Új Szó, Szabad Újság: ilyen volt, ilyen lett – Hajszálrepedések 18. rész

Egy közösséget rendszerint a személyes kapcsolatok, a közös célok és feladatok, valamint a folyamatosan áramló információk tudnak összekovácsolni és mozgásban tartani. Ez nemcsak egy kis létszámú csoportról, hanem sok száz, sok ezer, sok tízezer lakosú településről és persze nagyobb kiterjedésű régiók népességéről egyaránt elmondható.

Kövess minket a Facebookon is, plusz tartalommal!

Az információk átadásában és közvetítésében, de a közgondolkodás formálásában is vitathatatlanul az egyik legfontosabb szerepe napjainkban az írott sajtónak, az elektronikus médiumoknak, és legújabban az internetnek van.

Régebben más volt

Ha vázlatosan áttekintjük a felvidéki magyarság sajtójának a történetét 1918-tól napjainkig, meglehetősen ellentmondásos képet rakhatunk össze. A két világháború közötti évtizedek Csehszlovákiájában magyar lapok egész garmadája látott napvilágot. Némelyek ugyan rövid életűek voltak, de akadtak szép számmal olyanok is, amelyek közel 20 esztendőt éltek meg. A legrangosabb politikai napilapnak az ellenzéki Prágai Magyar Hírlapot tekinthetjük, amely sok tollforgatónak kínált rendszeres jövedelmet, de a hasábjain közölt írások mind tartalmi, mind formai szempontból általában magas színvonalúak voltak. A vélemények sokszínűségét más lapok is segítették, hiszen az ellenzéki újságok mellett szép számmal akadtak kormánypártiak is, és fontos szerepet játszottak egy-egy város helyi lapjai is.

A napilapok száma összességében meghaladta a húszat, bár ezek nem minden esetben egy időben léteztek, de általában 7-8 napilapja mindig volt a felvidéki és kárpátaljai magyarságnak. Hetilapok is bőven akadtak, ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt, és különböző havonta megjelenő folyóiratokból is volt jó néhány. Ha mindezt összevetjük a szocialista évtizedek magyar sajtójával, akár aranykorról is beszélhetnénk.

De ma, 25 év távlatából nézve az 1989 előtti állapotok is szinte irigylésre méltónak tűnnek. Tévedés ne essék, nem sírjuk vissza annak a korszaknak a politikai légkörét és azt a sok megaláztatást és kiszolgáltatottságot, amit egy szerkesztőnek, egy újságírónak el kellett tűrnie, amikor a pártközpontból kijelölt főszerkesztők utasításai szabták meg nemcsak egy-egy írás hangvételét és tartalmát, hanem sok esetben még a formáját is.

   

Új Szó, Nő, Hét, Vasárnap

Viszont tény, hogy a szerkesztőségek – és akkor jóval több volt belőlük – egzisztenciát is jelentettek sok tehetséges fiatal írónak és tollforgatónak, akik különösen a nyolcvanas évektől kezdve egyre jobban hallatták a hangjukat és a körülményekhez képest tisztességes újságírást igyekeztek művelni. Itt elsősorban az akkori Új Szó kulturális rovatára, a Nő és a Hét szerkesztőségére kell gondolni, de a Vasárnapi Új Szó is fontos tájékoztató és közművelő szerepet töltött be.

Nem elhanyagolható szempont az is, hogy ezeknek a lapoknak a szellemi holdudvara, külső munkatársi gárdája jóval szélesebb volt, mint azt manapság elképzelni lehet. A hetilapokba, a napilapba rendszeresen írtak a szépírók és a költők, de a néprajzkutatók vagy a tudományos ismeretterjesztés művelői számára is bőven akadt hely a számukra kitalált rovatokban. Igaz, a napi politika megkerülhetetlen volt és a kritikus szemléletű írásokat is csak nagyon rafináltan kozmetikázva lehetett közölni. De aki rendszeresen olvasta ezeket az újságokat sok mindent megtudhatott a felvidéki magyarokról, és a nagy távolságok ellenére éppen a lapoknak köszönhetően közelebb kerültek egymáshoz a Bodrogközben, Gömörben, az Ipoly mentén, a Mátyusföldön, a Zoboralján, a Csallóközben élő emberek. Ezekben az évtizedekben sok jó és innovatívan gondolkodó szerkesztő, ügyes riporter, egyéni stílusú újságíró indult el a pályán.

Az 1989 novemberében kezdődött rendszerváltozás új reményekkel töltötte el a sajtómunkásokat is, hiszen a demokratikus politikai légkör, a gondolatok szabad áramlása és az ideológiai korlátoktól mentes véleménynyilvánítás lehetősége szinte ideális feltételeket ígért az újságírói munka számára. A korábbi lapok megújultak, miközben új lapok is indultak és néhány hónapig szinte paradicsomi állapotok uralkodtak a felvidéki magyar tömegtájékoztatásban is. De aztán hamarosan jött a kiábrándulás. Megszűnt a szocialista évtizedekben megszokott központi támogatási rendszer, minden szerkesztőségnek keményen meg kellett küzdenie a fennmaradásért és arra még csak gondolni sem lehetett, hogy jelentősen bővül és átalakul a kínálat.

Lassú kimúlás ami van

Aztán felgyorsultak az események, korábban népszerű lapok szűntek meg, az újonnan elindított újságok is kérészéletűeknek bizonyultak. Mindez olyasmihez hasonlítható, mint amikor egy virágos parkban nem öntöznek, majd a hosszú aszály nyomán teljesen elszáradnak a növények és csak a gyom marad meg.

A felvidéki sajtó mai helyzete lassú haldoklásnak tűnik. Az mára már nyilvánvalóvá vált, hogy több napilapot egyszerűen nem tudnánk fenntartani. Ennek elsősorban anyagi okai vannak, hiszen sem a példányszám, sem a reklám nem képes megtermelni a működéshez szükséges anyagiakat. Folyamatosan létező magyar lapkiadót nem sikerült alapítani, a korábbi próbálkozások rendre zátonyra futottak.

Az országos terjesztésű Szabad Újság valamikor az 1990-es évek elején megpróbált napilappá alakulni – nem sok sikerrel. Jelenleg hetente háromszot jelenik meg, ami nem sokat segített rajta, sőt azzal, hogy a mai terjesztési viszonyok között kétszer kell az olvasókhoz és az előfizetőkhöz eljuttatni, csak megnőttek a kiadások és a veszteségek. Igazából csak virtuális szerkesztősége van, így a munkatársak sokkal nehezebben tudnak egymással is kommunikálni. Mivel a működését elsősorban magyarországi pénzekből biztosítják, politikai beállítottsága a jelenlegi Fidesz kormányhoz áll közel, de egyúttal az MKP-nak is egyfajta szócsöve. Sajnos szellemi holdudvara meglehetősen „sápadt” és nem képes megszólítani azokat az értelmiségieket, független gondolkodású tollforgatókat, akik tartalmasabbá, színesebbé tudnák tenni a lapot.

Új Szó: MKP-t támadja, Most-Híddal elnéző

Az egyetlen magyar napilap, az Új Szó fennállásának 65 éve alatt soha sem tudott a saját lábára állni. 1989-ig a kommunista párt szócsöve volt, 1990-től pedig különböző külföldi vagy nem magyar érdekeltségű kiadók „kolonca”. Ami a politikai irányultságát illeti, a rendszerváltás óta sem tudott igazán megszabadulni a mindenkori hatalmat kiszolgáló reflexektől. De még olyankor is, amikor ellenzékinek mutatta magát, ez nem jelentette automatikusan a szlovákiai magyarság ügyeinek egyértelmű támogatását. 1990 után, talán hálából, hogy nem számolták fel, a VPN és az FMK uszályába gabalyodott. Az Együttélés vörös posztó, az MKDM megtűrt politikai erő volt a számára.

Amikor megalakult az MKP, akkor is elsősorban az egykori „liberálisokat” – az MPP hangadóit – futtatta, és került minden olyan kérdést, amely a felvidéki magyarság szempontjából alapvető fontosságú volt: az autonómiát, a déli beruházások elmaradását, a szlovákok egyre nagyobb méreteket öltő bevándorlását a színmagyar településekre, régiókba stb. Általában elmondható, hogy a lap inkább tudósít, máshonnan átvett híreket továbbít, és persze rendszeresen bírálja az MKP-t.

A Most-Híddal szemben inkább elnéző, ami nem meglepő, hiszen számos munkatársa korábban a párt jóvoltából minisztériumi és kormányhivatali munkahelyeken dolgozott. A kulturális rovata teljesen elszürkült, szellemi holdudvarának tagjai, véleményformálói elsősorban az egykori SZDSZ-szel szimpatizáló értelmiségiekből kerülnek ki.

Lakájmédia

A szerkesztőség az egyszerű olvasó vagy a potenciális munkatárs számára szinte megközelíthetetlen, a kis ketrecekre emlékeztető „boxok” teljesen alkalmatlanok az alkotó munkához. És bár egyre többen szeretnének újságírásból megélni, a kontraszelekció miatt a jó tollú, önállóan gondolkodni képes fiatalok közül csak keveseknek sikerül ez, míg a stilisztikai problémákkal viaskodó, iskolás szinten fogalmazó szöveggyártók tömegesen elárasztják anyagaikkal nemcsak a napilapot, hanem a vidéki periodikumokat is. A lap menedzsmentje szinte rátelepszik a szerkesztőségre. Nyilván sok munkatárs tudna jobb és más cikkeket is írni, de erre nem nyílik számára elegendő tér, és bár nincsen cenzúra, a rovatvezetők kénytelenek igazodni bizonyos „irányelvekhez”.

A jelenlegi főszerkesztő kinevezésekor azt nyilatkozta, hogy az Új Szó nem szlovákiai magyar napilap, hanem magyarul megjelenő szlovákiai lap. Ha ezt a minősítést alaposabban elemezzük, azonnal rádöbbenünk a lényeges szemléleti különbségre a két meghatározás között.

Az Új Szót megjelentető kiadó a Vasárnap c. hetilapot is „gondozza”. Ma családi lapként határozza meg magát és valóban igyekszik ebben a mederben evezni. Meg kell viszont állapítani, hogy az egykori Vasárnapi Új Szóhoz vagy az 1990-es évekbeli Vasárnaphoz képest tartalmilag beszűkült és az értelmiségiek nagy része nem sok izgalmas olvasmányt talál benne.

A témát a következő részben folytatjuk.

HOMÉROSZ

Ne maradj le semmilyen újdonságról – kövess minket Facebookon, Twitteren, és Tumblren is! Ha pedig kíváncsi vagy a szerkesztőségi kulisszatitkokra, látogasd meg Instagram oldalunk!

A sorozat további részei:

Hajszálrepedések – 1. rész

Hajszálrepedések – 2. rész

Hajszálrepedések – 3. rész

Hajszálrepedések – 4. rész

Hajszálrepedések – 5. rész

Hajszálrepedések – 6. rész

Hajszálrepedések – 7. rész

Hajszálrepedések – 8. rész

Hajszálrepedések – 9. rész

Hajszálrepedések – 10. rész

Hajszálrepedések – 11. rész

Hajszálrepedések – 12. rész

Hajszálrepedések – 13. rész

Hajszálrepedések – 14. rész

Hajszálrepedések – 15. rész

Hajszálrepedések – 16. rész

Hajszálrepedések – 17. rész