a szakértők. A Hospodárské Novinynek nyilatkozó Róbert Kotian szerint ha Igor Matovič pártelnök része akar lenni a kormánynak, az „pokolba vezető út” lehet.
0:35 – Jaroslav Naď (Demokrati) sem örül az exit pollok számainak, amelyen 3 százalékot kapott Eduard Heger pártja. Felhívta a figyelmet a legutóbbi választások alkalmával született exit pollok és a tényleges eredmények közti különbségekre.
0:33 – Milan Krajniak (Sme rodina) pártja eredménye miatt sajnálkozik, értékelni azonban csak a tényleges eredmények után fog. Egyetértett Boris Kollárral abban, hogy az ellene folyó kampány hatással volt a választási eredményükre.
0.19 – A magyarok jól teljesítettek, de nem eléggé.
Néhány órát várnunk kell még a hivatalos eredményekre, de a Focus és a Median exit pollja alapján már levonhatunk néhány következtetést:
Boris Kollár: A Sme rodina valószínűleg nem fog bejutni a parlamentbe
23.55 – „Ahogy az arcunkon is látszik, nincs okunk nagy örömre” – közölte Mikuláš Dzurinda. A Modrí-Most/Híd párt elnöke aláhúzta, hogy az előzetes felmérések alapján nem lepte meg őket az exit poll rossz mutatója.
Mikuláš Dzurinda már most elismerte a választási kudarcot: Nincs okunk nagy örömre
23:44 – Boris Kollár (Sme rodina) is elismerte a kudarcot, úgy véli, ebből a pozícióból már nem fognak tudni bejutni a parlamentbe. Az exit poll felmérések 2,3 százalékot adtak a Sme rodinának. Kollár szerint az elmúlt hetek ellenkampányai tehetők felelőssé a párt rossz szerepléséért.
23:28 – Milan Majerský, a KDH elnöke is visszafogottan nyilatkozik. Arra a kérdésre, hogy a PS vagy a Smer győzelmét látja-e esélyesebbnek, kitérő választ adott a sajtónak. A koalícióról szóló kérdésnél viszont a PS javára nyilatkozott: „Azt mondtuk, hogy a Smerrel nem kormányzunk. De a PS-nek is egyértelmű jelzést adtunk. Ha a PS tiszteletben tartja a vörös vonalakat, tárgyalóasztalhoz ülhetünk” – mondta.
23:22 – Peter Pellegrini: A Hlas-SD meghatározó tényezője lehet a koalíciós tárgyalásoknak. Ennek előfeltétele, hogy a Hlas megőrizze pozícióját a három legjelentősebb párt között. Pellegrini bízik abban, hogy a párt választási eredménye jobb lehet, mint amit a felmérések mutatnak. Tippelni azonban nem mert.


23:19 – Bejelentkezés a Szövetség székházából:
A Szövetség eredményvárójáról jelentjük: a magyar párt megvárja a tényleges eredményeket (Videó)
23.08 – Az RTVS exit pollja szerint vonal alatt a Szövetség
23.00 – Megérkezett a Focus ügynökség exit pollja, amely alapján a Szövetség 4,3%-ot szerzett, az első helyen pedig a PS a Smert megelőzve
22.50 – A Sme rodina választási központja megtelt a pozsonyi Au Caféban. A legtöbben a Duna partján álló szabadtéri teraszon ülnek. A párt vezetője, Boris Kollár már a székházban van.
22.40 – A smeresek egyelőre óvatosan nyilatkoztak. Fico válaszra sem méltatta az újságírókat
A smeresek egyelőre óvatosan nyilatkoztak. Fico válaszra sem méltatta az újságírókat
Fico egy újvári rendszámú Passatból szállt ki, a barátnője hozta a helyszínre.
22.33 – Igor Matovič: Ha a maffia nem kerül hatalomra, mindenki 500 eurós jutalmat kap.
Az OĽANO és barátai elnöke az utolsó pillanatig a pénzbeli jutalommal kampányolt.
Igor Matovič: Ha a maffia nem kerül hatalomra, mindenki 500 eurós jutalmat kap
22.19 – Megérkezett az első exit poll. Egyelőre pártnevek nélkül, mert még tart a moratórium
22.15 – Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke az eredményvárón kijelentette, hogy a három legerősebb párt között szeretnének lenni
22.02 – Rendkívül optimisták a liberálisok. Sulíkék 7 százalékban reménykednek
Az SaS székházából jelentjük: Sulíkék 7 százalékban reménykednek – fotók
21.40 – A Smer kampányvárója a Súmračná útcai székházban 21.30-kor nyitotta meg kapuit. Egyelőre Robert Kaliňák és Marek Para ügyvéd van jelen, az újságírók a székház előtt várnak Robert Ficora. A pártelnök szerint hatalmas volt az érdeklődés a párt eredményvárója iránt, így kapacitásbeli problémák miatt egy szerkesztőségre három ember jut.
21.19 – Eduard Heger volt kormányfő és Andrea Letanovská, a Demokrati listavezetője köszönetet mondott a választóknak. A párt tagjainak körében optimizmus uralkodik azzal kapcsolatban, hogy bejutnak a parlamentbe.
„A Demokrati számára ez volt az első választás. Alázattal és türelemmel várjuk az eredményeket. Bárhogy is alakuljon, egy biztos: a Demokrati továbbra is keményen fog dolgozni” – jelentette ki Heger.
21.14 – Somorján 60 százalék felett a választási részvétel
21.10 – Richard Sulík és Juraj Droba pozsonyi megyeelnök is megérkezett az SaS eredményvárójára. Sulík szerint ez volt élete kampánya – most ötödször mérettette meg magát.
Sulík szerint bejutnak, de sok múlik azon, hogy szerepel az SNS

21.05 – 19 órakor vette kezdetét a választási éjszaka a Progresívne Slovensko központjában, az Edison Parkban, ahova már Michal Šimečka pártvezető is megérkezett, aki 21 órakor felszólal a tömeg előtt.
20.40 – Ipolyságon 20.00 órakor 59%-os volt a választási részvétel
20.35 – Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke családjával együtt szavazott
20.27 – Michal Šimečka feleségével együtt megérkezett a PS eredményvárójára. Rövid beszédében szavazásra buzdította az embereket, az eredményeket pedig nem akarta megtippelni.
20.20 – A Markíza Televízió úgy tervezte, hogy 22.00 órakor teszi közzé a Focus ügynökség exit pollját. Mivel meghosszabbították a moratóriumot, ezért csak ún. „vak exit pollt” tesz közzé, azaz fantomgrafikát százalékokkal, a pártok megnevezése nélkül.
20.15 – Rimaszombat városában is meghaladta a választási részvétel az 50 százalékot. A környék egyes településein ennél magasabb számokat is mutatnak. A magyaroknak nem a szlovákokhoz, hanem korábbi önmagukhoz kell mérni a részvételi mutatót. Ettől függ majd a bejutás.
20.02 – Vegyes az érdeklődés Gömörben. Van, ahol este 19.00 óráig nem érte el a 30 százalékot a részvételi arány, máshol közel járnak a 60 százalékhoz.
20.00 – Friss számok Dunaszerdahelyről: keleti lakótelepen a választási részvétel 70%, belvárosban a 60%-hoz közelít.
19.56 – Dunaszerdahelyen nem túl magas a választási részvétel. A legmagasabb az egyik belvárosi választókörzetben – 19.00 órakor 47%. A választók azonban este is érkeznek.
19.52 – Szijjártó Péter magyar külügyminiszter ismét szavazásra biztatta a felvidéki magyarokat.
19.45 – Gútán este 19.00 órakor a választási részvétel meghaladta az 50 százalékot. Egy figyelemre méltó, mivel a városban az elmúlt 15 évben a választási részvétel sosem érte el az 50 százalékot.
19.44 – Nagyobb a választási kedv Komáromban, mint 2020-ban volt. Minden korosztály képviselteti magát, a 18 évesektől a nyugdíjasokig.
19.20 – Részvételi adatok a Lévai járásból 18.00 óráig:
Érsekkéty – 60%,
Zselíz 3 körzetében (ez nem az összes körzet) – 62-63%, ami meglepően magas szám
Ipolyszakállos – 55%.
19.10 – Hat órakor megkezdték a külföldről érkező levélszavazatok összeszámlálását. Postai úton összesen 58 779 szavazat érkezett.
19.05 – Csenger Tibor, Nyitra megye alelnöke is leadta szavazatát
18:48 – A rendelkezésre álló információk szerint akár 10 százalékkal is magasabb lehet az országos részvételi arány, mint 2020-ban. Bár arányaiban a szlovák szavazatok növekedése magasabb lehet a magyarhoz képest, figyelembe kell venni, hogy nem osztódnak annyira a magyar szavazatok, mint korábban, így egyes matematikai számítások szerint jobb lehet a magyar helyzet.
Választások 2023: Legalább tíz százalékkal magasabb a részvételi arány, mint legutóbb
18:46 – Gömör egyes településein meghaladta a 60 százalékot a választási részvétel
18:43 – Az Országos Választási Bizottság döntése értelmében a kampánycsend 22:45-ig tart, miután Pozsonyligetfalu egyik szavazókörzetében és Vágbesztercén is kitolódik az érintett szavazóhelyiségek nyitvatartása. Előbbiben a választási bizottság egyik tagja lett rosszul, másikban pedig elhunyt az ott összeeső idős választó.
18:39 – Halász Béla, Gúta polgármestere, a Szövetség jelöltje feleségével és gyermekeivel járult az urnához szombaton
18:33 – Gyimesi György, a Szövetség jelöltje Pozsonyban adta le szavazatát szombaton délelőtt
18:30 – Gútán a választási részvétel jelenleg 40 százalék feletti
A helyiek szerint, ha elérik az 50 százalékos részvételi arányt, az már átlagon felüli lesz gútai viszonylatban, ahol az elmúlt 15 évben sosem érték el az 50 százalékot. Azt viszont már most kijelentették, hogy jóval több lesz a Szövetségre leadott szavazat, mint az MKÖ-re, vagy az MKP-ra volt az elmúlt években.
„Gútáért nem kell aggódni. A többiekért igen” – mondta helyi forrásunk.
18:17 – Az ország keleti felében is alacsonyabb a választási részvétel. A szociálisan érzékeny réteg jelentős része aktív, köszönhetően az OĽaNO 500 eurós kampányüzenetének
18:15 – Iván Tamás, a Szövetség jelöltje feleségével szavazott
18:12 – A rimaszombati, zömmel romák lakta Dúsa úti lakótelepen mintegy 600 választópolgár közül általában 100 jár választani. A választási bizottság elnöknője szerint ők főleg dálután járnak, délig nagyon kevesen éltek a választási jogukkal. (Körkép.sk, Mede Géza)
18:06 – Nagymegyeren egyelőre nagyon gyenge, 37 százalékos részvételről számoltak be
18:05 – Pál Attila, a Szövetség jelölte is családjával szavazott
18:02 – „Van egy magyar álom, amely x éve beteljesületlen! Lett magyar hit és magyar reménység! A magyar közösség romokban! Ebben a pillanatban mindegy, hogy miért! És függetlenül a politikai irányvonalaktól, ha valami nagyon ráférne a magyarokra, az egy csöpp siker, egy csöpp magyar becsület!”
17:45 – A Komáromi járásban 16:00-kor 35-50 százalék között mozgott a részvételi arány, ami kevésnek bizonyulhat a magas szlovák részvétel mellett
17:30 – A TASR közlése szerint elhunyt az az idős választó, aki Vágbeszterce egyik szavazóhelyiségében lett rosszul.
17:28 – Cziprusz Zoltán, a Szövetség jelöltje is leadta szavazatát
17:18 – Bejött Matovič mozgósító kampánya?
Egyre érkeznek a 3 és fél évvel ezelőttihez képest magasabb részvételi arányról szóló hírek. Hogy ezt Igor Matovič ‘500 euró a választáson való részvételért’ című választási ígérete váltja-e ki, vagy a konzervatív-liberális egymásnak feszülés, nehéz lenne megmondani. Annyi biztos, hogy bár több magyarlakta településről is az előzőhöz képest magasabb részvételről számolnak be,
a Dunaszerdahelyi és Komáromi járás egyelőre lemarad a mozgósításban, pedig itt a legnagyobb lélekszámú a tömbmagyarság.
17:15 – Kiemelten foglalkozik a szlovákiai választásokkal a magyar közmédia
Egész nap folyamatosan tájékoztatást nyújt élő bejelentkezésekkel Bartók Csaba, a magyar közmédia tudósítója.
A szlovákiai Szepsiből élőben bejelentkezve Bartók Csaba hangsúlyozta, hogy a szavazókörök az egy vidéki szavazókörön kívül továbbra is este tíz óráig tartanak nyitva. A részvételi adatokat ismertetve arról számolt be, hogy délig a Kassa környéki településeken 35 és 50 százalék közé volt tehető a részvételi arány, ami jónak számít.
Jók a gömöri előrejelzések is, ugyanakkor a Csallóközből egyelőre nincsenek kiugró adatok – mondta, hozzátéve, hogy a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járás magyarsága szinte eldönthetné a magyarok bekerülését a törvényhozásba.
Meglátása szerint a Bodrogköz magyarsága is késő délután, este adja le a szavazatát, mert sok helyen addig szüretelnek. A tudósító kiemelte, hogy a Szövetség a parlamentbe jutás esetén fontos szereplője, stabil tényezője lehetne a kormánykoalíciónak. (MTI)
17:12 – A Szövetség listáján befutó helyen induló Pandy Péter is leadta már szavazatát Királyhelmecen

Pandy Péter, a felvidéki magyar párt, a Szövetség országos tanácsának elnöke leadja szavazatát a Királyhelmeci Gimnáziumban kialakított szavazóhelyiségben az elõrehozott szlovákiai parlamenti választások napján, 2023. szeptember 30-án.
MTI/Vajda János
17:05 – A turdossini járásbeli Bölényfalván (Zuberec) a helyi választási bizottság elnöke és egyik tagja is elhasalt a rendőrség alkoholszondás tesztjén. A rendőrökhöz lakossági bejelentés érkezett, hogy település egyes bizottsági tagjai alkohol befolyása alatt lehetnek.
16:45 – Vágbesztercén az egyik szavazóhelyiségben összeesett egy választó, a helyszínre riasztották a mentőket, egyelőre szünetel a választás. Mivel Pozsonyligetfalun hasonló okokból is 40 perces tolódás volt, ami miatt 22:40-re tolták ki a kampánycsend végét, a vágbesztercei eset nem biztos, hogy hatással lesz a moratóriumra.
16:38 – A rendőrség közlése szerint az idei választások „rendkívül nyugodtan zajlanak”. Csak kisebb incidensekre került sor. Egy esetben az egyik helyi választási bizottsághoz riasztották őket alkoholfogyasztás miatt. A mostani választást országos szinten 6500 rendőr biztosítja.
16:37 – Nyitra megye magyarlakta járásaiban zökkenőmentesen zajlanak a választások.
15.42 – A szavazat akkor is érvényes, ha a választó kárt tesz a szavazólapban, esetleg összefirkálja vagy bepiszkítja azt. Továbbá az sem számít, ha egyes jelöltek nevét áthúzza vagy további neveket ír a lapra. (TASR)
15.35 – Gímeskosztolányon (Kostoľany pod Tribečom, Aranyosmaróti járás) egy 67 éves férfi megrongálta a fel nem használt szavazólapoknak fenntartott urnát. A férfi azután gurult dühbe, hogy a választási bizottság tagjai felszólították, szavazatát a megfelelő urnába dobja. A férfit a rendőrök vezették ki a szavazóhelyiségből.
15.20 – A parlamenti választásokkal összefüggésben 15.00 óráig tíz helyszínre riasztották a mentősöket, akiknek a választóhelyiségekben rosszullétet, epilepsziás rohamot, sérüléseket és ételfelszívást (aspiráció) kellett ellátniuk. (TASR)
15.15 – Az OĽaNO-val közös koalícióban induló Za ľudí elnöke, Veronika Remišová is leadta szavazatát
15.02 – Déli 12 óráig bezáróan a rendelkezésünkre álló információk alapján ez lehet az országos helyzet:
Hogy áll eddig a választás? Körkép.sk összefoglaló 12.00 órai adatok alapján
14.45 – A DAC legnagyobb szurkolói klubja is a Szövetségre szavaz.
14.40 – Csicsón (Komáromi járás) a megszokottnál nagyobb a szavazókedv. 14:15-kor szerkesztőségünk munkatársa volt a 300. választó az 1200-as lélekszámú faluban, és folyamatosan érkeztek az emberek.
14.35 – Legalább 40 perccel meghosszabbodik a választási moratórium, ugyanis Pozsonyligetfaluban rosszul lett a választási bizottság egyik tagja.
13.57 – „Történelmi esélye van a közösségünknek, hogy ismét erős képviselete legyen a parlamentben. Nem szalaszthatjuk el!” – Forró Krisztiánt kérdeztük. A Szövetség elnöke szavazás után válaszolt a Körkép kérdéseire.
Forró Krisztián a Körképnek: Mozgósítással mindenkire szükség van! (Interjú)
13.45 – Milan Majerský, a KDH elnöke gyermekével és feleségével, Miriam Lexmann EP-képviselővel szavazott
13.40 – A nagyszombati rendőrök eddig 5, a választásokkal kapcsolatos panaszt ellenőriztek. A választók radírozható tollakra, zajos állampolgárra, illetve petíciós aláírásgyűjtésre hívták fel a figyelmet. Egyetlen kezdeményezés sem volt törvénytelen. A polgárok Szereden, Somorján, Nagyszombatban és Vágszakályon (Sokolovce, Pöstyéni járás) jelentették ezeket az eseteket. (Akutality.sk)
13.35 – Komáromból jelentjük: Déli 12 óráig átlagos a választási részvétel. Sokan a délutáni órákban fognak csak szavazni
13.30 – Ne feledjük, hogy 33 eurós bírságot róhatnak ki ránk, ha a szavazóhelyiségből kivisszük a fel nem használt szavazólapokat.
13.26 – Robert Fico, a Smer-SD elnöke az édesanyjával közösen járult az urnához Nagytapolcsányban
13.20 – Forró Krisztián, a Szövetség elnöke is túl van a voksoláson
13.15 – A három legfőbb közjogi méltóság már leadta szavazatát. Zuzana Čaputová államfő Bazinban szavazott, míg Ódor Lajos megbízott kormányfő és Boris Kollár házelnök Pozsonyban adta le szavazatát.
Čaputová a választások után kész az alkotmánynak megfelelően eljárni

13.10 – Minden választás fontos, de a parlamenti választások az ország jövője, fejlődése szempontjából fontosak. Aki nem megy el szavazni, az közömbös – vélik a pozsonyligetfalui Poloreckého utca idősotthonának lakói. Azt üzenik, hogy azoknak, akik önként döntenek úgy, hogy nem élnek szavazati jogukkal, nincs joguk kritizálni.
A választáson való részvétel kötelesség, a közömbösség nem a helyes út – üzenik az idősek
12:50 – Gyimesi György, a Szövetség jelöltje Pozsonyban szavazott és üzent is a szavazóknak
Körkép-exkluzív – Gyimesi György is szavazott. Üzent a választóknak
12:20 – Nagy József, a Szövetség jelöltje is családjával szavazott
11:50 – Zuzana Čaputová államfő Bazinban adta le szavazatát

11:36 – Michal Šimečka, a PS elnöke családjával szavazott

11:25 – Peter Pellegrini (Hlas-SD) kora délelőtt szavazott Pozsonyban

11:12 – Leadta szavazatát Radovan Ceglédy, rimaszombati városi ellenzéki képviselő is. Lehet, hogy a provokatív megnyilvánulásával a rimaszombati magyarokat ösztökélte nagyobb szavazókedvre? (Mede Géza)
Ceglédy „Szerelmet minden nemzetnek” kommenttel posztolta a róla készült fotót a Facebook-on. Ceglédy egyébként Martin Klus mellett képviselői asszisztens a parlamentben. Klus az SaS-szel jutott be a parlamentbe, majd onnan távozva a Sme rodina listáján indul a mostani választásokon.

Orbán egy bohóc: Így szavazott az egyik rimaszombati szlovák bohóc képviselő
10:49 – Igor Matovič feleségével, Pavlínával adta le szavazatát az előrehozott választásokon Nagyszombatban

10:45 – Hol szavazhatunk?
A választópolgárok a választás helyéről és időpontjáról legkésőbb a választás előtt 25 nappal postai úton kaptak tájékoztatást. Így időben megtudhatták a választóhelyük pontos címét és a választókerület számát is.
A szavazóhelyiség mindig a lehető legközelebb található a választópolgár állandó lakóhelyéhez. A városokban általában az iskolákban, míg a falvakban a községi hivatalokban rendezik be a szavazóhelyiségeket. Más szabályok vonatkoznak azokra, akik választói igazolvánnyal rendelkeznek, vagy külföldről szavaznak.
10:40 – Ódor Lajos megbízott kormányfő csak második nekifutásra tudott szavazni, ugyanis elfelejtette magával vinni személyi igazolványát. A miniszterelnök szerint ez is jó példa arra, hogy mindenkinek, még a kormányfőnek is be kell mutatnia személyi igazolványát, hogy szavazhasson.
Ódor később az Országos Választási Bizottsággal való egyeztetés után nyilatkozva elmondta, hogy biztosított a méltányosság és az átláthatóság a választásokon.
10:35 – Eduard Heger korábbi kormányfő (Demokrati) feleségével volt szavazni

10:20 – Több mint 1700, a büntetésvégrehajtási intézményekben lévő fogvatartott jelezte szavazási szándékát.
10:15 – Kik szavazhatnak?
A Szlovák Köztársaság minden állampolgára, aki legkésőbb a választás napján – szeptember 30-án, szombaton – betölti 18. életévét. A 2005. szeptember 30. után születettek nem szavazhatnak ezen a választáson, meg kell várniuk a következőt.
Szlovákia azon állampolgárai is szavazhatnak, akik külföldön élnek vagy a választások idején külföldön nyaralnak, tanulnak vagy dolgoznak. Nekik szlovák állampolgársággal (is) rendelkezniük kell, de nem kell, hogy állandó lakhelyük legyen Szlovákiában. Ők levélben szavaznak, nem a nagykövetségen. A levélszavazást augusztus 9-ig kellett igényelniük postai úton vagy elektronikusan a belügyminisztérium hivatalos weboldalán keresztül.
A szlovák állampolgárságú, állandó szlovákiai lakhellyel nem rendelkező választópolgárok nem szavazhatnak Szlovákiában útlevél alapján. Nekik levélszavazást kellett kérniük.
10:07 – Ódor Lajos megbízott kormányfő is leadta már szavazatát

10:03 – Richard Sulík, az SaS elnöke Juraj Droba (SaS) pozsonyi megyefőnök jelenlétében szavazott Pozsonyban.

10:01 – Az EBESZ 7 képviselője követi figyelemmel, hogy a szlovákiai választások megfelelnek-e a jogállamisági feltételeknek. A választások után aztán ez a bizottság elkészíti jelentését javaslataival együtt az esetleges hibák kiküszöbölése érdekében.
9:52 – Nyitra megye déli járásaiban is problémák nélkül indult a választás, jelentések szerint egyetlen szavazóhelyiség sem késett a nyitással. A Komáromi járásban 103 szavazókör működik, ebből 33 Komárom városában található. Érsekújvárban 136 szavazókör található, ebből 31 a városban.
9:50 – A független Szlovákia történetében ez a kilencedik parlamenti választás. Jelenleg 25 politikai szubjektum verseng a választók kegyeiért. A szavazóhelyiségek este 22.00 óráig tartanak nyitva. A szavazók két információs vonalon kérhetnek segítséget a választásokkal kapcsolatban: 02/4859 2317 és 02/4859 2312.
9:43 – Nem számít, hogy milyen színű bélyegző van a borítékon, melybe a szavazólapot tesszük. A belügyminisztérium közlése szerint a választási törvény nem foglalkozik külön azzal, hogy a településeknek milyen színű bélyegzővel kell ellátni a borítékokat, így azt bármilyen színű bélyegzővel látja el a község, város, érvényes lesz.
9:34 – Közel 184 ezer elsőválasztó élhet ma törvényadta jogával és vehet részt a választáson.
9:31 – Szavazási útmutató:
9:23 – Incidensek nélkül nyitottak meg a szavazóhelyiségek az ország egész területén – közölte a rendőrség. A szavazóhelyiségek megnyitásakor és utána egy órával sem érkeztek bejelentések a rendőrséghez. A hatóságok már korábban jelezték, hogy az előrehozott választások nyugodt és problémamentes lezajlása érdekében 6500 rendőrt küldött terepre.
09.11 – Dunaszerdahelyen magas a választási részvétel az idősek körében
Helyszíni tapasztalatunk két választókörzetből: Az idősek mennek…mankóval, kísérgetve, de rendületlenül mennek.
09.07 – Mozgó urnát is kérvényezhetünk
Az egészségügyi problémával rendelkező választópolgár mozgó urnát igényelhet. Az ilyen igényt telefonon lehet jelezni a helyileg illetékes választási bizottságnál, de megtehető úgy is, hogy közeli személy elballag a szavazóhelyiségbe és szól a választási bizottságnak, tájékoztat a belügyminisztérium.
08:36 — SR: Voliči a voličky so zdravotnými problémami majú stále nárok na prenosnú volebnú schránku. Musia o ňu žiadať príslušnú okrskovú komisu telefonicky alebo prostredníctvom blízkej osoby, približuje ministerstvo vnútra.
08.53 – Rendőrség: Mit tegyünk, ha választási korrupciót látunk?
A szlovák rendőrség leírta az eljárását annak, mi a teendő, ha választási korrupcióval találkozunk.
08.26 – Gömör is választ
08.20 – Szijjártó Péter a Facebookon: Itt az idő!
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszte is szavazásra buzdítja a felvidéki magyarokat. Itt az idő címmel osztotta meg a Szövetség-Aliancia listavezetőjének fényképét és szlogenjét.
08.08 – Érvényes személyigazolvány nélkül nem szavazhatunk
Vigyétek magatokkal személyi okmányotokat. Az a személyigazolvány mellett lehet útlevél is.
08.02 – Hogyan szavazzunk, kiket karikázzunk?
Azok, akik elmennek választani, mindenképp karikázzanak is neveket. 4 nevet lehet maximum karikázni. Nem elég ugyanis csak az adott listát bedobni. Persze megtehetjük ezt is, de akkor a lista sorrendjét erősítjük. Részletek:
07.47 – Ki mikor szavaz?
Peter Pellegrini (Hlas-SD) délelőtt 10.00 órakor Pozsonyban, a Grösslingova utcában
Zuzana Čaputová 10.30 órakor Bazinban
Forró Krisztián (Szövetség) 11.00 órakor a nagymácsédi községi hivatalban
07.00 Megnyíltak a szavazóhelyiségek az egész országban.
Itt a Szövetség-Aliancia teljes és végleges választási listája
Körkép.sk
Megosztás:
Címkék: Gyimesi György parlamenti választások Szlovákia választ szlovákiai magyarok Szövetség-Aliancia
Tetszett önnek ez a cikk?
Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.