Szombaton, amikor mi majd a reggeli lustálkodásnak örülhetünk, 9000 km-re innen 19 millió tajvani saját szigetének, valójában azonban talán az egész Földgolyónak a sorsát dönti el azzal, hogy kire adja szavazatát. Rég nem jelentett az a kis x annyit, mint most fog Ázsiában.
Tajvanon négyévente vannak választások, melyek során megválasztják az új elnököt, és a 113 fős törvényhozás tagjait is. Közöttük választókerületek alapján 73, pártlistán 34 helyet osztanak el. Hat helyet tartanak fenn az őslakos tajvani képviselők számára. Hogy utóbbiak kik, azt nehéz volna megmondani, mert a lakosság több mint 98%-át voltaképpen kínaiak teszik ki, a valamikori ausztronéz (déli, indonéz) leszármazottak mára édeskevesen maradtak.
Történelem
A sziget évezredek óta lakott, és akkoriban még nem kínaiak lakták. Annak ellenére sem, hogy alig több, mint 150 km-re fekszik az ázsiai kontinenstől, másszóval a szárazföldi Kína határától, mely az egyik legkorábbi szervezett civilizáció a világon. Nem csoda, hogy már 1500 évvel ezelőtt tudtak a sziget létezéséről, de szinte csak a viking kirajzással egy időben, a XII. század folyamán jelentek ott meg nagyobb számban. Az első kínai annexiós kísérlet meg csak az európaiak, konkrétan a portugálok Formosára (Szép Sziget, mondták rá a portugálok) érkezése után történt meg. Tanulhattak valamit! A XX. század első felében aztán, az európaiak után, a japánok tették rá a szigetre a kezüket, és csak 1945-től beszélhetünk kínai fennhatóságról. Valójában tehát Tajvanon – ami a sziget kínai neve – sosem volt tartós kínai uralom.
Két dolgot azért jegyezzünk meg. Az első, hogy attól még, hogy az újkori történelemben többnyire Kínánál távolabbi hatalmak erőszakolták rá akaratukat a szigetlakókra, Tajvan mégiscsak Kína közvetlen közelében terül el. A másik, hogy manapság a lakosság túlnyomó többsége elég nyilvánvalóan kínai eredetű. Ez a két ok, valamint, hogy Kína a győztes oldalon találta magát, elég volt arra, hogy a II. világháború alatt (’43) és után háromszor is lemondassák Japánt Taiwanról és a területet a Potsdami Nyilatkozatban (is) Kínának ítéljék oda.
A hidegháborúra fordulva aztán a függőség kérdése mégis bizonytalan maradt, Végül 2578-as határozatában az ENSZ csak 1971-ben fogadta el az úgynevezett „egy Kína-elvet”, mely kizárta Tajvan képviselőit a szervezetből, helyette a vétójoggal is bíró szárazföldi Kínát ismerte el (az egy-Kína) képviselőjeként. A határozathozatalban értelemszerűen a Biztonsági Tanács minden tagja, így az USA is részt vett.
Politika
Amikor a kínai polgárháború során a kommunisták kiszorították a (polgári) Kuomintangot a szárazföldről (1949), azok (a mai lakosság kb. 15%-át kitevő számban) a szigetre menekültek, fenntartva a hadiállapotot a két fél között, s ezzel akarva-akaratlan biztosítva, sőt igényelve az amerikai „támogató” jelenlétet a „népi” Kínával szemben. A „kimenekült” Kuomintang utódai ma is a sziget egyik meghatározó pártját adják (ennek neve KMT). Ők adták a törvényhozás többségét (és az elnököt) is, 2016-ig. A történelem groteszk fintora ugyanakkor, hogy mára épp a korábbi ellenség, a KMT az, ami kevésbé elutasító a szárazföldi Kína egyesítő törekvéseivel szemben.
A másik meghatározó erő az amerikapárti DPP, mint neve is mutatja, egy igen demokratikus és progresszív párt, aminek alapítói – milyen a véletlen – mindhárman az USA-ból visszaköltözött kínaiak voltak.
Nos, ennyit mindenképpen tudnunk kell a mindössze 0,7 Szlovákia területű, mégis egész jövőnkre hatással lévő sziget történetéről, hogy megérthessük, mitől olyan ma a világpolitikai helyzet, amilyen. Az amerikai jelenlét adja a lehetőséget Tajvannak, pontosabban a hatalmat 2016-tól gyakorló DPP-nek, hogy dacoljon a hatalmas szárazföldi rokonnal, ami viszont egyáltalán nem szándékozik lemondani a sziget birtoklásáról.
Hszi elnök (legkésőbb 2049-ig) békésen kívánja rendezni az egyesülési folyamatot – ha lesz kivel. De ha így marad minden, nemigen lesz! A hatalmat gyakorló tajvani politikai elit ugyanis mind politikai, mind gazdasági lépéseivel szisztematikusan terjeszti ki a „különállami” berendelkezés hatókörét. Hogy támogatói is így képzelték-e a demokratizálódás kiterjesztését, az a 13-i választáson dől el.
A hatalmat gyakorló tajvani politikai elit mind politikai, mind gazdasági lépéseivel szisztematikusan terjeszti ki a „különállami” berendelkezés hatókörét.
A jelen választáson megjelent még egy erő, a Tajvani Néppárt (TPP), ami valahol a két álláspont közt próbál politikai tőkét kovácsolni. Bár nem eredménytelenül, de a választás láthatóan a két nagy közt fog eldőlni. A képviselőkön kívül amerikai mintára minden párt elnököt és elnökhelyettest is jelöl, ami azért érdekes, mert a KMT és a TPP választási szövetség-alakítási kísérletei során állítólag e két poszton volt képtelen közös jelöltben megállapodni.
Ettől persze a választás lezárultával bármi megtörténhet, de az biztos, hogy egy amerikapárti DPP-s győzelem, vagyis a jelenlegi vezetés fennmaradása, súlyosan megterhelné az épp emiatt ma sem túl szívélyes kínai-taiwani (amerikai) viszonyt, s ezzel a világ békés átrendeződésének, vagy egy harmadik forró pont felizzásának lehetőségét is.
Hogy Kína minden lehetséges módon ragaszkodik az egyesítés gondolatához (az ENSZ 2022-ben megerősítette ’71-es határozatát), nem is csoda. Hisz Taiwan úgy áll a kínai szárazföld közelében, mint a Brit-szigetek Európa partjainál – magasra vont amerikai lobogókkal. Ez az ellenőrzés azonban nincs a kínaiak ínyére.
A sziget ugyanis amerikai fegyvereket vásárol, mint mondják, hogy meg tudja védeni magát a kínai fenyegetéstől. Tehát Kína fenyeget, Tajvan védekezik. Vagy mégsem? A következő térképen azt láthatjuk, hogy a Tajvanról indított rakéták Kína iparosított részének voltaképpen a teljes területét és (lakosságát!) elérhetik. Gondolom, ez igen sok demokratikus ország számára megnyugtató volna, de ezek a fránya kínaiak valamiért mégis ferde szemmel néznek a dologra!
A térképen azt láthatjuk, hogy a Tajvanról indított rakéták Kína iparosított részének voltaképpen a teljes területét és (lakosságát!) elérhetik.
A KMT békülékenyebb irányvonala persze korántsem jelenti, hogy a sziget holnap elfogadná a kínai nemzetgyűlés fennhatóságát, de kicsivel talán nagyobb távolságot tartana a lassan ugyanolyan erőszakos amerikai igényektől. Már akár csak azzal is, ha legalább nem törekedne az egyesítési elképzelések teljes ellehetetlenítésére. Utóbbiakat a feltörekvő Kínában legfőképpen az ország tengeri határainak állandósuló amerikai ellenőrzése kelti. Ez a japántól a Fülöp-szigetekig terjeszkedő amerikai kontroll alatt álló ív – középütt a nélkülözhetetlen láncszemmel: Tajvannal –, Kínát olyan gyűrűbe zárja, amiből engedély nélkül nem juthatna ki a világtengerekre. És valamiért ezt szuverenitásuk korlátozásaként élik meg. Érthetetlen! Ugye? Épp ezért (is), Kína lehetőségeihez mérten a lehető leggyorsabban növeli katonai potenciálját (úgy tudni, most éppen 8 repülőgéphordozót épít – egyidőben).
Egy mérsékeltebb politikai irány Tajvanon a fenyegetés csökkenésének jeleként volna értelmezhető, ugyanakkor növelhetné a katonai felzárkózására Kína rendelkezésére álló időt. De a jelenleg fennálló világpolitikai körülmények között ez, a talán csak átmeneti enyhülés is jól jöhet. Mindenkinek, de az Egyesült Államoknak egyáltalán nem! Hacsak nem tekintjük, hogy az USA, a világ egyetlen, a Föld bármely pontján beavatkozásra képes hatalma, már így is kétfelé visel hadat, és nem kell egy harmadik frontot nyitnia. Ugyanakkor, egy kedvezőtlen kimenetelű választás váratlan döntésekre késztetheti a sarokba szoruló Kínát.
Hogy mit tehetünk mi itt Közép-Európában, hogy megkísérelhessük a számunkra kedvezőbb irányba terelni az eseményeket – ha egyáltalán el tudjuk döntenünk, melyik is az? Semmit. Ezek a játszmák már rég rajtunk, és nem velünk játszódnak le. A tajvaniak adnak majd választ, szombaton.
